Mi, lovasemberek, azt gondoljuk, hogy kétfajta ember létezik: a lovasemeber és a többiek.

A lovasember becsületes és egyenes, a fehéret fehérnek, a feketét feketének látja és mondja.

A lovasember megbízható.

A lovasember problémamegoldó képességgel rendelkezik.

A lovasember a szabadságot szereti, utálja az alá és fölérendeltséget, megveti a tányérnyalást.

Hogy mindez miről jutott eszembe? A napokban fényképeket posztoltam. Nyilván azért, mert nekem tetszenek. Azonban a legjobb képeken hosszú a szár, rövidebb szármértéket kellene fognom. De hát tökéletesen kiképzett ló, tökéletes lókiképző nincs, mint ahogyan az a Perzsaszőnyeg csomója című posztomban már megírtam. Azonban most, a fényképekről az a régi mondás jutott eszembe (és hát erről lehet bizonyosan tudni, hogy kétfajta ember létezik), hogy ha a Jóisten csak lovasembert teremtett volna, akkor olyan hosszú kezünk lenne, hogy a zablakarikát foghassuk – ne legyen gondunk a szármértékkel!