Milyen a nehézosztályú ló? Milyen a nagydíj szintre kiképzett ló? Megkerülhetetlen a kérdés, hiszen helyes elképzelés nélkül esélytelen a lókiképzés. Jól megfogalmazott célok nélkül a napi munka robottá válik, irányt téveszt, az egyébként kimagasló erőfeszítések is hiába valóvá válnak, a fiatalon tehetséget mutató lovak nem váltják be hozzájuk fűzött reményeket: fel sem jutnak a csúcs kategóriákba, vagy, ha nyögvenyelősen sikerül, akkor a kelleténél hamarabb elöregszenek, megsérülnek, tönkre mennek.

A feltett kérdésre a díjugratásban és militaryban egyszerűnek tűnik a válasz: az a ló nehézosztályú, az a ló nagydíj kategóriájú, amelyik az adott szintre kiírt versenyeket eredményesen be tudja fejezni.

Díjlovaglásban azonban a hasonló megközelítés komoly hibákhoz vezet. Ha valaki azt gondolja, hogy a programokban előírt feladatok puszta betanításával nehézosztályúvá, vagy nagydíj kategóriájúvá képezte ki lovát, az tévúton jár. A feladatok öncélú betanítása kitartást, szorgalmat igényel, és nem lókiképzési szaktudást. Az ilyen teljesítmény a cirkuszi kategóriába sorolja bemutatójukat, a kiképző hasonló erővel kutyákkal, vagy fókákkal is foglalkozhatna.

A lovassportban az egyes feladatok végrehajtása nem célja a kiképzésnek, hanem eszköze. A nehézosztályú, kiváltképpen a nagydíj kategóriájú ló engedelmesen, atletikusan, iskolaegyensúlyban hordja lovasát. Az egyes feladatok arra valók, hogy a ló elengedettségét, erőnlétét, végül egyensúlyi helyzetét javítsák, nem véletlen hogy a legmagasabb kategóriákat hagyományosan az iskolaegyensúllyal azonosítják, nem az egyes díjlovas feladatok végrehajtásával.