Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Campagne és iskolajármódok

2013. október 23. 19:16 - patkószeg

Az alapjármódok, a lépés, az ügetés és a vágta campagnejármódok. Ettől eltérnek az iskolajármódok. A jobb egyensúly érdekében az iskolalovas a hátulsó lábak korábbi előrevitelére késztetik lovukat.

A normál lépés, a campagne lépés négyütemű. A patadobbanások egyenlő időközönként hallatszanak. A mozgás során lebegési fázis nincs, egyszerre vagy egy, vagy két láb van a levegőben. Mielőtt például a jobb elülső lábát letenné, a ló a bal hátulsót már felemeli. Két lába van a levegőben: a jobb elülső és a bal hátulsó. A másik kettő a földön van. A jobb elülső van legelöl, a bal hátulsó van leghátul, hátrébb van, mint a másik hátulsó lába.

Az iskolalépés során a bal hátulsó láb kicsit hamarabb lép: közelíti a jobb elülső mozgását. Szélső esetben egyszerre érnek talajt. Ha ennek a jármódnak a mozgását megfigyeljük, azt fogjuk tapasztalni, hogy szintén van olyan pillanat, amikor két láb van a levegőben. Mielőtt a jobb elülső láb a földet érné, a bal hátulsó is a levegőben van, de ha ekkor készítenénk fényképfelvételt, akkor azt tapasztalnánk, hogy a bal hátulsó megelőzi a jobb hátulsó lábat. A fénykép rendkívül hasonló lenne ahhoz, mintha a ló ügetne.

Ha a ló viszont valamilyen ok miatt lassabban emeli fel a lábát a természetesnél, például merev, akkor az azonos oldali lábak egyidejű előrelendülését közelíti a ló. Ekkor passzban halad a ló.

Hasonló a helyzet a vágtánál. A campagne vágta háromütemű. Ha a hátulsó láb kissé hamarabb lendül előre a vágta négyüteművé válik, mert a belső hátulsó láb hamarabb ér földet, mint a külső elülső. Ez az iskolavágta. A lebegési fázis lerövidül, vagy megszűnik. A jó perdülésnél ezt lehet tapasztalni: megszűnik a tiszta három ütem és a lebegési fázis.

Ha a ló merev, akkor a fentiek ellenkezője tapasztalható. A hátulsó láb lelassul, a vágta szintén négyüteművé válik, de úgy, hogy a külső elülső láb ér hamarabb a földre, megelőzve a belső hátulsó lába. Ekkor is passzban jár a ló, bár vágtázik.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zablaeskengyel.blog.hu/api/trackback/id/tr145596179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spanischereit 2013.10.23. 19:36:01

ez a vágta dolog elgondolkoztatott, kár hogy már sötét van odakint, várnom kell holnapig a gyakorlati teszttel ... remélem a belső lesz előbb a földön :-D

patkószeg 2013.10.23. 19:54:43

Ha egyszerre ér földet, az sem baj! :)

kandare 2013.10.23. 21:45:48

Szerintem Campagne-ra gondoltál, bár a pezsgō se rossz.

patkószeg 2013.10.24. 00:16:34

@kandare: Olvastam már így is, úgy is, sőt kiejtésben is hallottam már K-val is kezdeni a szót és S-sel is. Minden esetre, azt hiszem, hogy tényleg helyesebb a CAMPAGNE írott forma, ennek megfelelően javítottam. Köszönöm a megjegyzésed!

kandare 2013.10.24. 08:03:57

A Campagne francia szó, vidéket jelent illetve egy kantont és több helységet neveznek így, kiejtejteni k-val kell.
A lovaglàsban a klasszikusoknál kiképzési szintet jelöl:
Remonteiskola
Campagneiskola
Magasiskola

Champagne Franciaország észak-keleti részén található, többek között pezsgōjérōl híres és s-sel ejtik.

patkószeg 2013.10.24. 09:11:55

@kandare: Az angolos campaign forma is jó! Vagy lehet hogy magyarosan kellene írni. Úgy mint a dizájn szót? Segítenél?!

kandare 2013.10.24. 09:18:57

Németül láttam már k-val írni. Az angol formát nem választanám, mivel az angol nyelv használatának a klasszikus lovaglásban hagyományai nem igen vannak. Igazán klasszikus a francia lenne, de ha magyarosítani akarnánk a szót akkor én kampagne-t javasolnék.
süti beállítások módosítása