A Lovasélet múlt havi számában az elengedettség jeleivel foglalkoztam: a nyugodt tekintet, a zászlózó farok, a lengő hát, az enyhén habzó száj, a prüszkölés az elengedettség általános jelei. Az igényes lókiképzés során azonban az elengedettség külső jeleinek számbavétele nem biztos, hogy kellő eligazítást ad az elengedettség minőségét illetően. A külső jelek a ló egészére adnak információt, a részletekre nem, illetve, ha a lovat nem lehet kellően elengedettnek minősíteni, akkor a felsoroltakból nem lehet következtetni a probléma okaira, az elengedettség javításának módjára.
Amikor a lovas, vagy az edző felteszi magának a kérdést, hogy akkor most mi legyen, mit kellene csinálni, akkor az elengedettség külső jeleinek vizsgálatából nehéz kiindulni. Legtöbben éppen a tanácstalanság miatt kezelik elintézettként az elengedettség ügyét, ha többé-kevésbé engedelmes a ló, azaz nem áll a lovas segítséginek nyilvánvalóan ellen, azt így-úgy, de végrehajtja. Az általános vélekedés szerint különösen elengedett kategóriába tartozik az a ló, amelyik lengő hátával a lovas ülését a nyeregbe szívja, a nyeregbe tapasztja. És tényleg, ezeket a lovakat tulajdonképpen elengedettnek lehet tekinteni: így például a díjlovas versenyeken a bírók helyesen teszik, ha az ilyen lovak pontozólapján az elengedettséget pozitív osztályzattal értékelik. Az osztályzat akkor szokott különösen magas lenni, ha a fenti körülmények nagy mozgással párosulnak.
Azonban edzőként és különösen lovasként az elengedettséget szigorúbban kell vizsgálni. Mindenek előtt le kell szögezni, hogy a nagy mozgásnak, a különös alapadottságnak semmi köze sincs az elengedettséghez. Szintén meg kell jegyezni, hogy az elengedettséget nem elég általánosságban vizsgálni, hanem a ló minden egyes testrészére, testtájára ki kell, hogy terjedjen az ellenőrzés. Külön-külön kell megvizsgálni a tarkó, a nyak, a vállak, a hát, a csípő és a hátulsó lábak izmait és ízületeit, hogy az izmok kellően fesztelenek-e, az ízületek kellően hajlékonyak-e.
Ha a hátulsó lábakban ébred toló- valamint hordozóerő és az eljut a zabláig, akkor nagy probléma nincs egyik testtáj elengedettségével sem. Ha azonban ez nincs meg, akkor nem lehet a helyzetet a hátulról előre lovaglással megoldani, az elakadt erőt nyilvánvalóan nem lehet „továbbtuszkolni”. Az ilyen lovat legalább részben merevnek, vagy nem kellően elengedettnek kell minősíteni és meg kell vizsgálni, hogy a merevség a ló melyik részén állít akadályt a hátulról előre áramló erőnek.
Érdekes, hogy minderről a legtöbb információt a szárak adják a lovasnak. A felvevő szársegítség alkalmazásával a lovas pontosan meg tudja állapítani azt, hogy a felvétel a zablától a ló vajon melyik testrészéig terjed ki, van-e olyan testtája a lónak, amelyik blokkolja a felvételt. A blokk ott van, ahol a ló a felvételnek ellenáll és ahol az ellenállás tapasztalható, ott nem kellően elengedett a ló. Ennek a testrésznek az elengedettségén külön kell „dolgozni”, hogy a hátulról előre áramló erő akadálytalanul eljuthasson a zabláig. Természetesen a szár csak az ellenállás pontjáig ad információt a ló elengedettségéről, az, hogy a blokkolt testrész „mögött” mi történik, arról nem.
Ezért van az, hogy a nagy lovasmesterek ugyan hátulról előre lovagolnak, mégis az elengedettségen a ló testtájai szerint előről hátrafelé haladó sorrendben dolgoznak.
