Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

A felvétel: minden, vagy semmi

2013. december 09. 20:49 - patkószeg

A felvétel (a félfelvétel, a teljes felvétel, az iskolafelvétel) a lovaglás, a lókiképzés legfontosabb segítsége. Végrehajtásához a lónak is és a lovasnak is meg kell értenie annak célját, lovaglási értelemben vett segítségét és a végrehajtás során elvártakat. Röviden úgy lehet összefoglalni, hogy aki jó felvételt tud végrehajtani, az mindent ért a lovaglásról, aki nem, az semmit.

A félfelvételt az iram rövidítésére, az összeszedettség, vagy tartás javítására, az elveszett tartás visszanyerésére, a ló figyelmesebbé tételére, a zablára való dőlés megakadályozására használjuk. A felvétel alacsonyabb jármódba való átmenetet, a teljes felvétel a ló megállítását célozza, míg az iskolafelvétel ennél is tovább megy, az az iskolaállj, vagy levade segítsége.

Azt, hogy pontosan mit is a felvétel segítségadása azt nem egyszerű kiolvasni még a leginkább elfogadott szakkönyvekből sem. A felvétel végrehajtásáról például az Irányelvek lovaglás és hajtás számára című könyv első kötete a következőket írja: „Előrehajtó lábszársegítségek és meghúzott derék kíséretében a lovas kitartó vagy felvevő szársegítségeket ad a szükséges mértékben.” A leírásból nem sok derül ki, hiszen:

  • A megfogalmazás nyilvánvalóan tautológia. (A dolgot önmagával magyarázó meghatározás.) A felvétel fogalmát nem lehet a felvevő szársegítséggel magyarázni. Mert, hát éppen arra lennénk kíváncsiak, hogy milyen is az a felvevő szársegítség!
  • Szintén nyilvánvaló, hogy az iram rövidítéséhez, vagy alacsonyabb jármódba való átmenethez nem lehet előrehajtó csizmasegítséget adni, még rövid időre sem. Az előrehajtó csizmasegítségből a ló miért is következtetne a rövidülés, vagy a jármódváltás szükségességére?
  • Tovább menve: mit gondoljon a ló az egybevágó segítség céljáról, az előrehajtó csizmáról és a kitartó szársegítségről. Ettől javulna a ló önhordása, vagy szűnne meg a zablára való dőlés? Egybevágó segítség adása kiképzett, teljesen átengedő lónál talán lehetséges, de a fiatalnál semmiképpen!
  • Végül, de nem utolsó sorban, a megfogalmazás megfeledkezik a lovas súlypontjáról, azaz arról, hogy azzal a lovasnak mit kell tennie. Változatlanul hagyni, előre, vagy hátra mozdítani?

Az Irányelvek így folytatódik: „A lovasnak úgy kell adnia a segítségeket, hogy azok ne hátrafelé hassanak, hanem úgy, hogy a ló azokhoz magától hozzálépjen.” Hogyan lehet úgy szársegítséget adni, hogy az ne hasson hátra?

Lejjebb az írás még egyszer megfogalmazza a felvétel lényegét, immár kicsit érthetőbben: „…a félfelvételt a lónak rövid ideig tartó lábszár, testsúly és szársegítségek közé történő fokozott bezárásával adjuk…”. Na itt már nem előrehajtó csizmasegítségről van szó, hanem a keret fokozott érvényesítéséről! Bár a szöveg továbbra is homályos, hiszen hogyan kerül ide a testsúly, az mit zár be? Az világos, hogy a szár elölről, a csizma hátulról „mutatja” a keretet a lónak, de a testsúly?

Tovább ez áll: „…Az egész felvétel alkalmával adott aktív lábszárhatásnak és a meghúzott deréknak a megállás pillanatában is megfelelő csekély mértékben működnie kell. Ez megakadályozza a hátralépést és a ló hátulsó lábait egyenlő mértékben terhelve a súlypont felé helyezi.” Itt ismét a csizmasegítségről van szó, de nem előrehajtóról, hanem a hátralépést megakadályozóról. Ez nem egy és ugyanaz, hiszen a hátralépést megakadályozó csizma tulajdonképpen csak őrködik és lehet, hogy nem is kerül hatásba, szemben az előrehajtó csizmával, amit képtelenség hatásba helyezés nélkül alkalmazni!

Hogyan is kell tehát elképzelni a felvételt és ahhoz milyen segítségek társulnak? A felvétel céljainak megfogalmazásában vitathatatlanul helyes az Irányelvek álláspontja, mindezzel együtt ettől kissé eltérő megközelítés talán érthetőbbé teszi a lényeget.

A felvételnek kettős célja van. Javítja a ló együttműködési szándékát és javítja együttműködési képességét. Együttműködési szándékát a ló a lovas bármilyen nyomására történő engedésével mutatja fel. A nyomásra való engedést a legtöbb lovas oldal irányban alkalmazza (a csípőnél, vagy a vállon), de ilyen a felvevő szársegítség is. A felvevő szársegítség során a zabla nyomására a lónak engednie kell. Az engedés során a tarkó és a nyak fel és hátraigazodik, a váll és a hát hátraigazodik, a csípő és a hátulsó lábak ízületei hátraigazodnak és lesüllyednek. A felvétel persze tanult „dolog”, az először nem fog „átmenni” a ló teljes testén. A felvétel gyakorlása során a lovas megérezheti, hogy a lónak melyik az a testrésze, ameddig még eljut a felvétel (melyek azok a testrészek, amelyek engednek a nyomásnak), de meg fogja találni azt a testrészt is, ahol az ellenállásba ütközik, ahol a felvétel elakad, blokkolódik. Ez az előzőeknek megfelelően lehet, hogy a tarkó, a nyak, a váll, a hát, a csípő, de akár a hátulsó láb ízületei is lehetnek. A lovas a száron keresztül csak a merev részig rendelkezik „információval”, a mögöttes rész állapotát nem ismeri. A képzés során az ellenálló testrészt fel kell oldani, a lónak előbb-utóbb az adott helyen engednie kell. Az oldást, a merevség megszüntetését oldalirányú (laterális) hajlításokkal lehet elérni. Ha a merevség megszűnt az adott helyen, lehet, hogy hátrafelé még másik merev testrészt is talál a lovas.

Ebből a logikából következik az az elv, hogy a lovat csak elölről hátrafelé lehet elengedtetni. A ló a zabla nyomásának való engedéssel tehát az együttműködési szándékát mutatja be. Az ellenállás az együttműködési szándék hiányát, vagy nem megfelelő mértékét jelzi. De a fentiek azt is jelentik, hogy az elengedettségről nem lehet általában gondolkodni, a lovat csak akkor lehet elengedettnek tekinteni, ha minden egyes testrészét megvizsgálva, azokat külön-külön is elengedettnek találjuk. A minden testrészre kiterjedő elengedettség azért fontos, mert, ha csak egy testrész is merev, akkor nem csak a felvétel nem tud azon „áthaladni” hátrafelé, hanem a hátulsó lábakban ébredő toló- és hordozóerő sem tud akadálytalanul a zabláig előrejutni!

Persze az állítás fordítva is igaz! Ha a hátulsó lábakban ébredő toló- és hordozóerő eljut a zabláig, akkor vélhetőleg nincs merev, ellenálló testrésze a lónak, akkor a felvétel is át fog menni a teljes testén. Ebben a megközelítésben érthető, hogy az Irányelvek a felvételt csizmasegítséggel kapcsolja össze! Érdekes, hogy míg a felvétel alkalmazásával a száron keresztül a lovas „megtalálhatja” a blokkoló testrészt, addig a hátulsó lábakból eredő erőnek a ló testén való végighaladásáról csak azt tudja érzékelni a lovas, hogy az eljutott-e a zabláig, vagy sem!

Az együttműködési képességet az javítja, hogy a zabla nyomására való engedéssel, a fel és hátraigazodással, a csípő süllyesztésével, a hátulsó láb ízületeinek meghajlításával a ló hátrébb helyezi súlypontját, a hátulsó láb határozottabb mértékben vesz részt a teherhordásban, a mar megemelkedik, az elülső lábak mozgása, valamint a zablán való támaszkodás könnyedebbé válik, miközben a ló nyakával és tarkójával feligazodik.

Nekünk, lovasoknak az a szerencsénk, hogy a felvételt álló helyzetben is lehet gyakorolni. Ugyan úgy, mint a hosszhajlításokat. Ezért van az, hogy a lovat álló helyzetben, például pilárok között, a passage kivételével, mindenre meg lehet tanítani, teljesen ki lehet képezni! Aki állóhelyben gyakorolja a felvételt, az könnyen megértheti nemcsak annak lényegét, hanem segítségadását is. A fentieknek megfelelően tehát a zabla nyomására a lónak engednie kell. Másképpen ezt úgy lehet megfogalmazni, hogy a lovas öklei határozzák meg a tarkó magasságát és a nyak hosszát. Az öklök határozzák meg (a zablán keresztül) a keret elejét. A keret szűkítése a ló súlypontjának hátrahelyezésével kell együtt járnia. Ennek megfelelően kell a lovasnak szintén hátrébb helyezni a súlypontját. Természetesen a súlypont hátrahelyezése nem járhat a keretből való hátrafelé történő kilépéssel (mozgás közben a keretből való hátrafelé történő kieséssel) A keret hátsó részének „fenntartásáért” a lovas combjai a felelősek. A felvétel során tehát a lovas alkalmaz, vagy alkalmazhat combsegítséget, természetesen olyan mértékben, mint amit a hátulsó lábak aktivitásából következően a keret hátulsó részének fenntartása megkíván. A combok használatának kérdése azért nem egyszerű, mert a lónak meg kell különböztetnie ezt a combsegítséget az előrehajtó combsegítségtől, annak ellenére, hogy azok nagyon hasonlóak. A megkülönböztetés képességét meg kell tanítani a lónak. A keret hátulsó felének megtartása, vagy szűkítése a combokkal nem előrehaladást, hanem az ültetettség növelését, a hátulsó lábak ízületeinek fokozott hajlítását kívánja meg a lótól.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zablaeskengyel.blog.hu/api/trackback/id/tr345683640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kandare 2013.12.12. 08:44:54

Szerintem az Irányelvek nagyon is jól írja le a felvétel segítségeit, csak megfelelôen kell értelmezni (bár tény, hogy a magyar fordítás nem adja igazán hitelesen vissza a német szöveg árnyaltabb megfogalmazását).
Az elôre hajtó csizma segítség nem azt jelenti, hogy a lovas a lovat elôre hajtja (tehát magasabb iramra ösztökéli), hanem hogy a lovat hátulról elôre lovagolja a szárhoz (tehát nem az iramot növeli). Ezért van az, hogy a hátra lépés korrekt lovaglásánál is valójában elôre lovaglásról beszélünk. Mind a fél-, mind a teljes felvételnél sôt a hátraléptetésnél is a ló nem a szár nyomására kell hogy végrehajtsa a feladatot (hiszen akkor vagy vonal, vagy szár mögé kerülne, a hátra lépésnél pedig az elejére esve "kitolatna" a lovas alól), hanem a lovas ülésére és csizmáira reagálva "jobban rálép" a felvevô=kitartó szárra, amelyrôl rugalmasan "ellökôdve" (tehát nem "ráfeküdve") súlypontját hátra felé tolja el (lsd. Piaffe, hátralépés).
Ha a nyak és a tarkó a kéz hatására igazodik fel és hátra, nem pedig a súlypont hátrafelé való eltolódásának eredményeként akkor abszolút feligazításról beszélünk (a relatív feligazítással szemben) ami tartósan semmi esetre sem kívánatos.
Egybevágó segítség az, ha a lovas kitartó (netalán hátra felé ható) szársegítség mellett ülésével és csizmáival a ló lépéseinek ill. ugrásainak meghosszabbítására irányuló segítséget ad.
Ha a szár segítség hátra felé hat, akkor a ló hátulsó lábai törvény szerûen kimaradnak. Tehát a szár segítség kétféle lehet: vagy kitartó, vagy engedô.
Fentiekbôl talán érthetôbb, hogy kiváló mesterek miért is beszélnek arról, hogy a jármódok közötti átmenetek, sôt a hátra léptetés is mindig elôre lovaglással kell, hogy történjen.