Pontosabban értelem és érzés. Még pontosabban először az értelem, a gondolat, az elképzelés születik meg, azután jönnek csak az érzések.
A lókiképzés során nagyon sok összetett fogalommal találkozik ló és lovas. Csak, hogy néhányat soroljak: összeszedettség, átengedőség, száronlét, önhordás, stb. Jó, rossz megvalósulásukat, meglétüket érezni kell. De vajon lovasként, hogyan lehet ezeket az érzéseket "megtalálni", felismerni? Hogyan lehet ezeket az érzéseket edzőként átadni, "megtanítani" lovasunknak, lovasainknak?
Azt szokták mondani, hogy a legjobb tanár maga a ló. Igen, a harmóniát általánosságban a jó iskolalovon megérzeheti a lovas, de ez csupán arra elég, hogy az egyes feladatok végrehajtásához (!) erős magabiztosság ébredjen a lovasban. Jómagam is végigéltem ezt. Ifi lovasként a Nemzeti Lovardában több tízezer ugrásváltást hajtottam végre, az ugrásváltás azóta is a lelkemben van, olyan számomra mint az úszás, vagy a biciklizés: bármikor sor kerül rá - végrehajtása evidencia. Ugyan ezt élik meg napjainkban azok a lovasok, akik külföldről kiképzett lovakat vásárolnak. Sajnos az a rossz hírem van számukra, hogy a feladatok végrehajtási képessége önmagában igen messze áll a lókiképzés lényegétől.
Az összetett fogalmakhoz tartozó érzésekről csak a kiképzéselméletben jártas lovas tud csak eljutni! Az ilyen lovas lova napról napra érzékenyebb és érzékenyebb precíziós műszerként viselkedik, ellenkező esetben pedig a képzés előrehaladtával csak növekszik a ló ellenállása mégha formálisan egyre "magasabb" színtű feladatokat is hajt végre.
Milyen érdekes, hogy a magyar lovasmondás úgy tartja, hogy: ahol a lovastudás végződik, ott kezdődik az erőszak. Nem az érzésről beszél, hanem a tudásról! A tudás, mármint a kiképzéselméleti jártasság megelőzi az érzést!