Zazie egyensúlyban
Egyre ismertebb Marijke de Jong megközelítése az egyenességről, a ferdeségről, a lovak különböző egyensúlyi helyzetéről, annak asszimetriáiáról. A holland lovas mesternek - mint Bent Branderup egyik legismertebb tanítványának - gondolatai rendkívül figyelemre méltóak, teóriájának megértése során azonban nem kerülhető meg, hogy megvizsgáljuk saját elődeink álláspontját is ugyan ebben a kérdésben.
Marijke de Jong tíz pontban foglalja össze a ló asszimetriáinak lehetséges változatait. Mindenek előtt meg kell jegyezni, hogy az asszimetria kifejezés találóbban fejezi ki a leírni kívánt fogalmat, mint a nyakatekert és napjainkban sok helyen használt egyensúlytalanság.
Az egyenességről és a ló szükséges egyensúlyi helyzeteiről talán Joszipovich Zsigmond ír legvilágosabban, ezért az alábbiakban az ő gondolatmenete mellett próbálom bemutatni hagyományos nemzeti álláspontunkat. Elődeink szerint a lovas alatt helyesen mozgó ló mind a négy lábát egyformán terheli. Ha a teherviselésnek ez az egyenlő eloszlása megszűnik, akkor a ló ellenállóvá válik, hosszú távon a ló használati élettartama lerövidül, a sérülésveszély pedig már rövidebb távon is jelentősen növekszik. A lábak egyenlő teherviselése a természetben, azaz lovas nélkül is jellemzője a ló mozgásának. Ezt sokan tagadják és részben igazuk is van. Arra hivatkoznak, hogy a ló súlypontja az elülső lábakhoz közelít, ezért az elülső lábakra több súly esik. Ez igaz - álló helyzetben, amikor is a statika szabályai érvényesek. De nem igaz mozgás közben, amikor a dinamika szabályai érvényesek! Kókay Pál világosan fogalmaz: “Köztudomású a természetről, hogy alkotásaiban a legteljesebb bölcsesség jellemzi. Nem volna azonban bölcs dolog, ha a természetben mozgó ló súlypontja nem oszlana meg egyenletesen mind a négy lábon. Ez gátolná lábai szabad használatában.”
Joszipovich a nem egyenletes súlyeloszlás három esetét különbözteti meg. Az első az, amikor az elülső lábakra több teher esik mint a hátulsókra. Ez akkor következik be, ha a ló nem lép súlypotja a alá. Ilyenkor a ló az elején jár.
Zazie az elejére esett
A második az, amikor az egymás mellett lévő lábak nem viselnek egyforma súlyt. Ez akkor következik be, ha a vállak, vagy a csípők olalirányba kiesnek. Amelyik irányba a váll, vagy a csípő elmozdul az a láb nagyobb terhet fog viselni, mint a párja. A ló ilyenkor oldal irányban elveszti egyensúlyát, “szélesen” kezd járni, tárogat. Ívek lovaglásánál, ha a váll, vagy a csípő kifelé mozdul el, akkor az adott külső lábával a ló nem az ívnek megfelelően lép, hanem szinte egyenesen mozdul és így ad támaszékot az oldal irányba elmozduló testnek, ha a váll, vagy a csípő befelé mozdul el, akkor az adott belső láb túlságosan oldal irányba lép. Ezt a második esetet lehet sokszor a röviden hátraarcoknál látni, amikor a csípő befelé elmozdul és ennek hatására a belső hátulsó láb látványosan (és helytelenül) befelé, oldalra lép. Érdekes, hogy míg Marijke de Jong külön tárgyalja a vállak és a csípők elmozdulását, Joszipovich ezt nem teszi.
A jobb elülső lábra túl sok teher esik
A harmadik az, amikor a ló nem két, hanem három patanyomon mozog, azaz ferde. Ha például a bal hátulsó láb a két elülső közé, és a jobb hátulsó láb a jobb elülső külső oldalára lép, akkor a bal hátulsó láb több terhet fog felvenni párjánál. Azért, mert a bal hátulsó láb a súlypont felé lép, a jobb hátulsó láb pedig távolabb lép attól. Miután a bal hátulsó láb több súlyt hord, ezért ez a láb rövidebbet fog lépni párjánál. Az előretolásban viszont a jobb hátulsó lába viszi a főszerepet, ezért az hosszabbat fog lépni. A három patanyomon mozgó, ferde ló ezért ütemtelen lesz.
A bal hátulsó láb a két elülső közé lép
A háromfajta asszimetria felismerése
Földről kicsit egyszerűbb a helyzet, mint lovon, hiszen földről vizuális információnk is van a ló mozgásáról. Az első esetben azt lehet látni, hogy a ló előredől. A második esetben szintén látható a széles járás, íveken az, hogy a külső, vagy a belső láb nem a kellő irányba mozog. A harmadik esetben egyszerűen látható, hogy a ló nem két patanyomon mozog. Az egyenesség kérdésében a belső lábak egyvonalú mozgását szokás vizsgálni, hiszen mind a két láb nem tud tökélesesen két patanyomon mozogni, mert a hátulsó lábak szélesebben állnak az elülsőknél.
Nyeregből az első esetben az a lovas érzése, hogy a ló túl sokat fog, vagy folyamatosan gyorsul. A második esetben a ló a váll, vagy a csípő kiesésének irányában az íveken befelé törekszik, a másik irányba viszont nehezen fordítható. A harmadik esetben a lovas érzékeli az egyenetlen járást és azt érzékeli, hogy testét a ló a ferdeségnek megfelelően eltorzítja, megszűnik vállának vagy csípőjének (esetleg mindkettőnek) merőlegessége a menetirányra. Mindez azért van, mert a lovas és ló feje, válla, csípője mindig párhuzamos!
A háromfajta asszimetria korrekciója
Az elejére esett lónak vagy a súlypontját kell hátrafelé mozdítani (felvétel), vagy az alátámasztást előre mozdítani (hátulsó lábak súlypont alá léptetése, ez a szárraállítás), vagy a lovas súlypontjának hátramozdításával.
Ha a ló oldal irányban veszti el az egyensúlyát a lovas oldal irányú súlypontáthelyezéssel kell, hogy korrigálja azt. Az olalirányú súlypontáthelyezés hatására a lábak egyenlő mértékben fogják a ló saját és lovasának súlyát hordani. A tárogatást, ami a ló súlypontjának oldalirányú bizonytalanságát jelzi, fordulatok, ívek lovaglásával lehet korrigálni. Íven a lónak feltétlenül el kell mozdítania oldalra a vállát és a csípőjét, hogy a centripetális erőt kompenzálja. (Íven való mozgás közben a lónak az ív belseje felé kell dőlnie.) A folyamatos körön való mozgás, például a futószárazás nem természetes helyzete a lónak. Az íven való mozgás, a vállak és a csípők oldalirányú elmizdításának szükségességével előbb - utóbb “kiügyesíti” a lovat, miközben megtanulja súlyát oldal irányban biztonságosan hordani.
A három patanyomon mozgó ló korrigálása fiatal lónál jobbra és balra különböző. Ha a váll balra esik ki (a bal hátulsó lábával lép a két elülső patanyom közé), akkor vállát bal kézen (balra hajlítva) bal indirekt szársegítséggel kell jobbra vezetni. Jobb kézen (jobbra hajlítva) viszont nem lehet bal indiret szársegítséget adni (ahogyan az kézenfekvő lenne), mert a bal indirekt szársegítség a jobbra való hajlítás ellen hatna, a ló testének külső oldali izmait rövidítené és a fiatal ló önmaga összecsípésével reagálna erre a segítségre. A fiatal ló ugyanis nem képes az összeszedettség fokozására. (Ez az oka annak, hogy a fiatal lovat osztott szárakkal kell lovagolni, a hajltás során a külső szárral mindig engedni kell! Az egykézbe vett szárakkal való lovaglás a képzés előrehaladtát, a ló képzettségének magasabb színvonalát jelzi!) Jobb kézen tehát kisebb, többször alkalmazott direkt szársegítséggel lehet a ló vállát a jobboldal irányába a hátulja elé vezetni és ezzel a három patanyomon való mozgást két patanyomúvá tenni.
