Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Kell-e kikötőszár? (IV.)

2014. december 27. 11:15 - patkószeg

Az előző cikkekben (ide, ide és ide kattintva találhatod) határozottan állást foglaltam amellett, hogy általában nem tanácsos kikötőszárakat használni. A cikksorozat azonban nem lenne teljes ha a szakirodalom és igen komoly lovas szakemberek ellentétes véleményét ne mutatnám be a teljesség igénye nélkül.

A kérdés vizsgálata során nem lehet megkerülni a Bécsi Spanyoliskola gyakorlatát. Ők legalább a XIX. század végétől használják a kikötőszárakat, mint ahogyan azt az alábbi kép is mutatja.

10686921_711265718940936_4385172868437520301_n.jpg

A pilárok közt lévő ló kétségtelenül kikötőszárakkal dolgozik. Érdekes, hogy nem csak fix kikötőszárakat használtak, hanem például a festmény közepén látható, kézen dolgozó Johann Meixner csúszó kikötőszárakat is használt:

ssrs0005.jpg

Johann Meixner: levade

A festményen látható kikötési módszertől eltérő a bécsiek mai gyakorlata, manapság jóval lejjebb, a nyereg alső részével egy magasságban kötik ki lovaikat:

2804064044532788_bld_online.jpg

Itt kell megemlíteni gróf Erdődy Pálffy Zsigmond, A lovaglás vezérfonala című könyvében megfogalmazott álláspontját, miszerint: "Távol állok attól mintha a magas lovasművészet egyedüli intézményének - a bécsi spanyoliskolának - kiváló teljesítményét felülbírálni akarnám, de meg kell jegyeznem, hogy a fiatal lovak melyeket ott egy fél éven át futószáron láthattam, nézetem szerint szintén túl rövidre voltak kikötve és a kikötőszárakat nem a kéz, hanem a lovas térdmagasságában erősítették a hevederhez. Ennek ésszerű megindoklására a mai napig nem találtam megfelelő magyarázatot."

A kikötés gyakorlatával ellentétes szemléletnek hat, hogy a hosszú száron végzett munka során a bécsiek nem használnak kikötőszárakat, azaz az egyik fajta kézen végzett munka során megkerülhetetlennek tartják a kikötőszárakat, a másiknál viszont sohasem használják:

spanis1.jpg

Munka hosszú száron a bécsi spanyoliskolában

Dr. Reiner Klimke is javasolja futószárazáshoz a kikötőszárak használatát. De ő nem használja a futószárazást a ló komolyabb kiképzésére, azt csak a fiatal ló nyereg alá szoktatásához, a ló bemelegítéséhez, mozgásának megfigyeléséhez és az "istállógőz" lehűtéséhez ajánlja: "Én sem vagyok híve annak, hogy a lovat hosszas futószárazással kifárasszák és fényüktől megfosszák." Éppen ezért természetes Klimkénél a kikötőszárak használata. Olyannyira, hogy ő nem riad vissza a ló fejének lefelé történő kikötésétől sem:

nevtelen_1.png

 Ábra Klimke, A fiatal ló kiképzése című könyvéből

A belső kikötőszárat Klimke néhány jukkal rövidebbre javasolja csatolni a futószárazás során. Nem egyezik ezzel Dallos Gyula gyakorlata. Annak idején a Nemzeti Lovardában mi mindig egyformán kötöttük ki a lovakat. Alistai Máttyus Nepomuk János a Nemzeti Lovag című könyvében "közbenső" álláspontot foglal el, az egyforma kikötéstől csak fokozatos előrehaladással javasolja elérni az asszimetrikus kikötést: "Ha engedelmessége annyia megnyerődött, hogy tanítója akarata szerént a karikát rendes mozdulással kijárja, az embert pedig mind a két oldalról magához közelíteti, akkor a visczánszárakat is kikötni kell úgy, hogy azokat a ló gyengéden érezni tanulja a nélkül, hogy feje oldalaslag helyeztessék. E szárakat eleinte egyenlő hosszan és napról napra többet rövidítve kikötvén éreztetjük, melyek közül a belsőt (ha a lónak bátor előremenését tapasztaljuk) rövidebbre csatoljuk, hogy a karikába járól ló testével befelé hajolván belső részeiben tudniillik összeszoríttatván a külhátsólábával jól előre maga alá lépjen."

Klimke továbbá gumis kikötőszárat ajánl. Ezt gróf Erdődy Pálffy Zsigmond a már fent jelzett könyvében teljesen elutasítja! "A rugalmasság elérése céljából gumival, vagy spirálrugóval ellátott kikötőszár teljesen rossz, egyrészt mert nem enged a szükséges mértékben, másrészt mert akkor is húzólag hat, amikor engednie kellene. Jó ülés által támogatott kéz és a rendes kikötőszár határozott ellenállásának kifejtésére a ruganyos szár természetszerűleg sohasem képes.

Ugyanebben a könyvben a szerző, mint Joszipovich Zsigmond egyik legismertebb tanítványa kifejti a kikötőszárak használatának problémáját is. A kikötőszárakkal egyrészről nem lehet helyesen meghajlítani a lovakat, asszimetrikus kikötés esetén a hajlítás mértékét nem lehet változtatni, másrészről nem lehet helyes támaszkodást elérni, mert a különböző jármódokhoz, a különböző iramokhoz különböző nyakhosszak tartoznak, amit a fix hosszúságú kikötőszárak nem tudnak kellő módon biztosítani. Gróf Erdődi Pálffy Zsigmond ezért optimálisnak a kettős futószárat tekinti kikötőszárak használata nélkül: "[A kettős futószár] a futószárazás legcélszerűbb módja, mert hatása elméletileg legjobban megközelíti a lovas szárvezetését és a kikötőszárakat is feleslegessé teszi."

Adott kikötéshez tehát egy bizonyos körív (hajlítottság) és egy bizonyos iram tartozik. Ez lehet megfelelő a lónak, de ha az ív, vagy az iram változik, a kikötőszárakon állítani kell. Ezért gondolom azt, hogy alapesetben inkább tartózkodni kell a lovak kikötésétől, a lovak futószáron történő képzése során. Ez persze elmélyültebb kiképzői hozzáállást kíván, de megéri!

Végezetül rögzíteni kell, hogy az osztrák-magyar monarchiában használtak kikötőszárakat, de azokat hosszúra csatolták. A napjainkban használt, rövidebbre csatolt kikötést csak az újoncok képzése során végzett futószárazáshoz alkalmazták.

1 komment
Címkék: kikötőszárak

A bejegyzés trackback címe:

https://zablaeskengyel.blog.hu/api/trackback/id/tr917009809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vili Doli 2014.12.27. 22:57:20

Azt nem futószárnak mondják?
süti beállítások módosítása