A piaffe a modern lókiképzés, a díjlovaglás csúcsfeladata. Sokszor hallani azt, hogy a piaffe állóhelyben, vagy közel állóhelyben végrehajtott ügetés, de ez nem igaz. A piaffe nem ütetés, a piaffe iskolajármód.

Az ügetés és a piaffe között az a különbség, hogy a piaffe-nak nincs lebegési fázisa. A piaffe tehát formailag iskolajármód, mert lebegési fázis hiányában lábsorrendje eltér az ügetéstől, tartalmilag pedig azért iskolajármód, mert végrehajtása során a ló végletesen rövidíthető és fordítható! Az iskolajármódoknak pedig ez a célja!

De hogyan is kell elképzelni a piaffe-ot, mit tekinthetünk ideális piaffe feladatnak? Ez ügyben érdekes, hogy a díjlovagló szabályzat elvárása az, hogy a piaffe lendületes legyen! Ez azért meglepő, mert a lendületet a szabályzat a bevezető paragrafusai között a lebegés fázishoz köti: azt írja, hogy csak azoknak a jármódoknak van lendülete, amelyiknek van lebegési fázisa is. De a szabályzat ellentmondását félretéve, hogyan lehet a szinte állóhelyben végrehajtott mozgás végletesen lendületes? Mert hát sokfajta piaff-ot lehet látni, de mindenki érzi, hogy az ideális piaffe mégis csak az, amikor az álló helyzet, vagy a teljesen lerövidített előrehaladás és a lendület egyszerre valósul meg. Ha a lendületet röviden kell megfogalmazni, akkor azt talán a végletes szorgalommal lehet kifejezni. Na ez az, ami az ideális piaffe jellemzője.

A kérdés azonban továbbra is az, hogy a végletes szorgalom, a hátulsó lábakból fakadó dinamikus mozgás hogyan egyeztethető össze az álló helyben történő feladatvégrehajtással?

Úgy, hogy a ló száron van! A száron lét, Kókay Pál megfogalmazásával az, amikor a ló, a lovas külön erre irányuló tevékenysége nélkül önállóan, puhán kitölti a lovas által meghatározott keretet. A puhaság abból fakad, hogy a lovas nyomásának a ló hosszirányban enged. Elöl a ló puha kapcsolatot keres a lovas kezével, hátul pedig, a hátulsó végtagjainak ízületeit meghajlítja és a súlypont felé lép. A száron lévő ló világosan érti a keretet meghatározó nyomás és az előrehajtó-rövidítő segítségek közötti különbséget. A piaffe segítsége éppen ezért nem egybevágó. Az lenne egybevágó segítség, ha a lovat a lovas egyszerre hajtaná előre és rövidítené. De a piaffe esetében nem erről van szó! A keretet a lovas a hátul alkalmazott nyomásával határozottan jelzi lovának (ebből fakad a hátulsó lábak ízületeinek hajlítása és a súlypont felé lépés), de ez nem előrehajtó segítség! (Ha ezt a segítséget a ló elfogadja, akkor lendületes.) Elöl pedig a lovas, határozottan jelzi a keret elejét (ebből fakad a ló feligazítottsága), de ez nem rövidítő segítség. A lovas a ló iramát (azaz tempóját, vagy más szóval sebességét) súlyponjának előre, vagy hátra mozdításával szabályozza. Mindezt a ló világosan érti és elfogadja! Ebből következik a lendület, a szorgalom lehetősége.

Ha ló (és a lovas) a keret meghatározásának és az előrehajtó-rövidítő segítségek különbségét nem érti, akkor a lovas segítsége egybevágólag fog hatni. A ló szármára érthetetlen lesz. Ennek ellenére bizonyos mozgást, piaffe-hez hasonló mozgást megtanulhat a ló, megértheti a lovas elvárását az állóhelyben történő ügetésre vonatkozólag, de sem a lovas, sem a külső szemlélő számára nem lesz ideális a feladat végrehajtása. A piaffe kulcsa tehát a száron lét.

A száron lét és a végletes összeszedettség eredményeképpen a ló végletesen átengedővé válik. Ezért a piaffe az iskolalovaglás talán legfontosabb feladata. Nem csúcsfeladata, mert az a vágtában végrehajtott iskolajármódok, de fontosság, vagy a képzés logikája szerint azokat megelőzi. Azért, mert a piaffe feladat olyan, mint egy útkereszteződés. A jó, hangsúlyozom, a jó piaffe-ból - átmenet közbeiktatásával - több felé lehet “továbbhaladni”:

1. A felvevő segítség fokozásával, a súlypont hátrahelyezésével a hátulsó láb tevékenysége leáll. Ha a piaffe-ot a felvételt megelőzően hajlítottan egyenes helyzetben, vagy vállat be helyzetben, vagy farat be helyzetben hajtotta végre a ló, akkor a felvevő segítség hatására a ló iskolaállj feladaton keresztül levade-ba kerül.
2. Ha a piaffe feladatot egyenes-egyenes helyzetben hajtotta végre a ló, akkor iskolaállj közbeiktatása nélkül megy át levade-ba.
3. Ha a lovas a felvétel során “hátul nem zár”, akkor a ló hátrafelé irányuló mozgásba kez, hátrafelé piaffe-ozik. Ez azért fontos feladat, mert ha a lovas arra készül, hogy vágtában végletesen manőverezhetővé idomítsa lovát (nem csak előre, nem csak féloldalazásban, hanem teljes oldalazásban, vagy akár hátremenetre is képessé szeretné lovát tenni), akkor nem kerülheti meg az, hogy a vágtamunkát megelőzően ügetésben is képessé tegye minderre lovát!
4. Az előrehajtó segítség fokozásával a ló - iskolaegyensúlyának megtartásával - iskolaügetésben indul előre. Ennek eredményeként súlyának nagy részét hátulsó lábain hordja, hátulsó lábait rugószerűen kezdi használni, ízületeit fokozottan meghajlítja minden egyes lépésnél, majd fokozottan rugja el magát a talajról, hátulsó lábainak hordozóereje ezért szemlátomást megnövekszik. Mindennek eredményeként vállai megkönnyülnek, elülső lábainak lábtövét az ügetéshez képest jóval magasabbra emeli. Ez a passage.
5. Az előrehajtó segítség fokozásával a ló ügetés - vágta átmenetet is végrehajthat. Hajlítottan egyenes helyzetből ilyenkor - az iskolaegyensúly megtartásával - négyütemű iskolavágtában, vagy kétütemű redoppban indul meg.
6. Ha a ló egyenes-egyenes helyzetben piaffozik az átmenet előtt, akkor kétütemű terre-a-terre jármódba kezd, elülső és hátulsó lábai egymás mellet érnek talajra.

A piaffe tanítása során persze nem lehet egyből elvárni a lendületességet, az csak fokról-fokra, a ló ügyességének és erejének növekedésével párhuzamosan növelhető. A lendületesség fokozatos növekedésével fokozatosan nő a feligazítottság is, illetve a lendületesség fokozatos növekedésével párhuzamosan “tisztázódik” a ló számára a száronlét, a keret elfogadása, annak puha kitöltésére való önálló szándék. Mindennek eredménye az átmenetek végrehajtására való képesség: az átengedőség.