Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Döme felvezette

2017. július 12. 12:36 - patkószeg

Homage á Török Gyuri. :)

Szólj hozzá!

Jókai jól írta, Lotz jól festette!

2017. július 09. 15:14 - patkószeg

img_6509.JPG

A napokban a Kaisergalopp című blogon posztolt, Lotz Károly alkotásával illusztrált, Jókainak tán csak hisztek cikkemre (a bejegyzés ide kattintva található), illetve a Zabla és Kengyel blogon posztolt Menten kifekszem című írásomra (a bejegyzés ide kattintva található) ismét a hitetlenség áradatát kaptam. Vannak akik képtelenek elfogadni, hogy a carriere a vágtánál gyorsabb kétütemű jármód. Az ellenvetéseket két csoportba lehet osztani:

  1. A carriere jármód nem létezik, a lónak nincs olyan mozdulata, amit Lotz Károly ábrázol, nincs olyan jármód, mint amit Jókai leír, vagyis a ló járásának nincs olyan pillanata, amikor a két elülső lába egymás mellett előre, a hátulsók hátra mutatnak. A lovak ilyen ábrázolása hibás, a lovas szakemberek a ló mozgását szabad szemmel, megfelelő technikai segítség nélkül, nem tudták helyesen megfigyelni. Az álláspont képviselőinek egy része Eadweard Muybridge filmfelvételére hivatkozik.
  2. A vágtának létezik kétütemű "változata", de csak erős gyorsításkor, példlául a versenylovak startjánál, vagy például a hordókerülés utáni gyorsítási szakaszban, de Lotz ábrázolása akkor is hibás, hiszen ezekben az esetekben a hátulsó lábak a "ló alatt" vannak, nem pedig hátranyújtva.

Ad 1. A kérdés vizsgálata során nem lehet Muybridge felvételeire hivatkozni, hiszen azokon a vágta látható és nem carriere. A vágta rövidítésekor és élénkítésekor a lovas előbb négyütemű jármódhoz "jut" (az iskolavágtához és a versenyvágtához), tovább rövidítve, vagy élénkítve a mozgást, a ló kétütemű mozgásra vált (redopphoz/terre a terre-hez és a carriere-hez). A carriere megtartja a versenyvágta lebegési fázisát.

Ad 2. A ló - a többi négylábú állathoz hasonlóan - képes hosszabb távon, akár több száz méter hosszon is carrierben haladni, mint ahogyan azt nemzeti szakirodalmunk leírja.

A carriere jármódot magyarul sebes futtatásnak mondták lovas szakember elődeink.

Állókép lévén, a fenti képen az nem látszik, hogy a lovak tökéletesen két ütemben mozognak-e, azonban szerintem a 9-es és 5-ös lovak hátulsó lábai egy pillanatban fognak talajra érni (így ezek a lovak nem három és nem négyütemben haladnak, hanem kétütemben), az 1-es, 4-es és 8-as rajtszámú lovak pedig ugyanennek a jármódnak a lebegési fázisát mutatják és világosan azt a mozdulatot produkálják (különösen az 1-es számú versenyló), mint amit Lotz Károly megfestett.

100ft-2-800x350.jpg

A korrektség kedvéért kell megjegyezni, hogy a négyütemű versenyvágtának is van olyan pillanata, mint ami a Lotz képén látható, mint amire Egyed Anna nagyon helyesen rámutatott.

1 komment

Ismét vizsgáztak

2017. július 07. 14:04 - patkószeg

19787453_10210667052205654_3887644154410129185_o.jpg

Tegnap a Tudatos Lovas Iskola második évfolyamosai elméleti vizsgát tettek. Gratulálok Petrovics Lili, Szabó Emese, Ferenczi Annamari, Maros Ágnes, Piller Pálma, Maros László, Berényi-Üveges Judit, Berényi-Üveges Katalin és Kun Andrea elméleti felkészültségéhez.

Az elmúlt napokban szintén elméleti vizsgát tett Tóth Zsófia, a vezetőszáron történő munka tesztjét pedig sikeresen mutatta be Rozsnyói Döme.

Közösségünk címmel rendelkező tagjainak aktualizált névsorát ide kattintva olvashatjátok.

Szólj hozzá!

Köszike! :)

2017. július 07. 07:39 - patkószeg

screenshot_2017-07-07_07_21_42.png

Akit érdekel a minőségi lókiképzés, az a Zabla és Kengyelt olvassa! :) Igen, jól látjátok, az oldal kedvelése meghaladta a 75.000 lájkot! Te se maradj le, kövesd az oldat! 

Ha problémád van a lovaddal, ha elakadtál valamivel a képzés során, ha szakmailag előre akarsz lépni, akkor olvasd a blog cikkeit. Témák kereséséhez, használd a blog oldalán található cimkefelhőt és biztosan találsz megoldást. 

A Zabla és Kengyel mellett, idén megindítottam a Kaisergalopp című blogot, amin a lovagláshoz kapcsolódó kultúrális és történelmi cikkeket posztolok, valamint a Lókiképzés Egyszerűen című blogot, ami a lókiképzés egyes kérdéseinek alapjait tárgyalja kezdő lovasok számára.

Szólj hozzá!

Magyar, Bondor, Erdős és a többiek

2017. július 04. 07:23 - patkószeg

11012988_1017378008294564_682563544639751174_n.jpg

Ez a cikk az altisztek előtt szeretne tisztelegni, akik egész életüket a lovaknak, a lókiképzésnek, a magyar lovaskultúra művelésének szentelték.

Annak idején, amikor 1979-ben a Budapesti Lovas Klub újdonsült tagjaként (fél éves tagsággal a hátam mögött) bejelentettem, hogy díjlovas szeretnék lenni, mindenki csodabogárnak nézett. De hogyan is jutott odaáig a magyar lovaskultúra, Joszipovich Zsigmond, Hazslinszky-Krull Géza, Keméry Pál országa, ahol a lókiképzés csúcsa mindig is az idomítás volt, hogy megmosolyogják, kissé lenézzék, kézlegyintéssel illessék azt a fiatalembert, aki már fiatal korában erre kötelezi el magát? Manapság persze talán nehéz megérteni az akkori helyzetet, ha kissé leegyszerűsítve, de tényszerűen kell megállapítani, hogy díjlovaglással akkor szinte senki sem foglalkozott: volt négy, tulajdonképpen kivételes helyzetben lévő, állami fizetést és támogatást élvező lovas (Dallos, Kövy, Komjáthy, Lovász) és kész. De még egyszer! Hogyan juthatott idáig a lovas közkultúra?

A második világháborút követő két évtized cezúra volt a magyar lovaskultúrában. A lovas tiszteket, mint a világháborút megelőző időszak elit katonát üldöztetés, sokszor a fizikai megsemmisítés, a halál várta. Az elmaradt 1940-es díjlovas olimpia toronymagas bajnokesélyese Bíró József Árpádot például ávó-s pribékek verték agyon az ÁVH főhadiszállásán, a mai Terror Házában, az Andrássy út 60-ban. De az altisztek sem jártak sokkal jobban, karrierjük kettétört, az ő osztályrészük a mellőztetés a számkivetettség, a lenézés volt. Voltak ugyan néhányan, akik felesküdtek az új rendszernek, belőlük tiszteket faragtak, de az ő életútjuk semmiképp sem tekinthető tipikusnak és talán Kollár Kornél kivételével senki sem tudta véglegesen lemosni magáról a megbélyegzést. Mindenkit idesorolni nyilvánvalóan lehetetlenség, de azért álljon itt néhány név: Szentmihályi János, Szerencsi Sándor, Virág János, Kovács Sándor, Magyar Imre (díjlovas magyar bajnok: 1954, 1957, 1958, 1959, 1960, 1961, 1962, 1963, 1964), Bondor András, Erdős Sándor (díjlovas magyar bajnok: 1955), Tóth István (díjlovas magyar bajnok: 1952, 1953), Kollár Kornél, Lászay József, Víg Béla, Víg Ferenc, Menyhárt Béla (díjlovas magyar bajnok: 1951), Makkos Vilmos, Hársvölgyi József (díjlovas magyar bajnok: 1965, 1966), Somogyi István (díjlovas magyar bajnok: 1954, 1956), Sitkei János, Trókai Béla, Úr László, Hathalmi Sándor.

Azután a hetvenes évek közepén-végén bizonyos változás történt: a lovassportot és ezen belül a díjlovaglást már egyre inkább pusztán sportnak és nem „úri” sportnak kezdték tekinteni. Volt katonatisztek természetesen nem kerülhettek a lovassport fővonalának közelébe sem, de az altiszteket az árnyékban itt-ott megtűrték. Erre a furcsa helyzetre talán a legtalálóbb példa az, hogy azalatt a három évtized alatt, amit Dallos Gyula lovasaként töltöttem el, egyszersem hangzott el Erdős Sándor neve, mint azé a szakemberé, aki az első magyar bajnoki címéhez eljuttatta a későbbi örökös bajnokot.

A kultúra utolsó megtestesítői

Pedig hát az altisztek a hagyományos magyar lovaskultúra igen magas szintű művelői voltak. Feladatkörükbe az általános katonai/rendőri/csendőri elöljárói feladatkörön túlmenően a legénység és a legénységi lovak kiképzése, a lóállomány egészségi állapotának, valamint a tartástechnológiai rend fenntartása tartozott. Hozzáértésük, lovaglási, lovas- és lókiképzői gyakorlatuk megkérdőjelezhetetlen magasságokban volt. Példaképeik, mestereik a legmagasabb képzettségű katonatisztek voltak. Legismertebb kiképzőhelyük a hajmáskéri kiképzőbázis jutasi telephelye volt, amit tulajdonképpen az altisztek „örkénytáborának” is tekinthetünk. Örkénytáborban altisztképzés nem zajlott, de altiszti szolgálat jelen volt, így lekiválóbbjaik még munka közben láthatták a XX. század legnagyobb magyar lókiképzőit, dolgozhattak velük együtt, tanulhattak tőlük. A budapesti spanyoliskolában szolgálatot teljesítő altisztek például Hanthy László és Hazslinszky-Krull Géza tanítványai voltak. Ez volt az alpja az altisztek verenyzői sikereinek az ötvenes és hatvanas években.

A kultúra örökülhagyásának sikertelensége

Az altisztek megbecsülése mellett azonban fel kell tenni a kérdést, hogy hihetetlen szaktudásuk ellenére miért nem tudták „reprodukálni” saját generációjukat, miért nem tudtak magukhoz hasonló lovas nemzedéket kinevelni? Bár teljeskörű választ ez a cikk nyilvánvalóan nem adhat, mégis több okot kell feltétlenül megemlíteni. Ezek között mindenképpen az első a már fent említett mellőztetésük, a hetvenes és nyolcvanas években színre lépett lovas generáció féltékenyége, kishitűsége, alázatának hiánya. A lovas tisztek hiányában a szakmában még jelen lévő altisztek elutasításával az új generáció hatalmas öngólt rugott és autodidakta kategóriába, kultúrális gyökértelenségbe lökte önmagát. (Segítőként persze fel szokás sorolni egy-két tisztet, vagy altisztet akik az új generáció körül megjelentek, de azok hogy, hogy nem sohasem a lókiképzés fősodorvonalából érkeztek.)

Másodszor meg kell említeni a szakmai elutasításra adott gyakori reakciót: „Az ezeket csak nem fogom oktatni!” hozzáállást, amit bár érzelmileg és a kort, a kommunista környezetet figyelembe véve teljesen meg lehet érteni, de a magyar lovaskultúra fenntartása szempontjából mégsem lehet teljesen egyértlműen értékelni.

De nem szabad azt sem felejteni, hogy az altisztek középfokú végzettségű szakemberek, akik a legénységi ló- és lovasképzést bizonyos egyszerűsítéskkel, az ökölszabályok érvényesítésével gyakorolták. Gyakorlati tudásuk szinte semmiben sem maradt el a felsőfokú (akadémiai) végzettségű tisztekétől, de elméleti képzettségükben jelentős különbség volt. Ez volt az oka a híres – hírhedt fordulatnak: „Ezt nem tudom elmagyarázni, de ha felülök megmutatotm.”

Magyar Imre

Az egész generációból külön ki kell emelni Hazslinszky-Krull Géza legkedvesebb tanítványát Magyar Imrét. Különös érzékenysége, gondolkodásra, az elméleti kérdésekre való nyitottsága, Hazslinszky-Krull Gézával való igen hosszú és közeli szakmai kapcsolata a lovas tisztekéhez hasonló szaktudásra vezette. A budapesti spanyoliskola főidomárja volt, olyan színten, amit - altiszti fokozata ellenére - a bécsi lovas mesterek, Alois Podhajsky és Gottlieb Polak nyilvános elismerését is kivívta. Lovasemberhez méltó, meg nem alkuvó, sokszor szókimondó természete azonban nem kedvezett sem maga, sem családja számára a második világháborút követő évtizedekben. Kimagasló sportolói és lókiképzői eredményessége volt csupán az egyetlen „fegyvere”, amivel saját és családja egzisztenciáját fenn tudta tartani. Kilencszer volt magyar díjlovagló bajnok, elnyerte az „örökös magyar bajnoki” címet, legnagyobb nemzetközi eredményeként 1964-ben megnyerte az olimpia főpróbájának számító aacheni verseny nehéz osztályú számát.

2 komment

Doktor Veszely Bea

2017. június 30. 21:38 - patkószeg

11402519_977698802269949_4117161899216776690_o_1.jpg

Ha bárkinek kérdése van lovasábrázolás-ügyben (márpedig sokaknak van) forduljon dr. Veszely Beához.

A régi lovasábrázolások lábsorrendjének helyességét sokan tagadják. A modern idők lovasai, akik csupán a három alapjármódot művelik, az iskolajármódokat pedig hírből sem ismerik, hajlamosak arra, hogy a régi lovasábrázolásokon látható mozgásformákat a képzelet szüleményének, vagy a művészi szabadság termékeinek minősítsék. Veszely Bea, Szemléletváltozások a lovas portré megjelenésében a (poszt) kortárs művészetben címmel, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájában napokban megvédett doktori értekezése mindezt cáfolta. A doktori értekezés az alábbi téziseket fogalmazta meg:

  1. Az iskolajármódok ősidők óta a művelt lovas jelképei.
  2. A ló mozgásának fotókkal, illetve mozgóképpel történő vizsgálata semmifajta újdonságot nem hozott a szakemberek számára az egyes jármódok lábsorrendjét illetően.
  3. A XXI. század művészete sem nélkülözi a lovasábrázolást.
  4. A kentaur szimbóluma azt átlényegülést fejezi ki, amikor ló és lovas harmóniája valami különleges egységgé formálja párosukat és szakralitás szinte kézzel fogható.

Veszely Bea doktori értekezése és mestermunkája summa cum laude minősítést kapott.

Szólj hozzá!

A katonaló nem volt "fogyóeszköz"!

2017. június 25. 10:40 - patkószeg

A lovaskatona legfontosabb "fegyvere" maga a ló volt. A jobban képzett ló és lovas párossal szemben esélytelen volt a jobb vívó, mert az összeszedhetőséggel együtt ugrásszerűen nő a ló fordulékonysága, így a képzett lovat a kevésbé képzett egyszerűen nem tudja megközelíteni, a jobban képzett lóval viszont a képzetlenebbet bármely oldalról, például a védekezés szempontjából kiszolgáltatott irányból is meg lehet támadni. A jobb lovas mindig diadalmaskodik, mégha rosszabb vívó is ellenfelénél. A minőségi katonaló kiképzésére ezért nem sajnáltak időt, energiát áldozni - az akár 10 (!) évig is eltarthatott. Igaz utána 10-15 év használat következett.

Igen, a lókiképzés akár évtizedes munka is lehet. Nehéz ezt napjainkban elképzelni, amikor a jobb lovak kiképzése legfejjebb 3-4 év. Az a ló, amelyik 8-10 éves korára nem tud a legmagasabb kategóriában versenyezni, az "komoly" lovasnál szóba sem jöhet. Igaz, hogy ezután csak 3-4 év csúcsteljesítményű használat következik, de hát ezzel nem foglalkozik senki. Napjainkban a 13-15 éves lovak már a "lejtőn", ha nem a kukában (gyengébb lovasnál, bérlovardában, stb.) vannak. Persze élesen szembenáll ezzel saját, nemzeti hagyományunk, például Bodó Imre - közismert cikkében - a lókiképzés egyik legfontosabb céljaként a hosszú használati élettartamot jelöli meg. (Persze ez nem csak a lovaglásban van így, régen egy jobb lovaglónadrág, vagy egy csizma fél életen át szolgált, ma pedig kész csoda, ha egy évnél tovább kitartanak.)

A jólkiképzett katonaló igen nagy érték volt. Bent Branderup mesélte, hogy feljegyzést olvasott a svéd királyról, akinek lengyelországi hadjárata során megségült a lova. Valamiért nem volt idő otthonról képzett lovat hozatni, ezért megvette az egyik tábornoka lovát. A feljegyzés szerint a ló ára egy akkori üzletház 7 (!) évi árbevételének megfelelő összeg volt. El tudja valaki képzelni, hogy egy lóért egy pláza (Tesco, Auchan, stb.) 7 évi árbevételének megfelelő összeget fizessenek? Nehéz, de ha a történetet napjaink csúcsteljesítményű fegyverével, például egy harci helikopter árával helyettesítjük be, akkor már egyből nem irreális az összeg. Éppen ezért a jólképzett ló még a küzdelem során sem volt "fogyóeszköz", a jólképzett lovat mindkét fél óvta. Egyrészről azért mert a ló felé irányuló támadás óhatatlanul megosztotta a támadó figyelmét és ezzel kiszolgáltatott helyzetbe hozta volna magát, másrészről az elesett lovas lova a győztest illette.

Azt, hogy a képzett ló mekkora előnyt jelent a küzdelemben, hogy a képzett lovat a szerényebb mozgáskultúrával rendelkező ellenfél nem tudja megközelíteni, illetve a képzett lóval bármely oldalról lehet támadni, az alábbi vidó szemlélteti. A küzdelem során a bika valójában esélytelen, így az ténylegesen nem is küzdelem, csak megalázó cicázás, egyszerűbb kifejezéssel: mészárlás.

1 komment

Horsemanship része a klasszikus képzésnek

2017. június 24. 10:14 - patkószeg

Semmi új nincs a nap alatt, nagyot téved az, aki azt gondolja, hogy az emberiség 6.000 évnyi lóval való foglalkozása után bármi újat lehet kitalálni. Persze a modern ember kellően önhitt és műveletlen - okosabbnak gondolja magát mindenkinél, különösen az elődöknél, de gyakran azoknál is, akik az övéktől eltéről tapasztalatokkal rendelkeznek. És hát ahogyan lenni szokott, az önhittség előbb utóbb a másik lovas lenézésébe torkollik.

A félreértések elkerülése végett kell jelezni, hogy a klasszikus lókiképzés része a horsemanship sőt, az a fiatal lóval való munka megkerülhetetlen része. Ezt elődeink tudták. Persze a kalasszikus írásokban nem lehet sokat olvasni róla, hiszen a horsemanship száz évvel ezelőtt, a temészettől még nem elidegenedett ember kultúrájának szerves része volt. A leadership, a ménesvezérség elérése, a követő magatartás kialakítása nem csak a lovak, de minden háziállat kapcsán nyilvánvaló technikája volt az állatokkal végzett munkának. És ez az állatokkal nem versenyzői (teljesítmény és haszonelven működő) gondolkodásnak és viselkedésnek mindmáig része. Nehogy már azt gondolja valaki, hogy a hortobágyi csikósnak magyarázni kelljen, hogy mi a horsemanship, vagy a hatökröt hajtó gazdának azt, hogy mi a leadership. A teljesítmény és haszonelven működő lovast persze mindez nem érdekli és idegen számára, hiszen nem egy életen át akar lovával együttműköni, csak a következő versenyen, vagy addig, ameddig valakinek el nem adja. De például a gazdaember ezt nem teheti meg: havonta, évente nem cserélheti le, nem kukázhatja ki a lovát, mint ahogyan azt a "modern ember", a "sportlovas" gátlás nélkül megteszi.

Szóval a horsemanship természetes része a klasszikus lókiképzésnek. Elődeink a horsemanshippelést a lókiképzés munkához szoktatási szakaszának nevezték.

1 komment

Köszönöm!

2017. június 15. 08:39 - patkószeg

screenshot_2017-06-15_08_23_07.png

Youtube oldalam videóinak letötlési száma tegnap átlépte a 200.000, nem tévedés kétszázezeres (!) számot.

Nem gondolom magam csalhatatlannak, nem gondolom, hogy a videókon közzétettek megfellebbezhetetlenek, hibátlanok, azt viszont igen, hogy sokan a letöltők közül akár sokkal jobb videókat is fel tudnának tölteni. Mégis a letöltések, a lókiképzés, a lovaglás egyes kérdéseinek vizsgálata, az arról való gondolkodás magát a lovaskultúrát, illetve annak művelését jelentik mindenki, mindannyiunk számára. Minden egyes letöltőnek köszönet érte!

Youtube oldalamat ide kattintva találhatod, az oldal jobb felső sarkában pedig feliratkozhatsz, hogy ne maradj le az újabb viedókról.

Szólj hozzá!

Menten kifekszem

2017. június 14. 08:14 - patkószeg

xhhhc-honfoglalas_png_pagespeed_ic_jtmuf3duug.pngMa reggel Fritz Mihály érme jött velem szembe az Interneten. Menten kifekszem. Tessék megérteni, hogy az elmúlt évszázadokban, évezredekben a magyar/hun/szkíta lovast csak iskolajármódban ábrázolták! Mert a képzett lovas, az elit katona jelképe az iskolajármód mióta a világ a világ, pontosabban mióta 4-5000 éve háziasították a lovat. Magyar lovast ábrázolása campagne, azaz háromütemű vágtában vagy tiszteletlenséget, vagy hozzá nem értést jelent. Az ábrázolásokon a vágta iskolajármódjait a kétütemű mozgásról lehet felismerni, vagyis arról, hogy az elülső és hátulsó lábak is egymás mellett helyezkednek el.

08094.jpgA kizárólag három ütemben vágtázni képes ló a katonáknál elvárt két szempont egyikét sem tudja teljesíteni: nem fordulékony, nem lehet kellően összeszedni, így a küzdelemben feltétlenül alulmarad és nincs kiképezve nagy sebességű haladásra, a szökellésre. A ló a háromütemű vágta rövidítése és élénkítése során ugyanis lábsorrendet vált, előbb négyüteművé lesz (iskolavágta, versenyvágta), majd mozgása kétüteművé válik (redopp/terre a terre, carriere). A váltás természetszerű, arra minden ló képes.

A küzdelemben szinte állóhelyben, vagy ténylegesen állóhelyben, esetleg hátrefelé végzett vágta mindig kétütemű. A lovasok közti küzdelem során a ló és lovas képzettsége nagyobb fontossággal bir, mint a fegyverhasználati képesség. A jobb lovas mindig diadalmaskodik a jobb vívóval szemben, hiszen a kevésbé képzett ló és lovas egyszerűen nem tudja megközelíteni a képzettebb ló és lovas párost, ellenben a jobban képzett lovas bármelyik oldalról, így ellenfele szempontjából gyengén védhető irányból is támadást tud intézni. A redopp és terre a terre, azaz a vágta végletes összeszedettségének ábrázolásának jellegzetessége az, hogy a két ütem mellett a ló hátulsó lábai a földön vannak. Ez látszik az utolsó nemzeti király, Bocskai István ábrázolásán.

20040610-083303_4.jpgA carriere a vágtánál gyorsabb jármód. Ábrázolásának jellegzetessége az, hogy a kétütemű mozgás során mind az elülső, mind a hátulsó lábak a levegőben vannak. A carriere természetes mozgásforma, azt mindenki ismeri. Az őzike a mezőn nem vágtában, hanem szökellve menekül, lábsorrendje nem három, hanem kétütemű. De ugyanezt a mozgást lehet látni akkor is, amikor a kutya jókedvűen ugrándozva, szökellve halad.

Persze a fenti gondolatmenetet nem csak az éremtervezés során kell figyelembe venni, azt hagyományőrző barátaim számára is ajánlom: iskolajármódok használata nélkül nem lehet teljes az a kulturális misszió, amit munkájukkal céloznak.

Szólj hozzá!

Motiváció, szorgalom és csak azután a tehetség

2017. június 09. 10:03 - patkószeg

Milyen érdekes, hogy a magyar hagyomány szerint a jó lovas legfontosabb tulajdonsága a motiváció. A szorgalom, a munkaszeretet szintén fontos, de csak másodsorban. És csak mindezek után jön számba a tehetség. Szóval kifogással senki sem élhet, a tehetség hiányára, mint akadályra, vagy a lehetőségek korlátjára senki sem hivatkozhat! Sem lovas, sem edző. Az ilyen hivatkozás a lovas részéről önbecsapás, a motiváció, a szorgalom hiányával való szembenézés elkerülését jelenti, tulajdonképpen könnyű önfelmentés eredménytelenség esetén, azaz a gyengeség jele. Ha egyébként a lovas motivált és szorgalmas, akkor a tehetség hiányára, vagy egyéb emberi tulajdonságokra való hivatkozás az edző részéről kifejezetten undokság és csupán az edzői kvalitások, a hozzáértés hiányának takargatására való. (Vagy szimplán új lovat akar vetetni az edző…)

1 komment

Az ideális díjló

2017. június 07. 07:03 - patkószeg

19021375_10208862588783653_1775438586_n.jpg

A fenti kép Erdős Sándornak a Honvéd Lovarda klubhelyiségében látható fotója. Nagyon szeretem, mert számomra az ideálisan képzett lovat mutatja. Számomra ideális, de mára már teljesen feledésbe merült állapotban. Ha valaki esetleg nem tudná kicsoda Erdős Sándor, akkor annak legyen elég azt megjegyeznem, hogy ő volt az a mester, aki Dallos Gyulát első magyar bajnoki címéhez segítette Palavessző nevű lovával.

A fotón látható ló a magyar katonai szabvány szerinti helyzetben van. A tarkó a legmagasabb pont, homlokvonal határozottan a függőleges előtt helyezkedik el - a ló lendületes mozgásáról és megfelelő egyensúlyáról tanubizonyságot téve. Szintén a lendületet, valamint a ló elengedettségét mutatja a kényelmes, természetes és elegáns ülést biztosító háttevékenység. A nyugodt tekintet, a nyugodt fülek, az enyhén habzó száj és a zászlózó farok az elengedettség további jelei. A hátulsó láb határozott súlypont felé lépése, a csánk hajlítottsága a hátulsó láb tevékenységének kimunkáltságára utal. Ennek eredménye a vállak nyilvánvaló könnyedsége - a délceg járás.

A fotót nem csak a díjlovasok, de a díjlovas bírók figyemébe is ajánlom.

Szólj hozzá!

Picasso bikája

2017. június 04. 07:22 - patkószeg

gjon.jpgA világ talán legkülönösebb ténye, hogy a harmónia, vagyis amikor a fogaskerekek összeállnak - egyszerű.

Pofonegyszerű.

Olyan, mintha alkotójától nem is kívánna szinte semminemű teljesítményt. Pedig hát legtöbbször kíméletlen, esetenként évtizedes, alázatot és kitartást igénylő munka áll a háttérben. Olyan, mintha akár mi magunk is képesek lennénk megvalósítani, reprodukálni. Picasso pillanat alatt, a fényképezőgép nyitott objekíve előtt készített fényrajzai a legjobb példái mindennek. Annyira egyszerűek, annyira kézenfekvőek, annyira magától értetődőek, hogy magyarázni kell: "Igen ezek az alkotások műremekek!" Annyira egyszerűek, hogy az alkotás mámorában maga az alkotó is gyakran elfeledkezik a hosszadalmas felkészülésről, az alkotás pillanatáig megtett rögös út fáradalmairól.

Tegnap Szmrecsányi Márton és Veszely Bea sikeres elméleti vizsgát tett és szintén sikeresen mutatták be a vezetőszáron történő munka tesztjét. A különböző hosszhajlításokat (vállat be, farat be, farat ki, oldaljárás, perdülés) olyan egyszerűséggel és természetességgel mutatták be, hogy a vizsga szinte magyarázatra szorult - kérem szépen, a felmutatott elméleti hozzáértés, a bemutatott gyakorlatok a lókiképzés mesteri szintjét képviselik, bármennyire is nyilvánvalónak látszanak, vagy magától értetődőnek hatnak. A harmónia pofonegyszerű!

Közösségünk címmel rendelkező tagjainak aktualizált névsora ide kattintva található.

18902422_10155440496208307_2114981971_n.jpg

Szmrecsányi Márton: oldaljárás

18834454_10155440497503307_737738582_n.jpg

Veszely Bea: farat ki (fordulatban)

18926610_10155440493388307_1156080910_o.jpg

Ünnepi ebéd

1 komment

Az átmenetek lovaglása

2017. június 02. 09:05 - patkószeg

11112460_10204131971081167_2715503026505884002_n.jpg

Mitől szép és könnyed Zita vágtája? Meg tudod-e Te is az ilyen vágtát tanítani lovadnak? Hát persze!

A lókiképzés nem atomfizika, lótól és lovastól még magas szintű művelése sem kíván különleges adottságokat, a lókiképzés elméleti és gyakorlati ismereteit bárki - legyen az fiatal, vagy idősebb - képes megtanulni. 

A lovaglásban átmenetnek nevezzük a jármódok váltását. Az egyes jármódok lábsorrendjeikben mindenképp különböznek egymástól, iramaikban (sebességükben) nem feltlétlenül. Ennek megfelelően átmenetekett kétféle módon lehet végrehajtani: iramváltással (például a lépés gyorsításával eljuthatunk az ügetésig) és lábsorrendváltással (a hátulsó lábakat késztetjük más időpontban történő előrelendülésre). Az előbbit campagne átmenetnek az utóbbit iskolaátmenetnek nevezzük. Ez legnagyobb különbséget a vágtabeugratás során jelent, campagneátmenetet a belső, iskolaátmenetet a külső csizma használatával kell végrehajtani.

Szólj hozzá!

"A legjobb tanár a ló!"

2017. május 30. 07:27 - patkószeg

HAZUGSÁG!

A legjobb tanár a lovas mester. A lótól persze sokmindent lehet tanulni - leginkább az élet igazságait, a természet törvényeit és szeretetét, de a szakmát, a lókiképzés szakmáját csak mestertől lehet. "A legjobb tanár a ló" hamis állítást azok hangoztatják, akiknek maguknak nem voltak mestereik, akik a "szakmát" saját kárukon, a kezeik közé került lovak kínjaink keresztül próbálták "megtanulni" és hozzáértésben csak odáig jutottak, amit versenyeken, vagy itt-ott ellesegettek másoktól. Ettől persze még az ilyen lovasok lehetnek a versenyeken eredményesek, mert a lovas versenyeken való eredményes szereplés messzemenően nem egyenlő a hozzáértéssel. Én inkább azt javaslom, hogy óvakodjatok tőlük!

1 komment

Josipovichék figyelmeztetettek...

2017. május 29. 10:32 - patkószeg

screenshot_2017-05-29_10_29_05.png

Bár lovas versenyek korábban is voltak, napjaink lovas versenyeinek formái a Nemzetközi Lovas Szövetség 1921-ben történt megalakulása után véglegesedtek. A díjugratás, díjlovaglás, military szakágak ekkor nyerték el mindmáig érvényes leglényegesebb szabályaikat, így az akkori gondolkodás alapvetően határozza meg mindmáig a lovasok elképzelését az ideális lóról, az ideális lókiképzésről

És hát a kor nem volt egyszerű. Ha csak az olimpiákat nézzük, az 1920-as antwerpenire az első világháborúban vesztes országok nem kaptak meghívást, az 1924-es párizsi olimpiáról ugyan már csak a németeket zárták ki, de ennek ellenére magyar lovas – lévén a lovassportokban csak férfiak és katonatisztek vehettek részt – nem indult, az 1928-as amszterdami olimpia pedig számunkra, magyaroknak ha nem is a mi hibánkból, de vaskos botránnyal ért véget évekig tartó magyarázkodást eredmnyezve. Könnyen belátható, hogy lovassportok végleges kialakítása során a lókiképzésre vonatkozó különböző nemzeti szemléletek eltérő módon tudtak érvényesülni. Gondolhatná persze bárki, hogy a lovakkal csak egyformán lehet bánni éljen is a kiképző a világ bármely országában, a nemzeti sajátosságok mégis csak – ha máshogyan nem, de kultúrális különbségeket eredményeznek. És hát győztes hatalomként a franciák a maguk baucherista szemléletével alapvetően alakították péládul díjlovaglás mára természetesnek gondolt formáját. Ám ez bizonyos kérdésekben eltért a klasszikusnak mondható szemlélettől, amire Josipovich Zsigmond és hazai kollégéi, bár eredménytelenül, de felhívták a figyelmet.

Lovaglás két kézzel

Talán a leglátványosabb eltérés a klasszikus megközelítéstől a két kézzel történő lovaglás lehetősége, illetve kötelezettsége. Használati ló kiképzése, különösen katonaló képzése során nem kétséges az egykézbe vett szárakkal való lovaglás fontossága és szükségessége. A lovas egyk kezének, jobb kezes lovas esetén a jobb kéznek, mindig szabadnak kell lennie, hogy azt a ló iránytásától függetlenül más tevékenységre tudja használni – munkavégzésre, vagy akár fegyverforgatásra. Az elmúlt évezredekben ezért a képzett lovas egykézbe vett szárakkal lovagolt, ezt osztatlan szárkezelésnek nevezzük. Osztott szárkezeléssel – hagyományosan – csak fiatal lovat lovagoltak a hajlítómunka könnyebb megértetése érdekében, de mihelyt a hajlítás lényegét a ló megértette a lókiképzők áttértek az osztatlan szárhasználatra. Ezért a díjlovas versenyen való osztott szárkezeléssel történő lovaglás megütközést váltott ki az ortodox elveket valló magyar szakemberekben. „Én magam, mint a régi iskola neveltje, régente nagy ellensége voltam az osztott száraknak, s ez érthető is, mert az én inaséveimben az osztott szár a rossz lovasok segítsége volt, hogy lovaikat állásba hozzák. Az ilyen lovasok kezében az osztott szár méreg. Most, hogy az Olimpiászt láttam, magam is megkiséreltem így lovagolni és azt találom, hogy produkciólovaglásnál ez óriási előny.” Írta Burián Mihály az amszterdami olimpia tapasztalatait összefoglaló cikkében. Gondolata világos. A használati lókiképzéssel, a klasszikus lókiképzéssel állítja szembe a produkciólovaglás, mai kifejezéssel a show szempontjait. És hát most, a díjlovaglás közel egy évszázados kultúráját számba véve a díjlovak merevségének egyik okát az osztott szárkezelés engedélyezésének tudhatjuk be. Az osztott szárkezeléssel a lovasok lovaikat a fejénél akarják általában vezetni, megfeledkezve arról, hogy a képzett lóvat a vállánál kell fordítani. A helyesen képzett lovat általában a külső szárral a vállán kell fordítani, míg a képzetlen, a merev ló a zablánál, a belső szár hatására fordul. A belső szár használatára a képzett ló (kissé egyszerűsítve a lovagláselmélet vonatkozó részeit) hajlítással reagál, menetirányát nem változtatja. Szemben áll ezzel a merev, nem gimnasztikáztatott, a hajlítás külső oldalán nyújthatatlan izmokkal rendelkező ló, aminél a lovas azt tapasztalja, hogy a fej elfodítására változtatja menetirányát a ló. Persze! A merev ló a fej elfordítása a csípő másik irányba történő kiesését eredményezi. Ettől fordul a képzetlen ló. Ráadásul minél merevebb, annál fordulékonyabb. Osztatlan szárkezelés esetén persze szinte csak indirekt szárhatást tud a lovas érvényesíteni – a fordulékonyság csak a vállak vezetésével érhető el. Az osztott szárkezelés a lovasnak helytelen gondolatot, elképzelést sugall, végeredményben merev lovakat eredményez. 

Lovaglás két zablával

A modern díjlovaglás elképzelhetetlen a nagykantár (alátétzabla és a feszítőzabla) látványa nélkül. Hagyományosan ez nem így volt, a klasszikus megközelítésben a képzett lovat kizárólag feszítőzablával lovagolták. A kantár a kizárólag feszítőzablával ellátott felszerelést jelenti mindmáig, ettől eltér a kiskantár, ami a csikózablával ellátott kantárt jelenti és a nagykantár, ami a két zablával felszerelt eszközt nevezi meg. Itt kell hangsúlyozni, hogy a feszítőzabla a rendkívül minimális, kívülről szinte láthatatlan segítségek elérésére szolgál. Persze helytelen használata erőszakossághoz, durvasághoz, érzéketlen durva szájhoz vezet. Burián Mihály a már fent említett cikkében erről így ír: „S ha már itt tartunk vessük fel a csak kantárszáron történő vezetés kérdését. Meggyőződésem szerint ez a végső próbája az abszolúte átlovagolt lónak.” Burián álláspontja szerint helytelen a versenyeken a négy szár használatának (a két zabla) engedélyezése. És hát valljuk be, hogy Josipovich tanítványának és tisztelőjének messzemenően igaza volt. Napjaink díjlovas kultúráját látva világosan látszik, hogy a dupla zabla használata okolható a támaszkodásról vallott téves elképzelés térnyerésének, a helytelen támaszkodás pedig végső soron az engedelmesség hiányát eredményezi. Napjainkban a díjlovak a négyszögön kívül szinte semmire sem használhatók, átengedőségük, átlovagoltságuk szinte nulla.

Ugrásváltás minden egyes ugrásra

A piaffe és passage mellet a nagydíj leglátványosabb feladata a minden egyes ugrásra történő ugrásváltás. Holott a feladat „nem tartozik a lovaglóművészet alapelemei közé” – írja Josipovich Zsigmond a díjovas versenyekről. És meg is magyarázza, hogy miért: „...amíg a klasszikus iskolától átvett gyakorlatoknak bizonyos céljuk van, vagyis ezek vagy a ló gyakorlati alkalmazásában, mint például a hátralépés, röviden hátra arc, a pirouette, vagy fontos szerepet játszanak a ló teljesítőképességének fokozására, vagy a tökéletes engedelmesség elérésére és a járás kifejlesztésére – mint az oldaljárások, a piaffe, a passage – szolgálnak, s a ló természetes képességét fokozzák, addig a minden vágtaugrásra való ugrásváltás tisztán mutatvány, amely sem gyakorlati, sem – mint a fent említett gyakorlatok – speciális kéiképzési értéket nem jelent.” Röviden a minden vágtaugrásra való ugrásváltás puszta cirkusz, az a francia – egyébként klasszikustól eltérő, baucherista szemlélet ráerőltetése a modern díjlovaglásra. A baucherista és a magyar szemlélet közti különbség leginkább az amszterdami olimpián csúcsosodott ki. A magyar lovasok az olimpiára a klasszikus elveknek megfelelően készültek fel, ennek megfelelően a versenyzők lovainak állapotát tekintve Keméry Pált és lovát látták legjobbnak a jelen lévő szakemberek. A többi lovas teljesítményét látván a magyar versenyzők mégis a versenytől való visszalépés mellett döntöttek, mert számukra a sorozatos ugrásváltás a kiképzés eredményeként (ezért néha hibákkal) előlovagolható feladat volt, addig a baucheristák, mint a cirkuszlovakat betanították a feladat végrehajtására. Versenyzőink hiába mutattak volna be kiváló idomítottságú lovakat, hiába mutattak volna be remek lovaglásokat, a sorozatos ugrásváltások miatt reálisan nem számíthattak tényleges tudásukkal összhangba kerülő helyezésekkel. És hát midmáig ez a helyzet áll fenn. A sorozatos ugrásváltást a ló könnyen megtanulja, ám a sorozatos ugrásváltást végrehajtani képes ló nem feltétlenül elégíti ki a nehézosztályra, vagy a nagydíjra vonatkozó tartalmi követelményeket. És ez becsapja a lovasokat és a nézőket is. Nehezen érthető ugyanis a felszínes megközelítés számára az, hogy ha egyszer a leglátványosabb feladatot végrehajtja a ló, akkor miért lesz az idő előrehaladtával (versenyévről versenyévre) egyre ellenállóbb, egyre nehezebben lovagolhatóbb. Hát azért, mert a sorozatos ugrásváltásnak nincs kiképzési jelentősége. A minden ugrásra történő ugrásváltás elvárása pedig egyenesen inkorrekt, mert a ló a vágtaugrások ütemével nem tudja ide-oda halítani gerincoszlopát, végrehajtott mozgása, bemutatott lábsorrendje valójában természettől idegen, műanyag mozgás.

1 komment
Címkék: Lovas Nemzet

Szombaton Matiné!

2017. május 18. 06:59 - patkószeg

26_fejezet_g9375_sqr_16_45_40.jpg

Sportolj bármely szakágban, vagy legyél igényes szabadidőlovas, a minőségi lovaglás megkerülhetetlen része a hosszhajlítás. Miért kell hajlítani a lovat, ha sokat fog? Miért kell hajlítani a menős lovat és miért a visszatartót? Miért kell hajlítani azt a lovat, amit csak tereplovaglásra használnak? Hogyan kell a féloldalazást tanítani a lónak? Miért kell hajlítani az ugrólovat?

Hogy pontosan miért is segít a lovaglásban, hogyan kell végrehajtani, miként kell tanítani, azt a szombati Matinén megtudhatod. Részleteket ide kattintva találhatod!

Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda, 2017. május 20 10:00-13:00

Szólj hozzá!

Az ugrásváltás

2017. május 17. 09:30 - patkószeg

Az ugrásváltás, különösen a sorozatos ugrásváltás a kifejezetten látványos lovaglási feladatok közé tartozik. Végrehajtása egyfajta lovas bravúr, annak ellenére, hogy az sem a lovastól, sem a lótól nem kíván semmiféle különleges adottságot. Az ugrásváltást a szabadon mozgó ló önmagától is rendszeresen végrehajtja, azt kellő előkészítéssel minden ló (!) feladatszerűen is végre tudja hajtani. Különleges adottságot a lovas részéről sem igényel, azt mindenki meg tudja tanulni, mégis kezdő lovasnak érdemes először tapasztalt, megfelelően kiképzett iskolalovon gyakorolnia, hogy megérezze a segítségadás mozdulatát és a segítségadás megfelelő pillanatát.

Az ugrásváltás kézcserét jelent, amit a ló ügetés, vagy lépés közbeiktatása nélkül, a vágta lebegési fázisában hajt végre. Természetszerűleg mindkét kézre végre lehet hajtani, a kézcsere történhet bal kézről jobb kézre és jobb kézről bal kézre is. Az ugrásváltás lábsorrendje bal kézről jobb kézre: jobb hátulsó láb (1. patadobbanás), bal hátulsó láb és jobb elülső láb egyszerre (2.), bal elülső láb (3.), lebegési fázis a kézcserével, bal hátulsó láb (4.), jobb hátulsó láb és bal elülső láb egyszerre (5.), jobb elülső láb (6.).

Az ugrásváltás egyedülálló, mondhatnánk különös feladat abból a szempontból, hogy végrehajtása sem a ló egyensúlyi helyzetét, sem elengedettségét, sem egyenességét nem javítja. A klasszikus kiképzésben ezért csak arra használták, hogy terepen végrehajtott, hosszabb, egyenes vonalú vágta során a ló lábainak terhelése egyenletes legyen, valamint arra, hogy fordulatok végrehajtásakor, a lovat a fordulat irányába átugratva csökkenjen a bukásveszély. A sorozatos ugrásváltást, különösen a minden egyes ugrásra történő ugrásváltást ezért a klasszikus kiképzők a cirkuszi feladatok kategóriájába sorolták, a sorozatos ugrásváltás végrehajtásának megkövetelése a magasan képzett lovaktól a katonai szempontok háttérbeszorulását, a sportszempontok (a látvány) XX. századi előtérbe kerülését jelzi.

A ló az ugrásváltást iskolaszerűen („biztonságosan és szabályosan”) csak a megfelelő egyensúlyban, elengedetten és ferdeségtől mentesen tudja végrehajtani. Az ugrásváltás további előfeltétele, hogy a ló:

- képes legyen a vágta iramváltások végrehajtására (összeszedett-, közép- és nyújtott vágta),

- képes legyen ügetésben és vágtában helyesen reagálni a félfelvételekre,

- képes legyen az ellenvágta végrehajtására,

- képes legyen az egyszerű ugrásváltás (a vágta, lépés, vágta átmenet) tiszta végrehajtására.

A klasszikus kiképzők a vállak és a csípők precíz vezethetősége (egyenesség) érdekében, az ugrásváltás tanításának előfeltételeként (a fentieken túlmenően) szükségesnek tartják azt, hogy a ló képes legyen vágtában is végrehajtani a vállat be és a farat be feladatokat. Ugyan ez a hagyományos magyar álláspont is: „Az ugrásváltás tulajdonképpen abból áll, hogy a vágtázó ló hosszhajlításának (sic!) megváltoztatása következtében, vágtaugrásait a hosszhajlítás felé eső kézre változtatva folytatja jármódcsökkentés közbeiktatása nélkül. Kitűnik tehát, hogy jó ugrásváltást csak olyan lóval lehet helyesen végrehajtani, amelyik vágta közben az egyik kézről a másikra könnyen áthajlítható.”, írja Kókay Pál.

Érdekes, hogy például az ugrólovak modern képzése során a fenti előfeltételek hiányában is gyakran megkezdik az ugrásváltás tanítását: a kiképzők az akadályok ugratásának megkezdésével egyidejűleg elvárják a lótól, hogy a fordulatoknak megfelelő kézre vágtázzon. És hát vitathatatlan, hogy bár a végeredmény nem minden esetben lesz tökéletes, de a ló hamar megérti a feladatát, az adott szituációban a helyes kézre fog váltani. Az ugrásváltás iskolaszerű tanítását azonban mégis az előfeltételek birtokában kívánatos megkezdeni.

Az ugrásváltás tanítása többfajta módszerrel lehetséges. Mindegyik módszer abban egyezik meg, hogy a tanításra általában a napi munka utolsó részében kerül sor. A ló ekkor már kellően bemelegített, nem fűti az istállógőz, eredményes gyakorlás után a jutalmazást a munka befejezése is erősíti. Szintén mindegyik módszernél ajánlatos az, hogy a feladat gyakorlása midig a lovarda ugyan azon pontján történjen. Az adott ponton egy idő után a ló már várja a feladat végrehajtását. Gyakran, akár magától is végrehajtja az ugrásváltást, ami persze formálisan ellenszegülés, hiszen kivonja magát a lovas segítsége alól, de ez inkább túlbuzgóság, a feladat teljesítésének túlságos akarása. Ebben az esetben azonban az „ellenkezés” dicsérendő, mintsem dorgálást igénylő, később azonban „helyre kell tenni a dolgokat”, a lónak csak segítségadás esetén szabad a másik kézre váltania.

MATINÉ A HOSSZHAJLÍTÁSRÓL

Hogyan tanítsuk az oldaljárást? Kell-e az ugrások között a lovat hajlítani? Miért kell farat be lovagolni ha sokat fog a ló? Hogyan kell a hosszhajlításokat a fiatal lónak tanítani? Mi az a vállat be ülés?
A matinén elmélet és három lóval gyakorlati bemutatók lesznek láthatóak.

Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda, 2017. május 20, szombat 10:00-13:00

Részletek ide kattintva

Vágtában a lovas jobb vagy bal ülést alkalmaz az adott kéznek megfelelően. (A jobb és bal ülés kifejezés nem gyakran használt fordulata a magyar szakszövegnek, a vonatkozó hazai szakírások csupán annak lényegét, a combok egymástól eltérő helyzetét taglalják. A jobb és bal ülés fogalmát itt és most csak azért említem, hogy a kifejezés bekerüljön a hazai szaknyelvbe.) A jobb és bal ülés tehát azt jelenti, hogy a lovas nem teljesen szimmetrikusan ül a lovon. Jobb ülésben (jobb kézen haladva) a „külső comb érezhetően a heveder mögé”, a belső comb a hevederre helyezve fekszik, ezzel együtt a lovas csípője kissé elfordul, vállai változatlan helyzetben vannak: a lovas tartja az általános szabályt, hogy csípői a ló csípőivel, vállai a ló vállaival párhuzamosak. A ló a vágta során mindvégig állításban és hajlításban van, természetesen a belső oldalra. Az ugrásváltás segítségadása az, amikor a lovas az állítás/hajlítás irányát és ezzel egyidejűleg ülését váltja (jobb ülését bal ülésre, vagy fordítva). Az átállítás/áthajlítás mellett a combok úgymond ollóznak, aminek a látványát úgy lehet megfogalmazni, hogy az addig hevederen lévő comb a heveder mögé csúszik, miközben a másik comb ezzel ellentétesen mozog. A segítségadásnak van egy megfelelő pillanata, amit a lovasnak be kell gyakorolnia. Ez azért van így, mert az ugrásváltás csak a vágta lebegési fázisában lehetséges: a segítségadást nyilván ez előtt kell adni, hogy a ló kellően tudjon reagálni a lovas kérésére. Az átállításra/áthajlításra és az ülésváltásra általában az a legmegfelelőbb pillanat az, amikor a lovas csípője a vágtaugrás során előrefelé lendül. A segítségadás során nem szabad feledni Kókay mondását: „Az ugrásváltás csupán a csizmák és a kezek dolga. A test többi részének semmi köze hozzá.” Ez azt jelenti, hogy a feladat végrehajtása közben a testsúly sem oldalra, sem előre, vagy hátra nem mozdulhat.

Az ugrásváltás tanításának talán legegyszerűbb módszere a vágta irányának megváltoztatásával történik. A lovas átváltást, vagy körváltást lovagol és a kívánatos ponton (átváltásnál a falhoz visszaérve, körváltásnál a váltóponton) átállítja/áthajlítja a lovat az új kézre és ülést cserél. Eleinte segítség az adott pontra a földre lehelyezett rúd alkalmazása.

Az ugrásváltás tanításának másik ismert módszere körön ellenvágtából a helyes kézre történő átugratás. Ez a módszer az előzőhöz hasonló. Mindkét módszernél támogathatja az ugrásváltás végrehajtását a megfelelő pillanatban adott enyhe pálcasegítség. Mindkét módszernél a sikeres ugrásváltást azonnal dicsérni kell, hogy a ló megértse lovasa szándékát. Az ugrásváltás tanításának logikája azon alapul, hogy a helyesen végrehajtott feladatot kapcsolja a kiképző a segítségadáshoz.

A harmadik, szintén gyakran használt tanítási módszer ettől eltér: az, az egyszerű ugrásváltásból indul ki és a segítségadáshoz (az átállításhoz/áthajlításhoz, és az ülésváltáshoz) próbálja az ugrásváltás mozdulatát hozzákapcsolni. Mindehhez az egyszerű ugrásváltás, a vágta, lépés, vágta átmenet meglovaglása ad lehetőséget. Az átállítás/áthajlítás és az ülésváltás először az egyszerű ugrásváltás lépés szakaszában történik. A kiképző a feladat gyakorlásának előrehaladása során a lépésszakaszt egyre jobban csökkenti. Ez formálisan a lépésszám csökkentésével és az egyre gyorsabb átállítás/áthajlítással zajlik. A végén az ellenvágtában (külső hajlításban) az egyszerű ugrásváltáshoz érkező lovat, ülésváltással, a belső oldalra hajlított helyzetű lépésbe veszi fel a lovas. A ló gyakran már ekkor átugrik, mert megérti, hogy az ülésváltással a másik kézre történő vágtát igénylik tőle. (Pontosabban itt is az a helyzet, hogy az átmenetet kérő felvétel helyett csak félfelvételnek enged a ló és átugrik a másik kézre. Ezt az „ellenkezést” természetesen eleinte, a fentebb leírtakhoz hasonlóan dicsérni kell, ám a későbbiekben a lónak tudatosan meg kell különböztetnie az egyszerű ugrásváltás és az ugrásváltás feladatokat.) Ennél a módszernél utalni kell a hajlítottság és az egyenesség fogalmi különbségére. A hajlítottság a gerincoszlop helyzetére utal, az egyenesség pedig arra, hogy a ló két patanyomon mozog. Ennek megfelelően a hajlított ló egyenes, ha két patanyomon mozog.

Az ugrásváltás tanítására más módszerek is ismertek, most csak a legfontosabbakat soroltam fel.

„Az ugrásváltást nyugodtan, ütemben, egyenes vonalon folyamatosan kell végrehajtani.” Hibás az ugrásváltás végrehajtása, ha a ló elöl, vagy hátul késik, illetve egy teljes ütemet késik (csak az ülésváltást követő vágtaugrás során hajtja végre az ugrásváltást), közbetesz (a kézcsere közben egy ügetőlépést tesz), feldobja a farát, változtatja az ütemét, változtatja az iramát, elferdül. Mindemellett azt is tudni kell, hogy az ugrásváltás megfelelő ügyességet kíván a lótól. Gyakori, hogy kezdetben a ló a felsorolt hibák egyikét rendszeresen elköveti, ezeket nagy empátiával kell kezelni: a feladat teljes megértésével, a ló ügyesedésével ezek a hibák általában önmaguktól elmúlnak. Mindezzel együtt, ha a ló közbetesz, az azt jelzi, hogy még nem értette meg a feladat lényegét. Mindenfajta késés leginkább merevségre utal, a far feldobása, az ütem, vagy iram változtatása többnyire egyensúlyhibát jelez. A lovas látványos ollózása, felsőtestének dobálása, túlzott csavargatása bizonytalanságot mutat, a lovas nem biztos önmagában, a feladat végrehajtásának sikerességében. A helyes, jól begyakorolt ugrásváltás kívülről majdhogy nem láthatatlan ülésváltással történik.

Szólj hozzá!
Címkék: Lovas Nemzet

Kkmajsa forevör!

2017. május 12. 21:41 - patkószeg

ximg_4608_1.jpg

A hazaszeretet nem egy elvont fogalom. Nem olyan valami, amit csupán szép kimondani, amire kultúremberként hivatkozni illendő, hanem annál jóval több. A hazaszeretet valamiféle igen erős, szívet szorongató, de mégis édesnek mondható érzés, hogy ide tartozunk, itt jó nekünk. Budapesten persze nem nagyon "jön a fíling", de szerte az országban igen - számomra pedig legerősebben az Alföld pusztaságain, különösen a barátaim között Fülöpházán, Jásszentlászlón, Kiskunmajsán. Ha ott vagyok, akkor boldog vagyok, mégis szinte sírhatnék. Valami elemi erő húz oda, valami furcsa ősi kötelék: a látvány (a puszta, a semmi) habzsolása, az emberek szeméből a becsület és tisztesség olvasása.

Kislányaim a napokban válaszút elé kerültek. Szardíniára utazzanak nyáron az olasz tengerpartot élvezendő, vagy Kiskunmajsára a kunfakó táborba. Nem volt kérdés számukra. Nekik már soha többet nem kell magyaráznom, hogy a hazaszeretet nem elvont fogalom... Büszke vagyok rájuk. Kkmajsa forevör!

Szólj hozzá!

Látni és érezni: Érzi-e a lendületet a kéz?

2017. május 04. 07:07 - patkószeg

A lendületnek semmi köze a ló iramához. Ezt ugyan mindenki elfogadja, a közgondolkodás mégis az, hogy ha írás jelenik meg a lendületről, akkor azt biztosan nyújtott ügetés képpel illusztrálják. Ugyanezt támasztják alá napjaink díjlovas versenyei, ahol a legmagasabb kategóriákban szint már nem lehet összeszedett jármódokat látni, az összeszedettséget előíró feladatokban (pl. oldaljárás) a lovak valalami furcsa siettetése látszik, amitől egészen természetidegen mozgással csak szaladnak előre. Az ilyen feladat pontozólapon való elismerése mind a bíró, mind a lovas részéről azt jelenti, hogy sem nem értik a lendület lényegét: a bíró nem látja a lendület jeleit, a lovas pedig nem érzi.

Kajászói Matiné 2017. május 20 délelőtt 10:00 - 13:00

Hogyan tanítsuk az oldaljárást? Kell-e az ugrások között a lovat hajlítani? Miért kell farat be lovagolni ha sokat fog a ló? Hogyan kell a hosszhajlításokat a fiatal lónak tanítani? Mi az a vállat be ülés?

Matiné a hosszhajlításról: elmélet és gyakorlat részletekért ide kattints!

Persze a nagy kérdés az, hogy az ülés mellett a kéz is érzi-e a lendületet. A pontos válasz az, hogy igen, de nem úgy! Minél nagyobb ugyanis a lendület, annál kisebb erővel támaszkodik a ló. Mondhatnánk azt is, hogy a helyes lendület esetében csak a szár súlyát ézi a lovas a kezében. Ha tehát a ló erősen támaszkodik az egyértelműen azt jelenti, hogy elégtelen a ló lendülete akármilyen puccos mozgást is produkál. Nagy támaszkodás esetén biztosan nem lendületes a ló! A probléma az, hogy a kis támaszkodás esetén sem lehet egyértelműen állítani, hogy lendületes a ló. A kis támaszkodás lehet, hogy a lendületet jelzi, de nem biztos. A kis támaszkodás lehet, hogy jó, lehet, hogy nem. Ez viszont azt jelenti, hogy a támaszkodás kapcsán nem érzi a kéz a ló lendületét, a támaszkodás mértékéből csak a lendület hiányára következtethet a néző és a lovas, magára a lendületre nem.

Akkor mégis hogyan érzi a kéz a lendületet? A ló fordíthatóságából! Az indirekt szárhatás ugyanis annál jobban érvényesíthető, miniél könnyedebbek a vállak, minél inkább a ló a hátulsó lábára veszi a súlyt, azaz minél lendületesebb. Míg tehát a külső szemlélő a vállak megkönnyüléséből, az elülső lábak könnyedebb mozgásából tud a lendületre következtetni, addig a lovas keze ugyanezt a ló fordíthatóságán érzi.

A lovasérzésről írt további cikkeimet ide kattintva olvashatod.

1 komment

Monty Roberts és Tuska Pali

2017. május 03. 11:14 - patkószeg

A napokban, Monty Roberts magyarországi kurzusa kapcsán megszólalt Tuska Pál is. Sokan félreértették. Pedig mondandója világos és egyszerű volt, amit - végül is - a szakállas viccel lehet összefoglalni:

Két krokodil úszik a Nílusban. Feljönnek levegőt venni. Az egyik megszólal: "Jaj, de gyönyörű ez a Nílus!". Másodszor is feljönnek és ugyanaz a krokodil ismét megszólal: "Jaj, de gyönyörű ez a Nílus!" Mikor már harmadszor is ugyanez történik, a másik is megszólal: "De a mi Volgánk sem kutya, alezredes elvtárs!"

Monty Roberts méltán világhírű lovas mester. Tudása, hozzáértése nem lehet kétséges senki előtt sem. Ám hozzá kell tennem, a szememben Tuska Pál szakmaisága egy szemernyivel sem kisebb. Az az ember, aki az atlantai olimpia terepversenyét akadályhiba nélkül teljesítette, az aki az alábbi videón látható lovast és lovat felkészítette, akinek a háta mögött Monty Robertshez hasonlóan számtalan ló belovaglása és kiképzése áll, nem utolsó sorban, akit magam is mestereim között tisztelek, az szakmaiságban egy színvonalon áll a legnagyobb kortárs lovas mesterekkel, így Monty Robersszel is.

Kajászói Matiné 2017. május 20 délelőtt 10:00 - 13:00

Hogyan tanítsuk az oldaljárást? Kell-e az ugrások között a lovat hajlítani? Miért kell farat be lovagolni ha sokat fog a ló? Hogyan kell a hosszhajlításokat a fiatal lónak tanítani? Mi az a vállat be ülés?

Matiné a hosszhajlításról: elmélet és gyakorlat részletekért ide kattints!

Persze Monty Roberts és Tuska Pál között nagy különbség is van. Monty Roberts nemzetközi márkanév - ismertségét kemény és tudatos munkával évtizedek óta sikeresen építi a mester. De ez ne tévesszen meg senkit! A nagyszerű és fényes brand láttán senki ne gondolja, hogy a hazai szakemberek kisebb gyakorlattal rendelkeznének, ne tudnának a lókiképzés csínjáról-bínjáról kevesebbet, mint az amerikai mester. A márkanév a szaktudás egyfajta csomagolása és ha a hazai csomagolás kevésbé tűnik is csillogónak, ha a hazai szakemberek ismertsége nem tudja felvenni a versenyt Monty Robertséval, attól még szaktudásuk ugyanolyan színvonalú! Mert hát Tuska Pali mellett tucatnyi másik hazai lovasembert is ide tudnék sorolni, akik a szememben hasonlóak Monty Robertshez...

1 komment

Nemzeti lovaskultúránk: Igenis létezik!

2017. május 02. 07:06 - patkószeg

14718779_1282435358454946_323692431768796189_n.jpg
A napokban, egyébként általam szeretett és tisztelt lovasbarátaim kérdőjelezték meg, hogy lovas nemzet vagyunk-e. A leghatározottabban ki kell jelentenem, hogy kultúránk mélyrepülése ellenére igenis azok vagyunk!

A nagy kérdés persze az, hogy lehet-e nemzeti kultúrák között különbséget tenni, egyáltalán lehet-e azokat rangsorolni. Vajon mondhatjuk-e azt, hogy azért mert Balzacot többen olvanak, mint Jókait, akkor a francia kultúra előrébb való, mint a magyar? Vagy mondhatjuk-e azt, hogy a francia nemzet olvasó nemzet, a magyar kevésbé? Nyilvánvalóan nem. Statisztikai adatok alapján nem lehet ilyen típusú kérdésekben állást foglalni. Így a lovaskultúra terén sem lehet kizárólagos például a versenyeredmények előszámlálása. De akkor milyen alapon állítom, hogy igenis lovas nemzet vagyunk?

Egy kis történelem

A XVIII. században, a török hódoltság megszüntét követően, az osztrák örökösödési háborúban, jelentek magyar könnyűlovasok európa hadszínterein - kétszáz év szünet után. A megjelenés mindkét fél számára meglepetést okozott. A magyarok nem hittek a szemüknek, hogy a nyugat-európai hadviselés ügetésben hajtja végre a lovasrohamokat, a másik oldal viszont képtelenségnek és műveletlenségnek tartotta a terepen is nagysebességgel végrehajtott lovas hadműveleteket. Szakmai vita kerekedett: ez az alapja a mindmáig tartó modern klasszikus vitának. A nyugat-európai lovas szakemberek, nem kis önhittségről tanubizonyságot téve a nagysebességű lovaglást lesajnálkozva mezei (campagne) lovaglásnak minősítették, szembe állítva ezzel a saját, katonai lovasakadémiákon tanított lovaskultúrájukkal, amit akadémista, vagy magasiskolai stílusnak neveztek. Tévedtek! A magyar könnyűlovasság ugynúgy akadémista volt, csak más lófajtákkal és nagy sebességgel, amit erdőn, mezőn műveltek.

Katonailag viszont sok kérdést nem lehetett feltenni, vitathatatlan volt a magyar könnyűlovasság mindent elsöprő fölénye, a nyugat-európai országok azonnal huszár ezredeket állítottak föl. Lovaglási sebességüket felgyorsították, kultúrájukat viszont elvesztették. Nekünk, magyaroknak erre a nagysebességű, de kultúrálatlan lovaglásra külön kifejezésünk van – anglománia. Az elvesztett kultúráról világosan beszél a talán legnagyobb kortárs akadémista lovas, Bent Branderup, amikor a kétszáz évvel ezelőtt elveszett lovaskultúra felelevenítését tekinti legfőbb missziójának.

Nálunk viszont ez az akadémista, más szóval iskolalovas kultúra fennmaradt egészen az 1960-as évekig. Keméry Pál huszár ezredes például még az ötvenes években is a lovaskultúra nyilvánvaló részeként ír arról, hogy megkülönbözteti a három-, négy- és kétütemű vágtát, azaz a vágta iskolajármódjait is ismerte, művelte. De ez az szemlélet nem csak a magaskultúrában, hanem a közkultúrában is tetten érhető. Például az első világháború hőseinek emléket állító komáromi huszárábrázolás iskolaállj feladatban ábrázolja a huszárezred lovasát. Ez két dolgot jelent: egyszer azt, hogy az akadémista stílusú lovaglás jelképével ábrázolták a komáromi huszárezred kultúráját, tehát az ezred akadémista stílusban képezte lovasait, lovait, de azt is, hogy a szobrász nyilvánvalónak gondolta, hogy a szobor átlagos nézője megérti, hogy a feladat a lókiképzés minőségét jelzi, azaz két világháború között az akadémista kultúra közkultúra volt, ahhoz mindenki értett. A hozzáértés nem feltételnül jelenti a művelést! Napjainkban például egy négyéves kisgyerek kapásból tud űrhajót rajzolni, annak ellenére, hogy még sohasem látott és nyilvánvalóan nem is tudna készíteni. De mostani közkultúránkhoz hozzátartoznak bizonyos ismeretek az űrhajózásról, mint a technika magaskultúrájáról. Azzal, hogy lovas nemzetnek tekintjük magunkat azzal tulajdonképpen azt fejezzük ki, hogy nálunk az a akadémista kultúra a XX. század közepéig fennmaradt, míg másoknál évszázadokkal ezelőtt megszűnt. Kultúránk nem jobb, vagy rosszabb másoknál, hanem egyszerűen nálunk létezett, másoknál pedig már korábban elsüllyedt, elveszett.

Lovas kultúránk jelene

Napjainkban két tényezővel kell szembenéznünk lovaskultúránk minősítése során. Az egyik az, hogy az akadémista szemlélet, a lókiképzés magaskultúrája a hetvenes, nyolcvanas években megszakadt, a néhány évtizede még élő kultúrának mára már csak töredékei, roncsai fedezhetők fel. A hetvenes és nyolcvanas évek pozícióban lévő lovasszakemberei, az edzők, a sportolók a kommunizmusban elfoglalt kivételezett helyzetükből fakadóan teljes mértékben elhatárolódtak az előző generáció magasan képzett szakembereitől, saját ismereteiket autodidakta módon próbálták megszerezni. Nem értették meg, hogy más szakmákhoz hasonlóan ezt a szakmát sem lehet kitalálni. Tudásuk így arra szorítkozott, amit a versenyeken másoktól ellestek, illetve amit innen-onnan összecsipegettek. Gyakorlati ismereteikben ugyan valami segítséget elfogadtak az így-úgy megtűrt, lesajnált, kézlegyintésekkel elintézett altisztektől (Magyar Imre, Erdős Sándor, Tóth István, Bondor András, stb.) de elméleti képzettségük végletesen sekélyes maradt, hiszen ebben az altisztek nem tudtak segítséget nyújtani. Ez az oka a sportsikereink elmaradásának, a ló és lovasképzésünk eredménytelenségének. Nem kétséges, hogy hagyományos lovaskultúránkat fel kell éleszteni.

Másrészről meg kell állapítani, hogy a minőségi lovaskultúrát nem lehet kizárólag a sportversenyek eredményességével leírni. A sportstatisztika egyfajta jelzése a fennálló állapotoknak, de a kultúrának más dimenziói is vannak. Például az, hogy milyen elképzeléseink vannak a helyesen képzett lóról, milyennek gondoljuk az ideáis lovasteljesítményt. Ez ügyben itt, elég legyen csak a tereplovaglásra utalnom: az nálunk természetes, vannak viszont olyan helyek (hihetetlen versenyeredményekkel, statisztikákkal) ahol tereplovaglásnak számít az istállótól való pár száz méter battyogás az aszfalton... Szóval lovaskultúrát kizárólag a versenyeredményekkel leírni nem lehet. Bár a sportban sikertelenek vagyunk a körülöttünk lévő emberek szívében pontosan él közös kultúránk, pontosan együtt doban meg, vagy nem a szívünk az egyes lovas teljesítményeket látván, pontosan ugyanarra gondoljuk, hogy mi a jó és a rossz - az utolsó vidéki kicskocsmában, vagy a legpuccosabb lovardában is ugyanazt mosolyogják, vagy süvegelik meg. Él a közkultúra, lovas nemzet vagyunk!

Jön, jön, jön!

Ráadásul a lovaskultúra a XXI. században változás előtt áll. A ló egyre inkább családtaggá válik, ezért a lovasok döntő többsége nem a versenyeken elért eredményekre fog áhítozni, hanem saját lovával megélt, meghitt boldogságra. A minőségi, értsd nem teljesítményszermléletű, hanem valódi tartalommal rendelkező ló- és lovasképzésé a jövő. Az akadémista, iskolajármódok lovaglására is képes stílus meg fogja hódítani a lovas közvéleményt. Mindebben a régi-új stílusban pedig a legdivatosabb, a leginkább szívmelengedtetőbb annak könnyed, nagysebességű, erdőn, mezőn gyakorolt válfaja, a magyaros stílus lesz. Olyan csillagállás közeledik, ami divatként a hagyományos magyar lovaskultúrát fogja példának tekinteni. Erre előre készülve kell megragandunk szerencsénk üstökét!

És mindez nem csak a lovaglás stílusában, hanem a lóválasztásban is meg fog jelenni. Mindenkinek azt tudom tanácsolni, hogy ha versenyen akar részt venni, akkor menjen külföldre és vásároljon teljesítményre szelektált hibrid lovakat. De, ha jó hátaslovat akar, ha élvezni akarja a lovaglás örömeit, akkor válasszon nagy ellenálló képességű, inteligens rassz lovat, Ha az örömöt könnyed stílusban akarja megvalósítani, akkor vásároljon magyar fajtát!

Szólj hozzá!
Címkék: Lovas Nemzet
süti beállítások módosítása