Az alábbiakban közlöm dr. Thomas Ritter 2009-ben írt gondolatait:
Karl Philippe legutóbbi, Twisted Truths of Modern Dressage című könyvében, a 62. és 63. oldalon két, nagyon érdekes piaffe-ozos kép látható. Az előbbin látható lónak nagyon nagy erőteljes nyaka van, aminek kicsit rövid a felső vonala. A másiknak szintén széles nyaka van, mély nyakillesztéssel, de maga a nyak hosszabb és vékonyabb a tarkónál. Mindkét ló példamutató piaffe feladatot mutat be, jó lendülettel és ültetetten. Az első lónak, amelyiknek rövidebbb és felül vastagabb a nyaka, annak a homlokvonala határozottan a függőleges előtt van, a másik jóval erősebben közelíti a függőlegest. Mindkét ló hasonló feligazítottságban és konchajlításban van, de a nyakak és a tarkók különböző hossza és formája különböző fejtartásokhoz vezet. Ezt azért fontos érteni, mert különben azt hihetnénk, hogy az első képen látható ló szár fölött van.
A valóság ezzel szemben az, hogy a feligazítottság és a konchajlítási ilyen fokánál a rövid és széles tarkóval megáldott ló tarkóját fizikailag lehetetlen annyira meghajlítani, hogy a homlokvonal a függőleges közelébe kerüljön. Az ilyen lovaknál a függőlegeshez való közelítés csak a feligazítottság csökkentésével, a nyak leeresztésével lehetséges, de ez az összeszedettség és a konchajlítás csökkenését is eredményezi, aminek hatására az egyensúly és maga a piaffe is szerényebb minőségű lesz. A lovas tehát válaszút előtt áll: növeli az összeszedettséget és a feligazítottságot, de veszt a tarkóhajlításból, vagy jobban hajlítja a tarkót és akkor az összeszedettségből és a feligazítottságból kell engednie. Nem lehetséges minkét szempont egyidejű érvényesítése. A második lónak jobb a nyaka. Ez egyszerre ad lehetőséget a feligazításra és a tarkóhajlításra.
Tobábbmenve: az erősebb összeszedettség nagyobb konchajlítással és a mar határozottabb megemelkedésével, a nyak erőteljesebb feligazítottságával jár együtt. A magas feligazítottságnál hosszabb nyakra és keskenyebb tarkóra van szükség a tarkó erőteljes meghajlításához. Ellenkező esetben a lónak korlátozott lehetősége van a feligazításra és a tarkóhajlításra egyszerre, az ilyen lovak könnyen a szár fölé kerülnek. Másképp fogalmazva az ilyen lovaknak, korlátos a lehetőségük az összeszedhetőségre. Ezt a sportversenyeken is figyelembe kell venni. A hosszabb nyakú lovaknak könnyebb száron lenni, mint a rövidebb nyakúaknak. Az erőteljes tarkónál az átengedőség az örök kérdés, a hosszabb nyakúaknál a vállvezetés.
Megjegyzésem Dr. Thomas Ritter cikkéhez: A szerző álláspontja tükröződik vissza Hazslinszky-Krull Géza piaffe-ján az alábbi képen.
