A lendkerekes autóval való játék egyik legizgalmasabb része (ha még emlékszik egyáltalán valaki) bekukucskálni a belsejébe: vajon hogyan működik, mitől szalad az autó. A lendkerék kívülről legtöbbször észrevehetetlen, a kisautót valami misztikus, láthatatlan dolog tartja mozgásban még akkor is, amikor annak már régen meg kellett volna állnia.
A lókiképzésben a lendület szintén misztikus, hovatovább az egyik legmegfoghatatlanabb fogalom! Mindenek előtt azért, mert a lovaglási értelemben vett lendületnek semmi köze a köznapi értelemben vett lendülethez, sőt a két fogalom hasonló szóalakja zavaró, mondhatnánk megtévesztő, hiszen míg a hétköznapi szóhasználatban a lendület nagysága a sebességgel arányos, addig a lovaglásban ennek a kifejezésnek semmi köze a ló sebességéhez, azaz iramához! Ennek ellenére a legtöbb lovas lendületes lovaglás helyett nagy iramot lovagol, sokszor még a helyes ütemet is feladják, siettetik lovukat. Ez még a legnagyobb kategóriákban versenyzőkre is igaz, alapos megrökönyödésemre a legutóbbi balatonvilágosi versenyen például a nagydíj kategóriában láttam minden egyes vágtaugrásra történő ugrásváltást végrehajtani erős munkavágtából! A lendület és az iram összekeverésének hibáját egyébként a díjlovas bíráskodás és a versenyek közönsége határozottan erősíti, a puccos, sokszor erőltetett mozgás érdemtelen túlpontozásával. lendületesnek való beállításával. Azt, hogy az ilyen pontozás során tulajdonképpen milyen elvárás kerül érvényesítésre, persze egyik szabályzat sem írja le, sőt az egyes szövetségek között (vesd össze a F.E.I. és az egyes amerikai lovasszövetségek díjlovagló szabályzatát) a lendület meghatározására igen eltérő definíciókat lehet találni.
Néhány napja az egyik legmagasabb képzettségű hazai díjlovas bíró munka közben nézte a lovamat. A feladatok precíz végrehajtása, a könnyedség, a vállak szabadsága rendkívül tetszett neki, ám a dicséret mellett a hátulsó lábak „nagyobb aktivitását” hiányolta. E témakörben mindenkinek melegen ajánlom, hogy nézzen meg egy előadást, vagy munkát a bécsi spanyoliskolában, ahol „díjlovas szemszögből” megítélve lesajnálható módon, „lendületszegényen” „csoszognak” a lovak, bár nekem ne mondja senki, hogy magasiskolát kelő lendület nélkül az ott látható színvonalon lehet művelni!
A lendület kapcsán oly nagy a bizonytalanság, hogy (horribile dictu) vita zajlik arról, hogy vajon a lebegési fázis nélküli jármódoknak van-e egyáltalán lendületük. Az egyik párt azt állítja, hogy a nincs, de sokan, még a legnagyobb kiképzők közül is vitatják ezt az álláspontot. Nuno Oliveira például határozottan állítja, hogy a lépésnek igen is van lendülete és hát, tekintettel a mester kvalitásaira, emellett mégsem lehet csak úgy elmenni!
De visszatérve a lendület meghatározására. A legtöbb szabályzat homályosan a hátulsó lábak földről történő energikus eldobbantásában, azok súlypont felé való lépésében határozzák meg a lendületet, de ez nyilvánvalóan homályos megfogalmazás, azon túl, hogy ebből a kutya sem ért semmit, egyebek mellett nem veszi figyelembe például a lovak alapadottságait, született mozgáskultúrájukat. Emiatt, az ekzaktságot nélkülöző definíció miatt gondolja a legtöbb díjlovas, bíró, és néző azt, hogy a nagy mozgású ló lendületes, a kisebb mozgással rendelkező ló kevésbé az. Holott ez nincs így! Mennyivel precízebb (és most ismét Nuno Oliveirát kell idéznem) a mester megfogalmazása, aki azt a lovat tekintette lendületesnek, amelyik a lovas külön erre irányuló segítsége nélkül fenntartotta szorgalmas iramát és ütemét. (Milyen érdekes, hogy az idomítási skálában a lendületet a száronlét előzi meg, ami Kókay Pál szerint az, ha a ló a lovas külön erre irányuló segítsége nélkül önállóan kitölti a lovas csizmája, ülése és a szárak által meghatározott keretet!) Tovább menve, Nuno Oliviera szerint az a lendületes ló, amely az átmenetek során nyakát se fel se lefelé nem kívánja elmozdítani. (Persze azért mert helyes egyensúlyban jár.)
Mindezekért úgy vélem, hogy a lendület megléte, vagy hiánya nem feltétlenül látszik kívülről. Azt ténylegesen csupán a lovas érzi. Csak ő tud belekukucskálni saját „lendkerekes autójának belsejébe”, a külső szemlélő számára a kérdés talány, misztikum marad, vagy érzékeljük azt, hogy valami láthatatlan erő fenntartja a ló mozgásenergiáját, vagy azt érzékeljük, hogy mindez hiányzik, a lendkerekes autóból hiányzik a lényeg.
