A kifejezést annak idején a Nemzeti Lovardában, az idősebb generációtól, talán Hargitai Mátyástól, Szabácsy Istvántól, Laczy Tibortól, esetleg Akacs Ödöntől hallottam. Az egyszerű, rövid, de nem végletesen összeszedett, nyugodt és méltóságteljes vágtát illetik a kifejezéssel. Manapság ritkán találkozni vele, hiszen a dijlovas versenyeken mindenki valami különlegeset akar mutatni: így vágtában is és ügetésben is az összeszedett jármódok helyett inkább munka iramot lovagolnak és a lovakon mindig látszik valamiféle izgatottság.
A napokban elém került videón viszont kaisergalopp látható. Mostanában sokan és sokszor kritizálják a bécsi spanyoliskolát, illetve az ott folyó munkát, de amit Artur Kottas-Heldenberg mutat, az vitathatatlanul mesteri. Azért, mert lovaglása olyan, mintha az a világ legegyszerűbb dolga volna. Amit a lovas és a ló mutat olyan végletesen egyszerű, mentes bármiféle sallangtól, a különlegeset mutatni vágyástól, olyan nyugodt és méltóságteljes, amit mostanában ritkán látni. A ló végletesen szabályozható, különösen tetszik a 2:30-tól látható sorozatos ugrásváltás, amikoris a ló könnyed hajlékonysága egyértelműen látható. Kár, hogy a videó a háromnegyedénél félbeszakad.