“Ló és lovas közti kommunikáció idegen nyelven zajlik, mégpedig mindkét fél számára idegen nyelven.” - hangzik Bent Branderup mondása. A kommunikációt pedig  – más nyelvek elsajátításához hasonlóan – részleteiben is meg kell tanulni és nagyon-nagyon sokat kell gyakorolni.

“A lovonülés és a lovaglás nem azonos fogalmak. A lovonülés lényege abban áll, hogy a lovas testével puhán követi a ló mozgását, lovaglási szerveit nem használja, nem ad segítségeket. Pl. futószárazásnál. Ezzel szemben a lovas akkor lovagol, ha lovaglási szerveit használja. Melyek a lovaglási szervek? Az ülőcsontok, a combok, a két kar és a felsőtest. Az a jó lovas, aki lovaglási szerveit egymástól függetlenül tudja használni. A jó lovas teste négy részből áll: A talptól a térdig, a térdtől a csípőig, a csípőtől a fejbúbig és a két kar. Ezt a négy testrészt annak dacára, hogy szervesen összefügg, egymástól függetlenül is kell tudni alkalmazni, ha jól akarunk idomítani.” - írja Kókay Pál.

Hát igen! A lovasnak igen összetett mozgásformákat kell alkalmaznia a kiképzés során. Ráadásul a helyzettől függően akár igen különbözőeket. Sőt, azt is meg kell állapítani, hogy általában az ülésről szoktunk beszélni, azt elemezgetjük, de a szükséges mozgás ennél sokkal többet jelent, annak a lovas egész testére ki kell terjednie.

Ezeknek az összetett mozgásoknak az elsajátítása nem lehetetlen, ugyanúgy, ahogyan nem lehetetlen megtanulni egy idegen nyelvet sem. A lovaglásban az első a különböző lovaglási szervek feladatának megértése. Csak ezután következhet különálló begyakorlásuk, majd végül együttes használatuk.

A csizma

A csizmák a ló hátulsó lábának szorgalmának fenntartásáért “felelősek” azzal, hogy csak az azonos oldali hátulsó lábra hatnak, mégpedig érdemben csak akkor, amikor azok a levegőben vannak. A földön lévő lábat hiába ösztökéli a lovas, annak mozgását befolyásolni nem tudja. A csizmasegítség optimális pillanata az, amikor a ló felveszi a hátulsó lábát a földről. A lovas ezt a pillanatot úgy érzi, hogy ekkor van az azonos oldali csípője leghátrább és legmagasabb pozícióban. Innen a csípője lefelé és előre mozdul. A csizmasegítséget persze nem kell állandóan adni, ha a hátulsó láb kellően szorgalmas, akkor a csizmát hatáson kívül kell helyezni.

Az ülés

Az ülés térdtől térdig tart, annak teljesen függetlennek kell lennie az alsó lábszár és a felsőtest mozgásától. Pl. csizmasegítségnél van, hogy zár a térd, de lehet hogy nem. Az ülésnek puhán kell követnie a ló hátának mozgását, illetve fenn kell tartania ezt a mozgást. A ló hátának, a gerincoszlopnak a mozgása ugyanis maga a lendület. Minél lendületesebb a ló, annál nagyobb a gerincoszlop lengése. A lovas az ülésével érzi a ló lendületét, a hátulsó lábak kellő és egyforma előrelendülését. Erőszakosan persze nem lehet ezt a lendületet fenntartani, vagy akár fokozni, de az ülés szelíd határozottságával igen! A lovas ülésének mozgása a gerincoszlop háromdimenziós mozgásának megfelelő: fel-le, előre-hátra és követi a ló gerincoszlopának elcsavarodását is. Ezért a lovas ülése a lendület kapcsán a két oldal irányában nem teljesen egyforma, aszimmetrikus, a belső oldalon határozottan mélyebbre mozdul, mint a külső oldalon. Az ülés egyforma, szimmetrikus mozgása ugyanis megakadályozza a gerincoszlop belső oldalra történő elcsavarodását, az a lovat kiegyenesíti.

Jobb ülés és bal ülés

A lovat általában hajlított helyzetben kell lovagolni. Az hajlított helyzet az egyenesség kialakítását célozza. A hátulsó lábakban ébredő erőt - Josipovich Zsigmond és a magyar hagyományok alapján - először hajlítottan egyenes lovon lehet a jó irányban eljuttatni a zablákig. A hajlítás során a ló vállai nem párhuzamosak a csípőinek vonalával. Mivel a feje, vállai, csípői mindig párhuzamosak a lovas fejével, vállaival és csípőivel, ezért hajlításban a lovasnak jobb, vagy bal ülésben kell elhelyezkednie. A lovas jobb ülése ez azt jelenti, hogy gerincoszlopát elcsavarva a bal (külső) vállának előrébb kell lennie bal csípőjénél, jobb (belső) vállát viszont hátrébb kell fordítania jobb csípőjénél. A lovas fejét a hajlítás irányába kell fordítania, körön például, nemzeti hagyományaink alapján, mindig egy negyed körrel előrébb kell néznie. A hajlítás miatt a ló gerincoszlopa befelé csavarodik, ezért a lovas belső ülőcsontja mélyebben helyezkedik el a külsőnél.

Nyílt ülés és zárt ülés

A lovaglás során legtöbbször a zárt ülésről beszélnek. A zárt ülés során a lovas térdeit zárja, súlyának jelentős részét combjaira helyezi, ülőcsontjait könnyíti. A zárt ülés előrehajtólag hat, a hátulsó lábak előrelendülését, a lépéshosszt növeli. De létezik nyílt ülés is. A nyílt ülés során a lovas térdeinek zárását csökkenti, ezért súlya inkább ülőcsontjaira helyeződik át. Az nyílt ülés felvevőleg hat.

A felsőtest

A lovas felsőtestének függetlennek kell lennie a kezektől és az üléstől. Hiba, ha a felsőtest átveszi az ülés, illetve a ló gerincoszlopának lengéséből fakadó mozgást, pl. jobbra balra leng a ló járásának, illetve saját csípőmozgásának megfelelően. A felsőtest ugyanis a ló súlyponti helyzetét szabályozza és a felsőtest fölösleges mozgása zavarba ejti a lovat.

A felsőtest két irányban mozogva tud jelzéseket adni a lónak: előre és hátra, jobbra és balra. A felsőtest előremozdítása a ló és lovas közös súlypontját előrébb helyezi, ez a ló hátulsó lábainak hosszabb lépését eredményezi. A felsőtest hátramozdítása a hátulsó lábakra többleterhet helyez, az összeszedőleg hat. A felsőtest oldalra történő mozdítása a ló és lovas közös súlypontjának oldal irányban történő elmozdulását eredményezi, ami a ló mozgásának menetirányát változtatja meg, esetleg ferdeség, a ló vállainak, vagy csípőinek kiesése esetén kiegyenlíti a vállak vagy a csípők felemás terhelését. (Részletesen foglalkozik ezzel Josipovich Zsigmond az egyenesség tárgykörével foglalkozó írásaiban.)

A felsőtest mozgásának azonban igen kicsinynek kell lennie (a helyes egyensúlyban lévő lónál szinte csak grammokat kell ide-oda helyezni) ellenkező esetben a ló “kiszalad a súlypont alól” és a kívánttal ellentétes hatást fog elérni a lovas. A helyzet olyan lesz mint hintázás közben, az erős hátradőlés előrehajtja a hintát. Ez a helytelen hatás érvényesül pl. akkor, amikor a lovas ellenirányba dőlve hajtja végre az oldaljárást. (Akármennyire is szép az oldaljárás ló ilyenkor valójában ellenkezik, a lovas az ellenkezést tanítja lovának.)

A lovas a felsőtestével “érzi” a ló egyensúlyi helyzetét, ha a felsőtest legkisebb mozgására a ló nem reagál, akkor megszűnt egyensúlyban mozogni.

A karok

A karok felelősen a szársegítségekért és a száron keresztül megismerhető információk “beszerzéséért”. A lovas a kezével érzi ugyanis azt, hogy van-e valahol blokk a ló testében. A kéz csak a blokkig érez, arról, hogy a blokk mögött mi történik, arról nincs információ. A kéznek nem csak a tarkó, vagy a nyak merevségét kell éreznie, de az “okos” kéz érzése végigfut a ló teljes testén és a kár a hátulsó lábak bokájának merevségét, blokkját is megérzi. Ez persze sok gyakorlást igényel.

Maguk a szársegítségek hathatnak a zablánál és a ló vállainál. Oldal irányban, ha a szárak a zablánál hatnak, akkor a ló fejét hajlítják, ha a vállaknál hatnak, akkor azokat oldalra vezetik. Hossz irányban, ha a szárak a zablánál hatnak, akkor a tarkót feligazítják, ha a marnál hatnak, akkor a ló súlypontját mozdítják hátra (felvétel). Ez a szárak kettős funkciója, a lovasnak minden használat előtt el kell döntenie, hogy a szárakat olal irányban, vagy hossz irányban akarja használni és hogy a vállaknál, vagy a zablánál. A lónak pedig mindezt meg kell értenie és el kell fogadnia.

A lovas összetett mozgása

Ilyen bonyolult lenne a lovaglás? Hiszen a fentieket külön-külön is nehéz begyakorolni, nemhogy egyszerre! Hát, igen is, meg nem is. Saját anyanyelvünket csak az érettségiig tizenkét éven át tanuljuk, hogy megfelelő szinten tudjunk beszélni, írni, és akkor még nem is említem azokat a szakembereket, akik magyar szakosként vagy egyéb módon még felsőfokon is tanulják.  Mindezt azzal szemben teszik, hogy még a kisgyerek, vagy a hosszas tanulmányokat nélkülöző ember is kiválóan beszéli nyelvünket. De persze nem azon a színvonalon...