Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Még négy hely!

2013. április 23. 10:50 - patkószeg

jarlkicsi.jpgMájus 19-re egynapos kurzust szervezek Sabine Oettelhez, az Academic Art of Riding lovasmesteréhez. A kurzuson elméleti előadás után Sabine Oettel, három lóval, csikó kategóriától a magasiskoláig kézen mutatja be az elhangzottakat. A bemutató után ismét elméleti rész következik, ahol kérdések feltételére is lehetőség adódik. A kurzus alapvetően az elengedettség, az egyensúly és az egyenesség klasszikus kialakításával foglalkozik, a fiatal ló kezdeti képzésétől a legmagasabb szintig.

A kurzus helyszíne Bad Füssing (kb.5 órányira Budapesttől), ahová aznap reggel együtt utaznánk saját szervezésben autókkal. (Egy-egy autóba négyen-öten összeülnénk, így csak néhány ezer forint lenne a benzinköltség.) A rendezvény családias (egy tucatnyian mennénk), a lókiképzés gyakorlatát a magasiskolai feladatokig testközelből, magyarázatokkal ellátva lehet "megkapni". A kurzus után hazaindulunk, hogy még aznap éjjel hazaérjünk. A kurzus díja 50 euró. Az előadást én fordítom magyarra!

Még négy hely van! Jelentkezni a goblyos@gmail.com címen lehet.

Kedvcsinálónak az alábbiakban mellékelem a mester sikeres croupade (!) tesztjét és terre a terre feladatot bemutató videóját.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zablaeskengyel.blog.hu/api/trackback/id/tr495242621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.