Olyan szerencsés vagyok, hogy három szakág magyar bajnokságot nyerő lovain ülhettem, versenyezhettem. Díjlovaglásban a legtöbb magyar bajnokságot nyerő lóval Bordallal igen sokat versenyezhettem. A military bajnok lovakat csak lovagolhattam, azokkal nem versenyeztem. Soós Attila lovára, Zsizsikre ugyan csak egészen idős korában ülhettem fel, de Tuska Pál bajnok lovát Gábrist "fénykorában" próbálhattam, Kajzinger Balázs bajnok lovaira Nimfára és Sovánkára pedig nem csak ráülhettem, hanem Balázs néhányszor véleményemet is kikérte képzésük során. Ülhettem Somlay Tamás bajnok lován, Fernandón is (Bordal féltestvére volt), de - azt hiszem - a legérdekesebb találkozásom Ákos Ajtony lovával, Bálvánnyal esett meg.

Bálvány 1980-ban és 1981-ben lett a díjugratás magyar bajnoka. Talán egy, vagy két évvel később kért meg Ákos Ajtony egy Budapest Bajnokság alkalmával, a Nemzeti Lovardában, hogy díjlovaglásban versenyezzek lovával. Tulajdonképpen nem is tudom, hogy miért és maga az esetet is furcsának mondható így utólag is, hiszen Ákos Ajtony honvédos volt, én meg a Budapesti Lovas Klubban versenyeztem, nem is voltunk ugyan az a korosztály, no meg a ló díjlovaglásban való versenyeztetése is hirtelen ötlet volt, legalábbis ahogyan emlékszem. A verseny előtt napon ülhettem fel Bálványra, hogy kissé összeszokjunk. Közép osztályban indultam vele (ügetés oldaljárás, ellenvágta, ugrásváltás), de mindez nem volt különös gond, hiszen természetes volt az ugrólovak minőségi idomítása. Ezeket a feldatokat minden komolyabb ugrólovas képes volt végrehajtani lovával. Fernandó is, de Stelzer Viktor, Hevesy Barnabás lovai is és a teljes magyar élvonal szinte minden tagja, és mi díjlovasok is úgy gondoltuk, hogy a jólképzett ugróló a díjlovas nehézosztály aljáig kell, hogy kiképezve legyen. Olyannyira, hogy Frank Elemér abban az évben, amikor díjugratásban magyar bajnok lett, díjlovaglásban is champion volt!