Nádai-Nagy Rc Péter levele

2013.08.14. 08:44 patkószeg

Kedves Barátaim!

Az alábbiakban Nádai-Nagy Rc Péter, a Nyeregszemlén megtartott working equitation versenyről írt levelét közlöm. A levél késedelmes közléséért elnézést kérek ezúton is, ám ez mit sem von le a levél értékéből:

"Szerényen szólva,  háziversenyt  tartottunk az idei Nyeregszemle alkalmával. A verseny tervezett célja, hogy néhány egyszerű, illetve  annak tűnő akadály teljesítése során, bemutathassuk a túrázó lovasoknak, illetve a közönségnek, hogy mindenhol, akár nem szokványos környezetben is biztonsággal kell tudni haladni a lovakkal. A verseny kiírás kifejezetten szabadidős, túrázó lovasok számára szólt. Profik, illetve lovas sportban versenyzők számára a nézői megjelenést, támogatást kértük inkább. Stílusfüggetlenként hirdettük  és a ruházatban sem kellett követni a versenyzőknek a klasszikus sport megjelenést.

A fődíj, Parti Imre felajánlásaként Pelsonius méneséből, egy arab telivér ló volt. Sokan rajthoz álltak, a versenyt három kategóriában hirdettük.

Felnőtt,  28 induló, ifi, (14-18 év között),  5 induló, serdülő, (10-14 év között), 11 induló.

A verseny két napos volt, az első napon a selejtezőt tartottuk, de a fiatalokat úgy terveztük, hogy teljes létszámban tovább engedjük, míg  a többieket csak meghatározott pontszám felett. Miután a Nyeregszemle egyéb programjai is elég sűrűek voltak, így egyszerre két pályán, szinkronban folytak a futamok, így remekül tudtuk tartani az időt, ami tervezve volt. Neveztek csikósok, kopjás lovagok, western lovasok, egyéb hagyomány őrzők, a lovasok sokféle ágából. A versenyt roppant komolyan vette mindenki, láthatólag élvezték a lovasok a megmérettetést. Miután a pályákat a versenyen kívül nem volt szabad használni, illetve mód sem nyílt volna rá, mert a többi program miatt elbontásra kerültek szombaton, így még késő este is gyakoroltak sokan a réten, hogy másnapra javítsanak a teljesítményükön. A magam részéről én hasznosnak, útmutatónak tartom az ilyen és ehhez hasonló kisebb versenyeket, amik nem feltétlen a minőségi sport kategória részei, viszont ez is ösztönzi a lovasokat egy nagyobb tudás, valamint a lóhoz, lovagláshoz értés fejlesztésében. A bírálatot pályánként két bíró végezte, a technikai bíró az akadályokon való áthaladást, vagy azok leküzdését bírálta, pontozta, míg a vezető bíró a lóval való harmonikus munkát, a ló lovas párosnak a feladatok alatt mutatott összbenyomást értékelte. Az időjárás nagyon kedvezően alakult a verseny mindkét napja alatt is, így nagyszámú közönség biztatta a versenyzőket. A versenyt a közönségnek ketten kommentálták,  a western versenyekről ismert Danis István valamint  Badár Sándor. Köszönjük nekik ezúton is!

Talán ez érthető, de meg kell jegyezzem, hogy az ifjabb versenyzők sokkal minőségibb lovaglást mutattak be. Terveink szerint lesz  folytatása a versenynek, talán még a következő évi Nyeregszemle előtt is.

Az eredmények:

A legfiatalabb versenyző a 2003-as születésű Mészáros Gergő volt, külön díjazva, nagyon komoly lovaglást mutatott be!

A fődíj, az arab ló nyertese, Szöllősiné Baranyai Kata / Bambi  nevű lovával akinek a pár hónapos csikója is velük futott az akadályokon!

Ifi:  Percaldi Anna,  Luna nevű lovával.

Serdülő: Szabó Alíz / Csángó nevű lovával.
Köszönjük ifjabb Zerinváry Szilárdnak és csapatának a pályaépítést, illetve a professzionális pálya szolgálatot a versenyek alatt!

Bírók:

Szilágyi Szilárd,  Zerinváry Szilárd  technikai bírók
Újvári Tamás,  Nádai-Nagy Péter vezető bírók.

 

Nádai-Nagy Péter /realcowboy/"

1 komment

Terre a terre II.

2013.08.13. 11:33 patkószeg

A terre a terre a támadó harci lovas jármódja a közelharcban. A terre a terre két patanyomon végrehajtott, a vágtához hasonló kétütemű, lebegési fázis nélküli jármód. A ló nincs hosszhajlításban, a hátulsó és elülső paták egymás mellett érnek a földre. Ha a ló mindezt hosszhajlításban hajtja végre és a paták nem egymás mellett érnek a talajra, akkor azt a jármódot redoppnak nevezzük. (Ezt a jármódot jeleníti meg II. Rákóczi Ferenc Kossuth téri szobra!) A redoppot jobb kézre és bal kézre is végre lehet hajtani, ugyan úgy, mint a vágtát.

Vannak olyan lovas mesterek, akik azt állítják, hogy terre a terre nem létezik, csak redopp. A terre a terre-t ezek a mesterek mezairnek nevezik. A mezair rövid levade-ok sorozata. A magam részértől azt gondolom, hogy a két feladat nagyon hasonlít egymáshozd, de a mezair egyhelyben végrehajtott magasiskolai feladat, a terre a terre pedig jármód. Világosan látszik ez a Terre a terre című blogbejegyzésemhez csatolt videón. A portugál lovas egyértelműen terre a terre jármódban halad és nem egyhelyben végrehajtott iskolafeladatot mutat be, szó sincs rövid levade-ok sorozatáról!

Az alábbiakban Marijke de Jong videóját linkelem. Rendkívül érdekes, hogy a videó címe ellenére (Terre a terre) a ló többnyire hajlításban van, ennek megfelelően inkább redoppban közlekedik és csak ritkán terre a terre-ben. Úgy tűnik, hogy a hosszhajlítás segíti a lovat a feladat megértésében, a szükséges ügyesség elsajátításában.

Szólj hozzá!

Címkék: terre-a-terre redopp

Pályázati felhívás!

2013.08.09. 08:45 patkószeg

jarl.jpgSzeretnél részt venni Sabine Oettel őszi akadémiáján ingyenesen? Most itt a lehetőség, hogy Te is végignézhesd a klasszikus lókiképzés egyik legjobb mesterének munkáját, illetve meghallgasd előadásait. Két lovas térítésmentesen jöhet, csupán egy rövid, a YouTube-ra posztolt videóval kell meggyőznöd a neves lovasemberekből álló bizottságot!

Pályázati felhívás Sabine Oettel Herbstakademie 2013 elnevezésű eseményen való költségmentes részvételre 2 fő részére:

Sabien Oettel, az Academic Art of Riding lovasmestere, a klasszikus lókiképzés egyik legmagasabban kvalifikált lovastanára és lókiképzője. Az érdeklődők számára Herbstakademie 2013 címmel 2013. szeptember 21-én és 22-én megnyitja lovardáját. Az esemény során elméleti előadások mellett lovainak, munkájának bemutatására is sor kerül az alapképzéstől a magasiskoláig.

Jelen pályázat két fő részére költségmentesen biztosítja a helyszínre való oda és visszautazást, valamint – szintén költségmentesen – szállodai szállást a helyszín közelében, kétágyas szobában, reggelivel szombatról vasárnapra. (Bad Füssing, Richstein’s Posthotel)

Az esemény részletes programját a következő linkre kattintva lehet megtalálni: https://www.facebook.com/events/325798170891167/

A pályázaton való részvétel feltétele:

- A résztvevő nem lehet idősebb 30 évesnél. (Idén tölti be a 30. életévét.)

- Legalább alap szinten beszél németül. (Az előadás nyelve német.)

Pályázati anyagként 2013. augusztus 31-én éjfélig maximum három perces videót kell feltölteni a YouTube-ra. Az videó tartalma és formája kötetlen, az lehet interjú a jelentkezővel, a jelentkező lovas munkájának bemutatása, de bármi egyéb kreatív alkotás is. A videó maga a pályázati anyag, amely alapján a bíráló bizottság kiválasztja a két nyertest.

A 30 évesnél idősebb életkor, a legalább alapfokú nyelvtudás hiánya, illetve a 3 percet meghaladó videó, a pályázatból való kizáró ok!

A pályázatra a YouTube videó linkjének és a pályázó adatainak (név, életkor, lakcím, telefon, e-mail cím) goblyos@gmail.com címre való eljuttatásával lehet jelentkezni. A jelentkezés határideje: 2013. augusztus 31.

A legjobb videók (nem csak a nyerteseké) közzé tételre kerülhetnek!

A beküldött videók bírálata és eredményhirdetése szeptember 9-e és 15-e között történik.

A bíráló bizottság tagjai:

- dr. Hecker Walter, egyetemi tanár, hippológus

- Pruttkay Zoltán, lótenyésztő szakmérnök, díjlovas bíró

- Tuska Pál, olimpikon, lovasedző


lovasokponthu.jpgA pályázatot a Lovasok.hu támogatja! Támogatásuk számomra fontos, mert azt mutatja, hogy érthető a pályázatnak az a célja is, hogy többen és többen legyenek azok, akik nem csak kivesznek, hanem hozzá is tesznek közös kultúránkhoz! (Megjegyzem a Lovasok.hu a pályázattól függetlenül a magyar lovaskultúra egyik legkomolyabb művelője!)

Szólj hozzá!

De…

2013.08.07. 11:37 patkószeg

Hanthy.jpgLehet hosszan elemezgetni a klasszikus és a különböző modern lókiképzési stílusok, módszerek közötti különbséget. Akár késhegyre menő viták is lehetnek, de az alábbiakat mindenképpen, még a vita hevében is szem előtt kell tartani.

Valójában nincs ilyen, vagy olyan stílus, csak jó és rossz lókiképzés. A szépség, a harmónia mindenkit örömmel tölt el, az erőltetettség, az izzadságszag, a ló és lovas egymásnak feszülése pedig taszító.

Szintén kétségtelen, hogy a lókiképzés csúcsa, az összeszedettség végletes megjelenése, az átengedőség végletekig való fokozása, a ló mozgáskultúrájának, erejének és ügyességégnek a teljességig való kidolgozása: a MAGASISKOLA!

És ez így van évszázadok, sőt évezredek óta!

2 komment

A hétvégi nyílt nap megnyitója

2013.08.06. 09:15 patkószeg

hétvége.jpgAz alábbiakban a hétvégi nyílt napon elhangzott megnyitó összefoglalóját olvashatjátok:

Kedves Barátaim!

Meleg szeretettel köszöntelek Titeket! Nagyon örülök, hogy eljöttetek és megtisztelve érzem magam. Megtisztelve, mert jelenlétetekkel nyitottságotokat fejezitek ki arra, hogy velem, velünk együtt tanuljatok, gondolkodjatok a lókiképzésről, nemzeti lovaskultúránkról.

Néhány héttel ezelőtt három napra meghívtam lovardámba, a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovardába a Fiatal Szabadidomítók Közösségét (FSZK), hogy dolgozzunk együtt és a lovak munkája közben beszélgessünk tapasztalatainkról. Vizsgáljuk meg, miben egyezik az, miben különbözik – hogyan tudnánk saját lovainkkal tovább lépni. Azért a FSZK-t hívtam meg, mert szememben ők képviselik napjaink magyar lovaskultúrájának legprogresszívebb részét. Szeretnék ezért a magam részéről minden támogatást megadni számukra: a hétvégi együttlét ennek a keretében zajlik. A mai nyílt napon közös munkánkba kívánunk betekintést adni az érdeklődők számára úgy, hogy tiszteletbeli vendégként meghívtam lovasbarátomat, Lezsák Leventét, hogy munkájával ő is emelje a mai nap szakmai színvonalát. Leventével folyamatos a szakmai kapcsolatom, amit tőle láttam és tanultam, az felbecsülhetetlen értéket jelent számomra.

Az együttlét során leginkább az átengedőségről, az elengedettségről és az összeszedettségről beszéltünk.

Alapvető megállapításunk volt, hogy a szabadidomítás a klasszikus lókiképzés része. A klasszikus lókiképzés nem csak nyeregből, hanem a kézen történő munkára is igen nagy hangsúlyt fektet. A kézen történő munkát lehet futószáron, vezetőszáron, rendes száron, hosszú száron és szabadon végezni. A célok azonosak, a különbségek csak árnyalatnyiak. Durva megközelítéssel azt lehet állítani, hogy futószáron legkönnyebb az erőnléti munka elvégzése, a hosszú és rövid száron, valamint vezetőszáron legkönnyebb a hosszhajlítások, a helyes egyensúly és a száronlét tanítása, szabadon pedig a ló és lovas viszonyának kialakítására esik a hangsúly. De az is megjegyzendő, hogy a födi munka minden formájában a lókiképzés összes célja elérhető!

Az átengedőség a ló végletes engedelmessége lovasa segítségeinek végrehajtására. Feltétele a ló együttműködési készsége és képessége. Ez utóbbi fizikai képességet jelent: a kellő elengedettséget, egyensúlyt és egyenességet.

Az elengedettség a lélek és az izmok állapotát jelentik. A két „rész” egymással kapcsolatban van, egymásra hat. Minél inkább elengedett lelkileg a ló, annál inkább elengedett lesz testileg is és fordítva.

Az összeszedettség a ló kizárólagos, a lovasára fókuszált figyelmét jelenti rövidséggel együttesen. A rövidség az egyes jármódokban a lerövidített lépéseket jelenti. A figyelem és a rövidség végleges meglétekor a ló iskolajármódokat (iskolalépést, piaffe-ot, passage-t, terre a terre-t és redopot) ajánl fel lovasának!

Az együttlétünk három napja során a fenti kérdéskörökben vizsgáljuk lovainkat, végzünk feladatokat, osztjuk meg egymással gondolatainkat. Ebbe kívánunk betekintést biztosítani a mai nyílt napon a megjelent érdeklődők számára. Mindenkinek értékes részvételt kívánok!

(A fenti fényképen balról jobra az FSZK tagjai (Tászler Melinda, Gál Gitta, Zsebe Zsuzsa, Nyárasdi Jana Marianna), Lezsák Levente kisfiával és dr. Gőblyös István látható.)

Szólj hozzá!

Bizalom

2013.08.04. 22:08 patkószeg

Az alábbi videó a hétvégi nyílt nap egyik látványos pillanatát mutatja: Lezsák Levente szemlélteti a ló kiképzőjébe vetett bizalmát.

(Ha van bárkinek fényképe, videója a hétvégi esemény további részleteiről, kérem ossza meg velem!)

Szólj hozzá!

Átenegdőség

2013.08.01. 09:44 patkószeg

zita130505h3.jpgAz átengedőség a lókiképzés legfontosabb fogalma, a lókiképzés célja.

Az átengedőséget legegyszerűbben a végletes engedelmességgel lehet meghatározni. Átengedő az a ló, amely lovasa jelzéseire együttműködően, a lovas szándékainak megfelelően, ellenállás nélkül reagál. Átengedő az a ló, amely mozgását lovasa akaratának megfelelően - átmenet esetleges közbeiktatásával - bármikor, bármely irányban, jármódban és iramban megkezdi, vagy folytatja. Átengedő az a ló, amely a feladatokat lovasa akaratának megfelelően hajtja végre. Végül: átengedő az a ló, amelyen a segítségek külső szemlélő számára láthatatlan jelekké finomodnak.

Az átengedőség lényege ellenkezik az "izzadságszaggal". Nem lehet átengedőségről beszélni, ha a lovas tudása látványosan "diadalmaskodik" a ló akaratán. Az átengedőség egyszerűséget, harmóniát takar. Az átengedőség partnerséget jelent ló és lovasa között, az alá-fölérendeltség érzete eltűnik. Ló és lovasa egy lesz, közös fizikummá, egységes akarattá válnak.

Az átengedőségnek két feltétele van - mentális és fizikai. A mentális előfeltétel az együttmű ködőkészség, azaz az, hogy a ló akarja végrehajtani lovasa szándékát. A fizikai az, hogy képes legyen rá, azaz elég erős, elég ügyes legyen, hogy saját és lovasa tömegét együttműködő készségével lovasa elvárásának megfelelően mozgassa, fordítsa, vagy megállítsa.

3 komment

Címkék: átengedőség

Miről lesz szó a hétvégi nyílt napon? II.

2013.07.30. 15:50 patkószeg

Csak nehogy félreértés legyen!

A hétvégi esemény nem a lókiképzők speciális, alternatív csoportjának eseménye!

Teljesen mindegy, hogy a kézen történő munka futószáron, vezetőszáron, hosszú száron, száron, vagy esetleg szabadon történik, ez különböző formákkal, de egy és ugyan az! Ha mégis különbséget szeretnék megfogalmazni, akkor az az, hogy ha a munka a hosszhajlításokra koncentrál, akkor azt egyszerűbb vezetőszárral, hosszú szárral, vagy szárakkal megtenni, ha a munka az erőnlét javítását, a menőkedv erősítését célozza, akkor a futószár igénybevétele a leginkább célravezető, ha a ló és lovas közti viszony javítását szándékozza a kiképző, akkor a szabadidomítás a leginkább ajánlatos. Mindezek azonban csak lehetőségek, a végcél (a nyeregben történő munka minél precízebb előkészítése) az összes formátumnál egységes és minden formátum, a kiképzés minden igényének megfelelő. (Ja, hogy szakértelem kell hozzá, az más kérdés!)

A szabadidomítás a klasszikus lókiképzés része! Aki nem így gondolja, az maga ül fordítva a lovon!

Szólj hozzá!

Miről lesz szó a hétvégi nyílt napon?

2013.07.29. 07:15 patkószeg

Szombaton nyílt nap lesz a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovardában. Meghívásomra az ország legjobb szabadidomítói közül érkeznek néhányan. Jelen lesz: Gál Gitta (FSZK), Lezsák Levente, Tászler Melinda (FSZK) és Zsebe Zsuzsa (FSZK).

A szabadidomítás és a klasszikus lókiképzés kapcsolatáról fogunk beszélni. A megfogalmazott gondolatokat lovainkon mutatjuk be, egymással beszélgetve, egymásnak tanácsot adva. Mindezt nyilvánosan, hogy a nézőket is inspiráljuk, illetve számot adjunk a magyar lovaskultúra jelenlegi elméleti és gyakorlati tapasztalatairól.

Hogy pontosan milyen idomítási kérdéseket fogunk feszegetni? Egyebek mellett ilyesmiket!

Szólj hozzá!

Nyílt nap!

2013.07.28. 19:45 patkószeg

Szabadidomítás és klasszikus lókiképzés dr. Gőblyös Istvánnal, Lezsák Leventével és Tászler Melindával

2013. augusztus 3-án 16 órai kezdettel

Helyszín: Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda

Belépési díj: 1.500 forint

Program:
16:00 Elméleti előadások (Munka kézen: dr. Gőblyös István, A ménesvezér: Lezsák Levente, Munka nyereg és kantár nélkül: Tászler Melinda)
17:00 Zsebe Zsuzsa Anita nevű lovával – munkavezető dr. Gőblyös István
17:45 Lezsák Levente Berkenye nevű lovával
18:30 Tászler Melinda Hex nevű lovával
19:15 Gál Gitta Enigma nevű lovával – munkavezető dr. Gőblyös István
20:00 Tászler Melinda Patás nevű lovával – munkavezető dr. Gőblyös István
20:45 dr. Gőblyös István Zita nevű lovával – munkavezető Lezsák Levente
21:30 Beszélgetés

Szólj hozzá!

Ez most klasszikus lókiképzés, vagy szabadidomítás?

2013.07.28. 08:59 patkószeg

Egyik sem!

Pauló Sergio, mint lovasmester, (és mint lovasember) a lovaglást művészetként gyakorolja!

Szólj hozzá!

Megosztom

2013.07.27. 12:34 patkószeg

Az alábbiakban Anna Eichinger Facebook bejegyzését osztom meg:

"Legjobban azt szeretem Bent Branderup munkájában, hogy minden lótól, minden helyzetben azonnal elengedettséget vagy összeszedettséget tud kérni. Azt gondolom, hogy ő a világ egyik legjobb klasszikus lovasmestere. Nyilvános működését azért fejezte be, hogy tanítványaira és lovaira koncentrálhasson - lehetőségeik határáig való fejlődésük érdekében."

Gondolatához Christine Slawik fotóját mellékelte.

bent.jpg

Szólj hozzá!

Ló a lovas ülésén 3.

2013.07.26. 10:37 patkószeg

Legutóbb undok voltam! A Ló a lovas ülésén 2. című blogbejegyzésemet azzal fejeztem be, hogy, ha valaki nem érti egész pontosan hogyan kell ülésre venni a lovat, akkor forduljon szakemberhez. De, hát a Zabla és Kengyel blog többre kíván vállalkozni annál, mintsem, hogy általánosságba veszően és semmitmondóan intéződjenek el szakmai kérdések!

Az alábbi videó Tászler Melinda és Patás munkája látható. A nyereg és kantár nélküli munka kétségtelenül mutatja, hogy a ló a lovas ülésén van.

 

Szólj hozzá!

Címkék: ló a lovas ülésén

„Gumicsizmát húzzak?”

2013.07.25. 09:08 patkószeg

Kajaszoszentpeterpuszta.jpgA héten nagy pofont kaptam. Igaz, hogy tulajdonképpen nem én kaptam, hanem az, ami a szívem közepén van: a magyar lovaskultúra. Történt ugyanis, hogy egyik bértartóm egy üzletasszonyt hívott a lovardámba (Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda). A meghívás kapcsán a hölgy első kérdése az volt, hogy kell-e gumicsizmát húznia! Hosszasan kellett magyarázni, hogy a lovaglás fehér sport, nyugodtan, akár magas sarkú cipőben is érkezhet. A kérdése azonban híven tükrözi a hazai lovaskultúra imázsát.

És hát valljuk be – nem véletlenül. A jó lovardához négy dolog szükséges.

1.    Anyagi erő: A modern lovarda komoly befektetést igényel. A kellő méretű területen túl, a megfelelő méretű boxokon, takarmánytárolókon, a rendszeres talajcserével karbantartott fedett lovardán keresztül, a jártatógépig, a karámokig, a kellően megbecsült és megfizetett munkaerőig mindennek meg kell lennie.

2.    Szakmai tulajdonos: A lovarda – bár működtetési technológiája egyszerűnek tűnik – csak nagy szakértelemmel működtethető. Azt pénzügyi befektetőként, lovasapukaként, még szakértő segítségével sem lehet hosszú távon üzemeltetni. (Kivéve, ha folyamatosan döntik bele a pénzt, de az nem működtetés, hanem hobbizgatás, passzió, a pénz örömteli elköltése.)

3.    Igényesség: A katonai rend, a tisztaság, a technológiai rend precíz betartása jelzi azt, hogy a lovak milyen elbánásban részesülnek akkor, amikor tulajdonosaik nincsenek jelen. De ez a megállapítás fordítva is igaz! A rend és a szolgáltatás színvonala olyan, amit a lovak tulajdonosai elvárnak. Az igényesség nem csak a lovarda tulajdonosát, hanem a lovasokat is minősíti. A lovaglás fehér sport. Ha belép bárki egy lovardába, az legyen az első gondolata a környezet kapcsán, hogy ez lehetne-e vitorlás klub, vagy tenisz klub. Szívesen mutatná-e komolyabb ismerőseinek, barátainak azt a környezetet, ahol szabadidejét tölti, legkedvesebb barátját (lovát) tartja, vagy pedig szégyenkeznie kellene?

4.    Lovaskultúra: A környezetkultúra alapvetően befolyásolja a lovas teljesítményét! A környezetkultúra nivellál. Az alacsonyabb kultúrájú lovast felhozza, a magasabb kultúrájút silányítja! Előbb-utóbb minden résztvevő belesimul a lovarda lovaskultúrájába! Nem véletlen, hogy napjaink szinte összes komolyabban jegyzett lovasa valamelyik „kenelben” (a Budapesti Lovas Klubban, a Honvédban, Kiskunhalason, Mezőhegyesen, stb.) kezdett lovagolni! Az sem véletlen, hogy a „kenelek” feloszlásával egyértelműen esett a magyar lovaskultúra színvonala az elmúlt két évtizedben.

Az az igazság, hogy napjainkban jó lovardának számít az, ahol a négy feltétel közül kettő jelen van. Soroljam a példákat? Minden esetre azt tudom tanácsolni, hogy

1.    Ha csak egy feltétel teljesül: menekülj lovaddal!

2.    Ha két feltétel teljesül: gondolkozz lovad helyett!

3.    Ha három feltétel teljesül: nem rossz!

4.    Ha négy feltétel teljesül: saját és lovad boldogsága minden pénzt megér!

Ez a blogbejegyzés azonban igazságtalan lenne a lovardatulajdonosok felé, ha nem ecsetelném a lovardák működtetésének nehézségeit. Ma Magyarországon csak igen nagy elhivatottsággal lehet igazán jó lovardát működtetni. Meggyőződésem, hogy hosszan fenntartható, színvonalas szolgáltatást csak 80-120 ezer forintos havi tartásdíjért lehet biztosítani. Lehet, hogy ez első nekifutásra soknak tűnik, de én akkor is ezt gondolom. Ügyeskedni persze lehet: kicsit olcsóbban szerezni az esetleg nem is tökéletes minőségű takarmányt, esetleg spórolni a takarmány mennyiségégén, a kelleténél ritkábban cserélni a lovarda talaját, éhbérért alkalmazni képzetlen, akár külföldi munkaerőt, kicsit vendéglátózni, stb., stb. De ez így nem kerek!

A lovaskultúrához az alábbi videót szeretném mellékelni azzal, hogy lovardát nem felépíteni nehéz, hanem működtetni! A Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda tíz éve működik. Az alábbi videó tegnap készült 9:40-kor! (Délelőtt 10 óra előtt: rend tisztaság, nyugalom, meszelt falak, gondozott park, locsolt és boronált lovarda, csak, hogy ne csak nézzetek, hanem lássatok is!) Ezúton szeretnék köszönetet mondani az elmúlt tíz év munkájáért Édesapámnak és munkatársaimnak!

3 komment

Modern és hagyományos II.

2013.07.23. 07:39 patkószeg

A témakörben tett legutóbbi bejegyzésemhez (Modern és hagyományos) az alábbiakat fűzöm:

Nagyon tanulságos, amit az Irányelvek ír a hagyományos és modern stílus kérdéskörében. A szöveg annyi kritikát azért érdemel, hogy annak német szerzői elfogultak, az idézetben a porosz lovaskultúrára történő utalások helyén (Poroszország, frigyesi lovasság, stb.) a magyar huszárságra és a magyar lovaskultúrára kell gondolnunk, mint a 18. század élenjáró katonai technológiájára. De ez a szöveg lényegén nem változtat!

„Míg Newcastle és Guériniére korának szemére vethetjük, hogy a magasiskolát többé, vagy kevésbé öncélúan művelték és csak kismértékben fejlesztették a gyakorlati terep- és katonai lovaglást, addig Poroszországban a 18. sz. közepe körül olyan irányú fejlődés indult meg, ami a művészetet a kontinensen a campagne-lovaglással gazdagította. (Ugye itt mindenkinek az örkénytábori lovaskultúra jut az eszébe? Beszúrás: dr. Gőblyös István)

Ez az egészséges fejlődés azonban csak fokozatosan haladt előre és Németországban (Rosenberg) és Franciaországban  (d’Aure) csak jó száz évvel később vált a lovasvilág közkincsévé.

Mi is a campagne-ló? Ma military-lónak nevezhetjük. Olyan ló, amit átengedővé tett az idomító munka, terepbiztossá a nevelés és ezáltal lehetővé teszi lovasa számára, hogy célját toronyiránt, akadályokon át, a legrövidebb úton, gyorsan, biztosan és erejével takarékoskodva elérhesse.

Ilyen lovat igényelt a csatát eldöntő lovasság. Ilyenek használatát rendelte el II. Frigyes (a magyar huszárság mintájára: beszúrás – dr. Gőblyös István) és ezt valósították meg tábornokai, mindenekelőtt a zseniális Frederich Wilhelm von Seydliz (1721-1773). Néhány év alatt sikerült neki, hogy a nagy király seregeit az új taktika tökéletes eszközévé tegye.

A ló három tulajdonságát kellett kifejleszteni és gyakorolni:
gyorsaságát – rohamkor, melyet teljes iramban lovagoltak,
fordulékony engedelmességét, hogy zárt rendben való gyakorlatkor a lovas kezében maradjon és az egyedi harcban a király szavai szerint „egy tányér nagyságú helyen” táncolhasson és végül
terepbiztosságát, hogy szükség esetén kerítést és árkot habozás nélkül ugorjon.

Ez a három döntő tulajdonság jellemzi a campagne-lovaglást, ami most az iskolalovaglással párhuzamosan, annak alapelvein fejlődött ki.

Sajnos csak egy évszázad múlva következett be a két terület tartós, súrlódástól mentes, egymást kölcsönösen termékenyítő egymás mellett élése. Egyelőre – eltekintve a frigyesi lovasságtól – az iskola és campagne-lovaglás ellenséges testvérek maradtak…”

Az utolsó előtt mondattal az Irányelvek valószínűleg téved! Lejjebb a szöveg így folytatódik:

„A francia lovasok tábora kétfelé szakadt. Egyfelől gyakran maradi, a külső formákhoz ragadt, lényegétől megfosztott „akadémikus művészet”, másfelől szabályozatlan, minden elméleti alapot nélkülöző, erdőn-mezőn lovaglás (anglománia). Ez megakadályozott minden egészséges fejlődést.”

Ha valaki a modern és hagyományos lókiképzési megközelítés vitáját nézi önmagában és valamelyik oldalra áll, az nem érti meg nemzeti hagyományainkat! Ízlése persze mindenkinek lehet, szíve persze húzhat erre vagy arra! Azonban azt meg kell érteni, hogy az európai haditechnika a 18. században vette át a magyar könnyűlovasság haditechnikáját. Ez a technika, bár európai jelenlétünk kezdeteitől jellemzője volt harcászatunknak, véglegesen a török-magyar háborúban érlelődött ki. A porosz lókiképzés a nagytömegű könnyűlovasság terepen is magabiztosan mozgó arcát vette át, mint campagne-lovaglás. (Ezért helyes az Irányelek megjegyzése, hogy a campagne-lovaglás kultúra nélküli változatát anglomániának titulája!)

De a párviadalok lova, a magasikolai képzettséggel rendelkező ló szintén a magyar lovaskultúra része volt! Hogy mással ne példázzam: a huszár minden ábrázoláson iskolajármódban szerepel!

A magyar lovaskultúra ezért kétarcú, a magyar lovaskultúra az úgynevezett modern és hagyományos lókiképzési megközelítést ötvözi! A magyar ló kiképzése mindig is eljutott a magasiskoláig, de nem öncélúan, akadémikusan művelte, hanem a párviadalok gyakorlati szempontjából, alapképzettségében pedig képes volt terepakadályok leküzdésére!

Szólj hozzá!

Címkék: modern és klasszikus

Plein air

2013.07.22. 09:28 patkószeg

Plein air a 19. század második felétől divatba jött szabadban való festés és a látvány hangulatának megörökítése. Francia szó, jelentése: "nyílt levegő". A plein air stílusú festők a megmerevedett, akadémista stílus ellen lázadtak...

Mindezt, itt a Zabla és Kengyel oldalain úgy kell érteni, hogy ne csak lovardában, hanem azon kívül is lovagoljon mindenki! Szokja és élvezze a ló a madárcsicsergést, a nyúl, vagy a fácán "felugrását", az őzike futását, de a házak között a kutya ugatását, netalán az autó, vagy a traktor közeledését, hangját!

A ló nem csak háziállat, de élőlény is!

 

Szólj hozzá!

Modern és hagyományos

2013.07.17. 21:16 patkószeg

Napjainkban vita zajlik a lókiképzés modern és hagyományos megközelítéséről. A polémia nem véletlen, ugyanis a  lókiképzés története a XX. században alapvető fordulatot vett. Az előző évezredekben a lókiképzés legfontosabb célja a katonai szempontok érvényesítése volt. Ez a múlt évszázad elején megváltozott: a lovak harcászati használata háttérbe szorult a katonai technika robbanászerű fejlődésével. Ugyan ez áll a lovak polgári használatára is. A lovak elvesztették jelentőségüket a közlekedés és a gazdaság (például a mezőgazdaság) területén. Sokan azt mondják, hogy ha a második világháboru után nem lett volna annyi lószerető fiatal Európában, akkor kontinensünkről már kipusztult volna a ló. A lovaglás szabadidőtevékenységgé, sporttá vált. Ennek megfelelően a kiképzés céljai is alapvetően változtak és ez lényegileg alakította át a kiképzés módszereit. Míg a hagyományos megközelítésben az együttműködési készség és a hosszú használati élettartam állt a kiképzés fókuszában, addig mára, különösen az európai versenysportban, a teljesítmény végsőkig való fokozása, a látvány az ami a kiképzés legfőbb célját jelenti.

Azonban ezek csak prioritások. Nincs ilyen, vagy olyan lókiképzés, csak jó és rossz. Egy évszázaddal ezelőtt ugyan ez a vita zajlott hazánkban. Akkor is a modernisták és a klasszikusok vetették össze módszereiket. A kor legelismertebb lovasa Joszipovich Zsigmod volt, aki olyan mesterien lovagolt, kiképzési módszerei, lovaglási stílusa olyan vitán felül álló volt, hogy mindkét tábor rá hivatkozott, mint ideára.

Szólj hozzá!

Címkék: modern és klasszikus

FSZK

2013.07.16. 06:00 patkószeg

Jobb, ha mindenki gyorsan megjegyzi: az FSZK a Fiatal Szabadidomítók Közösségét jelenti. Vasárnap alázatra intettek. Nem szóval, hanem azzal amit mutattak. Az alábbi videó, a közösség egyik tagja, Nyárasdi Jana Marianna munkájából mutat részletet. Pónija két éves, néhány hónapja dolgozik vele.

Szólj hozzá!

Dámanyeregben

2013.07.15. 08:10 patkószeg

Sok hozzáfűzni valóm nincs az alábbi képhez: Sabine Oettel iskolaállj feladatot mutat be dámanyeregben. Lovasmester és mesterien kiképzett ló!

sabine.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: iskolaállj dámanyereg

Zazie videónapló III.

2013.07.14. 09:28 patkószeg

Vilcsek Alexandra vezetésével Gőblyös Zita szabadon idomít.

Szólj hozzá!

Címkék: videónapló Zazie

Futószárazás II.

2013.07.12. 07:46 patkószeg

Hivatkozva a vonatkozó videóra (Futószárazás) az alábbiakban ismét közzéteszek egy videót a tárgykörben:

Szólj hozzá!

Címkék: futószárazás

Iskolalépés

2013.07.11. 06:39 patkószeg

A helyesen összeszedett ló természetesen ajánlja fel az iskolajármódokat.

A lépés rövidítésekor a ló hajlandóságot mutat arra, hogy átlós lábainak lépésével az egyidejűséget közelítse. (A helytelenül összeszedett ló arra mutat hajlandóságot, hogy az egyoldali lábainak lépését közelítse.)

Az iskolalépésben a ló lábai az ügetés lábsorrendjével haladnak, teste viszont lépést mutat. A kétütemű iskolalépés a piaffe "fiatalabb testvére".

Szólj hozzá!

Címkék: iskolalépés

Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország

2013.07.10. 11:40 patkószeg

Megjegyzések:

  1. Kétségtelen, hogy ennek a videónak helye van a Zabla és Kengyel blogban.
  2. Ne mondja senki, hogy a ló menekülő állat! :)
  3. Ez az év egyik legszebb napja!
  4. Teljes hangerővel és nagy képernyővel nézzétek!

Szólj hozzá!

Iskolafelvétel

2013.07.09. 06:45 patkószeg

A felvételnek a ló számára történő megértetése legegyszerűbben a felvétel álló helyben végrehajtott gyakorlásával történik. Ez az iskolafelvétel. A lovas a ló folyamatos hajlítottsága mellett, álló helyzetben először befelé és előre helyezteti a ló súlypontját. A paták elmozdulása nélkül a ló nyaka kissé mélyebbre helyeződik, vállai kissé befelé mozdulnak, a ló vállat be pozícióba kerül. Ezután a lovas a ló súlypontját kifelé és hátra mozdítatja. Eközben a ló anélkül, hogy ellépne, nyakával kissé feligazodik, vállai kifelé, csípője befelé mozdul - farat be helyzetbe kerül. A ló feligazítása, a súlypont állóhelyben történő változtatása az iskolafelvétel.

A videón Anna Eichinger látható Tarabaya D nevű 8 éves trakéneni kancájával.

3 komment

Címkék: felvétel vállat be farat be feligazítás mély nyak iskolafelvétel

Bent Branderup Grazban 2.

2013.07.08. 09:16 patkószeg

b3.JPG

Bent Branderup, az Academic Art of Riding vezetője

b2.JPG

Eva Fragola, az Academic Art of Riding lovagja, az iskola osztrák vezetője

Szólj hozzá!

Hirdetés

lovasblog

Gőblyös István: Lovakról, lovasokról - lovaknak lovasoknak

E-mail a szerzőnek

Kövess!

 

Friss topikok

  • legerete: Senkit nem szeretnék megbántani, de ez az "iskolaállj" rémes ezzel a kifordított felső vonallal, é... (2015.05.20. 17:31) A piaffe show résztvevője: Bóta András és Kadocsa
  • realcowboy: ez még néhány dologról elmondható. ilyen például a sarkantyú, a feszítőzabla, hogy "mogyorófa boto... (2015.05.14. 07:55) Az erőszakoskodás ott kezdődik, ahol...
  • Quendel Gáspár: A Lovaglótanárképzőre kétségkívül büszkék lehetünk, de azért tisztában kell azzal lenni, hogy az e... (2015.04.22. 13:30) Ugye nem gondolja senki sem komolyan?
  • lovamvan.hu: asszertív = önérvényesítő "Az asszertív kommunikáció olyan önérvényesítést takar, ahol Ön a saját ... (2015.04.14. 15:25) Asszertív kommunkikáció
  • patkószeg: @realcowboy: A XXI. században vagyunk, a katonai hagyományok, szabályzatok már nem kötnek senkit! ... (2015.04.13. 10:14) Szétválasztott szárak

Címkék

akadály (2) alázat (1) Andrássy (1) átengedőség (5) Bad Füssing-i levelek (10) ballotade (3) Baucher (1) bértartás (28) Branderup (7) brida ülés (2) campagne lovaglás (1) capriole (3) carré (1) carriere (2) combból jár (1) combból járás (1) cordeo (1) courbette (2) croupade (3) csizmasegítségek (1) dámanyereg (4) délceglépés (3) díjlovaglás (35) díjugratás (5) dopping (1) durvaság (1) egybevágó segítség (1) egyenesség (6) egyensúly (4) együttműködésikészség (2) elengedettség (10) engedelmesség (1) falkade (1) farat be (5) felelős lettél (1) felfényesedett mozgás (1) feligazítás (3) féloldalazás (1) felvétel (3) fiatal ló képzése (7) fogathajtás (1) frederiksborgi ló (1) futószárazás (7) gineta ülés (1) göblyös (24) hagyományőrzés (1) hagyomány kötelez (4) Hanthy (1) használati ló (1) hátból jár (1) hátból járás (1) helyes ülés (1) hiperinflexió (1) Horthy (1) hosszhajlíás (4) ideális lóméret (1) idomítási skála (1) Iskoalugrás (2) iskolaállj (14) iskolaegyensúly (3) iskolafeladat (3) iskolafelvétel (2) iskolajármód (4) iskolalépés (10) iskolalovaglás (5) iskolavágta (5) jármódok anyja (2) Josipovich (1) kajászó szentpéterpuszta (28) kapicán (7) Keméry (2) kengyelhossz (5) kétütemű lépés (1) kikötőszárak (6) klasszikus lókiképzés (1) knabstrupper (1) Kókay (2) koncentráció (1) konchajlítás (1) középügetés (2) különválasztott segítség (1) kunfakó (2) lábsorrend (1) LDR (1) lendület (6) lépés (2) levade (4) (35) lókiképzés (31) lótartás (31) lovaglás (57) lovassport (41) Lovas Élet (11) lovas fogalomtár (1) Lovas Nemzet (6) ló a lovas ülésén (1) Magasházy (1) mélyen - előre (1) mélyre lovaglás (2) mély nyak (2) ménesvezér (1) mezair (2) military (6) modern és klasszikus (2) Moys (3) mslt (7) munka kézen (2) nagykantár (2) nehéz osztály (1) Némethy Bertalan (1) nemzeti lovaskultúránk (1) női nyereg (2) Nuno Oliveira (2) nyílt szakmai est (1) nyílt szakmai nap (1) oldaljárás (1) önhordás (2) öntartás (1) összeszedettség (6) osztrák-magyar hajlítás (1) Pados (1) passade (1) passage (8) Pegazus (1) perdülés (1) pesade (6) piaffe (11) pilár (2) puhaság (1) redopp (11) repulon (1) repulon passade (1) rollkur (1) Sabine Oettel (8) sarabande (1) Seeger (1) segítségek (1) spanyol lépés (3) Steinbrecht (1) Stenbeck (1) súlypontáthelyezés (1) száronlét (5) szártartás (1) szár mögött (1) Szent György (1) szinkronizáció (1) támaszkodás (2) Tászler Melinda (1) természetes (1) terre-a-terre (12) teszt (4) Tünde (4) ügetés féllépés (1) ugrásváltás (9) ugrásváltás kézen (1) ütem (1) vágta (3) vállat be (5) vezetés kézen (1) videónapló (3) vonal mögött (2) Weyrother (3) Zazie (7) Zita (5) Címkefelhő

Utolsó kommentek