Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Magyar Lovaskultúra Ünnepe

2017. november 11. 06:09 - patkószeg

14633243_1282217671810048_700722491077915168_o.jpg

Idén november 18-án délután egy órai kezdettel tartom a Magyar Lovaskultúra Ünnepét. A már harmadik éve megrendezendő eseményen Szalontai (Sheriff) Zoltánnak adományozom a magyar lovaskultúra tiszteletbeli lovagja címet. Az alkalomból Sheriff előadást tart a magyar lovaskultúra és a westernlovaglás kapcsolatáról, majd lóra ülve (bocik között!) gyakorlatban is bemutatja azt.

Az eseményen Szirtes Bence és Bóta András, márciusban indítandó lovasakadémiám vezető lovastanárai tartanak bemutatót és természetesen én is nyeregbe szállok, számot adva az elmúlt év tapasztalatairól.

Mindenkit szeretettel várok. Belépő: 3.000 forint. Az esemény tizenkét év alattiaknak ingyenes.

Szólj hozzá!

Zárt ülés

2017. november 08. 15:16 - patkószeg

a1mandypal_1.jpg

Mándy Pál zárt üléssel

A zárt üléssel a lovas saját súlyának nagy részét combjaira helyezi, köldökét előre tolva ülőcsontjait szinte felelmeli a ló hátáról, hogy a ló hátizmai teljes szabadsággal mozoghassanak. A zárt ülésben a lovas csípője oldalirányban is teljes lazasággal biztosítja a ló hátának akadálytalan mozgását, a lovas szinte teljesen átereszti testén a ló mozgását, semmifajta ellenállást nem fejt ki a ló mozgásával szemben - ülése nem összeszedő, a ló izmait nem blokkolja.

hungarianrider_zps679c1c75_1.jpg

Hazslinszky-Krull Géza zárt üléssel

Szólj hozzá!

Fiatal ló lovaglása

2017. november 05. 08:25 - patkószeg

screenshot_2017-11-05_08_12_10.png

Talán nincs is olyan lovas, aki ne találkozott volna azokkal a kihívásokkal, kérdésekkel, amit a fiatal, vagy kevéssé képzett ló lovaglása felvet.

Vajon milyen logikával, milyen szemlélettel lehet a lókiképzés vonatkozó pedagógiai kérdéseit megoldani? Nekünk, magyar lovasoknak, hogyan lehet eligazodni a különféle, egymásnak sokszor teljesen ellentmondó megközelítéseknek és azok, hogyan fogják megalapozni a lókiképzés előrehaladottabb szakaszait? Nehezen hiszem, hogy a válaszok keresése során meg lehetne feledkeznünk elődeink gondolatainak számbavételéről, hiszen a lótenyésztéstől kezdve (ami számunkra a lovakban örökségkénét egyfajta adottság) a hazánkban szokásos tartástechnológiáig, vagy akár a szakszöveg fordulatain keresztül minden, minden elődeink logikáját támasztotta és támasztja alá. Szóval, mit gondoltak elődeink, hogyan kell elkezdeni a munkát a fiatal lóval?

22751163_10209851068255022_853998507_o.jpgSzámomra ezügyben legtöbbet Kókay Pál írása, a Hátulról – előre című dolgozat mondja. A Katonai Szemlében megjelent cikk másolatát Dallos Gyulától kaptam 1981-ben. Azóta – bár nagyon sok lókiképzéssel foglalkozó írást, könyvet olvastam, jónéhányon erővel rágtam végig magam – Kókay summázatánál tömörebb és közérthetőbb szövegezéssel nem találkoztam. Azt gondolom, hogy a Hátulról – előre nem csak a hazai, de a nemzetközi lovas szakirodalomnak is kiemelkedő alkotása. Szemlélete olyan, amilyen a világ ezen felén élő emberek mindegyikének (nem csak a lovasoknak) a szíve legmélyébe van beleírva. Ez a közös kultúránk, ezért vagyunk lovas nemzet. A dolog (a kultúra kérdése) körülbelül úgy áll, mint mikor egy négy-öt éves gyereket megkérnek, hogy rajzoljon egy űrhajót, akkor egy jellegzetes csúcsos végű dobozt rajzol, alján lángokkal és mindenki tudja, hogy az az űrhajó. Holott sem a kisgyerek, sem a rajz szemlélője soha életében nem látott valóságos űrhajót. De mindenki (mindannyian) tudjuk, hogy milyennek kell azt lerajzolni, hogyan kell azt elképzelni – ez a közös kultúránk. Ugyanez áll a lovaskultúrára is: a falubeli ácsnak, asztalosnak, orvosnak (tehát azoknak az embereknek, akik esetleg még életükben nem láttak lovast) ugyanaz az elképzelése a helyesen lovagolt lóról, a harmonikus lovaglásról, mint a lovaglással foglalkozóknak. De azt is gondolom, hogy a nagyvilág más tájain picit másmilyen a lovaskultúra, más a lovakhoz és lovasokhoz kapcsolódó idea.

A Hátulról – előre című írás annyira praktikus, hogy ha szakmailag elakadok, a könyvet elővéve és találomra felütve, egy két bekezdést elolvasva tanácsot tudok kiolvasni, hogy miképp lehet megoldani a fennálló problémát, miképp lehet továbbhaladni a képzéssel. Kókay a nemzeti álláspontot közvetiti a jelen lovas genráció felé, ami alapfelfogásában a hátulsó lábak tevékenységének vizsgálatával minősíti a ló munkáját, képzésbeli előrehaladottságát. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez egy szemlélet, egy megközelítés, ami alapvetően nem a ló nyakának mélyrelovaglását célozza, nem nyak mélyrelovaglásával szándékozik az izmok nyújtását elérni. Egy szemlélet, ami alapvetően nem a ló nyakának feligazítását célozza, nem a nyak feligazításával kívánja az egyensúly megteremtését elérni. Nemzeti hagyományunkban a nyak ott van jó helyen, ahol van, nemzeti hagyományunk a nyakat, mint egyensúlyozási szervet, a hátulsó láb tevékenységének tükreként kezeli. A lókiképzés olyan megközelítése, ami nem az okozattal, a nyakkal, hanem az okkal, a hátulsó láb tevékenységével foglalkozik. Mindez nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy adott esetben ne lehetne a nykat enyhén mélyre lovagolni az izmok nyújtását támogatandó, vagy ne lehetne adott esetben a feligazítással segíteni a ló egyensúlyi helyzetét, hiszen mindkét technika működik és legnagyobb kortárs lovas mesterek között is található mind a mélyrelovaglásnak, mind a feligazításnak szószólója. Mindenki tisztelettel álljon előttük, de mégis tényként kell elfogadnunk, hogy elődeink a hátulsó lábakra fókuszáló szemléletet, egy olyan megközelítést, egy olyan logikai rendet hagytak ránk örökül, az ok és okozat tudatos sorbaállítását jelenti. Ez az, ami minden lovasbarátunk szívében ott van Orosházától Szentgotthárdig, ez az amit lovaskultúrának lehet nevezni, ettől lovasnemzet a magyar. Lehet más kultúrával próbálkozni, lehet külföldi mestereket utánozni, de a szív mást fog mondani. A kultúrát nem lehet úgy lerázni, mint kutya a vizet.

dsc_4866-2_masolat.jpgKókay írása – durva egyszerűsítéssel – három tételt fogalmaz meg. Mozgás közben a ló négy lábának egyenletes terhelését tekinti optimálisnak és természetesnek, azt állítja, hogy ez akkor áll fenn, ha a hátulsó láb előre és hátrafelé egyenlő szögben tér ki a nyugalmi helyzettől. Ezt nevezi vízszintes, vagy természetes egyensúlynak, a fiatal ló képzése során ezt a helyzetet kívánja mindenáron fenntartani. Álláspontja szerint ehhez a lókiképzésben az vezet, ha a ló megtanulja a helyes munkaütem minden körülmények közötti szorgalmas fenntartását. Harmadszor pedig, a szorgalom kialakítást a szétválasztott segítségek (csizma szárak, szárak csizma nélkül történő lovaglás) technikájának alkalmazásáva javasolja. Nem utasítja el a csizma és szárak egyidejű használatát, de azt csak átengedő ló esetében ajánlja, nem átengedő lónál ugyanis az egyidejű használat egybevágólag hat, melynek eredményeként bizonyos lovak lomhává, bizonyos lovak elsietőssé válnak, de mindenképpen elvesztik a helyes munkaütemet.

A helyes munkaütem feltétlen megtartása, az önállóan fenntartott szorgalom csak igen hosszú munka gyümölcseként érhető el. A hátulső lábak hátra- és előrelendülési szögének egyenlősége a ló részéről képesség és szándék kérdése. Mindkettő kialakítása a lókiképző feladata. Az előre és hátra szög egyenlő mértékének kialakítása, azaz a vízszintes egyensúly biztosítása a campagne iskola feladata. A fiatal lóval való foglalkozás eleján ugyanis azt lehet tapasztalni, hogy a hátulsó lábak hátrafelé nagyobb szögben lendülnek ki, mint előrefelé. Az szögegyenlőség kialakítása csakis a lendület kifejlesztésével, csakis az előreszög növelésével történhet és helyes kiképzés esetén nem fogadható el a hátraszög csökkentésének gyakorlata, mert a kicsi mert a kicsi hátra és előre lendülő hátulsó lábakkal a szögegyenlőség ugyan kialakul, de a ló merevvé válik, az ilyen helyzetből képtelenség kifejleszteni a lendületet, ezért az ilyen ló képtelen a magasabb feladatok (az campagneiskolát követő magasiskola feladatainak) helyes elsajátítására.

Szólj hozzá!
Címkék: Lovas Nemzet

Ma Első Csütörtök!

2017. november 02. 07:15 - patkószeg

14718779_1282435358454946_323692431768796189_n.jpgEste hattól tartom a szokásos Első Csütörtök rendezvényt. Az eseményen a lovakkal végzett "normál munkámat" lehet megtekinteni, Zitát és Zazie-t lovagolom, Fiónával tanítványom, Szabó Emese dolgozik, végül pedig a gyakornoki program résztvevői, Trieber Anna és Mese kapnak edzést tőlem. A látottakat magyarázatokkal látom el. Szeretettel várok mindenkit.

Belépő: 2.000 Ft

1 komment

Akadémia: Köszönöm a támogatást!

2017. október 30. 12:56 - patkószeg

14718779_1282435358454946_323692431768796189_n.jpg

A napokban tett bejegyzésem, miszerint márciusban minőségi lovasképzést indítok, a Zabla és Kengyel blog történetének tíz legolvasottabb cikke közé tornázta fel magát.

KÖSZÖNÖM A TÁMOGATÁST!

Az iskolát a lovaglást igényesen művelni kívánó lovasok számára nyitom, hogy lovukkal, lovaikkal való együttlétük ne csak szakmailag legyen helyes, hanem mindennapos élvezetet is adjon. Az iskola a lovaskultúra művelésének színhelye, ahol a lókikpzés elméleti és gyakorlati (!) ismereteit lehet megszerezni. Jelentkezni bármilyen előképzettséggel lehet - az első évfolyamon való hatékony részvétel biztosítása érdekében nulladik, felkészítő évfolyamra is be lehet iratkozni, ahol az iskola lovastanárai segítenek a lovastudás megfelelő színtre emelésében.

Szólj hozzá!

Munka földről

2017. október 27. 06:42 - patkószeg

Sajnos a magyar szaknyelvnek nincs tömör kifejezése a groundwork/bodenarbeit fogalomra. A földről történő munka kifejezés kissé körülményes, mégis magában foglalja a hosszabb és rövidebb szár használatával történő futószárazást és a vezetőszáron, valamint a kantár használatával történő kézen végzett munkát.

A lovat lehet nyeregből és földről is idomítani. A földről történő munka során megkülönböztetjük a kézen történő munkát és a futószárazást. A kétfajta munka között az a különbség, hogy a futószárazás során a ló körön dolgozik, a kézen történő munka során nem, a kézen történő munka során a lónak a kiképző sebességéhez kell igazodnia, a futószárazás során nagyobb sebességgel is haladhat. 

A ló földről való képzése egyidős a lókiképzéssel. Erre vonatkozólag már a görögöknél találunk feljegyzéseket. Ők oszlop körül jártatták lovaikat. Az első részletes írás a pilárról Pluvinel könyvében van, de a földbe vert oszlop használata annyira természetes, hogy a pusztai népek mindenhol, akár egyástól kultúrálisan függetlenül is használták a lovakkal való munka megkezdéséhez. Oszlopot leverni, vagy egy erősebb fát találni ugyanis sokkal egyszerűbb, mint karámot készíteni a kiképzés kezdeti lépéseihez, a bizalom megteremtéséhez, a kiképző ménesvezéri pozíciójának kialakításához.

De a földről végzett munka nem csak a kiképzés legelső, úgynevezett szoktatási szakaszban segítség a lókiképző számára. A földről végzett munka során kell kialakítani a ló és lovas közötti kommunikáció alapjait, megtanítani a lónak a későbbiekben, a lóháton alkalmazott segítsgeket. Ez azt jelenti, hogy a különböző szár is csizmasegítségeket már a felülés előtt el kell sajátíttattni a lóval. Sőt! A földről végzett munka tulajdonképpen a teljes kiképzést végig kell, hogy kísérje. A mozgáskultúra, a ló ügyesebbé és ügyesebbé tétele szinte megkerülhetetlenné teszi azt, hogy a képzés minden szakaszában az újabb és újabb feladatokat először lovas súlya nélkül, földről végzett munka során próbálja végrehajtani a ló. Tovább menve, a földről végzett munka változatosságot tud biztosítani, valamint alkalmas a képzés folytonosságának fenntartására a ló, vagy lovas bizonyos sérülései esetén is.

Felszerelés

A kézen történő munka alapfelszerelése a kapicán. Kezdetben lehet ugyan kötőféket használni, de a koponya precíz oldalirányú hajlításához nem lehet megkerülni a kapicán használatát. A ló koponyáját ugyanis csak előről lehet precízen oldalra hajlítani, a kötőfék áll alatti csatlakozása erre nem alkamas, az a koponyát pont az ellenkező irányban hajlítja. A zablakarikában csatolt vezetőszár, vagy furószár az állat csak oldalirányba mozdíja, az szintén alkalmatan a ló koponyájának oldalirányú hajlítására.

Az oldalirányú hajlítás eredmnye az, hogy a külső oldalon a ló izmai megnyúlnak a belső oldal izmaihoz képest. A fix kikötőszár ezt megakadályozza. Továbbá, a hajlítás hatására, a lókiképző szándéka szerint hol tágabb, hol szűkebb keretet vesz fel a ló, amit a változatlan hosszúságú kikötőszár szintén nem enged meg. Ezért a kikötőszárak használata inkább ellenjavallt, mint ajánlatos. Alkalmazásuk minden esetre nagyon nagy szakértelmet kíván. A kikötőszárakat a magam részéről a ló lehetőségeinek korlátozására, balesetvédelmi okokból tudom javasolni. Például egy erős egyéniségű ló kiképzésének kezdetén, amikor felmerülhet, hogy a lovas nyomására a ló visszanyom, akár visszatámad. Az biztos, hogy a ló nyakának ilyen, vagy olyan formába való rögzítése kifejezetten káros a ló számára. Ha valaki mégis kikötőszárat használ, akkor azt a felsőhevederen minél magasabbra rögzítse!

A kézen törétnő munka során ugyan azt a kantárt kell használni, mint amit majd lovaglás során használni akar a kiképző. Ez nyilvánvaló, hiszen nem szabad feledni, hogy a fölről történő munka nem lehet öncélú, az a hátasló kiképzését, a nyeregből történő munkát kell, hogy előkészítse.

A futószár nem kell, hogy különösebben hosszú legyen. A futószárazó munkát ugyanis olyan közelről kell végezni, hogy a lovas fenntarthassa befolyását a ló fölött. A lovaglás során mindenki számára evidens, hogy ha elfogyott a lovas befolyása a ló fölött, akkor rövidebb szárat fog. Ugyan ez az elv a futószárazás során is. Ha kevés a befolyás, akkor rövidíteni kell a szárat. Sokan félnek a megfelelően rövid szártól a futószárazás során, mondván, hogy a túlzottan kis körön tönkre megy a ló lába. Részben igazuk van: a kör sugara meghatároz egy bizonyos iram maximumot. A kis körön egyszerűen lassabban kell mennie a lónak és akkor fel sem merülhet a sérülésveszély. Azonban, ha valaki még tovább kételkedne a futószáras kör szűkíthetőségében, legyen elég itt csak arra hivatkozni, hogy a díjlovasoknál már A (!) osztályban, lovassal együtt kell ügetésben 10 m-es kiskört végrehajtania a lónak, L osztályban pedig az átváltásban, vágtában kell ugyan ezt a fordulatot végrehajtania!

A magam részéről általában nem használok ostort a futószárazáshoz, csak pálcát. A pálca a lovas kezhosszának, illetve testméretének megnövelésére való. Az a ló, amelyik megértette a pálcasegítseket és arra enged, annak elegendő optikai segítséget adni, elegendő messziről a pálcával oda mutatni, ahol segítséget szeretnénk a lónak adni. Az ilyen lónál fölösleges az ostor haszálata. Ha az optikai segítség nem elegendő, azaz a ló nem reagál úgy, ahogyan a kiképző szeretné, akkor csökkenteni kell a ló és lovas távolságát. A kézen történő munka során viszont különböző hosszúságú pálca használatára kerülhet sor. A pálcahosszat annak megfelelően kell változtatni, hogy a kiképző elérje a ló külső csípőjét, ezért ha a ló vállánál állva folyik a kiképzés, akkor egészen rövid pálca használata a célszerű.

Az elsődleges segítség

Ugyan úgy, ahogyan a lovaglás során, a földről történő munka során is megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos segítséget. A lovaglás során az elsődleges segítség az ülés. Azért, mert a többi segítsggel ellentétben azt nem lehet abbahagyni. Ehhez hasonlóan a földről végzett munka során a testbeszéd az elsődleges segítség. A testtel történő kommunikációt leegyszerűsítve úgy lehet megfogalmazni, hogy a segítségadás során lehet a ló felé lépni, illetve távolodni tőle. Ilyenkor a kiképző belső energiája az, ami eldönti, hogy a lónak kell-e tartani a távolságot, növelni kell-e azt, vagy csökkenteni. A segítségadás során lehet a ló válla elé és mögé helyezkedni. Míg az előző lassítja a lovat, az utóbbi általában előrehajtólag hat. A segítségadás során nem mindegy, hogy a kiképző válla milyen irányban áll, mert a kiképző vállainak előre, vagy hátra fordításával erősíteni tudja az előzőekben leírt segítségeket. Negyedszer megállapítható, hogy amelyik testrészére néz a lónak a kiképző, a segítség arra a testrészre fog elsődlegesen hatni.

Másodlagos segítség

A vezetőszár és a futószár a nyeregből végzett munkához hasonlóan sohasem feszülhet meg. A ló az erőhatásra erővel válaszol, izmait megfeszíti, merevebbé válik. A ló és kiképző közötti helyes kapcsolat a szár súlyának megfelelő. A kiképző öklének határozott mozdulatával hullámmozgást indít a száron. A szár enyhe előrelendítése előrefelé, hátralendítése rövidítőleg, vagy megállítólag hat. A szár hosszirányába szaladó hullám a lovat távolítja.

A hátra és lefelé mutató pálcasegítség a lovas felé eső, azaz belső csizma segítségét jelzi, az csípőt kifelé vezeti. A hátra és felfelé álló pálcasegítség a külső csizma segítségét jelenti, az a csípőt befelé vezeti. Ezekben az esetekben a pálca mutathat úgy a csípő és mind a csizma helyére. A belső vállra mutató pálca a belső szár idirekt segítségét jelzi és a ló vállát kifelé vezeti, míg a mar felé mutató pálca, végét felfelé állítva a külső szár indirekt segítségét jelzi, a ló vállát befelé vezeti.

A teljes képzés lehetősége

A belső oldal “birtoklása”, azaz a ló vállainak és csípőjének kifelé való vezetése viszonylag könnyen érthető a ló és lovas számára. Ám, ha a kiképző a külső oldalt is “birtokolja”, a vállakat és a csípőt maga felé is tudja vezetni, akkor lovának teljes képzést tud adni földről. Olyan, mintha lovát lovaglás közben a két csizmája és a szárak között tudná tartani. Ilyenkor a legbonyolultabb feladatok és átmenetek végrehajtásárais  képes, mind futószáron, mind vezetőszáron, mind a kézen végzett munka során. A külső és belső oldal “birtoklására” először kapicánon, rövid vezetőszáron álljban, vagy lépésben lesz képes a kiképző, majd egyre magasabb jármódokban, egyre távolabbról.

Szólj hozzá!
Címkék: Lovas Nemzet

Vendégek Erdélyből

2017. október 26. 08:20 - patkószeg

22712613_701364213397691_904847092498701492_o.jpg

Múlt héten heti kurzusomon vettek részt erdélyi barátaim. Lovat nem kellett hozniuk, hiszen iskolalovam, Fióna, rendelkezésükre állt. Vasárnap beszállásoltak a lovarda vendégszobájába és attól kezdve péntek délutánig csutkáig nyomtuk az elméleti és gyakorlati képzés gázpedálját. Lehel elméleti vizsgát is tett, ezzel hivatalosan is tagja lett közösségünknek. A közösség névsorát ide kattintva lehet elolvasni.

Szólj hozzá!

Hosszhajlítás állóhelyben

2017. október 26. 06:33 - patkószeg

Minden sporttevékenység – a kezdőtől a legmagasabb professzionális szintig – az izmok nyújtásával kezdődik és fejeződik be. Ez a lókiképzésénél is így van. Az izmok nyújtása a kiképzés kezdetétől megkerülhetetlen része a napi munkának. Ez az egyik jellemzője a szakszerűségnek. Az izmok nyújtása a lókiképzésben a ló hajlításával történik. Természetesen a fiatal ló hajlítása a kiképzés kezdetén mozgás közben szinte lehetetlen: a ló sem nem elég ügyes, sem nem elég hajlékony, de legfőképp nem érti a kiképző elvárását. Ezért a klasszikus kiképzés, hagyományosan, állóhelyben kezdi hajlítani a fiatal lovat.

Mielőtt azonban a kérdés kifejtéséhez kezdenék, pontosítani szeretném a hosszhajlítás kifejezést. A szaknyelv ugyanis kétfajta értelemben használja a hajlítás, illetve a hosszhajlítás kifejezést és ez akár zavaró is lehet. Összefoglalva a vállat be, vállat ki, farat be, farat ki és az oldaljárás feladatokat nevezzük hosszhajlításoknak. A feladatok közös jellemzője egyebek mellett az, hogy ezeket a feladatokat nem két, hanem három vagy négy patanyomon hajtja végre a ló. Azonban a hosszhajlításnak olyan értelme is van, amikor a ló gerincoszlopának meghajlításáról beszélünk. Ez természetesen nincs összefüggésben azzal, hogy a ló hány patanyomon halad, ezért elképzelhető az, hogy a ló hosszhajlításban van (gerince a tarkótól a farokrépáig hajlításban van), ám két patanyomon mozog, azaz lovaglási értelemben egyenes! A ló körön, íveken, fordulatokban hajlított, azonban két patanyomon jár, azaz egyenes. Lovas szaknyelvünk érdekes része tehát az, hogy bár a hajlítás, a hajlítottság és az egyenesség kifejezések formálisan egymásnak ellentétei, mégis ha a hajlítottságról, hajlításról, hosszhajlításról beszélünk, akkor vagy egy feladatcsoportról, vagy a ló gerincének hajlítottságáról beszélünk, míg ha az egyenességet említjük, akkor az elülső lábak és a hátulsó lábak haladását vizsgáljuk egymáshoz képest. Az egyenesség ellentéte nem a hajlítottság, hanem a ferdeség, vagy a több patanyomon járás!

Szintén megjegyzendő, hogy a magyar szaknyelv hosszhajlítás kifejezése nem világít rá az oldalirányú és hosszirányú hajlítás különbségére, nem különbözteti meg a laterális és longitudunális hajlítást. Ez azért fontos, mert a klasszikus kiképzés általában az olalirányú hajlítást használja, a ló hosszirányú hajlítása nem a célja, hanem csupán eredménye a kiképzésnek! Ennek megfelelően az alábbiakban kizárólag az oldalirányú hajlítás egyes feladatait, illetve kritériumait tárgyalom.

A gerincoszlop oldalirányú hajlítása során megkülönböztetjük az állítás és a hajlítás fogalmát. Az állítás a fej oldalirányú elfordítása (a lovas a nyeregből a ló "belső szemboltját látja), a hajlíáts pedig a teljes gerincoszlop meghajlítása. Meg kell jegyezni, hogy egyes iskolák végeznek feladatokat állításban, más iskolák viszont nem, ezek, a kiképzés során elvárják a lótól, hogy állítás hatására teljes testük hajlításával reagáljanak azonnal. Érdekes, hogy a kellően elengedtetett lovak természetes módon ajánlják fel gerincoszlopuk hajlítását a legkisebb állításra, azaz a ló természeténél fogva nem „ismeri” az állítást, csupán a hajlítást! Ezt mindenki leellenőrizheti saját lován, a ló fejének olalirányú oldalrafordítására lova ugyan abba az irányba mozdítja csípőjét!

Az álló helyben végzett hajlítások közül a legegyszerűbb feladat a ló nyakának oldalra történő hajlítása. Ha a ló kellően laza, egészen kis erő hatására elhajlítja nyakát jobbra vagy balra. A hajlítással a ló testének külső oldalán elhelyezkedő izmok megnyúlnak. A hajlítás, azaz az izmok ilyen nyújtása során könnyen megtapasztalható a két oldal izmainak minőségi különbsége. Az egyik oldalt a kiképző merevebbnek, nehezebben nyújthatónak fogja találni. A legtöbb lónál a jobb oldal izomzata erősebb, de merevebb, a bal oldali izmok hosszabbak, de gyengébbek, jobbra ezért általában könnyebben lehet hajlítani a lovat, mint balra.

Ha a ló merev, illetve izmai nem nyújthatók kellő mértékben, akkor a kiképző azt tapasztalja, hogy a ló a külső oldali izmok nyújtásának ellenáll: nyakát szeretné kiegyenesíteni, vagy farával az ellenkező irányba ellép. A kellően kimunkált izomzatú ló nyakának hajlítását elfogadja, a nyak oldalirányú hajlítását kiváltó erő beszüntetésével hajlításban marad, vagy akár magától „tovább fordul”, önmagát még erősebben meghajlítja.

A ló nyakának olalirányú hajlításával tehát a külső oldal izmai megnyúlnak. A nyak hajlításának csökkentésével, a nyak „egyenesítésével” a ló azonnal (!) lemélyíti tarkóját, nyakát hosszan és mélyen előre nyújtja. (Ekkor lehet megérteni, hogy a hosszú és mély nyak a megnyújtott izomzatot jelzi és mindez az olalirányú hajlítás eredménye!)

A nyak oldalirányú hajlítása során nem lehet megkerülni azt a problémát, hogy a ló nyakának marhoz közelebbi részét könnyebben hajlítja meg, mint tarkóhoz közelebb részét. A tarkóhoz közeli rész oldalirányú hajlítását sokszor kézzel kell „megsegíteni”, hogy a hajlítás szerinti külső oldalon a tarkóhoz közeli izmok is nyúlni kezdjenek. A ló mellé állva a ló fejének lovas felé történő hajlítása során a nyak elülső részét tenyérrel kifelé meg lehet nyomni, illetve ellent lehet tartani, hogy a hajlítás a nyak elülső részére is kiterjedjen. A tarkó olalirányú hajlítását a ló először csak mélyre leeresztett tarkóval képes végrehajtani! A képzés előrehaladtával a tarkó oldalirányú hajlítására a ló egyre magasabb tarkóhelyzetben is képessé válik, ám ez tornáztatás kérdése!

A tarkóhoz közeli nyakrész hajlítása kulcskérdés. Vannak olyan lovasmesterek, akik azt állítják, hogy magát a hajlítást a tarkótól kell kezdeni. Ők csigolyánként haladnak a hajlítással és apránként haladnak a ló nyakának teljes hosszban történő meghajlításáig.

A helyes hajlítás egyik ismérve az, hogy a nyakél úgymond oldalra leborul. A hajlítás irányának megváltoztatásával, az áthajlítás során a nyakél szinte átpattan a másik oldalra. Megjegyzendő, hogy bár az ide-oda pattintgatás rendkívül látványos, gyakorlása szakmailag mégsem helyeselhető, hiszen a „feladat” közben a ló nem tudja hasonló gyorsasággal teljes gerincoszlopának hajlítását egyik oldalról a másikra áthajlítani! (Ez az állítás természetesen csak akkor áll, ha a lótól elvárjuk azt, hogy nyakának állítására feltétlenül testének hajlításával reagáljon!)

Az álló helyzetű hajlítások gyakorlásával azonban nem csak az izmok nyújtására, hanem a ló súlypontjának áthelyezésének gyakorlására is lehetőség nyílik. A nyak hosszan, mélyre való nyújtásával a ló súlypontja előrébb, a tarkó magasabbra és hátra igazításával a ló súlypontja hátrébb kerül. A ló nyakának bármelyik irányban történő elhajlítására a súlypontja értelem szerűen ugyan abban az irányba tolódik. Mindezeket figyelembe véve a kiképzőnek lehetősége van arra, hogy a hosszhajítások segítségével súlypontjának áthelyezésének képességére – jobbra-balra, előre hátra – tanítsa lovát. A súlypont oldalirányú áthelyezése első megközelítésben nem tűnhet szokványosnak, pedig az! Már a fiatal lónál is elvárás a paták felvétele, márpedig ez csak akkor lehetséges, ha súlypontját oldal irányban elmozdítja, súlyát teljesen a másik lábára terheli.

Az álló helyzetű súlypontáthelyezés során a figyelmes szemlélő azt fogja tapasztalni, hogy a vállak és a csípők enyhe elmozdulással, de követik a súlypont elmozdulását! Ha a vállakat vizsgáljuk, azt fogjuk tapasztalni, hogy a ló nyakának befelé történő hajlítása során nem csak a súlypont tolódik a belső oldalra, nem csak a belső elülső láb terhelése növekszik, hanem a vállak is a belső oldalra tolódnak. (A súlypontáthelyezésnek pont ez a lényege! A súlypont áthelyezése csak a vállak elmozdításával lehetséges!) Ha a ló nyakának hajlítására teljes testének hajlításával reagál és vállait eközben befelé mozdítja, akkor az álló helyzetű vállat be feladathoz jut. A nyak befelé és mélyen előre nyúlik, a súlypont is ennek megfelelően előre és befelé tolódik.

Ebből a helyzetből a súlypontáthelyezés, a súlypontnak a másik elülső lábra való terhelése két módon lehetséges. A ló áthajlításával, másik irányba történő álló helyzetű vállat be feladat végrehajtásával. A súlypont ilyenkor csak oldalirányban tolódik el, a súlypont hátrafelé nem mozdul el, elöl marad. Az áthajlítás során a ló teljes gerincoszlopát a másik irányba hajlítja át, vállai látványosan a másik irányba tolódnak, nyaka most a másik irányba hajlik befelé és mélyen előre.

Ám a súlypont oldalirányú áthelyezése történhet az eredeti hajlítás megtartásával is, hiszen az nem a hajlítás irányától, hanem a vállak (és a nyak) helyzetétől függ! A hajlítás fenntartása mellett a ló képes vállait kifelé mozdítani. Ha ez együtt jár a ló nyakának és tarkójának hátra és feligazításával, akkor a kiképző azt fogja tapasztalni, hogy nem csak a ló vállai mozdulnak kifelé, hanem, a hajlítás fenntartása miatt, a ló csípői befelé mozdulnak! A ló álló helyzetű farat be pozícióba kerül. A külső elülső láb fokozott terhelése mellett, azaz a súlypont kifelé történő elmozdulása mellett a súlypont látványosan hátrafelé fog tolódni! Olyannyira, hogy ha a súlypont túlságosan hátra kerül, akkor a ló akár megkísérelheti a hátralépést is.

Szólj hozzá!

Artista a labdán

2017. október 24. 17:16 - patkószeg

1252082.jpgKeméry egyensúlyról írt gondolatai megerősítik Kókay által megfogalmazott nemzeti álláspontunkat, miszerint mozgás közben a ló a négy lábát egyformán terheli, azokra egyenlő súly esik: "Lovas szempontból a azonban a ló csak akkor van egyensúlyban, ha a lovas és a ló együttes súlya a ló lábain, mind hossz, mind oldalirányban úgy oszlik el, hogy az egyik oldali lábpárra ugyanannyi súly esik, mint a másik oldal lábaira." Ezt az egyensúlyi helyzetet lovaglás során használati, vagy vízszintes egyensúlynak (lovas nélkül természetes egyensúlynak) nevezi és megkülönbözteti ettől a nyers egyensúlyt, amikor az elülső lábakra esik több teher, valamint az iskolaegyensúlyt, amikor a hátulsó lábak több terhet hordanak az elülsőknél.

Keméry továbbá a következőket írja az egyensúlyról: "Alacsonyabb egyensúlyhelyzetből a magasabb szintű egyensúlyba a lovat csak türelemes módszeres tornáztatással vihetjük át. Ezt az utat semmilyen "gyorsított eljárással" nem rövidíthetjük meg."

Továbbá: "Amint a ló nyereg alá kerül s a lovas súlya terheli, egyes, tökéletes, arányosan felépített testű egyedek kivételével a legtöbb ló elveszti tartását, mozgása természetes lendületét s járása kötötté válik. Ezek a változások a ló egyensúlyállapotában a lovas súlya által előidézett zavar jelenségei, amelyek azonban megszűnnek, amint az eredeti egyensúlyhelyzete ismét helyreáll. Ez akkor következik be, amikor a lovas és a ló megtalálja közös egyensúlyát, vagyis amikor a lovas és a ló súlyvonala egybeesik."

Keméry utóbbi gondolatát úgy kell elképzelni, mint az artistát a labdán. Az artista csak akkor tud a labdán fennmaradni, ha súlypontja a labda közepén halad át. Ettől kicsit (!) eltérítve a súlypontját lassan meg tud indulni a kívánt irányba, vagy a mozgását le tudja lassítani: az artista kismértékű súlypontelmozdítással a labda súlypontját is el tudja mozdítani (meg tudja indítani, vagy mozgását meg tudja állítani), mégpedig szándéka szerint. A súlypont nagymértékű elmozdításával a labda az atista szándékával ellentétes irányban, alóla kiszaladva indul meg és az egyensúlyozó elveszt a befolyását a labda fölött, azaz lepottyan. Ez hasonlóan működik a lovaglásban is. Kis testsúlysegítségekre a ló megfelelően, nagy segítségekre az elvárással ellentétesen reagál a ló. Van aki persze a durva segítségadás ellenkező hatását alkalmazva lovagol, pl. jobbra dől a balra féloldalazásnál (kiszalajtatja maga alól a lovat), vagy hátraveti magát nyújtott ügetésnél. Az ilyen segítségadás persze lehetésges, de ezel a módszerrel a lovas a lovat ellenkezésre tanítja, azaz arra, hogy "kiszaladjon" a segítségei alól.

3 komment

Egybevágó segítség

2017. október 16. 06:31 - patkószeg

Egybevágó segítségnek nevezzük azt a helytelen segítségadást, amikor a lovas a felvétellel egyidőben előrehajtja a lovat, egyszerre lép a gáz- és a fékpedálra. Az egybevágó segítségek használatával lovagolt ló merevvé és egyre ellenállóbbá válik, lovaglása nem kényelmes, nagy a sérülésveszély.

De nyilvánvalóan az is egybevágó segítség, ha az elsődleges segítségnek (a testbeszédnek, lovon ülve az ülésnek) ellentmond a másodlagos segítség (a szár, csizma, pálca, hang használata), hiszen mit gondolhat ilyenkor a ló: mit is kellene tennie? (Például bal állításban (szárak) a lovas a jobb ülőcsontját (ülés) terheli.) A lovas ellentmondó kommunikációja zavarba ejtő, a ló erre is csak merevséggel, engedetlenséggel tud reagálni. A másodlagos segítségeket mindezért csak nagyon megfontoltan, az elsődleges segítséggel összehangoltan szabad adni és természetesen csak akkor, ha a ló az elsődleges segítségre nem, vagy nem megfelelő intenzitással reagált.

1 komment

Kunffy Károly az elengedettségről

2017. október 15. 08:13 - patkószeg

charles_de_knuffy.jpg

"Világéletemben ugyanazt a dolgot kerestem: a lovat amely hajlékonnyá vált az ízületeiben, lazává izmaiban - a lovat, amely a könnyed mozgásával, hordásával, lovasának befolyásának fenntartásával mutatja fel atletikus képzettségét. A kadencia, mint föld feletti mozgás, nem csupán előrehaladást, hanem a ló hordását is feltételezi. A lovaglásban mindez az elengedettségből következik, ezért az elengedettség megelőzi az összes többi szempontot."

"Ha a ló testében tradícionálisan el nem engedtetett testrészeket lehet felfedezni, akkor a ló képtelen az átengedőségre és az elengedettségre. A mozgás elakad a blokkírozott testrészen, bár annak végig kellene haladnia egész testén. Mindenfajta blokk katasztrófához vezet, mert minden egyes lépés zavarja a ló szervezetét és traumatizálja azt. Az elengedettség hiányával végül nem atlétává, hanem beteggé válik a ló."

Az idézet fellelését köszönöm Maros Jánosnak. :)

Szólj hozzá!

Időzítés

2017. október 10. 08:24 - patkószeg

screenshot_2017-10-10_08_22_16.png

Sokszor tapasztalható, hogy egy ló az egyik lovasnak egészen csekély segítségeire is reagál, addig ugyanazon lovon másik lovas csak igen erős segítségekkel tudja érvényesíteni akaratát. A különbség legtöbbször a segítségadások időzítésében rejlik

A segítségadás pontos időzítése különös jelentőséggel bír a lovaglás, a lókiképzés során. Ugyanannak a segítségnek különböző időpontban történő adása jelentősen csökkentheti, vagy növelheti a ló reakcióját, illetve a különböző időpontban adott segítségek – bár azok teljesen egyformák – különböző jelentéstartalommal értelmezhetőek a ló számára. 

Segítségadás időzítése a háulsó lábak, és a csípők esetében

A ló lépéshosszát, vagy rövidségét, valamint a lábak mozgásirányát csak a levegőben lévő lábra adott segítségek tudják befolyásolni. Előrehajtó csizmasegítséget ezért a két oldalon külön-külön kell adni a lónak, abban a pillanatban, amikor az felemeli a hátulsó lábát. A jó időpillanatban adott segítség nemcsak hatásában optimális, hanem – mivel a ló együttműködését eredményezi – a csizmasegítségre egyre érzékenyebbé és érzékenyebbé neveli a lovat. A helytelen időpontban adott segítség viszont nemhogy csak nem éri el a kívánt hatást, hanem a segítségre magára egyre inkább érzéketleníti a lovat. Általános szabály ugyanis, hogy a segítségre való reagálás érzékenység, a reagálás elmaradása érzéketlenség irányába mozdítja a lovat. Ez az oka annak, hogy az egyik lovasnak úgymond „hatékony csizmája” van, míg a másiknak nem.

Ugyanez áll a hátulsó lábak odalirányban történő léptetésére is. A segítségadás megfelelő időpontja ebben az esetben is az, amikor a ló a földről felemeli lábát. A segítségadás ilyen időzítése a láb erőteljesebb oldalirányú lendítésére sarkallja a lovat. Az oldaltléptető csizmasegítség alkalmazása abban a pillanatban, amikor az azonos oldali láb a födön van – inkább a csípő erőteljesebb oldalirányú mozdulását eredményezi.

Campagne átmenet, iskolaátmenet

Az átmenetek lovaglásának kétféle módja lehetséges. Az iram fokozásával, vagy csökkentésével végrehajtott átmenet a campagne átmenet: a ló lépésiramának fokozásával a ló ügetésbe vált, az ügetés fokozásával vágtába. A vágta iramának rövidítésével az ügetéshez, az ügetés rövidítésével a lépéshez juthat a lovas. De a jármódok nem feltétlenül különböznek egymástól az iramukkal. A négyütemű lépésből szintén ügetésbe vált a ló akkor, ha a hátulsó lábat sikerül annyival hamarabb lépésre bíztatni, hogy egyidejűleg kezdjen előrelendülni az átlós elülső lábbal. Ez az iskolaátmenet, ami azzal az előnnyel rendelkezik a campagneátmenettel szemben, hogy az átmenet során nem mozdul a ló súlypontja előre, ezért légies könnyed ügetéshez „jut” a lovas. A hátulsó láb hamarabb történő előrelendítését váltja ki az, ha a hátulsó lábra ható előrehajtó segítséget akkor adja a lovas, amikor az átlós elülső lábát éppen felemelei a ló. A segítségadás ilyen módja az átlós lábak egyidejű lépésére, ügetésre ösztönzi a lovat.

Hasonló a helyzet a vágtabeugratás kapcsán is. A vágta ugyanis csak „félig” különbözik az ügetéstől. Az ügetés-vágta átmenet során megmarad a belső hátulsó-külső elülső lábak egyidejűsége. Ha a lovas képes a külső hátulsó láb hamarabbi előreléptetésével „megtörni” a másik átlós lábpár egyidejű lépését, akkor a ló vágtába vált. A capmagne ügetés-vágta átmenetet (az egyszerű gyorsítást) a belső csizma hatásával lehet elérni, tehát a campagne beugratást a belső csizmával hajtja végre a lovas (fiatal ló esetében ezt kell használni), addig az iskolaátmenetet a külső csizma segítségével (külső hátulsó láb hamarabbi előreléptetésével) kell meglovagolni.

A félfelvétel időzítése

A felvevő szárhatást azon az oldalon és akkor kell eszközölni, amikor a hátulsó láb a földön van. A levegőben lévő hátulsó lábra adott felvétel hatástalan marad, az a ló ellenállását váltjaki. Világosan ír erről Molys Elemér: „A hajlítást és a testsúlyhordás munkáját lépésben és ügetésben felváltva hol az egyik, hol a másik hátsó láb végzi. Abban a pillanatban, mikor az egyik hátsó láb az egész súly hordásában a másikat felváltja, a ló testsúlyát, mely eddig az elején nyugodott, visszaveti a földre lépett, tehát mintegy rögzített hátsó lábára, ugyanakkor pedig a hátizmait megfeszítve két elülső lábát váltakozva kilépésre emeli. Ezt a hát- és végtagműködést a lovasnak kell a lóból kiváltania. E célból a ló súlyát és a maga testsúlyát egy nevezőre kell hoznia, vagyis ennek a két tehernek a súlypontját egy pontban kell egyesítenie és így a maga súlyát, egyesülten a ló testsúlyával a fölre helyezett (fix) súlyvivő lábra kell irányítania. Ez sikerül is neki, ha a két szárral felváltva dolgozik, még pedig akként, hogy mind a maga súlyával, mind az egyik szárral a rögzített hátsó lábra igyekszik hatni, ezalatt pedig a másik szárral a másik hátsó láb mozgását szabályozza...Ezt a támogató befolyást a következő módon kell végrehajtani: amint a ló a jobb hátsó lábával ki- és alálépett és nyomban utána a bal lábát felemeli, a lovas a jobb szárral erősebben kitart, ugyanakkor egyszersmind több súlyt helyez a jobb ülőcsontjára és íly módon a maga és a ló egyesített súlyával a jobb hátsó lábát hajlítja meg, amikor a jobb láb emelkedik a kilépéshez, a bal szárral tart ki és egyidejűleg több súlyt helyzve a bal ülőcsontjára, a ló bal hátsó lábát hajlítja meg.”

Segítségadás időzítése az elülső lábak, és a vállak esetében

Az elülső lábak oldaltléptetése, illetve a vállak oldalra való vezetése teljesen megegyezik a hátulsó lábak, illetve a csípők oldalirányba vezetésének segítségadásával. A jobb elülső láb erőteljesebb balra lendülését abban a pillanatban lehet eszközölni, amikor a jobb elülső láb felemelkedik a földről. A jobb váll erőteljesebb balra mozdulását viszont akkor lehet hatékonyan elérni, amikor a jobb láb a földön van. Ugyanezt a logikát, de pont ellentétesen kell használni akkor, amikor a lábak oldaralendülését, vagy a vállak oldalirányú mozgását csökkenteni kívánja a lovas.

Gyakorolni, gyakorolni!

A segítségadások helyes időzítése igen sok gyakorlást igényel, az nem fog egyik pillanatról a másikra sikerülni. A gyakorláshoz erős motivációra és sok kitartásra van szüksége a lovasnak. De nehogy azt higgye bári is, hogy más szakma kiemelkedő műveléséhez kevésbé rögös út vezet!

Szólj hozzá!
Címkék: Lovas Nemzet

Ha idiótáztok, akkor is!

2017. október 05. 08:02 - patkószeg

fullsizerender.jpg

Mit kell tenni a ló nyakával a képzés során? Feligazítani, vagy mélyre lovagolni? Nagy kérdés! Az észak-európai lovasok (hollandok, németek, stb.) mélyre lovagolják lovaik nyakát, végletesen próbálják ezzel a technikával lovuk izmait nyújtani, lazítani. Tévednek! A nyak túlzott mélyre lovaglása egyensúlyhibához, végső soron ellenkezéshez vezet: a ló kellő egyensúly hijján képtelen az együttműködésre. A franciák viszont már a kiképzés kezdetén feligazítják lovaikat, hogy megfelelő egyensúlyi helyzetet biztosítsanak. Tévednek! A szárakkal való feligazítás (a baucherizmus) a lendület hiányához, feszességhez vezet: az elengedettség hiányában az így képzett ló képtelen az együttműködésre. (A baucherizmus hibás megközelítéséről egyértelműen ír nemzeti lovaskultúránk részesének tekinthető Louis Seeger - Maximillian Weyrother taníványa - a Herr Baucher und seine künste című könyvében.) A lovak különleges alapadottságait kihasználva ideig-óráig mindkét stílus képviselője eredményeket tud felmutatni, de ha a szíve mélyére néz az ilyen módszer követője, akkor világosan látja kilátástalanságát, kiképzési módszerének tarthatatlanságát.

A magyar lókiképzési stílus ettől gyökeresen eltér. Nemzeti megközelítésünk nem a nyak helyzetének poziciónálásából indul ki, hanem a hátulsó lábak tevéknységét vizsgálja, azt iskolázza.

Álláspontomért épp a tegnapi napon idiótázott le egy ismert lovas. Nem először történik ez és gondolom nem is utoljára. Nem baj! Nem tudok mit tenni - képtelen vagyok másképp lovagolni, képtelen vagyok (és nem is akarok) kiszakadni saját kultúránkból, nem tudok (és nem is akarok) eltérni elődeink lókiképzési stílusától. Ez van szívembe írva. És nem vagyok egyedül...

Ha valaki mégsem érti az hogy a nyakat a hátulsó lábak pozicionálják, akkor nézze meg Bent Branderup (Josipovich Zsigmond egyik legnagyobb tiszelőjének) vonatkozó gondolatait, amit ide kattintva (2:15-től) lehet kis videón megnézni. A filmen egyébként Branderup mellet Marius Schneider és Christopher Dahlgren munkája is látszik. Utóbbi februárban lesz hétvégi kurzusra vendégem Kajászó-Szentpéterpuszta Lovardában. Készüljetek!

A fenti képen Josipovich ábrája látszik az ideális használati lóról. Hogy mit kell tenni a ló nyakával a kiképzés során? Feligazítani, vagy mélyre lovagolni? Semmit! Hagyjátok békén, foglalkozzatok a ló hátulsó lábával!

1 komment

Szalontai (Sheriff) Zoltán írása

2017. október 03. 07:01 - patkószeg

21231653_1678101445533263_7052595324873112862_n.jpg

Dr. Gőblyös István barátom az idén más formában akarta megrendezni a Magyar Lovaskultúra Napját, s lehetőséget kívánt biztosítani rá, hogy az egyik kerekasztalt én moderáljam. Végül azonban hagyományos formában kerül majd lebonyolításra a rendezvény (Lesz wersternlovaglás is, nyugi!), ezért a vitaindítónak szánt előadásomat közzé teszem, nem akarom, hogy nyom nélkül eltűnjön a süllyesztőben, Íme: Western csizma a kerekasztalon
Szalontai Zoltán vitaindítója a Magyar Lovaskultúra Napján

Dr. Gőblyös István barátom megkeresett pár hónapja, hogy 2017-ben is megrendezné a Magyar Lovaskultúra Napját, de ezúttal nem lovak közelében, nem egy fedelesben, lóháton, hanem fehér asztal körül ülve, előadásokkal, kerekasztal beszélgetésekkel. Kérdezte, hogy van-e javaslatom témára, amit érdemes lenne körüljárni, elemezni, eszmét cserélni róla? Nekem – hogy, hogy nem – azonnal az az ötletem támadt, hogy legyen az egyik téma a westernlovaglás. A lovaglásnak ez az egyetlen válfaja, amihez némileg konyítok, így borítékolható volt, hogy mivel fogok előállni. Pista barátom nyitottságát mutatja, hogy nem zárkózott el, így most alkalmunk van beszélgetni a westernlovaglásról (is), amikor magyar lovaskultúráról cserélünk eszmét.
Azt szeretném itt körüljárni Önökkel, veletek együtt, hogy a magyar lovaskultúra és a westernlovaglás két egymástól idegen dolog-e, mint azt sokan állítják vagy gondolják, vagy pedig egymásba fonódó, összekapcsolódó, egymást átszövő dolgok, mint azt én állítom.
Ahhoz, hogy két dolgot egybevessünk, tudnunk kell pontosan, hogy mit vetünk egybe mivel, azaz mindenekelőtt definiálnunk kell a két fogalmat! A bajok itt kezdődnek, hiszen szerintem nincs itt senki köztünk, aki bármelyik fogalmat röviden, tömören, közérthetően le tudná írni, a korrekt definíciót meg tudná adni. S minden probléma innen ered. Vállalkozik itt bárki is arra, hogy akár a magyar lovaskultúra, akár a westernlovaglás fogalmát axióma szintjén definiálja? Ha nem, akkor hívjuk segítségül pl. a Wikipédiát kiindulási alapnak! De jaj, a Wikipedia nem tartalmaz bejegyzést a Magyar Lovaskultúra címszó alatt!!!! A Kultúra címke alatt pedig a következőt találjuk: „A kultúra kifejezés alatt általános értelemben egy embercsoport szokásainak és hagyományainak összességét vagy szűkebb meghatározás szerint az ún. „magas kultúrát” értjük.” Azaz deduktív úton közelítve a Magyar Lovaskultúra alatt a magyarság, mint embercsoport lovakkal kapcsolatos szokásainak és hagyományainak összességét kell értenünk.
S most lássuk a másik fogalmunkat, a westernlovaglást! Ilyen bejegyzés sincs a Wikipédiában!!!! Maga a western szó azt jelenti: nyugati. A lovaglásról pedig ezt olvashatjuk mintegy összefoglalásként: „A lovaglás egy olyan sport, mely megfelelő alázattal, szorgalommal és kitartással művészetté fejleszthető!”. A Westernlovaglás ezek szerint egy olyan sport, amely nyugati (azaz amerikai, vadnyugati) eredetű, és amely megfelelő alázattal, szorgalommal és kitartással művészetté fejleszthető!
Na, most akkor mit is hasonlítunk össze mivel? Sportot kultúrával? Azt mindenesetre kijelenthetjük, hogy a lovas kultúra – mint a kultúra lovakkal kapcsolatos része - tartalmazza a lovas sportot is, s az sem vita tárgya, hogy a westernlovaglás is lovassport. Azaz része a lovaskultúrának. A kérdés már csak az, hogy lehet-e magyar lovassport az, ami western, azaz nyugati? Szerintem evidens, hogy lehet, hiszen Magyarországon magyar lovasok versenyeznek ebben a lovassport szakágban, a Magyar Lovasszövetségnek van külön Western-Reining Szakága. Ez a szakág, ez a stílus így egyik ága a magyar lovassportoknak. Hovatovább 20-30 éves hagyománya is van idehaza a westernlovaglásnak. Magyarok művelik, lovassport is, azaz a kultúra, azon belül a lovaskultúra szerves része!
A következőkben – alátámasztandó vagy megingatandó fenti állításomat - a westernlovaglási stílust vessük egybe a … mivel is? Magyar sítlussal? Angol stílussal? Klasszikus stílussal? Létezik egyáltalán olyan, hogy magyar stílus? Melyik az a lovassport, amelyben magyar stílusban lovagolnak? – kérdezem én. Mondjuk a díjlovaglás? Készséggel elhiszem, ha pl. a bécsi spanyol lovasiskola vezetője vagy Bent Branderup , a The Academic Art of Riding vezetője is így tudja. :)
A western lovaglási stílus alatt idehaza a vadnyugati eredetű, azaz amerikai, az európaitól gyökeresen eltérő lovaglási stílust értenek. Emiatt vetődnek fel az első ellenvetések: mi köze akkor a magyar hagyományokhoz, a magyar lovaglási stílushoz, magyar lovaskultúrához? Ez valami amerikai mocsok, valami sekélyes, felszínes dolog, ami nem kívánatos idehaza. Ha nem is tiltott, de nehogy már a támogatott kategóriába kerüljön a 3T-ből. Megtűrjük, oké, de ne tolakodjon ide a kerekasztalhoz! Ezzel a gondolatmenettel számtalanszor találkoztam már, s találkozom ma is.
Évtizedek óta élek a westernlovaglásban. Ennek ellenére jómagam sajnos csak nagy nehezen és hosszasan tudom megfogalmazni, hogy mi a westernlovaglás. Annyira sokszínű, olyan bonyolult rendszerről, olyan szerteágazó stílusról van ugyanis szó, hogy hamar belegabalyodik az ember a definiálásba. Mutatok pár filmbejátszást példaként a westernlovaglás köréből:
1. Western riding verseny
2. Reining verseny
3. Cutting ló munka közben, verseny szituációban
Ugyan mondaná meg valaki, hogy miben hasonlítanak ezek egymásra? És tessenek elképzelni, hogy nem csak ez a három westernlovas versenyszám létezik, hanem kb. 100 féle, s ezek sokszor annyira hasonlítanak egymásra, mint az élőlények szaporodása. Van eleven szülő, van tojásból kikelő, van osztódással szaporodó, s ki tudja még mennyi féle. A sok-sok, egymásra alig hajazó versenyszám mellett ráadásul ezer ága-boga van a dolognak a versenyszférán kívül is.
Rengeteg előítélet, tévhit, fél információ, félreértés veszi körül ezt a stílust, sokszor maguk a westernlovasok részéről is. Nézzünk meg egy videó bejátszást!
Fiatal westernlovas versenyzőtől kérdezi a riporter, hogy miért ezt a stílust választotta?
Mit hallunk? Ez a stílus laza, nem olyan karót nyelt, mint az angol, ez lóbarátabb, mint más stílus, stb. Ezek szerintem marhaságok, semmi közük a lényeghez, viszont kiválóan alkalmasak arra, hogy felhergeljék, a westernlovaglás ellen hangolják egyéb stílus híveit. Minél régebb óta, s minél mélyebben foglalkozom westernlovaglással, annál inkább meggyőződésemmé válik, hogy nincs semmi lényegi különbség egyes stílusok között, a western se nem jobb, se nem rosszabb, se nem nehezebb, se nem könnyebb, se nem lazább, se nem merevebb, se nem bonyolultabb, se nem egyszerűbb, mint egyéb lovaglási mód. Amint a mélyre ásunk, azonnal az azonosságok jelentősége válik szembetűnővé. A lovaglásban az a különleges és az igazán nehéz, hogy egy az embertől független, nála sokkal erősebb, az emberétől jelentősen különböző ösztönrendszerrel megáldott, csodálatos élőlénnyel együtt kell működni az ember által kitűzött cél elérése érdekében.
S ez a lényeg! A kitűzött lóhasználati cél határoz meg mindent! Stílust, eszközöket, felszereléseket, tartástechnológiát, takarmányozást, állategészségügyet, stb.
A westernlovaglás talán azért váltott, s vált ki ma is ellenérzést Magyarországon, mert a magyar lovasok vagy az olimpiai sportágakra, vagy a katonai hagyományőrzésre vagy a fogatolásra gondolnak, amikor lóhasználati célról van szó, s eszükbe sem jut a western, nem ismerik, így nem is értik annak lényegét. Amikor én lovasokkal lóhasználatról cserélek eszmét, lovas hagyományokról beszélgetek, első blikkre mindenki a lovak harcászati hasznosítására illetve az abból levezethető, származó hasznosításra gondol. A huszároknál, lovasíjászoknál ez evidens, de az olimpiai szakágak is a lovak katonai célú hasznosításához kötődnek, ezeket is katonatisztek művelték a legmagasabb szinten és a könnyűlovasság kiképzéséhez, harcászati gyakorlatához kapcsolódtak. A fogathajtás talán csak a kivétel, ahol ez a katonai attitűd nem annyira túldimenzionált. Csak elvétve vetődik fel a lovaskultúránkkal kapcsolatban, hogy a magyar lovaskultúra ugyanúgy lefedi a paraszti gazdaságok lóhasználatát (szántás, vetés, ekekapázás, szállítás, közlekedés), a közlekedés és szállítás szolgáltatási ágakat (posta, fuvarozás, utazás) és elég régre visszatekintve a nagyállat tartó állattenyésztést (ménesek, gulyák, nyájak tartása, terelése). A pásztorkodó nagyállat tartás ugyan kitüntetett helyet foglal el a nemzeti emlékezetben, de a napi életben szinte egyáltalán nincs jelen már idehaza. Ugyan minden magyar ember, sőt a világon nagyon sokan tudják, hogy mit jelent az a szó, hogy csikós, de igazi csikóst elvétve találni már csak. Hiszen nincsenek klasszikus ménesek, a magyar csikósok többsége lovaglás elmélet, a lovas pásztorkodás terén elméletileg is, gyakorlatilag is lényegében alulképzett, valójában inkább cirkuszi akrobata, mintsem lovas pásztor. Nincs kitől megtanulniuk a csikóskultúrát, hiszen eltűnt az a generáció, aki még benne élt abban, s az elmúlt évtizedek egyáltalán nem kedveztek a lovaknak, így a lovasoknak, a csikósoknak sem. A gulyások Magyarországon a 48/49-es szabadságharc óta gyalog terelik a gulyákat, s ez a mai napig így van. A Hortobágyon láttam, hogy térdig-derékig érő vizekben kell tavaszokon kiterelniük az állatokat gyalogosan. A csikósok patraca sem azért született meg, mert az remek dolog, kiváló eszköz lovaglásra. Ugyanúgy a 48-as szabadságharc bukása után döntötte lel a bécsi udvar, hogy ne lovagolhassanak nyeregben csikósaink. Ugyanis az egykor magától értetődően lovon terelő gulyások, csikósok pillanatok alatt könnyűlovas haderővé fejleszthetőnek számítottak, s a labancok nem akartak újra magyar könnyűlovassággal csatázni.
Egy ideje a pásztorkodó állattartásról értekezek itt. S nem véletlenül! Mert éppen ez a terület az, ahol a magyar lovaskultúra összekapcsolódik a westernlovaglással. Mi a westernlovaglás lóhasználatának célja ugyanis? A cowboyok, azaz a marhapásztorok feladatainak hatékony ellátása. Azaz munkalovaglás, a lovak használata nagyállat tartó pásztorkodás feladatainak, mindennapi teendőinek elvégzésére. Minden mai westernlovas sport, versenyszám ide kanyarodik vissza, innen ered. S ez sokkal markánsabban észlelhető még napjainkban is, mint egyéb szakágak, sportágak, versenyszámok esetében azoknak a harcászati gyökerekhez való kapcsolata.
Amikor tehát a westernlovaglást el akarjuk helyezni a magyar lovaskultúra rendszerében, akkor elsősorban a pásztorok lovaskultúrájával kell a párhuzamot keresnünk, észrevennünk, s nem a katonai gyökerű lovassportokkal, lóhasználattal. S itt van egy nagy-nagy bibi: Ma Magyarországon pásztorkodó lovaskultúra nem vagy alig létezik. Amerikában ez a lovaglási stílus azért maradt meg, s azért fejlődött hihetetlen magasságokba, ugyanúgy művészi szintre, mint a díjlovaglás például Európában, mert ott mind a mai napig élő hagyomány a cowboy éra, ott a kontinens felfedezése óta töretlenül jelen van a pásztorkodó lovaskultúra. Ott ma is hatalmas ménesek és marhacsordák élnek, óriási profitot termelő egész iparág ez ott, s ma is extenzív körülmények között tartják, tenyésztik, termelik a marhákat, s lovakkal végzik a körülöttük adódó feladatok jelentős részét.
A westernlovaglás tehát korántsem a westernfilmekből megismert vadnyugati fenegyerekek lovaglási módja, hanem a mindennapi kenyérkereső foglalkozások egyike a marhatenyésztő államokban mind a mai napig.
Oké, vetheti ellen bárki: de miért kellene nekünk a kiveszett pásztorkultúránkat az amerikai cowboyoktól visszatanulni? Van nekünk írott és filmes emlékezetünk, s még él egy-két nagy öreg is, tanuljuk vissza az eredetit a nyugati helyett! Emlékeztetnék azonban arra, hogy ha az amerikai indiánok nem átallják Kassai Lajostól újra megtanulni a lovasíjászatot, akkor miért kellene nekünk átallni, hogy a marhatartás csínját-bínját amerikai cowboyoktól tanuljuk újra? Mondhatja azt is valaki, hogy nincs ma szükség már Magyarországon extenzív pásztorkodásra, ezért nincs is reményteli jövője. Ezt nem lehet már újra éleszteni, elég ha megőrizzük az emlékét becsülettel. De ez sem így van! Az elmúlt években rengeteg állami tulajdonban lévő földterület került bérlők kezébe. A Nemzeti Parkjaink területének nagy része pl. legelő volt, s ezek is bérlőkhöz kerültek, s kifejezetten pásztorkodó állattartás, a húsmarhák extenzív tenyésztése volt a megcélzott hasznosítási cél. Kötelező állategységet írtak elő a gazdáknak, akiknek nagy része tőkeszegényen vágott bele a gazdálkodásba. A legköltséghatékonyabb extenzív tartási technológia a lovak használatával valósítható meg, mint azt Amerikában bizonyítva látjuk, így idehaza is felmerült egyre több gazdában az igény erre. Az olcsón üzemben tartható és messze hatékonyabb lovak használata a drága gépek (terepjárók, motorok, quadok, stb.) helyett a marhacsordák körüli feladatok (terelés, őrzés, válogatás, stb.) során rentábilisabb gazdálkodást tesz lehetővé, ami a tőkeszegény magyar gazdák számára vonzóvá is tehetné a lovat, ha ismernék a lovas pásztorkodás kultúráját.
Na, most akkor vesse fel valaki azt, hogy mit lehet tanulni egy iskolázatlan cowboytól? Miféle lovaskultúra birtokosai lehetnek ők? Erre az a válasz, hogy eszméletlenül sokat lehet tőlük tanulni, s ezt az egész világ tudja. Hadd említsek itt pár nevet: Tom Dorrence, Ray Hunt, Pat Parelli, Clint Anderson, Monty Roberts. Őket az amerikai cowboy kultúra nevelte ki, s óriási hatással voltak az egész világ lovaskultúrájára. Amikor a Hortobágyon jártam-keltem, engem nagyon meglepett és megfogott az, hogy bárki pásztoremberrel is beszélgettem, nem nagyon tudtam eldönteni, hogy egyszerű csikós-, gulyás-, juhász-e az illető vagy a Magyar Tudományos Akadémia valamely testületének tagja? Olyan művelt, magukat kifejezni tudó, tájékozott, nyitott emberek a pásztorok, hogy az ember elszégyelli magát, hogy milyen előfeltevésekkel elegyedett velük szóba. S ez igaz az amerikai cowboyokra is. Szó sincs a westernfilmekből megismert jellemtelen, rongyos, csavargó-lótolvaj, kulturálatlan elemekről. Amikor Amerikában közöttük forgolódtam, ugyanazt a rátarti büszkeséget, a hivatásuk iránti rajongást, természet és emberszeretetet tapasztaltam köztük, mint a magyar pásztorok világában. Egy nagy különbség van a kettő világ között: Amerikában sokan vannak akik marhákkal, lovakkal foglalkoznak napi szinten, s ezt a családjaik évszázadok óta teszik, míg idehaza már alig-alig van olyan pásztorember, aki a múlt egyenes ági örököse. Döbbenten tapasztalom sokszor, hogy gulyásoknak el kell magyarázni, meg kell nekik tanítani, hogyan kell egy csordát terelni úgy, hogy ne tapossa szét mások vetését, ne széledjenek szét, ne tegyenek kárt kerítésekben, egyéb javakban. Mutasson nekem valaki egy magyar pásztort – csikóst vagy gulyást , aki 100-ból legalább 50-szer elkap lóhátról egy futó marhát pányvakötéllel. Olyan amerikai cowboy nincs, aki ezt ne tudná szinte 100 % hatékonysággal a lasszójával. Amerikában egy alkalommal megismerkedtem egy nagyon gazdag emberrel egy lovas verseny nézőterén, aki még ottani viszonylatban is dúsgazdagnak számít. Mondjuk ő Texas Mészáros Lőrince. Meghívott bennünket magyar westernlovasokat a dallasi Stockyard esti rodeójába. Ott ült közöttünk a nézőtéren egy nagy hírű amerikai westernlovas versenyzővel együtt, s egyszer csak felálltak, s eltűntek. A következő percekben azt láttam, hogy mindketten kibéreltek egy-egy lovat, s beneveztek a nézőtérről a team roping versenybe, ami az arénában éppen kezdetét vette. Ebben a versenyszámban az a feladat, hogy egy ketrecből kiengedett 300-350 kg körüli súlyú szarvasmarhát a két lovasnak a lehető legrövidebb időn belül le kell terítenie lasszóval úgy, hogy az egyikük a boci szarvát, a másikuk a két hátsó lábát lasszózza meg. A milliárdos olajvállalkozónak 3 másodperc alatt sikerült a marha hátsó lábait megfognia. Ezzel csak azt akartam példázni, hogy a cowboy kultúra arrafelé annyira a mindennapi kultúra része, hogy a milliárdos nagyvállalkozótól, a fogorvoson és ügyvéden át a hotelportásig szinte bárkiről kiderülhet, hogy a lasszózás virtuóza, s elterel egy több ezres csordát árkon-bokron át minden gond nélkül 1000 km távra is akár. Nyilvánvaló tehát, hogy van mit és tudunk is tőlük tanulni, s a tanultakat a hazai viszonyok között alkalmazni.
Jó, rendben tehát, a pásztorkodásban lehet helye a westernlovaglásnak. De mi a helyzet a lókiképzés, a lovas sportok terén? Említettem Pat Parelli nevét. Ő tőről metszett cowboy. Ray Hunt neve is ismerős sokak számára, s Monty Robertsről is köztudott, hogy a salinasi rodeó volt a gyerekszobája. Van-e olyan lovasember ma Magyarországon, aki tagadni meri, hogy ezek az emberek jelentősen hozzájárultak az általános lovaskultúra fejlődéséhez? Ők valamennyien westernlovas sportolók is voltak, meghatározó szerepük volt a westernlovaglás versenyszámainak fejlesztésében, s különösen kiemelkedő volt tevékenységük a lovak kiképzése terén. A westernlovasok – legalábbis az általam megismertek jelentős része - nagyon gyakorlatias emberek. Sokan specializálódnak, s csak egy-egy részterülettel foglalkoznak behatóan. Az amerikaiak ráadásul lényegre törők, szeretik az egyszerű megoldásokat, nem misztifikálják túl a dolgokat. Az eredmény számít, nem a körítés. Az európai szemlélettől ez valamelyest eltér. Amerikában a lovardák, tenyésztési központok, versenyarénák, az összes lovas létesítmény pont úgy néznek ki, ami szükséges és elégséges. Semmi sallang, semmi nagyzási hóbort. Ez a lelki beállítottság tetten érhető a lovakkal való viszonyukban is. Ott nem valamiféle magasztos eszmék elérésében testesül meg a teljesítmény, hanem nagyon egyszerűen pénzben mérik. Ki a jó lovas cuttingban? Aki részletes szakkönyvet írt róla? Nem. Aki sok pénzt nyert pénzdíjas versenyeken! Melyek a legkeresettebb fedező mének? Amelyek tenyésztői szemlét nyertek? Nem. Amelyek a legtöbb pénznyereménnyel bírnak. A piac dönt el mindent. Itt nincs a szubjektivitásnak nagy tere a lovaskultúrában. A célszerűség és eredményorientáltság mindent eldönt. Baj ez? Nem tudom megmondani. Nekem tetszik ez, az én mentalitásomtól nem idegen. A westernsportokban is ezt szeretem. A való világhoz, a marhatenyésztő rancheken, farmokon, gazdaságokban végzett napi munkaműveletekhez szorosan kapcsolódik, életszagú. Ugyanakkor itt találtam meg a legnagyobb kihívásokat is a lovaglásban. Mert az általam legkedveltebb cutting versenyszámban például nem csak a lovat kell maximális kontroll alatt bemutatni a verseny során, hanem vele együtt, vele egy egységet alkotva egy – a csordából kiszakított- önálló akarattal rendelkező, ellenkező, rafinált bocit is kontrollálni kell úgy, hogy a szárat tilos használni ehhez. S akkor még nem beszéltem az egész csorda, cirka 40-50 állat kontroll alatt tartásáról, ami szintén követelmény. Cuttingban nem terem babér annak, aki a szárral tudja csak a lovát centiméter pontossággal irányítani, maximális sebesség mellett. Itt aztán nem lehet mellébeszélni! Vagy Te, van a lovad, s a mutatványt úgy kell produkálni, hogy a kezed semmiféle hatást nem válthat ki a lóra. Ezt csak művészi szintre kiképzett lóval lehet jól megcsinálni. S ahhoz, hogy erre a szintre eljussunk a lovunkkal való együttműködésben, gyakorlatilag ugyanazt az utat kell bejárni, mint minden más szakág, minden más lovas produkció esetében, ha azt művészi szinten végzik. Legyen szó akár lovasíjászatról, díjlovaglásról, fogathajtásról, bármiről. Az út, amin végig kell mennünk a lovunkkal: a kiképzési skála. Akárcsak egy díjugratónak, díjlovasnak, bárkinek. Egy barátom mondta egyszer, hogy mi wersternlovasok másképpen vagyunk teljesen egyformák az angol lovasokkal. Ezt vallom én is. Westernlovasnak lenni nem érdem, nem szégyen, hanem életforma. Akárcsak díjlovasnak lenni, díjugratónak lenni. Ami megnyilvánul ugyan külső jegyekben is, de a lényeget nem ez jelenti, hanem a lovak, a lovaglás szeretete, az alázat, a szorgalom, a kitartás, a másik megbecsülése. Viktor Fröschl - akit talán e körben is sokan ismernek - a saját kiképzési rendszerét rescpect system-nek nevezi. Ebben a rendszerben a lovas adja meg a lovának a maximális tiszteletet, s a lótól is várja el ugyanezt a saját irányába! Szerintem lényegében ugyanez a vezérelve, ars poeticája a díjlovas mestereknek is, Kassai Lajosnak is, s minden komoly lovas embernek. Az enyém is ez, a jó westernlovasoké is ez.

Szólj hozzá!

Csak a mesterről mesterre elv működik!

2017. október 01. 15:27 - patkószeg

Manapság három dologhoz szinte mindenki ért: a politikához, a focihoz és a lovagláshoz. Fű, fa, virág mindenki, mindenhol lovasedzéseket tart. Mári nénikből áll a lovasélet nagy része. Mári nénik számomra azok, aki otthon kiválóak a konyhában, a család, a rokonság odavan a főztjükért, sőt még a falubeliek is járnak hozzájuk receptekért. De Mári néniket mégsem lehet szakmai tekintetben komolyan venni, séfnek nyilvánvalóan alkalmatlanok még a legegyszerűbb étteremben is. A főzés szakma és mint minden más szakmát iskolában kell tanulni, a megszerzett elméleti és gyakorlati ismeretekről vizsgákon (!) kell számot adni. Aki nem ilyen úton szerzi meg a tudását az csak magától próbálgatja kitalálni a szakmát, azaz autodidakta - magyarul Mári néni otthon ügyeskedhet, de hol van ő a szakma tanításától?!

A lovas szakmában azonban mindez nem egyszerű. A lovas szakemberek képzése messzemenően hosszabb, mint amit egy átlagos szakképézésnél el lehet várni, hiszen maga a lókiképzés is jóval, de jóval hosszabb időt vesz igénybe, mint egy étel elkészítése, vagy egy helyiség leburkolása, egy épület mérnöki megtervezése, vagy akár egy jogi eset áttekintése és megoldása. A lovas szakemberek gyakorlati képzése csak hosszú folyamat eredménye lehet, mert a ló teljes kiképzése akár egy évtizedig is eltarthat. Ráadásul a lovaglás érzékelés, érzés kérdése is, ezért gyakorlat teljes menetének megtapasztalása nélkül szinte lehetetlen a kiképzéselmélet megértése, elsajátítása. Mindezt az tetézi, hogy egyetlen egy ló kiképzése nyilvánvalóan nem elegendő az elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzéséhez. Csak idézni tudom Maximilian Weyrother mondását, miszerint olyan lovas mestert még nem látott a világ, akinek nem őszült meg a haja.

Az évezredes hagyomány nem véletlen: a lovas szakmát minőségi szinten akadémián tanították, a tudás majd emberöltő hosszúságú együttdolgozással mesterről-mesterre szállt. A bécsi magasikolában például mindmáig a lovasok képzése (qualified riders) 8-12 év és az oktatói jogosultsághoz (chief riders) további hosszú évek tanulása szükséges. De a szakmát még egyszerűbb szinten sem lehet "kitalálni". Az "autodidakta" orvost úgy hívják, hogy kuruzsló, a hivatalos végzettség nélkül szakmát gyakorlót pedig úgy, hogy kontár, legyen az burkoló, asztalos, vagy bármi egyéb. (És ez a kamuiskolák esetében is áll.)

A sok-sok idő és energiaráfordítást persze napjaink Mári nénijei meg akarják spórolni (tegyük hozzá, hogy a lovasszakma előző genrerációja sem sok ellenpéldát mutatott fel), így tanulás és szakma fáradsádos elsajátítása helyett:

  1. Versenyeredményeikre hivatkoznak, ami természetesen álságos. A versenyeken ugyanis a lovak alapadottsága és nem a képzettsége a döntő - nem véletlen, hogy a versenylovasok külföldre szaladgálnak iszonyatos pénzekért lovat vásárolni. Ezzel szemben az igényes a ló- és lovasképzésben a dolog pont fordítva áll, ott a képzés minőségén van a hangsúly. Ezért mosolyogni való az a Mári néni, aki rendkívüli tehetségű, sőt mi több képzett lóra felülve versenyeredményeket ér el és utána magát ló- és lovaskiképzőként kívánja eladni. (A mercedes sofőrje azt sugallja, hogy ő ért az autógyártáshoz.)
  2. Ilyen-olyan - egyébként komoly szakember kibocsátására alkalmatlan iskolák elvégzésére hivatkoznak, amelyek csak arra jók, hogy formálisan eleget tegyenek a szakmát szabályozó jogkönyezetnek.
  3. Szakmai kudarcok esetén pedig cserben hagyják lovasaikat, megalázzák őket, vagy egyszerűen a tanítványok tehetségtelenségére hivatkoznak.

A legszomorúbb ez ügyben az egyik legismertebb magyar kiképző példája, amikor a kérdésre, miszerint "Saját erődből jutottál az élvonalba. Miért nem edző mellett dolgoztál?" azt válaszolta: "Mert nem láttam azt az edzőt, aki azt a célt meg tudta volna velem valósítani, amit én magamnak kitűztem. Önmagamra hagyatkoztam, mert az csak visszahúzó erő lett volna, ha bármilyen edzőnek elköteleztem volna magam a magyar viszonyok között." (Közben meg a világszínvonalú képzettséggel rendelkező lovastisztek az ÁVÓ börtöneiben, a kubikostalicska mellett, vidéki tanyákon, vagy a legszerencsésebbek egy-egy lovarda megtűrt személyeiként, annak félreeső sarkában, de mindenképpen méltatlan körülmények között haltak meg.)

Nota bene, rossz hírt tudok mondani a Mári néniknek. A lovas szakmát csak nagyon sok munkával, mester mellett eltöldött évtizedes tanulással lehet elsajátítani. Jó hírem van viszont az igényes lovasoknak, ló- és lovasedzőknek. A mesterről-mesterre elv működik. 

2 komment

Egybevágó segítség

2017. szeptember 28. 07:43 - patkószeg

Egybevágó segítségnek mondjuk azt a helytelen segítséget, amikor a lovas csizmája az iram fokozását, míg az ezzel egyidejűleg alakalmazott szársegítség annak rövidítését jelzi a lónak. A segítség nyilvánvalóan helytelen, hiszen egymásnak ellentmondó, a ló nem értheti a lovas szándékát, nem tudhatja, hogy melyik segítségnek engedelmeskedjen. Az egybevágó segítégekkel való lovaglás a lóból óhatatlanul zavartságot, ennek eredményeként ellenállást, ellenszegülést vált ki. Mindezt elkerülendő kell lovagolni a fiatal lovat az úgynevezett szétválasztott segítségek módszerével, amikoris vagy a szárakat, vagy a csizmákat használja a lovas, egyszerre azok nem kerülnek hatásba. Persze a ló képzettségének elrőrehaladtával, amikor a ló már különbséget tud tenni a különböző szár és csizmasegítségek között egyszerre is hathat a szár és csizma, temészetesen kerülve az egybevágó jelleget. Ezért van az, hogy a francia baucherista megközelítéstől eltérően nemzeti hagyományunk az, hogy a csizma szár nélkül, szárak csizma nélkül elvet csak a nem átengedő lónál alkalmazzuk.

De az egybevágóságot nem csak a csizma és szársegítségek között lehet értelmezni. Ugyanúgy egybevágó a segítség, ha az elsődleges és másodlagos segítségek mondanak egymásnak ellent, azaz ülés más közöl a lóval, mint amit a csizmák és a szárak közösen jeleznek. A ló ilyenkor is zavarba jön, hiszen el kell döntenie, hogy melyiknek engedelmeskedjen, a zavar eredményeként pedig együttműködése csökken, a segítségekre fokról-fokra tompább lesz. Miután a jó lovas célja az elsődleges segítségekkel való lovaglás (az üléssel való lovaglás) ezért minden egyes segítségadás során meg kell fontolnia azt, hogy alkalmaz-e másodlagos segítséget (használ-e szár- és csizmasegítséget, esetleg hang-, vagy pálcasegítséget), de a segétségadás során azt is figyelembe kell vennie, hogy a másodlagos segítség azonos legyen az elsődlegessel, ne legyen azzal egybevágó. Például a lovas vállának balra fordításakor csak bal direkt szársegítséget, vagy jobb indirekt szársegítséget alkalmazhat és a többi és a többi...

Szólj hozzá!

Egykezes lovaglás: +1 előny

2017. szeptember 27. 07:30 - patkószeg

A Lókiképzés Egyszerűen blogon, az egykezes lovaglásról írt cikkemet (amit ide kattintva lehet megtalálni) azzal egészítem ki, hogy egy kézbe vett szárakkal könnyebb a ló folyamatos hajlítottságát fenntartani, mint osztott szártartással (két kézbe vett szárakkal történő lovaglással). Josipovich Zsigmond szerint a "hajlítómunkának vezérfonalként kell végigvonulnia a képzés minden egyes szakaszán", ennek megfelelően a precíz hajlítás a lovas mindennapos feladatai közé tartozik.

Az egy kézbe vett szárak mindebben azt az előny biztosítják, hogy mindig az a szár hat, ami a helyes hajlítást segíti elő: ha a ló kevéssé hajlított, akkor a belső szár kerül hatásba, ha túlhajlított, akkor a külső. Helyes hajlítás esetén a két szár egyenlő hatást gyakorol. Mindezt két kézbe vett szárral való lovaglásnál csak nagy odafigyeléssel lehet megoldani, a két kéz még a legrutinosabb lovasok esetében sincs teljesen összhangban, az egykezes kommunikáció a lónak sokkal egyszerűbb megértési lehetőséget kínál.

2 komment

Vizsgát tettek

2017. szeptember 26. 19:26 - patkószeg

Ezúton teszem közzé, hogy Méhes Zsuzsanna és Trieber Anna sikeresen mutatta be a vezetőszáron történő munka tesztjét. Eddigi munkájukhoz és sikeres tesztjükhöz ezúton gratulálok.

Közössségünk címmel rendelkező tagjai:

Lovagok: Bóta András (tiszteletbeli), Koltai Polett (tiszteletbeli), Lezsák Levente (tiszteletbeli), Nyárasdi Jana (tiszteletbeli), Pénzes Gábor (tiszteletbeli), Szirtes Bence (tiszteletbeli), Tászler Meilnda (tiszteletbeli), Zerinváry Szilárd (tiszteletbeli),

Apródok: -

Piaffe teszt (kézen): Nagy Sándor

Kézen történő munka tesztjét sikeresen bemutatta: Balla Ráhel

Futószáras munka tesztjét sikeresen bemutatta: Bóta András, Gulyás László, Halász Péter, Kolonics-Farkas Abigél, Nagy Sándor, Sziráki Ancsa, Szirtes Bence

Vezetőszáron történő munka tesztjét sikeresen bemutatta: Arnoldné Horváth Enikő, Balla Ráhel, Bazsó Géza, Bóta András, Gulyás László, Halász Péter, Komonyi Anita, Kropf Laura, Méhes Zsuzsanna, Molnár Emese, Mráz Edina, Nagy Sándor, Németh Szilvia, Nyárasdi Jana, Okmánszki Tamás, Rozsnyói Döme, Ruszák Mátyás, Sárvári Evelin, Sosity Boróka, Szirtes Bence, Szmrecsányi Márton, Trieber Anna, Veszely Bea

A lókiképzés elméletéből levizsgázott: Balla Ráhel, Berényi-Üveges Judit, Berényi-Üveges Katalin, Cseh Pálma, Ferenczi Annamari, Gulyás László, Halász Péter, Kolonics-Farkas Abigél, Kovács Nikolett, Kropf Laura, Kun Andrea, Loparits Kata, Maros Ágnes, Maros László, Mészáros Eszter, Nagy Sándor, Nyárasdi Jana, Okmánszki Tamás, Petrovics Lili, Piller Pálma, Rozsnyói Döme, Sárvári Evelin, Sosity Boróka, Szabó Emese, Szmrecsányi Márton, Tóth Zsófia, Trieber Anna, Veszely Bea

Frissítve: 2017. szeptember 23.

Szólj hozzá!

Keresztezett-e Keméry lova? (Gustav Rau benézte)

2017. szeptember 26. 07:58 - patkószeg

22008051_2196742980355143_3595575026419913214_n_masolat.jpgA Ficsúr, Tücsök, Csintalan című, a Kaisergalopp blogon megjelent cikkem kapcsán (amit ide kattintva lehet találni) Futár Ernő hívta fel figyelmem Keméry Pálról, a berlini olimpián készült fotóra, amit Gustav Rau, a méltán tisztelt német lovasszakember Die Reitkunst der Welt an den Olympischen Spielen 1936 című könyvében talált és ami - legalábbis számomra - a ló lábsorrendjét tekintve, rendkívül érdekes. Szerintem Rau benézte a lábsorrendet, ami végül is nem tragédia, de arra mindenképp jó, hogy a vágta lábsorrendjeiről, illetve a ló hajlítottságáról lehessen elmélkedni.

A fotón Keméry jobb félperdülésben látható. Az akkor 20(!) éves Csintalan, amivel végül az olimpia 26. helyezését érte el, első ránézésre furcsa lábsorrenddel látható. Mindkét jobb lába a fölet éri. A kép aláírásán az olvasható, hogy a ló keresztez. A keresztezés hibás vágtalábsorrendet jelent. A vágtában hajlításban jár a ló, a hajlítás hatására a belső csípő előremozdul, ezért "vezeti" a mozgást a belső hátulsó láb. Az első ütemben a külső hátulsó láb lendül előre, majd második ütemként a belső hátulsó és külső elülső láb, majd végül a belső elülső láb alakítja ki a vágta hármas ütemét. A keresztező ló esetében a ló hátulsó fele ellenhajlításba kerül, ezért külső csípő mozdul előre, ennek eredményeként a mozgást a külső hátulsó láb kezdi vezetni: először a belső hátulsó láb lendül előre, majd a külső elülső és hátulsó láb egyszerre mozdul, végül a belső elülső zárja le a mozgást. Keméry lova azért nem keresztezhet, mert nem a külső, hanem a belső lábak egyidejű földetérése látszik. A ló nem helytelenül, hanem nagyon is helyesen jár! Csintalan már csak azért sem keresztezhet, mert hajlítása, lovasával való összhangja tökéletes, a vágtamozgást a belső hárulsó láb vezeti!

De akkor mitől a furcsa lábsorrend? A perdülésben alkalmazott iskolafelvételtől! Ennek hatására Csintalan annyira felvette a saját és lovasa súlyát hátulsó lábára, olyannyira iskolaegyensúlyba került, amitől a hátulsó láb mozgása a levade helyzetet közelítve lecsökkent, földről való felemelkedése minimálissá vált. Ugyanez tapasztalható a nagyon ültetett piaffe esetében, amikor a hátulsó láb, a súlyfelvétel hatására, a konc erőteljes hajlításával egyidejűleg egyre kisebb lépéseket mutat, ilyenkor az iskolafelvételt fokozva, a ló levade-ba megy át, persze a hátulsó lábak mozgását teljesen befejezve. A képen ehhez hasonló helyzet látszik. A helyes hajlítás mellett, az elülső lábak, különösen a külső váll könnyedsége látszik, amiben szintén az iskolaegyensúly hatását lehet felismerni. Az iskolaegyensúly további eredménye Csintalan vitathatatlan fordíthatósága, ami végülis a kiképzés célja, a helyesen lovagolt ló sajátja.

Szólj hozzá!

A támaszkodás

2017. szeptember 18. 06:57 - patkószeg

093.JPG

A támaszkodás a lovas legkényelmesebb és legegyszerűbb eszköze lova állapotának ellenőrzésére. (Hiszen a jólképzett lónak nem feltétlenül kell támaszkodnia, a száronléthez szükséges keretet a lovas az ülésével is meg tudja határozni.) Szóval a támaszkodásnak leheletfinomnak kell lennie: a hátulsó lábakban képződő erőnek a ló testén végighaladva pontosan a zabláig kell "eljutnia". Ha az erő nem érkezik meg a zablához, azaz a nyak nem nyújtható a lovas szándéka szerint, akkor nincs elég lendület, a hátulsó láb súlypont felé lépése elégtelen. Ha viszont a ló nekidől a szárnak akkor nem megfelelő az egyensúly, a hátulsó láb hátralendülése túl nagy. Az első esetben előrefelé kell lovagolni a lovat, a második esetben fel kell venni. A támaszkodás segítségével a lovas a kezével minden információt meg tud ismerni lováról, lova állapotáról.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása