Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Az én lovam

2012. augusztus 05. 09:12 - patkószeg

Golyók az elefántlövőben című bejegyzésemben egy golyó, nem golyó felkiáltással arról írtam, hogy Zita nevű lovam mellé szeretnék egy másikat. Huszárlovat szeretnék, de, hogy ezalatt pontosan mit értek, azt egy kicsit részletesebben szeretném kifejteni.

Napjaink díjlovaglásában egyre erősödik az a vita, hogy vajon a lovak adottságait, különlegesen térölelő és látványos mozgásukat kell-e igazán értékesnek tartani és a versenyeken bemutatni (sajnos a német, holland, stb. tenyésztői lobbik mellett közönség is a látvány felé tolja a jelenlegi divatot), vagy pedig a hagyományos elveknek megfelelően a lovak képzett együttműködő képessége legyen-e a gondolkodás középpontjában. A mainstream egyértelműen a látványt preferálja, ennek ellenére én nem akarok „ebben az utcában sétálgatni”. A tartalom nélküli látvány feszes, rosszkedvű, hamar kiégő lovakat, izzadságszagú, veszekedős lovaglásokat eredményez, én barátot, társat keresek napi munkám során, a lovaglásban pedig a kényelmet, élvezetet és harmóniát. A lovaglás, a lókiképzés számomra művészet. A napi munka során ugyan azt az izgalmat élem át, mint amit egy szobrász érez a nagy, faragatlanul idomtalan, azután napról napra alakuló kőtömb előtt. Mindezek miatt nem keresem a különlegesen nagy mozgású lovat, a mozgás harmóniájáról, szépségéről majd a hordozóerő végletes fokozásával a képzés gondoskodik, de keresem a különösen szép lovat, azt a szépséget, amely a majdani képzettséget kecsességével megfelelően alátámasztja. Szóval katonalovat, huszárlovat keresek. Tudjátok:

Nincsen a világnak
Még olyan csodája,
Mint mikor a jászberényi huszár
Felül a lovára.

Felül a lovára,
Rágyújt a pipára,
Még az a hétszentséges Atyaúristen is
Lemosolyog rája.

Lemosolyog rája,
Csókra áll a szája,
Mert hisz a Jézus Krisztus is Berényben volt huszár
Fiatalkorában.

Így jutottam el gondolatban a telivérhez: szép ló legyen, kecses, kellő tűz legyen benne és (bár nem akarok mindent piros, fehér, zöld színnel leönteni) csak azért is a magyar tenyésztést erőltetem. Miért is kellene külföldi ló, és nem tagadom, szeretném bizonyítani, hogy mindenki számára elérhető lóval is lehet eredményt elérni. A végső döntés előtt azonban megkérdeztem néhány, általam igen tisztelt lovasembert (dr. Hecker Waltert, Pruttkay Zoltánt és Tuska Pált), hogy mindezekkel kapcsolatban mi a véleményük. Álláspontjuk megakasztotta az eredeti gondolatomat, és bár nyilvánvalóan elfogultak, egyhangúan a shagya arab fajtát ajánlották a figyelmembe, mint a hagyományos magyar lótenyésztés egyik csúcstermékét. A végső döntés előtt szeretném álláspontjukat kellően megfontolni, a fajtát kicsit megismerni.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zablaeskengyel.blog.hu/api/trackback/id/tr664696266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cserszegi lajos 2012.08.07. 10:32:43

Annak érdekében, hogy a napi munka továbbra is élmény legyen, gondold végig azt, hogy huszáraink napi 40 km-t tettek meg magas félvérjeikkel. Én magam is többször belestem abba a hibába h érzelmi alapon vettem gyönyörű nemes lovat 80% telivérhányaddal-figyelmen kívül hagyva amatőr mivoltomat és a rendelkezésre álló szabadidőmet. Ha 2 napig nem tudtam velük foglalkozni, oroszlán szelídítőnek éreztem magam.

patkószeg 2012.08.08. 13:52:18

@cserszegi lajos: Én szeretem az élénk lovat.

rapika11 2012.08.15. 12:41:18

Ha lehet voksolni a magyar fajták közül én a gidránra szavaznék, mint igazi és kitűnő huszárlóra. Ha jól tudom Gusztav Rau mondta a gidranról, hogy a lótenyésztés csodája. Igazi magyar tenyésztésű élénk és található közöttük kimondottan jó mozgású is.

patkószeg 2012.08.15. 21:55:01

@rapika11: Vettem megjegyzésed, magam is szeretem a gidránt.

patkószeg 2012.08.15. 21:57:16

@rapika11: Sőt, Kaizinger Balázzsal együtt, amikor a fiatal lovak világbajnokságára készült, dolgoztam is gidránnal.

rapika11 2012.08.15. 22:18:22

@patkószeg: Nekem szívem vágya egy gidrán, sajnos amit kinéztem magamnak (Déva Gidrán I-31 Ritmus)arról anyagiak miatt lemaradtam pedig nagyon baráti ára volt az 5 éves ménnek.
süti beállítások módosítása