Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Az összeszedettség művészete

2013. február 24. 09:54 - patkószeg

Szeretném előrebocsátani, hogy az alábbiakat nem valami elvontságból, nem valami művészieskedésből teszem közzé, hanem azért, hogy a tisztelt olvasót gondolkodásra késztessem, ami által jobban megérti az összeszedettség lényegét.

A ló összeszedettségén keresztül lehet elérni a könnyed és légies mozgást. Ennek kapcsán soha sem szabad feledni, hogy a nagy, térölelő mozgást csak a fiatal lónál látja szépnek a megfigyelő, a képzett, idősebb lónál ugyan ez a bárdolatlanság érzését kelti – a ló korának előrehaladtával egyre inkább a kidolgozott, művészi mozgás ébreszti a harmónia érzését. Az összeszedettség a lábingahossz rövidülésében jelentkezik legfőképp. Az összeszedett, lovasra koncentráló ló egészen rövideket lép. Persze ez nem egyszerű, ezt a lónak meg kell tanulnia. Ha ezt megtanulta és jóleső erővel hajtja végre, akkor beszélhetünk arról, hogy a tolóerő hordozóerővé vált, a ló táncol a lovas alatt. A „jóleső erő” természetesen elképzelhetetlen a végletekig fokozott elengedettség nélkül. A különbség szemléletesen látszik a passage-ban. A feszes ló nem növeli hordozóerejét, ha a mozgást (mármint a passage-t) elsajátította és a lovas pressziójának megfelelve „végrehajtja”, akkor a végeredmény az olyan passage, amelyben a levegőben lévő láb furcsa, egy pillanattal hosszabb ideig végzett kitartásával valósul meg az ütem lelassulása, nem pedig a hordozóerő megnövekedéséből fakadó magasabbra való rugaszkodásból eredő kerekded mozdulatból. A passage lényege a hordozóerő erőteljes megnyilvánulása, nem pedig maga a mozdulat, az alkarok magasra emelése! Mondhatnám azt is, hogy a passage lényege nem az izzadságszag, hanem a könnyedség, a táncolás.

A feszes ló a rövidítésben hibás lábsorrendeket vesz fel: lépésben az egyoldali lábak lépése közelít egymáshoz, vagy akár azok egyszerre is léphetnek, ügetésben az átlós lábak nem egyszerre lépnek, vagy a két oldal nem egyforma hosszúságút lép (antritt, szájsántaság), vagy a vágta négyüteművé válik. Érdekes, hogy a helyesen összeszedett, végletekig elengedett ló is készséget mutat az alapjármódoktól való eltérésre: ezek az iskolajármódok. Az erősen összeszedett ló vállai annyira megkönnyülnek lépésben, hogy az elülső lábai emelkedettebben kezdenek lépni. Ez könnyen összetéveszthető a passzban járás során látható elülső lábak furcsa emelésével, ám ebben az esetben nem kétséges az elengedettség és teljesen tiszta a lábsorrend. Az ilyen emelkedett lépésből lehet kifejleszteni a spanyol lépést, mit az iskolajármódok egyikét. Az összeszedett lépés másik „szélső” esete az amikor az összeszedettség, rövidség és élénkség miatt az átlós lábak lépése kezd egymáshoz közeledni. Ezt a piaffe tanításánál is használják, a lábak már „ügetés lábsorrendet mutatnak”, míg a hát a lépésre jellemző mozgást végzi. Kellő koncentráció megléténél erre a fiatal ló is hajlandó, éppen ez mutatja az iskolajármódok természetességét. A vágta rövidítéséből az előző példához hasonlóan következik (szintén teljes természetességgel) az iskolavégta, majd a terre-a-terre, illetve a redopp.

A lovasművészet egyik csúcsa az iskolajármódok lovaglása. Az iskolajámódokhoz a fentiekből következően csak a helyes összeszedettségen keresztül vezet az út!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zablaeskengyel.blog.hu/api/trackback/id/tr505101320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása