Szabad, de csak ésszel! Szabad, de csak bizonyos helyzetekben! Szabad, de nem ez a nemzeti hagyományunk!

A ló zablával történő feligazításának az az előnye, hogy segítségével nagyon egyszerűen és drasztikusan lehet a ló súlypontját hátrafelé mozdítani. És, hát a ló kiképzésének, tanításának kulcskérdése a megfelelő egyensúly elérése, a hátulsó lábak terhelése, hogy a ló mozgása lovas alatt is minél természetesebbé, ügyesebbé váljon, hiszen ennek eredménye lesz a fordulékonyság, robbanékonyság, más kifejezéssel a ló végletes együttműködése, valamint a ló testének egészséges fejlődése.

Hátránya viszont az, hogy a zablával történő feligazítás a hátulsó láb előrelendülése, a ló lendülete ellen hat. És, hát a hátulsó lábra nem csak akkor esik több súly, ha a súlypont hátrafelé mozdul, hanem akkor is, ha a lábak mozdulnak a súlypont felé! Sőt, a feligazítás nemcsak ellene hat a hátulsó láb előrelendülésének, hanem magát az előrelendülést a súlypont előremozdításával, a ló nyakának fesztelen előrenyújtásával (elengedettség) lehet fokozni.

Ráadásul a feligazítást csak bizonyos mértékig lehet alkalmazni, mert az erős feligazítás a marnál blokkolja a lovat és ott a segítségek elakadnak, a lovas ezek után csak a nyakra lesz hatással, nem a ló egész testére.

A kérdés ezután csupán annyi, hogy a két teljesen ellentétes elv (feligazítás/egyensúly, mélyrelovaglás/izomnyújtás) teljesen egyenértékű-e, vagy van-e sorrend közöttük: vagyis hol ezen, hol azon kell-e dolgozni a lókiképzés során, vagy először inkább az egyiken, később a másikon?

Josipovich Zsigmond világosan ír arról, hogy igenis van sorrend. Szintén ugyan ezt állítja Erdődy és a Josipovich tanítvány Kókay Pál is. Mindannyian a ló előrelovaglását, pontosabban a hátulsó lábak előrelovaglását teszik a lókiképzés legesleg első lépésének. És az indokuk a ló "farmotorossága", illetve az ebből következő szükséglet: az egyenesség. Az egyenesség kialakításának feltétele a ló hajlíthatósága. Az pedig csak hosszan előrenyújtott nyakkal lehetséges, mert ennek hiányába a ló állítása (a fej oldalirányú elfordítása) a tarkó és a toroktáj izmok feszessége miatt nem lehet eredményes. Mindebből következik, hogy a kiképzés első szakaszában a nyak kinyújtására kell törekedni. A nyak kinyújtása a súlypont előremozdulásával jár, ami a hátulsó lábak hosszabb előrelendítésére készteti a lovat, hiszen ennek hiányában elvesztené egyensúlyát, megszűnne a lábak egyenletes terhelése. (A ló természetes igénye lábainak egyforma terhelése.) De az állítás fordítva is igaz. A hátulsó lábak előrelendülésének fokozása a nyak előrenyújtásával ját. A lendület, a hátulsó lábak állandó és szorgalmas előrelendítése előbb-utóbb a ló tulajdonságává válik minden körülmények között. Amikor ez kialakul, akkor lehet megkezdeni a súlypont hátrahelyezésének tanítását, mert a lendület fenntartása mellett megmarad a ló hajlíthatósága, ezzel együtt az egyenesreigazíthatósága.

Szabad zablával felfelé igazítani a lovat? Persze, hogy szabad. Mert a fentiekben lókiképzésünk nemzeti alapelvét írtam le, a gyakorlat pedig sokszor nem ennyire fekete és fehér. Nincsenek kőbe vésett szabályok, nincsenek fix megoldóképletek. Csak elvek vannak, amikhez így-úgy, hosszas, kitartó és szeretetteli tanítgatással kell közelítenil.