A Riedel poharak gyártói azt állítják, hogy különböző poharakban kisssé más és más az egyes italok íze: ahhoz, hogy a legnagyobb élvezethez jussunk, a lehető legjobban tudjuk érzékelni, a megfelelő alakú és méretű poharat kell választani. Meglehet, hogy így van, én például a szódavizet talpas pohárból szeretem inni, így valahogy jobban esik. A többiről nem tudok nyilatkozni, az vagy úgy van, vagy sem. Arról viszont igen, hogy a különböző kéztartásokkal különböző módon lehet érzékelni a szárakon keresztül a lovat és ennek megfelelően különböző módon lehet a segítségeket adni. A kézfejnek, valamint a fel- és alkarnak ugyanis van egy optimális helyzete, ettől eltérő pozícióban a lovas érzékelése és jeladása bárdolatlanná válik, a segítségeket a ló nehezebben érti, a lovas merevvé, a kommunikáció sutává, sokszor puruttyává válik.

De mielőtt a kéz helyzetét részletezném, meg kell állípítani, hogy a kéz csak másodlagos segítség, mindaddig  a lovaglásban semmilyen szerepe nincs, ameddig az elsődleges segítségekre is reagál a ló. A másodlagos segítségek - így a kéz is - csupán az elsődleges segítségek megerősítésésére szolgálnak.

Szóval alapesetben a vállnak fesztelennek kell lennie. A fesztelenség nem önmagától van, azt gyakorolni kell, a fesztelenség tudatos állapot. A fesztelen váll eredménye a függőleges felkar. A testhez szorított, vagy a testtől oldalirányban elemelt felkar a vállak merevségét jelzi.

A könyöknek szintén fesztelennek kell lennie.

Az alkar vízszintes. Manapság ez nem divat, de nem véletlen nemzeti megközelítésünk: "A szárakat úgy kell tartani, mintha két pohár vizet hordoznánk." Ez az alkar vízszintességét jelenti. A leszorított kéz a könyök feszességét jelzi és lenyomja a ló marját, megakadályozza a ló feligazodását, végeredményben a helyes egyensúlyát. Ezalól csak egy kivétel van, a levade, amikor a lovas pontosan a mar süllyedését kívánja elérni.

A csukló fesztelensége kulcskérdés. Azt tapasztalom, hogy a legtöbb lovas merev csuklóval lovagol. Ennek két hátránya van. Lehetetlenné válik a szárakon keresztül érkező információk érzékelése. A szárakon keresztül lehet ugyanis azt érezni, hogy hol van merevség, hol van blokk a lóban. Ha ezt a lovas nem érzi, akkor nem tudja lovát megsegíteni, egy bizonyos foknál nem tudja jobban elengedtetni lovát. (Az elengedettség fokozása, végletessé tétele nemzeti lókiképzésünk egyik központi gondolata. Az elengedettségnek fokozatai vannak, ezért sokszor van olyan helyzet, hogy versenyen díjlovas bíróként az adott helyzetet elengedettnek kellene minősítenem, de kiképzőként, lovasoktatóként azt kellene jeleznem, hogy még vannak tartalékok az elengedettség terén.)

Másrésztől a csukló feszessége leheteltenné teszi a kézfej precíz mozgását, a segítségadás ehelyett "könyékből", vagy "vállból" történik, ami a ló számára túl durva. Az ilyen segítséget a ló agresszívnek fogja tekinteni és ennek megfelelően agresszíven fog reagálni rá. A csuklót semmilyen irányban sem szabad megtörni, a kézfejnek az alkar természetes folytatásaként kell állnia.

Az öklöt be kell zárni. A nyitott ujjak nem a puha kezet jelentik, hanem az érzéketlenséget, a gondolattalanságot, azt, hogy a lovasnak lövése sincs arról, hogy mit kellene csinálni a szárakkal. Az öklöket továbbá fel kell állítani: "a lovasnak a saját körmeit látnia kell".

A mellékelt képeken Kókay Pál és Hazslinszky Krull Géza látható - helyes kéztartással. Kéztartásu nem csak azért egyforma, mert ugyanabból az "iskolából jöttek", hanem azért is, mert a kéznek van optimális helyzete.