Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Hosszú Katinka példája

2015. szeptember 08. 08:10 - patkószeg

A XX. század legnagyobb lovas mesterére, Joszipovich Zsigmondra mindannyian (kortársai is és a jelen kor, a XXI. század lovas szakemberei is) úgy tekintünk, mint akinek a véleménye vita esetén ügydöntő. Ha volt valamilyen lókiképzés probléma, ha szakmai kérdésben különböző álláspontok fogalmazódtak meg, akkor az csak addig lehetett vita témája, míg Joszipovich meg nem szólalt és ki nem mondta a megfellebbezhetetlen, végső igazságot. Ha valamit a mester kimondott, akkor azt kőbe vésettnek kellett és kell tekinteni.

Ez a kép, ez az imázs nem igaz.

Minden mester, minen sportoló talán legfontosabb tulajdonsága a nyitott gondolkodás, a megújulási képesség. A megújulás persze nem jelenti azt, hogy a megelőző időszakban ne lehetne esetleg kíválónak minősíteni a mester, a sportoló munkáját, de a tökéletességre való törekvés csak az útkereséssel lehet sikeres.

Hosszú Katinka először 2009-ben let világbajnok, mégpedig világcsúccsal. Hitetetlennek tűnő világcsúccsal. Igaz, mindezt speciális dresszben úszta, amit nem sokkal később betiltottak. Az idei világbajnokságon Hosszú Katinka a hatévvel ezelőtti világcsúcsát döntötte meg a sebességét segítő úszóruha nélkül! Fél évtizedes álma vált ezzel valóra!

Hogyan tehette ezt? Hiszen a speciális dressz nélkül 2009 után lehetetlennek tűnt szándéka. Nyilvánvalóan úgy, hogy felkészülését, úszástechnikáját a legutolsó részletig újragondolta. Sportolóként, világbajnokként, világcsúcstartóként nem hitettel el magával azt, hogy amit csinál az olyannyira tökéletes, hogy azon változtatni nem lehet. Nyitott volt új gondolatokra, nyitott volt a megújulásra.

A megújulás persze nem jelenti az előző időszak megtagadását, nem jelenti azt, hogy az előző időszak munkája, gondolatai a szemétdombra valók. A megújulás nem ilyen. A megújulásnak a természetes fejlődést, a kiteljesedést kell szolgálnia.

Ilyen volt Joszipovich Zsigmond is. A megújulásra való nyitottság és az új gondolatok (akár az elődök gondolataival szembemenő álláspont) felvállalása a legnagyobb mesterek sajátja! Mindez világosan látszik a száz évvel ezelőtt lezajlott, a perdülésre vonatkozó vitasorozat kapcsán.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zablaeskengyel.blog.hu/api/trackback/id/tr807769070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása