A hagyomány kötelez II. (Redopp)

2013.12.02. 21:16 patkószeg

Hivatkozva a Hagyomány kötelez című cikkre:

mráz redopp.jpg

Zita: Redopp (2013.)

Rakoczi-szobor.jpg

Redopp : Rákóczi szobra a Kossuth téren

Szólj hozzá!

Címkék: terre-a-terre redopp hagyomány kötelez

A hagyomány kötelez

2013.11.30. 12:07 patkószeg

Mindannyiunkat!

Mármint, hogy a hagyomány mindannyiunkat kötelez. A lovaskultúra, ezen belül nemzeti lovaskultúránk művelése kötelezettségekkel jár! Ez persze nem a múltba való merengést jelenti és nem jelenti azt sem, hogy csak sóhajtozzunk, hogy régen bezzeg lovasnemzet voltunk, hogy Európa legjobb katonáit adtuk a honfoglalás, a kalandozások korában, hogy a török-magyar háborúban ezzel a lovaskultúrával mi védtük meg Európát, hogy Hadik András megsarcolta Berlint, hogy a 48-as huszárok, hogy az örkénytábori lovas géniuszok, stb... Szóval a kultúrát nem sóhajtozással, hanem tettekkel kell művelni!

Nem lehet a körülményekre sem hivatkozni, hogy máshol sokkal több pénz van, jobbak a feltételek, jobb a lóanyag. A kifogások keresése nem vezet előre, a kultúrát tettekkel kell művelni!

Tettekkel: az elődök szakmai ismereteinek felkutatásával, kultúrájuk terjesztésével, munkájuk elismerésével, emlékük ápolásával. És kultúrájuk gyakorlati alkalmazásával! A lovaskultúrát kizárólag beszéddel művelni nem lehet. Ez olyan kultúra, amit csak az művel, aki csinálja és megmutatja.

3 komment

Címkék: hagyomány kötelez

Vezetés a mar fölött

2013.11.27. 07:31 patkószeg

weyrother.jpg

(A cink.hu tegnapi posztja után nem tudom előhozakodhatok-e ezzel a témával, de aminek ki kell jönnie, annak ki kell jönnie.)

A ló precíz vezetése kézen nem könnyű feladat. Nyeregből a vezetés kissé egyszerűbbnek tűnik (!), mert a lovas a problémáit nyeregből erőből is meg tudja „oldani”. Persze ez a probléma megkerülése valójában, nem pedig a megoldása. Kézen a ló az erősebb, így a felmerülő kérdésekre erőszakoskodással nem tud a kiképző pontot tenni. Éppen ezért igaz az az elv, hogy amit kézen nem tud a lovas végrehajtani, azt ténylegesen nyeregből sem tudja!

A lóval kézen történő munka során a vezetés szempontjából az egyik végcél az, hogy a lovat egy kézbe fogott szárakkal lehessen irányítani. Erre azért van szükség, mert a kiképző másik kezébe a pálca kerül. A pálca a nyeregben ülő lovas combjait jelzi a lónak, azt mutatja, hogy ha a lovas nyeregben ülne, a combjaival milyen segítségeket adna. A szárak egy kézbe fogására két lehetőség adódik. Az egyik az aszimmetrikus fogás. A két lehetőség közül ez szerényebb tapasztalatot igényel! Bal kézen dolgozva például a bal szárat olyan rövidre fogja a kiképző, hogy ökle a ló szája és marja közötti távolság felénél helyezkedjen el a ló nyakának oldalán, a másik szárat végig vezeti a ló nyakának külső oldalán és a mar közelében a sörényélen „visszafordítva” fogja azt marokra. A szárak egymással szemben érkeznek a kiképző ökléhez, ami a ló nyakának oldalán helyezkedik el. A lovas maga felé indirekt jobb szárral vezeti a ló vállait, magától el pedig a nyakra helyezett ököl nyomásával. Még jobban egyszerűsíti a helyzetet, ha mindezt a fal mellett próbálja a lovas, mert a fal segíti a ló egyenességét, a ló értelem szerűen a fal és a lovas között halad. A kérdés ilyenkor persze az, hogy hogyan lehet elszakadni a faltól, a lovarda közepén hogyan lehet az egyenességet fenntartani és az, hogy a szártartás nem teljesen azonos azzal, mint ahogyan majd a nyeregből történik a vezetés.

Éppen ezért a másik, mondhatnánk haladó szárfogás a mar fölött történik. Ilyenkor a szárak párhuzamosan érkeznek a kiképző ökléhez. Aki ezzel próbálkozik, az először azt fogja érezni, hogy fizikailag képtelenség így vezetni a lovat, azt fogja érezni, hogy messzemenően nincs elég ereje hozzá. Azt fogja érezni, hogy magasra emelt, teljesen kinyújtott kézzel lehetetlen szabályozni a lovat, sőt azt gondolhatja, hogy nincs az az erőember, aki ilyen testhelyzetben, ilyen pozícióban kordában tudná tartani a lovat és folyamatosan képes lenne annak uralására.

De hát pont ez a lényeg!

Ha ezt érzi a lovas, akkor lova nincs tökéletes egyensúlyi helyzetben! Az egyensúlyban mozgó lovat cérnaszálon lehet vezetni! A ló mar fölötti vezethetősége a helyes egyensúly legegyértelműbb jele!

A csatolt képen Maximilian Weyrother, a bécsi spanyoliskola vezetője látható és egészen világosan látszik, hogy semmilyen erőt nem fejt ki! Lova persze iskolaegyensúlyban, iskolaálljban van!

10 komment

Címkék: egyensúly egyenesség vezetés kézen Weyrother

Értesítés!

2013.11.25. 19:21 patkószeg

xIMG_4382-1.jpg

Tudatom mindenkivel, akit érint, hogy Zita nevű lovam a mai napon, 2013. november 25-én, hétfőn, megindult terre a terre jármódban. Remélem, hogy a jármódot jövő tavasszal nyilvánosan is be tudom mutatni:

közel 75 év után ismét van magyar idomítású ló, amelyik képes a vágtához hasonló iskolajármód végrehajtására!

A jármód általam ismert legutolsó dokumentálása a Filmhíradó által, 1940-ben történt a Testőrség spanyol lovasiskolája munkájának megörökítésekor. A jármód a linkre kattintva 0:50-től kezdődően, a capriole előfeladataként látható!

Zita, valójában bal kézen redoppban indult meg piaffe-ból, pontosan úgy, ahogyan azt a Terre a terre II. bejegyzésemhez csatolt videón Marijke de Jong lova végrehajtja. Zita, az előző napokban már egy-egy redopp ugrást végrehajtott, egyet Mráz Edina "el is kapott". Ez látható a fenti képen!

4 komment

Címkék: terre-a-terre redopp

Az elengedettség jelei

2013.11.24. 21:00 patkószeg

lovas élet november.jpg

A Lovas Élet novemberi számában megjelent írásom:

Az elengedettség jelei

Az elengedettség a lókiképzés egyik legfontosabb kérdése. Megítélése nem egyszerű és ennek legalább két oka van. Az egyik az, hogy az elengedettség nem fekete – fehér, vemhes – nem vemhes kategória. Az elengedettség, a lazaság, az izmok nyújthatósága, az ízületek hajlékonysága mindig fokozható. A másik az, hogy az elengedettséget kívülről nagyon nehéz minősíteni. Legjobb példa erre a díjlovas versenyek eredményhirdetése, amikkor az addig látszólag elengedett, ellenállás nélküli lovak, amelyek a versenyen egyébkén a bíróktól a legjobb minősítéseket kapták (hiszen éppen ezért vesznek részt az eredményhirdetésen) megbokrosodnak, ellenállóvá, kezelhetetlenekké, ön- és közveszélyesekké válnak. Nyilvánvalóvá válik, hogy ezeknek a lovaknak az elengedettsége nem megfelelő, a versenyen mutatott látvány messze áll a ténylegestől. Az elengedettség külső megítélhetőségének nehézsége azért probléma, mert a lovas külső segítője, edzője az elengedettség tekintetében nehéz helyzetben van, sokszor a még merev lovat is elengedettnek minősítheti és ezzel rossz útra terelheti a lovas érzését. Az ilyen lovas a későbbiekben saját érzései alapján nem tudja megítéli lova elengedettségét, vagy merevségét, illetve annak fokát.

Az elengedettség egyszerre lelki és testi kérdés. Nem lehet elengedett az a ló, amelynek izmai, ízületei nincsenek kellően kitornáztatva. A gimnasztika a napi munka elengedhetetlen része, azt megkerülni nem lehet. Kellő gimnasztika hiányában nem tud a ló megfelelő minőségű mozgást végezni, nagymértékben megnő a sérülések, az apróbb-nagyobb húzódások, porcleválások veszélye.

De nem beszélhetünk elengedettségről akkor sem, ha az úgynevezett belső elengedettség nem áll fenn, a ló nem tekint ménesvezérként lovasára, követő magatartása nem áll fenn. Ezért fontos a ló és lovas közötti igen bizalmas viszony. A ló csordaállat igényli a vezetést. Ha ez valamilyen okból nincs meg, akkor bizonytalanná, ijedőssé válik. A lelkileg önmagát biztonságban érző ló nyugodt, ezért szokták azt mondani, hogy az elengedett ló mellett ágyút lehet sütögetni. Érdekes, hogy a belső elengedettség hiánya bizonyos helyzetekben, akár csak pillanatokra is kialakulhat, az adott helyzet megszüntetésével ismét visszaáll az elengedettség kívánatos foka. Például a ló a lovardának csak egy bizonyos sarkában áll ellen a ló, például valami tárgytól tartva nem akarja azt megközelíteni. De a lovarda másik részében, a számára zavaró tárgytól messzebb a lovas segítségeinek nem áll ellen, elengedettsége, magabiztossága, lovasát ménesvezérként követő magatartása ismét helyreáll.

Az elengedettség nehéz megítélhetőségének ellenére vannak az elengedettségnek olyan jelei, amelyek eligazítanak annak minőségéről. A nyugodt arckifejezés, a nyugodt szem- és füljáték ezek közül az egyik. A lovas, vagy a külső szemlélő sokszor megfeledkezik a ló tekintetének vizsgálatáról. És hát valljuk be, annyi mindent kell minősíteni a lókiképzés során, az egyenességtől a hátulsó lábak tevékenységéig, az ütemességtől a precíz lábsorrendig, vagy a ló egyensúlyi helyzetéig, hogy ez néha nem is csoda. Ráadásul az arckifejezés megítéléséhez kell bizonyos gyakorlat. A ló tekintete által közvetített információk értékelése nem kézenfekvő, azokat meg kell ismerni megértésük érdekében. A tekintetével, az arcával a ló kommunikál (ugyan úgy, mint az ember), csak a lókiképző számára ez a kommunikáció „idegen nyelv” és az idegen nyelveket tanulni kell!

Pont az ellenkező a helyzet a hordott, a mozgással lengő farok esetében. Ez az elengedettség olyan jele, amely könnyen ellenőrizhető mindenki számára. Szép magyar kifejezésünkkel a zászlózó farok az elengedett ló egyik legkifejezőbb jele.

Az ütemesen lengő hát már egy picit nehezebb kérdés. Bár ez is látszik kívülről, de azt leginkább a lovas érzi. A lengő hát az elengedettség jele, éppen ezért lehet kijelenteni, hogy a jól kiképzett, elengedett ló kényelmes. Sőt! A ló képzettségének előrehaladásával, az elengedettség további javulásával a ló egyre kényelmesebb és kényelmesebb lesz.

Az elengedettség szintén látványos jele, a száj megfelelő habzása. Ha a száj száraz, akkor valószínűleg a ló fizikai, külső elengedettsége nem tökéletes. Az izmok nem elég nyújthatóak, a ló tarkója nem elég hajlított. De nem jó az sem, ha a száj túlságosan habzik. Ez a belső elengedettség hiányát, izgatottságot takar általában. A ló szája akkor habzik jól, ha a hab csak egészen vékonyan látható, régi kifejezéssel élve a ló olyan, mintha tejfölbe harapott volna.

Utoljára kell említeni az elengedettség jelei között a prüszkölést. A prüszkölés a ló belső elengedettségének jele.

Az elengedett ló nyugodt, engedelmes, a lovas segítségeit ellenállás nélkül elfogadja, úgy mondjuk a ló hajtatja magát. Ez persze nem hajtósságot jelent, nem azt jelenti, hogy a lovat nagy segítségekkel kell előrehajtani, hanem azt, hogy a lovas segítségeit, különösen a csizmát, mindenfajta feszesség nélkül fogadja el a ló.

Szólj hozzá!

Címkék: elengedettség Lovas Élet

Eddig beérkezett címek!

2013.11.21. 09:41 patkószeg

xIMG_4419-1.jpg

A Címet kérek a fotóhoz! felhívásra eddig beérkezett címek:

  1. Pas de deux
  2. "Szárnyaló" ... árnya a lónak, szárnya a léleknek...
  3. Árnyéklovas
  4. Vörös és fekete
  5. Lélek donor
  6. A, B, C: A nap betűz
  7. Árnyékoló
  8. A régi idők Mestereinek szelleme ott rejtőzik minden lóban és lovasban
  9. Az árnyékom jobban lovagol, mint Én.
  10. A legjobb társaságban
  11. Két élet....
  12. ..kép-más-képp..
  13. képmás kép
  14. Nemes paripa a pálca árnyékával is irányítható
  15. Dualitás - Fénylő árnyló (mert a kettősség mindannyiunkban ott rejtőzik)
  16. Shadow On The Wall (Mike Oldfield)
  17. Schattenspiegel
  18. Egyensúly
  19. Árnyalatok
  20. Összhangzattan
  21. A lovasérzék vetülete
  22. Árnyjáték
  23. Tolóerő

Azt hiszem, mindegyiket felsoroltam: köszönöm

2 komment

Iskolafelvétel

2013.11.19. 22:44 patkószeg

xIMG_4389-1-1.jpgAz iskolafelvétel eredménye az iskolaállj. A ló szinte teljes súlyát a hátulsó lábaira veszi, csípője lefelé süllyed, marja megemelkedik, tarkója feligazodik.

Szólj hozzá!

Címkék: felvétel iskolaállj iskolafelvétel

Címet kérek a fotóhoz!

2013.11.17. 23:08 patkószeg

xIMG_4419-1.jpgMráz Edina az egyik legismertebb lovasfotós a GDF Suez Az év természetfotósa 2013. pályázaton különdíjat kapott. Edina ma nálam járt és különleges hangulatú fényképeket készített.

Munkáját ezúton is köszönöm, a fotókat a következő napokban megosztom!

A mellékelt fotóhoz címeket várok!

4 komment

Elsődleges és másodlagos segítség

2013.11.16. 07:58 patkószeg

A precíz lovaglás során a kiképző megkülönbözteti az elsődleges és másodlagos segítségeket.

Az elsődleges segítség az ülés. Az ülés segítsége a lovas súlypontjának megváltoztatása, illetve az egyik, vagy mindkét ülöcsont felemelése, terhelése.

A testúlyról alapvetően azt kell megállapítani, hogy a campagne lovaglásban a lovas követi a ló súlypontváltoztatásait. A military versenyek terepnapja erre a legjobb példa. Ez a versenyszám az, ahol leginkább önállónak kell a lónak lennie, a lovas szerepe nem beavatkozó: súlypontjával a ló súlyponját követi. Az iskolalovaglás a másik véglet! Az iskolalovaglás során a lónak kell teljes mértékben követnie a lovas súlypontváltásait. Az előre helyezett súlypont az iram fokozását, a hátra helyezett testsúly a rövidítést, az oldalra helyezett testúly az oldal irányú mozgást jelzi.

Az ülőcsontok használata sem túl bonyolult. Az ülöcsont egyoldali felemelése (illetve a másik erősebb megterhelése) a hosszhajlítást jelzi. A hosszhajlításnál nem a súlypontot kell oldalra helyezni, hanem az egyik ülöcsontot kell felemelni, a másik fokozott terhelése mellett. (Jól követhető ez Harry Boldt könyvében a Das Dressurpferdben!) A ló ennek megfelelően reagál: a helyes hosszhajlítás egyik jellemzője, hogy a belső oldalon a nyereg úgymond leesik, a ló a hátát azon az oldalon lesülyeszti. 

Mindkét ülőcsont egyszerre történő felemelése (ez a comb zárásával lehetséges) a zárt üléspozíció felvételét jelzi. A lovas ezzel lehetőséget ad a ló hátizmainak nyújtására, amire a ló lépéseinek, vagy ugrásainak nyújtásával reagál. A combok lazításával a lovas nyílt ülést vesz fel, ülőcsontjaival teljes mértékben a ló hátára terheli súlyát. A ló hátizmait és lépéseit, ugrásait rövidíti.

Ha az elsődleges segítségekre a ló nem reagál a lovasnak azonnal másodlagos segítségekkel kell azt megerősíteni.

Másodlagos segítsget a szárakkal, öklökkel, a combokkal, valamint a csizmákkal lehet adni.

A szárak a nyak oldalán hatnak. Azok a vállat vezetik az ellentétes oldal irányába.

Az öklök a tarkó és a nyak magasságát, vagy mélységét szabják meg.

A combok a ló csípőit vezetik.

A csizmák a ló hátulsó lábainak szorgalmáért "felelősek". A csizma nem előrehajtja a lovat, hanem a szorgalmát fokozzák!

Ha ezekre a másodlagos segítségekre sem reagáll kellően a ló, akkor az adott helyen pálcával lehet segíteni. Ez vagy optikai segítség (csak az adott helyre közelít a pálca) vagy fizikai segítség lehet (meg is érinti a lovas a lovat).

2 komment

Címkék: segítségek

Téli ötnapos ló- és lovasképzés

2013.11.15. 07:34 patkószeg

Kajaszoszentpeterpuszta.jpgDecember 2-i kezdéssel, jövő év február 28-ig, folyamatosan minden héten hétfőtől péntekig, ötnapos ló- és lovasképzést indítok. A lehetőséget egy időben legfejjebb két lovasnak és lovuknak, vagy egy lovasnak két lóval hirdetem. A résztvevők a hétköznapi napokon elméleti képzésben, valamint saját lovukon gyakorlati képzésben részesülnek.

A KÉPZÉSEN BÁRKI, BÁRMILYEN KÉPZETTSÉGŰ LÓVAL RÉSZTVEHET!

Az esemény a lovak vasárnap délutáni érkezésével kezdődik és péntek délután zárul. Maga a képzés a hétfői napon a lovak és lovasok képzettségének felmérésével kezdődik. Az ötnapos képzés célja:

  • a száronlét kialakítása, vagy biztossá tétele
  • hosszhajíltások (vállat be, farat be, oldaljárás) megtanítása, vagy gyakorlása
  • a félfelvételek megtanítása és gyakorlása
  • az elengedettség, egyensúly és egyenesség javítása
  • a lovasok számára a klasszikus lókiképzés alapelveinek elsajátítása

A képzés során a résztvevők számára a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda korlátlan használatát biztosítom, annak teljes szolgáltatásával. A lovak teljes ellátásban (box, almolás, etetés, időjárás függvényében karámozás vagy jártatógépes mozgatás) részesülnek.

Érdeklődés, időpontegyeztetés: dr. Gőblyös István (30-3831375)

Szólj hozzá!

A lókiképzés titkos múltja

2013.11.12. 16:27 patkószeg

lovasnemzet november.jpg

Lovasnemzet novemberi számában megjelent írásom:

A lókiképzés titkos múltja

Divat a lókiképzés klasszikus és modern változatának összemérése. Nem véletlenül! A modern versenysport kétségtelenül megosztó: az egyik oldalon sohasem látott teljesítményeket látunk, a másik oldalon viszont felmerül a szakma felszínes ismerete, vagy az eredmények akár etikai kérdéseket is felvethető hajszolása. A ló, mint boldog atléta, napjainkban szinte csak a szabálykönyvekben létezik.

Október közepén Bent Branderupnak, az Academic Art of Riding nagymesterének meghívására egy hetet töltöttem Dániában. A tréningek, a beszélgetések, a közös vacsorák során megerősödött bennem, hogy az általa folytatott lókiképzés az egyetlen fejlődő ága napjaink nemzetközi lovaskultúrájának. Bent Branderup a lovak magasiskolai, vagy más szóval akadémiai képzésével foglalkozik. Sem ő, sem a régi mesterek hagyományait követő lovasok helyzete nem egyszerű, mert a lókiképzés elméleti és gyakorlati kérdései évezredeken keresztül szigorú hadititkot képeztek. Olyannyira titkos volt, hogy az egyes szakírások is legfeljebb csak megjegyzéseket tartalmaztak, azokból a lókiképzés legfontosabb kérdéseire nem lehet választ kapni. A szakértelem kizárólag mesterről mesterre szállt tovább. Mindezért a korabeli lovasábrázolásokról, különösen az azokon látható lábsorrendekről azt gondolták még a közelmúltban is, hogy azok a képzelet, vagy a hozzá nem értés, netalán a durvaság szüleményei. Napjaink kutatásai azonban mindennek az ellenkezőjét fedték fel.

De hogyan is juthattunk odáig, hogy a XXI. században a lókiképzés titkos múltjával, egy, a mainál sokkal magasabb kultúra részleteinek feltárásával kell fáradozni? A válaszhoz nekünk, magyaroknak igen sok közünk van!

A XVIII. századig a párviadalok magasiskolai képzettségű lovai voltak a legértékesebbek. A közelharc végletesen együttműködő, rendkívül ügyes, nagy manőverező képességű lovakat igényelt. A sebesség nem volt fontos. A törökök Magyarországról történt kiűzése után, a XVIII. században az európai hadszíntereken megjelenő magyar lovasság teljesen megváltoztatta ezt a helyzetet. A magyar huszárok, mélyen az ellenség területén felbukkanó, terepen is nagy sebességgel, az akadályok leküzdésére is képes lovaskultúrája rendkívüli meglepetést, megrökönyödést és heves szakmai vitákat váltott ki. A harctereken a magyar huszárság harcmodora és lovaglási stílusa mindent elsöpört. Ennek hatására a nyugat-európai országok azonnal újfajta lovak és lovasok kiképzését, a huszársághoz hasonló katonai egységek felállítását kezdték meg. Az így módon kiképzett lovakat champagne (mezei, parlagi, egyszerű) lovaknak, míg a hagyományosan kiképzett lovakat akadémiai, vagy magasiskolai (magasabb iskolai) lovaknak nevezték azért, mert azokat zárt katonai iskolákban, akadémiákon képezték. A kétfajta kiképzési módszerről persze azonnal vita kerekedett és mindmáig tart: ez a modern és klasszikus kiképzők közötti vita (amit persze precízebb lenne akadémiai és champagne stílusú kiképzők közötti vitának nevezni).

A kétfajta kiképzési stílus közötti különbségtétel véleményem szerint a nyugat-európai lovas szakemberek hibás álláspontja! A magyar lovas hagyományok nem különböztetik meg a kétfajta célnak megfelelő ló kiképzését, a lovakat egyszerre képezték a nagysebességű, terepakadályokon keresztül végrehajtott rohamra és a párviadalra. Az első nem kérdés, a huszáros roham nyilvánvalóan része a magyar lovaskultúrának. De a magasiskolai képzettség is! A huszárt, a magyar lovast szinte kivétel nélkül mindig iskolajármódban ábrázolják, ami a magasiskola jellemzője, azt a champagne lovaglás nem használja! Sőt, nem lehet megfeledkezni arról sem, hogy a török-magyar háború a párviadalok legfényesebb korszaka volt. Hogyne lenne tehát a magyar lovaskultúra szerves része a kiképzett magasiskolai ló!

A kétfajta lókiképzés körülbelül száz évig egymás mellett „élt”. A vitára nem lovas, hanem katonai szempontok alapján került pont, ugyanis a katonaság egyre inkább csak champagne lovakat igényelt. Az akadémista stílusban kiképzett lovak háttérbe szorultak, a tömegkultúra legyőzte az elitkultúrát. Ezzel együtt a lókiképzés kultúrája is hanyatlásnak indult. Az akadémista stílusú lókiképzés bécsi (és ezzel együtt magyar) „kivégzője” Maximilian Weyrother volt. Mikor a champagne iskola vezetése mellé megkapta a magasiskola vezetését is (a posztot bátyjától vette át), a két iskola egységesítését kapta feladatául. (A történet pikantériája, hogy maga Weyrother akadémista stílusú lovas volt.) A katonai igényeknek megfelelően a bécsihez hasonlóan mindenhol hasonló folyamat zajlott le, az akadémista kultúra mára gyakorlatilag megsemmisült. Magasiskolai feladatokat ugyan sok helyen lovagolnak, de a vonatkozó kultúra napjainkra felismerhetetlenségig átalakult.

Az elveszett kultúra darabjainak felkutatás és összeállítása, a katonai titkok felfedése nem egyszerű. A vonatkozó írásokból a lényeget, a lókiképzés szakkérdéseit szinte lehetetlen kihámozni. Bent Branderup és iskolája az Academic Art of Riding mindennek ellenére folyamatosan kutatja az akadémista stílus elméleti és gyakorlati kérdéseit, a régi mesterek hagyatékát. Munkájuk azért izgalmas, mert a XXI. század lókiképzője szert tehet a lókiképzés évezredes tapasztalataira, titkaira és megértheti a képzés összefüggéseit. Olyan módszerekhez segít hozzá, ami által boldog lovakat és boldog lovasokat lehet látni a legmagasabb feladatok végrehajtása közben is.

2 komment

Címkék: Lovas Nemzet

Nyílt nap!

2013.11.11. 20:21 patkószeg

Klasszikus lókiképzés és klasszikus lókiképzés Kappel Edittel és dr. Gőblyös Istvánnal

2013. november 23-án 16 órai kezdettel

Helyszín: Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda

Belépési díj: 1.500 forint

Program:
16:00 Elméleti előadás: A klasszikus lókiképzés (Előadó: Kappel Edit és dr. Gőblyös István)

17:00 Kappel Edit: Gyakorlati bemutató - Gondolkodó lovasokra van szükség! (Favory XXVIII-5 (Faktor) és Pluto XXXIV (Paktum) nevű lovával)

18:00 dr. Gőblyös István: Gyakorlati bemutató - Elengedettség, egyensúly, egyenesség és az iskolajármódok (Zita nevű lovával)

19:00 Beszélgetés

Szólj hozzá!

Vállak és csípők vezetése

2013.11.07. 06:46 patkószeg

boldt5vb.jpg
A ló egyenesre lovaglása a vállak és a csípők vezetésével, pontosabban vezethetőségével kezdőkik.

A vállak vezetéséért a szárak a "felelősek". A ló nyakán adott szársegítség a másik oldal irányába vezeti a vállakat. Ezért van az, hogy a vállak kiesését a lovas a szárak közötti vezetéssel tudja megakadályozni. Ha a ló a szársegítségre nem reagál, akkor azt a pálca nyakhoz, vagy vállhoz való közelítésével, esetleg érintéssel kell megerősíteni. Kézen a pálcát a kiképző keze is helyettesítheti adott helyzetben. (A pálca a kiképző meghosszabbított keze!)

A váll vezetését könnyíti a lovarda fala mellett végzett munka. A fal vezeti a vállat, általában megakadályozza annak fal felé történő kiesését. Fal mellett dolgozva a lovasnak már "csak" a váll ellenkező irányú kiesését kell megakadályoznia. A kikötőszáraknak is a vállak vezetése, illetve annak megkönnyítése a szerepe (egyebek mellett). Kikötőszárak használatával egyszerűbbé válik a ló vállainak szárak közt való tartása.

A ló csípőjét a lovas combjai vezetik. (Érdekes, hogy a magyar szakszöveg a hátulsó lábak kiesésének kifejezésével fogalmazza meg a csípők kiesését. A kettő azonban egy és ugyanaz!) Ha a ló a combok segítségére nem reagál, az adott comb segítségére nem mozdul el az ellenkező irányba, akkor ez esetben is a pálca segítségét kell azonnal igénybe venni, azt a csípő fel kell közelíteni, esetleg meg is kell érinteni.

Szólj hozzá!

Pegazus novemberi száma

2013.11.06. 15:34 patkószeg

pegazus október1.jpgA Pegazus novemberi számában Klasszikus és modern címmel cikk jelent meg a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda legutóbbi nyílt napjáról, aminek a témája a Díjlovaglás és klasszikus kiképzés kapcsolata volt. A cikket mindenkinek szeretettel ajánlom.

Szólj hozzá!

Címkék: Pegazus

Hecker és Ernst

2013.11.05. 09:11 patkószeg

konyvbemutato_marc.jpgFelbecsülhetetlen az az érték, amit az elmúlt évitzedekben dr. Hecker Walter és Ernst József tettek a magyar lovassportért, a magyar lovaskultúráért. Sokirányú tevékenységükből ezúttal egyet emelnék ki: könyvszerkesztői és kiadói tevékenységüket. Dr. Hecker Walter, egyéb könyvei mellett, az Irányelvek, valamint a Lovasakadémia sorozat megindításával, szerkesztésével és kiadásával, Ernst József pedig a Gondolatok a lovaglásról és a Lovaglótanárok a lovaglásról című könyvek szerkesztésével és kiadásával alapvetően járult hozzá nemzeti lovaskultúránk színvonalának fenntartásához, megújításához. Köszönet érte!

2 komment

Combból és hátból járás

2013.11.04. 07:59 patkószeg

A lókiképzés kapcsán megkülönböztetünk combból és hátból járó lovat. A hátból járó ló minden lépése illetve ugrása során, gerincének domborításával és süllyesztésével mozgásába bevonja a hátát is. A combból járó ló gerince viszont merev, az nem képez összeköttetést a ló eleje és hátulja között. Ilyenkor a ló mozgása feszes, lépése hangos és kemény.

Az a lovas, aki nem tud különbséget tenni a hátból járás és a combból járás között, az szaktudásának hibáját időnek előtt elöregedő testével fogja megfizetni!

A hátból járó ló gyakorlatilag nem kíván fizikai erőfeszítést lovasától, a munka a lovas számára nem megterhelő. Ezért van az, hogy minőségi lovaglást is lehet akár 70, 80 éves korban végezni. A combból járó ló merev háta viszont szó szerint tönkre teszi a lovas testét. A combból járó lovon ülő lovas rendszeresen panaszkodik hátfájdalmakra, lovaskarrierje a legjobb esetben is csak 50, 60 éves koráig tart.

A combból járó lóval dolgozó lovas rendszeresen panaszkodik a kemény talajra is. Megfigyeléséből annyi igaz, hogy lova valóban hangosan döngő léptekkel halad, de a merevség nem a talaj keménysége, hanem a kellő lovasérzés hiányából, a ló merevségéből fakad. Hányszor látni, hogy ugyan azon a talajon a hátból járó ló hangtalanul, rugalmasan, szinte macskaléptekkel jár.

A hátból járást nem csak az ülésével, hanem a szárakon is érzi a lovas. A könnyű és rugalmas támaszkodás a hátulsó lábakból eredő erő zablához való „eljutását”, a hátnak a mozgásba való bevonását is jelzi.
A hátból járó ló minden lépésénél, illetve vágtaugrásánál gerincével hullámzó mozgást végez. A hátból járás nem csak érezhető, de látható is.

De a hátból járás hallható is! A zabla rágása, a vágtában való egyenletes, mély lélegzés is a hátból járás jele a régi mesterek szerint!

1 komment

Címkék: hátból jár combból jár

Súlypont ide-oda

2013.11.02. 15:26 patkószeg

A campagnelovaglásban a terep akadályain a lónak biizonyos függetlenséggel, bizonyos önállósággal kell áthaladnia. Ennek megfelelően általában a lovasnak kell a ló súlypontjához igazodnia.

Az iskolalovaglásban ennek az ellenkezője történik. A lónak végletesen együttműködőnek kell lennie, ennek megfelelően a lónak kell folyamatosan igazodnia a lovas súlypontváltásaihoz. Változtassa bárhogyan a lovas a súlypontját, a lónak azonnal reagálnia kell arra!

Szólj hozzá!

A rút kiskacsa

2013.11.01. 08:27 patkószeg

A fiatal lónál az átlagon felüli alapadottságok töltik el gyönyörrel, harmóniával a szemlélőt. És ez természetes. Nem így van ez azonban az idősebb lónál. A képzettség előrehaladtával egyre inkább a kiművelt mozgás, a ló atletikusan ügyessé fejlesztett mozgáskultúrára az, amit mindenki szépnek lát

Ugyan így van ez az embernél is. Egy balettáncos, vagy egy néptáncos, azaz a kiművelt mozgáskultúrával rendelkező személy már tartásával, fellépésével kiviláglik környezetéből, szinte már kisugárzásával magár vonja környezetének figyelmét.

Vajon, a kettőnek, az alapadottságoknak és a később kifejlesztett mozgáskultúrának, mennyire szoros az összefüggése? Vajon csak kiugróan jó alapadottságokkal rendelkező lóval lehet-e komoly munkába kezdeni, vagy átlagos képességek birtokában is bele lehet vágni, akár a legmagasabb feladatok megcélzásába?

A válaszom az, hogy az átlagos képesség nem lehet akadálya a legkomolyabb kiképzői céloknak Az erő, az ügyesség, a mozgáskultúra fejleszthető! Sőt óvnék mindenkit a fiatal kori alapadottságok túlértékelésétől! A legmagasabb feladatok, a paffe, a passage, a sorozatos ugrásváltás, a vágtaperdülés, stb. későbbi megtaníthatósága és végrehajtásuk minősége alig van összefüggésben a fiatal korban mutatottakkal.

Attól mert valakinek rút kiskacsája van, attól még lehetnek merész gondolatai. Csupán szakmai hozzáértés, elszántság és kitartás szükségeltetik!

1 komment

Nyílt est!

2013.10.31. 07:10 patkószeg

bb1.jpg2013. november 5-én este 18-órai kezdettel beszámolót tartok Bent Branderupnál eltöltött egy hetemről. A szóbeli beszámoló után Zita nevű lovammal gyakorlatban is bemutatom a látottak legfontosabb részleteit. Az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várok, a részvétel ingyenes.

Szólj hozzá!

Hátulról előre, előről hátra

2013.10.30. 14:52 patkószeg

Az elengedettség megítélése nem egyszerű kérdés. Legtöbben elintézettként kezelik az ügyet, ha többé-kevésbé engedelmes a ló, azaz nem áll a lovas segítséginek nyilvánvalóan ellen, azt így-úgy, de végrehajtja. Az általános vélekedés szerint különösen elengedett kategóriában tartozik az a ló, amelyik lengő hátával a lovas ülését a nyeregbe szívja, a nyeregbe tapasztja. És tényleg, ezeket a lovakat tulajdonképpen elengedettnek lehet tekinteni: így például a díjlovas versenyeken a bírók helyesen teszik, ha az ilyen lovak pontozólapján az elengedettséget pozitív osztályzattal értékelik. Az osztályzat akkor szokott különösen magas lenni, ha a fenti körülmények nagy mozgással párosulnak.

Azonban edzőként és különösen lovasként az elengedettséget szigorúbban kell vizsgálni. Mindenek előtt le kell szögezni, hogy a nagy mozgásnak, a különös alapadottságnak semmi köze sincs az elengedettséghez. Szintén meg kell jegyezni, hogy az elengedettséget nem elég általánosságban vizsgálni, hanem a ló minden egyes testrészére, testtájára ki kell, hogy terjedjen az ellenőrzés. Külön-külön kell megvizsgálni a tarkó, a nyak, a vállak, a hát, a csípő és a hátulsó lábak izmait és ízületeit, hogy az izmok kellően fesztelenek-e, az ízületek kellően hajlékonyak-e.

Ha a hátulsó lábakban ébred toló- valamint hordozóerő és az eljut a zabláig, akkor nagy probléma nincs egyik testtáj elengedettségével sem. Ha azonban ez nincs meg, akkor nem lehet a helyzetet a hátulról előre lovaglással megoldani, az elakadt erőt nyilvánvalóan nem lehet „továbbtuszkolni”. Az ilyen lovat legalább részben merevnek, vagy nem kellően elengedettnek kell minősíteni és meg kell vizsgálni, hogy a merevség a ló melyik részén állít akadályt a hátulról előre áramló erőnek.

Érdekes, hogy minderről a legtöbb információt a szárak adják a lovasnak. A felvevő szársegítség alkalmazásával a lovas pontosan meg tudja állapítani azt, hogy a felvétel a zablától a ló vajon melyik testrészéig terjed ki, van-e olyan testtája a lónak, ahol a ló blokkolja a felvételt. A blokk ott van, ahol a ló a felvételnek ellenáll és ahol az ellenállás tapasztalható, ott nem kellően elengedett a ló, annak a testrésznek az elengedettségén külön kell „dolgozni”, hogy a hátulról előre áramló erő akadálytalanul eljuthasson a zabláig. Természetesen a szár csak az ellenállás pontjáig ad információt a ló elengedettségéről, az, hogy a blokkolt testrész „mögött” mi történik, arról nem.

Ezért van az, hogy a nagy lovasmesterek ugyan hátulról előre lovagolnak, mégis az elengedettségen a ló testtájai szerint előről hátrafelé haladó sorrendben dolgoznak.

Szólj hozzá!

Címkék: elengedettség

Vágta lábsorrendek

2013.10.27. 23:26 patkószeg

A vágtának többfajta lábsorrendje létezik. A normál (campagne) vágtának három üteme és lebegési fázisa van. Az első ütemben a külső hátulsó láb ér földet, a második ütemben a belső hátulsó és a külső elülső egyszerre ér földet, a harmadik ütemben a belső elülső láb ér földet.

Az iskolavágta négyütemű. A lovas a hátulsó lábakat, azok hamarabbi előrevitelére ösztönzi, a belső hátulsó láb a külső elülsőnél hamarabb ér földet. A lebegés fázis lecsökken, akár meg is szűnhet.

Ha a hátulsó lábak a normálisnál lassabban lendülnek előre, például a ló merev, akkor is négyüteművé válik a vágta, de ekkor azért, mert a külső elülső láb földet érése megelőzi a belső hátulsó lábat. Ekkor azt mondjuk, hogy a ló passzban vágtázik.

Szintén négyütemű a versenyvágta. A lebegési fázis ilyenkor megnő, a belső hátulsó láb határozottan hamarabb éri a földet, mint a külső elülső. Az alábbi videó a versenyvágta lábsorrendjét mutatja:

Szólj hozzá!

Címkék: lábsorrend

Mélyen - előre

2013.10.26. 08:29 patkószeg

A mélyen - előre elv, a ló nyakának mélyrelovaglása, valamint a ló előrelovaglása a lókiképzés talán legismertebb gondolata. A hosszú és mély nyak az izmok nyújtását célozza, az előrelovaglás a hátulsó lábak aktivitását, súlypont felé való lépését biztosítja.

A mélyen - előre való lovaglásnak azonban két korlátja van. A nyak csak bizonyos szintig mélyíthető, ugyanis a mélység egy bizonyos fokánál az alsó nyakél a vállak szabadságát kezdi korlátozni, blokkolni.

A nyak mélyre és előrenyújtásával a súlypont előretolódik. Álló helyzetben, vagy alacsony iramnál a ló ugyan meg tudja tartani egyensúlyát, de az előrelovaglás mértékének határa van, az iram növelésével, különösen a fiatal ló képtelen megtartani egyensúlyát, önhordását elveszti, a zablára dől.

Szólj hozzá!

Címkék: mélyen - előre

Lovaglás állított pálcával

2013.10.24. 08:29 patkószeg

pluvinel.jpgA lovas a lóval való kommunikációja során kétfajta segítséget használ. Az elsődleges segítség az ülés. Ha a ló az elsődleges segítségre nem, vagy nem kellő mértékben reagál, a lovas másodlagos segítségekkel egészíti ki, erősíti meg jelzését. A másodlagos segítség a szár, a kéz, a comb és a csizma.

A szár a vállak oldalirányú vezetését segíti.

A kéz a nyak és fej fel, illetve mélyreigazítását segíti.

A comb a csípő oldalirányú vezetését segíti.

A csizma a hátulsó lábak szorgalmasságát segíti.

Ha a másodlagos segítség még mindig nem elég, akkor a lovas pálcát használ, mégpedig a lónak azon a pontján, ahol az elsődleges és a másodlagos segítséget tovább akarja fokozni. Ez lehet a ló nyaka, válla, csizmatájék, csípő, comb, vagy farbúb. Persze a segítségadást lehet, hogy a jobb, lehet, hogy a baloldalon kell adni. A különböző pontok gyors megérintése úgy a legegyszerűbb, ha a lovas alaphelyzetben maga előtt, állítva tartja a pálcáját.

Szólj hozzá!

Campagne és iskolajármódok

2013.10.23. 19:16 patkószeg

Az alapjármódok, a lépés, az ügetés és a vágta campagnejármódok. Ettől eltérnek az iskolajármódok. A jobb egyensúly érdekében az iskolalovas a hátulsó lábak korábbi előrevitelére késztetik lovukat.

A normál lépés, a campagne lépés négyütemű. A patadobbanások egyenlő időközönként hallatszanak. A mozgás során lebegési fázis nincs, egyszerre vagy egy, vagy két láb van a levegőben. Mielőtt például a jobb elülső lábát letenné, a ló a bal hátulsót már felemeli. Két lába van a levegőben: a jobb elülső és a bal hátulsó. A másik kettő a földön van. A jobb elülső van legelöl, a bal hátulsó van leghátul, hátrébb van, mint a másik hátulsó lába.

Az iskolalépés során a bal hátulsó láb kicsit hamarabb lép: közelíti a jobb elülső mozgását. Szélső esetben egyszerre érnek talajt. Ha ennek a jármódnak a mozgását megfigyeljük, azt fogjuk tapasztalni, hogy szintén van olyan pillanat, amikor két láb van a levegőben. Mielőtt a jobb elülső láb a földet érné, a bal hátulsó is a levegőben van, de ha ekkor készítenénk fényképfelvételt, akkor azt tapasztalnánk, hogy a bal hátulsó megelőzi a jobb hátulsó lábat. A fénykép rendkívül hasonló lenne ahhoz, mintha a ló ügetne.

Ha a ló viszont valamilyen ok miatt lassabban emeli fel a lábát a természetesnél, például merev, akkor az azonos oldali lábak egyidejű előrelendülését közelíti a ló. Ekkor passzban halad a ló.

Hasonló a helyzet a vágtánál. A campagne vágta háromütemű. Ha a hátulsó láb kissé hamarabb lendül előre a vágta négyüteművé válik, mert a belső hátulsó láb hamarabb ér földet, mint a külső elülső. Ez az iskolavágta. A lebegési fázis lerövidül, vagy megszűnik. A jó perdülésnél ezt lehet tapasztalni: megszűnik a tiszta három ütem és a lebegési fázis.

Ha a ló merev, akkor a fentiek ellenkezője tapasztalható. A hátulsó láb lelassul, a vágta szintén négyüteművé válik, de úgy, hogy a külső elülső láb ér hamarabb a földre, megelőzve a belső hátulsó lába. Ekkor is passzban jár a ló, bár vágtázik.

7 komment

:( & :)

2013.10.18. 13:21 patkószeg

iskolaállj.jpgVéget ért! :(

Alaposan megfürödtem az akadémista lókiképzési kultúrában.

Nem kétséges számomra, hogy a lókiképzés a közeljövőben alapvető fordulatot vesz. Aki magas minőségben akarja lovát képezni, aki boldogságot, örömöt kíván magának és lovának, az nem kerülheti meg, nem kerülheti el ezt, az évezredek óta művelt stílust, ezt az évezredek óta gyakorolt művészetet.

Nekünk, magyaroknak természetesen meg vannak a magunk sajátosságai, amitől örökségünk kötelezettségei miatt nem térhetünk el. A nemzetközi trendeket adaptálnunk kell saját lovainkhoz, környezetünkhöz. De a szakma alapvetéseit nem kerülhetjük el, azt tiszta forrásból kell újraépítenünk.

Minden esetre jó lesz hazamenni, jó lesz a saját lovaimmal foglalkozni. :)

(Barátaimnak meg ezúton üzenem, hogy a napokban személyes beszámolóra szeretném őket invitálni.)

Szólj hozzá!

lovasblog

Gőblyös István: Lovakról, lovasokról - lovaknak lovasoknak

E-mail a szerzőnek

Kövess!

 

Friss topikok

Címkék

akadály (2) akadémista stílus (1) alázat (1) Andrássy (1) átengedőség (5) Bad Füssing-i levelek (10) ballotade (3) Baucher (1) bértartás (28) Bocskai (1) Branderup (7) brida ülés (2) campagne lovaglás (1) capriole (3) carré (1) carriere (2) combból jár (1) combból járás (1) cordeo (1) courbette (2) croupade (3) csizmasegítségek (1) dámanyereg (4) délceglépés (3) díjlovaglás (35) díjugratás (5) dopping (1) durvaság (1) egybevágó segítség (1) egyenesség (6) egyensúly (4) együttműködésikészség (2) elengedettség (14) engedelmesség (1) falkade (1) farat be (5) felelős lettél (1) felfényesedett mozgás (1) feligazítás (3) féloldalazás (1) felvétel (3) fiatal ló képzése (7) fogathajtás (1) frederiksborgi ló (1) futószárazás (7) gineta ülés (1) göblyös (24) hagyományőrzés (1) hagyomány kötelez (4) Hanthy (1) használati ló (1) hátból jár (1) hátból járás (1) helyes ülés (1) hiperinflexió (1) Horthy (1) hosszhajlíás (4) ideális lóméret (1) idomítási skála (1) Iskoalugrás (2) iskolaállj (17) iskolaegyensúly (3) iskolafeladat (3) iskolafelvétel (2) iskolajármód (4) iskolalépés (10) iskolalovaglás (5) iskolavágta (5) jármódok anyja (2) Josipovich (1) kajászó szentpéterpuszta (28) kapicán (7) Keméry (2) kengyelhossz (5) kétütemű lépés (1) kikötőszárak (6) klasszikus lókiképzés (1) knabstrupper (1) Kókay (2) koncentráció (1) konchajlítás (1) középügetés (2) különválasztott segítség (1) kunfakó (3) kunkötés (1) lábsorrend (1) LDR (1) lendület (7) lépés (2) levade (7) (35) lókiképzés (31) lókiképzés egyszerűen (2) lótartás (31) lovaglás (57) lovasakadémia (1) lovassport (41) Lovas Élet (11) lovas fogalomtár (1) Lovas Nemzet (6) ló a lovas ülésén (1) Magasházy (1) magasiskola (1) mélyen - előre (1) mélyre lovaglás (2) mély nyak (2) ménesvezér (1) mezair (3) military (6) modern és klasszikus (2) Moys (3) mslt (7) munka kézen (2) nagykantár (2) nehéz osztály (1) Némethy Bertalan (1) nemzeti lovaskultúránk (1) női nyereg (2) Nuno Oliveira (2) Nyári lovasakadémia (1) nyílt szakmai est (1) nyílt szakmai nap (1) oldaljárás (1) önhordás (2) öntartás (1) összeszedettség (6) osztrák-magyar hajlítás (1) Pados (1) passade (1) passage (9) Pegazus (1) perdülés (1) pesade (7) piaffe (13) pilár (2) puhaság (1) redopp (14) repulon (1) repulon passade (1) rollkur (1) Sabine Oettel (8) sarabande (1) Seeger (1) segítségek (1) spanyol lépés (3) Steinbrecht (1) Stenbeck (1) súlypontáthelyezés (1) száronlét (5) szártartás (1) szár mögött (1) Szent György (1) szinkronizáció (1) támaszkodás (2) Tászler Melinda (1) természetes (1) terre-a-terre (14) teszt (4) Tünde (4) ügetés féllépés (1) ugrásváltás (9) ugrásváltás kézen (1) ütem (1) vágta (3) vállat be (5) vezetés kézen (1) videónapló (3) vonal mögött (2) Weyrother (3) Zazie (7) Zita (5) Zrínyi (1) Címkefelhő

Utolsó kommentek