Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Paszban járás

2016. augusztus 29. 08:17 - patkószeg

A paszban járás, mint helytelen lábsorrend a lókiképzés egyik legnagyobb hibája. Legtöbbször lépésben látható, bár létezik vágtában is. Lépésben akkor beszélünk paszban járásról, ha az egyoldali lábak egyidejűleg, vagy közel egyidejűleg lendülnek előre, azaz a ló feladja tiszta négyütemű mozgását. Lépésben ugyanis a patadobbanásoknak teljesen egyletesen kell hallatszania, a dobbanások közötti időknek egyenlőeknek kell lenniük.

Az összeszedés során azonban a ló eltérhet ettől. Helyes összeszedés esetén, a szorgalmas hátulsó lábak kissé hamarabb lépnek, így a hátulsó lábak mozgása az előttük lépő láb (az átlós elülső láb) mozgásához közelít, szélső esetben a lépés kétüteművé válhat. Ez az iskolalépés. Az iskolalépésben nem elvárás a kétütemű mozgás, csak a kisebb-nagyobb eltérés a tiszta négyütemű mozgástól. Az iskolalépést önmagától ajánlja fel a ló, az iskolalépés a kiképzés helyes menetét jelzi.

A helytelen összeszedés azonban a ló ellenkezését, ellenállását váltja ki. Mindez testi és lelki feszességben, merevségben mutatkozik, ennek következtében a hátulsó lábak kissé lassabban lépnek a kelleténél, mint az öreg ember közvetlenül a reggeli felkelés után. A kelleténél később lépő hátulsó lábak az utána lépő (azonos oldali elülső láb) mozásához kezdenek közeledni, szélső esetben a lépés kétüteművé válhat. Ez a paszban járás. A paszban járás nem feltétlenül kétütemű, maga az eltérés a tiszta járástól már paszban járást jelent. A paszban járás az egyik legbiztosabb jele a kiképzés helytelen menetének. Ez igaz még akkor is, ünnepelt lovas mutatja be, ez igaz még akkor is, ha a díjlovas program többi részében látványos feladatvégrehajtásokat mutat be a lovas. Sőt azt jelzi, hogy a program többi része kamuflázs, porhintés, valójában semmi sincs rendben. A lábsorrendek tisztasága a díjlovaglás legfőbb kritériuma, ezért van az, hogy a legmagasabb feladatokban a lábsorrendet külön minősítenie kell a bíróknak.

Mindez azonban csak elvileg van így, a sprotpolitika, a kor divatjának való megfelelési kényszer még a legkomolyabb versenyek bírálatait is eltéríti. Az alábbiakban BRORING-SPREHE Kristina lovaglása látható, aki az olimpián csapatban aranyérmet, egyéniben ezüstérmet szerzett.

Annak idején, amikor versenyezni kezdtem, ilyen lépésmunkával kizavartak volnak az akkori magyar szakemberek a négyszögből. Ma már ugyan más a megítélés, de a lovak természete nem változott! A paszban járás súlyos hiba!

A paszban járás korrigálása nem egyszerű, de nem lehetetlen. Az alapprobléma a ló egyensúlyi helyzetéből és fesszességéből fakad. A ló mereven ellenáll a félfelvételeknek, és súlypontját túlságosan előre viszi. A lovas azt érzi, hogy nincs lehetősége a lónak helyes segítséget adni (a hátulsó lábakat elrőrefelé lovagolni), mert a ló túlságosan előrefelé törekszik. A probléma megoldása azért nem egyszerű és azért kíván kissé hosszabb munkát, mert egyszerre kell a ló súlypontját hátravenni és közben a nyakat nyújtva tartani, a ló testét és lelkét lazítani. A kettőt nehéz egyszerre megoldani, mert a nyak nyújtásával, az elengedtetés fokozásával a súlypont előrekerül, a súlypont hátravételével pedig a ló rövidíti nyakizmait, megfeszíti magát.

A megoldást a félfelvételek lassú mozgás közben, vagy álljban történő gyakorlása adja: be kell gyakorolni egyrészről a megfelelő lovassegítségeket, másrészről a ló megfelelő reakcióját. A helyes egyensúly és elengedettség birtokában már meg lehet kezdeni a hátulsó lábak szorgalmának növelését. A megfelelő ütemben csizma, vagy a kár apró pálcasegítséget kell adni. A segítségadás pillanata durva közelítéssel az, amikor az átlós elülső lábát felemeli a földről a ló.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zablaeskengyel.blog.hu/api/trackback/id/tr1311656760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

delejezoe 2016.08.29. 11:25:49

Az első négy komplett lépésnél a pataletételek között eltelt idők képszám átlagban mérve, balról jobbra halad az idő:
JE 5,75 BH 6,5 BE 5,75 JH 5,25 JE
süti beállítások módosítása