Lovardatulajdonosként gyakran szegezték már nekem, hogy cseréljek talajt, mert az nem elég rugalmas. Hát igen! A lovarda talaját bizonyos rendszerességgel cserélni kell, az nem olyan, hogy egyszer elékészítik és akkor az jó idők végezetéig. Ám tízből tizenegyszer valójában nem a talajjal van baj. Persze nehéz ilyenkor az igazságot kibökni és elmagyarázni a lovasnak, hogy a merevséget jól érzi, az rendben van, de rossz helyen, azt nem a talajaban, hanem a lovában kell keresnie. Nehéz arról beszélni, hogy míg az ő lova hangosan trappol, addig ugyanazon a talajon a másik ló halkan jár, mint a macska. Nehéz ezt elmondani, mert akkor kiselőadást kellene tartani arról, hogy a hangosan járó ló nem hátból jár, hanem combból és így nem csak a saját, de lovasa testét is rombolja minden egyes lépés során.

A kérdés azért is nehéz, mert a ló formájából nem lehet következtetni arra, hogy hátból jár-e a ló vagy combból. A hátból járás során a ló periodikusan megfeszíti és elengedi izmait. Ennek logikusan kétfajta ellentéte lehet. Az egyik az, hogy például fáradság miatt a ló nem tudja megfeszíteni izmait. Ezt mondjuk úgy, hogy a ló hát nélkül jár. A másik az, amikor a ló folyamatosan feszíti hátizmait. Ez a combból járás. A combból járó ló nem kényelmes, ráz.

De milyen is a jó talaj? A fenti kép Pados Gusztáv tüzér tábornokot (!) mutatja. Ő volt a magyar dílovaglás utolsó olimpiai résztvevője. (Ez 1936-ban volt.) Szóval a természetes talaj megfelel a lókiképzés elvárásainak. A különösen rugalmlasra elkészített talajok a lovak extra mozgását, különleges alapadottságaikat hivatottak biztosítani, aminek persze semmi köze képzettségükhöz...

Az alábbiakban Kristina Winhoz iskolajármódokat mutat be. A videót példaként posztoltam, hogy a természetes körülmények teljesen megfelelőek akár kiugróan magas minőséű lókiképzéshez is. A videón piaffe, iskolavágta és passade (félperdülés végén ugrásváltás) feladat látható. A magasiskola különleges feladatairól ide kattintva olvashatsz továbbiakat.