Az egyenesség kialakítását csak a hosszhajlításokkal lehet elérni, azonban Josipovich Zsigmond a fiatal lovak esetében és első lépésként az úgynevezett vállvezetés módszerét tartja helyesnek.

Az egyenesség kialakításának az a célja, hogy a lovas tudatosan biztosítsa a ló négy lábának egyenlő teherviselését és annak fenntartásában önállóságra szoktassa lovát. Az egyenességet tehát a lovasnak kell kialakítania olyan nevelő célzattal, hogy végeredményként a ló önmaga törekedjen annak fenntartására.

A négy láb egyenlő teherviselése

A lókiképzés elméletében a hagyományos magyar álláspont az, hogy a természetben, mozgás közben a ló egyenlően terheli négy lábát és a lókiképzés egyik legfontosabb feladata ennek az elvnek a betartása, betartatása. A lábak egyenlő teherviselését sokan tagadják azért, mert a ló súlypontja az elülső lábakhoz közelebb esik. Az ilyen megközelítés azt állítja, hogy a súlypont helyzetéből az következik, hogy az elülső lábakra a természetben mindig több teher esik. Ez csak részben igaz. Álló helyzetben, aholis a statika szabályai érvényesek, valóban az elülső lábak nagyobb terhet hordoznak a hátulsóknál. De nem így van mozgás közben. Ott a dinamika szabályai érvényesülnek, ha a ló mozog, akkor a tehereloszlás azonnal egyenletesé válik. Ha ez nem áll fenn, akkor nincs harmónia, lovas nyelven ezt úgy mondjuk, hogy a ló az elején jár, vagy ferde.

Az egyenlő teherviseléstől ugyanis háromfajta eltérés lehetséges. Az első az, hogy az elülső lábakra esik több teher, mint a hátulsókra. Ekkor a ló úgymond az elején jár. De úgy is megszünhet az egyenlő tehereviselés, hogy az egymás melletti lábait terheli a ló különböző módon. Ez a második és harmadik lehetőség. Ezek közül az egyik (jelen esetben a második lehetőség) az, amikor a ló nem két patanyomon jár: ez legtöbbször úgy alakul ki, hogy a ló bal hátulsó lába nem a bal elülső felé lép, hanem a két elülső lába közé, jobb hátulsó lábával pedig a jobb elülső láb külső oldalára. Ilyenkor a bal hátulsó láb a súlypont felé lép, ezért többletterhet vesz fel, a jobb hátulsó viszont a súlyponntól távolabb ér talajt, ezért a kelleténél kevesebb súly terheli, a két hátulsó láb teherviselése különbözővé válik. A másik (jelen esetben a harmadik lehetőség) az, amikor a vállak és a csípők nem a megfelelő helyzetben vannak a paták fölött. Egyenes vonalú mozgás esetén hiába jár két patanyomon a ló, ha a vállai, vagy csípői nem a paták fölött vannak, hanem az egyik irányba elmozdulnak, akkor a lábak egyenlő teherviselése megszűnik. Például, ha a vállak, vagy a csípők a patákoz képest balra mozdulnak, akkor a bal lábra több teher esik, mint a jobbra. Ez a vállakat és a csípőt tekintve külön-külön, de egyszerre is bekövetkezhet. Természetesen, ha íven mozog a ló, akkor az számít, hogy kellő mértékben dől-e az ívbe a ló, vagy sem. Ha túlságosan bedől, akkor a belső oldal túlterhelése, ha kevéssé dől be, akkor a külső lábak túlterhelése következik be. Az egyenességnek tehát csak egy egyszerűsített megközelítése a patanyomvonal vizsgálata, a lovasnak mindhárom esetet gondosan és állandóan figyelemmel kell kísérnie, az optimális helyzettől való eltérést fel kell ismernie és korrigálnia kell.

Az egyenesség fontossága

Az egyenesség azért megkerülhetetlen, mert a ferde ló képtelen helyesen járni. A ferde helyzetben járó ló olyan, mint a jégen közlekedő hátsókerék meghajtású autó, amelyik folyton kifarol és ezért nem tud előrefelé haladni. Hasonló képpen a ferde ló (második és harmadik eset) hátulsó lábaiban ébredő tolóerő, szorgalom, lendület nem tud helyesen végighaladni a testén, hiszen az rossz irányban hat. A harmónia ilyenkor megszűnik, a vállak túlterhelté válnak, a ló az elejére esik, a ló teste önmaga és lovasa számára is vezethetetlenné, kezelhetetlenné válik, mozgását csak durva befolyásokkal lehet kordában tartani (ha egyáltalán lehetséges).

De ugyanígy a felvétel sem tud végighaladni a lovon, hiszen a ferde ló olyan mint a bebicskázott kamion - hátrafelé nem tud mozogni. A felvételek hiányában a ló súlya túlságosan előrekerül, a ló ebben az esetben is az elejére kerül, lovagolhatatlanná válik, az elülső lábak sérülésveszélye igen nagyra nő. Az elején járó ló (első eset) tehát igen gyakran a második két eset következménye.

A vállvezetés technikája

Az egyenességet a hosszhajlításokkal lehet véglegesen kialakítani. A vállat be és a farat be helyzet között ugyanis egyenes a ló. Azonban a fiatal ló még nem hajlítható: amíg a a helyes támaszkodás nem alakul ki, addig nem lehet hajlítani a lovat. A helyes támaszkodás feltétele az, hogy a ló előrenyújtott nyakkal önmaga vegyen támaszkodást, önmaga nyújtsa előre nyakát a lovas által meghatározott keret elejéig. Ennek hiányában a lovas nem tudja állítani a ló fejét, azaz nem tudja a ló koponyáját oldalra fordítani, mert ha nem a ló vesz támaszkodást, akkor a toroktáj nem nyílik meg és az oldalra fordított koponya állkapcsa fájdalmat okozva fogja nyomni a nyakizmot. Tovább menve, ha a ló nem vesz támaszkodást, akkor a hajlítást csak a kéz hátrahatásával tudja a lovas kialakítani, ez pedig rombolja a hátulsó láb előrelendülését, a ló lendületét.

Amíg tehát a helyes támaszkodás nem alakul ki a lovasnak a hajlítástól eltérő technikát kell alkalmaznia az egyenesség ideiglenes kialakítása céljából. Ennek Josipovich Zsigmond szerint három alkotóeleme van, vonatkozó írásában azt a példát hozza, hogy a ló válla balra esik ki.

Elsőkét a vállat jobb direkt szárral jobbra vezeti. A jobb száron rövidebb szármértéket véve óvatosan teszi mindezt. Ha a szárhatás nem óvatos, akkor az nem jobbra vezeti a vállat, hanem jobbra állítja a koponyát és ennek eredményeképp a vállak méginkább balra fognak kiesni. Bal indirekt szárral nem javasolja a mester a vállak jobbra vezetését, mert az felvevőleg fog hatni, és ezt a fiatal ló még nem érti helyesen, ezért az iilyen segítség esetén a ló elveszti lendületét, a támaszkodás kialakítása indirekt bal szár használatával nem lehetséges.

Másodszor a túlterhelt bal vállat úgy tehermentesíti, hogy óvatosan jobbra helyezi a lovas súlypontját. Pontosabban jobbra-előre, hogy a hátulsó lábak ne kerüljenek túlterhelésre. Josipovich eleinte ezt az asszimetrikus ülést javasolja még az állj helyzetben is.

Harmadszor (és talán ez a legérdekesebb) a balra kieső váll mellett jobbra kieső csípőt nem jobb csizmával vezeti a helyes pozícióba, hanem bal csizmával a bal hátulsó láb hosszabb előrelépésére készteti a lovat. Ehhez azt kell megérteni, hogy a súlypont felé lépő bal hátulsó láb többletterhet viselve rövidebbet lép a jobb hátulsónál, mert a bal hátulsó láb hordja a súlyt, a jobb tolja előre a lovat. A bal hátulsó láb hosszabb előreléptetésével a csípő balra fog mozdulni, a lábak egyre inkább egyenlő terhet kezdenek hordani, a ló csípője megfelelő helyzetben kerül.