Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Zrínyi és Rákóczi csizmája

2015. július 07. 14:03 - patkószeg

kepernyofoto_2015-07-07_13_52_14.png

A ledület a lovaglás egyik legnehezebben megérthető fogalma. Sokat és sokféle megfogalmazással lehet és kell róla beszélni, hogy teljes mértékben érthetővé váljon, sokszor azonban egy-egy ábrázolás többet tud kifejezni, mint a hosszas elemzés.

A lendület tartalma

Bár minden szakírás kijelenti, hogy a lendületnek semmi köze az iramhoz, a lendületes mozgást mégis szinte mindig a közép- és nyújtott ügetéssel, vagy a közép- és nyújtott vágtával ábrázolják. Ez hibás, hiszen az állítással ellentétes gondolatot sugall. A magam részéről a lendület kapcsán Zrínyi Miklós portréját szeretem segítségül hívni. A kép eleve érdekes, hiszen az ülés helyzete, a lovas pozíciója, a szárkezelés inkább a cowboy dressage lovasainak stílustát közelíti, mintsem a magukat klasszikusnak tekintő díjlovasokét, de figyelmesen vizsgálva a részleteket, egyértelmű, hogy az pontosan igazodik a magyar hagyományokhoz, így akár a XX. század elején keletkezett szakírások minden egyes állításához is!

A hosszú szár ellenére a ló egyértelműen száron van. A száronlét ugyanis nem a támaszkodáshoz kapcsolódik (legalábbis nem úgy, ahogyan az napjainkban általában látható), hanem a keret ló által történő elfogadásához. A keret “elején” a ló a hosszú szár ellenére, rendkívül finom támaszkodást vesz. Úgy, ahogyan azt régen mindannyian tanultuk: a helyes támaszkodás mértéke a szár súlyával megegyező, ha pedig a szárat elvágnánk, és rövid szakaszon cérnával helyettesítenénk, akkor a cérna nem szakadhatna el.

A kép világosan árulkodik az “engedtető” technika végletes érvényesítéséről. Az engedtetés két legfontosabb “hozadéka” ugyanis az, hogy az engedtetések sorozatával a ló együttműködése javul, másrészről az engedtetésekkel az engedtetéshez szükséges nyomás mértéke fokról-fokra csökken. Végül a keret elején alkalmazandó szárhatás (ami a keretet meghatározza) szinte végletekig lecsökken és a ló és lovas páros eljut az öntartásig. Megjegyzendő, hogy a feligazítottság mértékét a lovas az ülésével tudja szabályozni. Ez ügyben a szár csak másodlagos segítség, az csak akkor jut szerephez, ha az ülés jelzésére a ló nem reagál kellőképpen!

Teljesen hasonló a helyzet a keret “hátulján”. Hátul a keretet a csizma szabja meg. Ha a ló a csizma nyomására enged, hátulsó lábait megfelelő szorgalmassággal a megfelelő pozícióba hozza, akkor a nyomást azonnal fel kell adni, a lovasnak a csizmákat passzív helyzetbe kell helyeznie. Itt is érvényes, hogy az engedtetések sorozatával egyre kisebb nyomások elegendőek az engedtetéshez. Végül kialakul az önálló szorgalom: ez a lendület.

A száron lévő ló tehát lendületes. A keret végletes elfogadását, azaz a végletes lendületet fejezi ki a képen ábrázolt passage feladat, illetve a szár és a csizmák passzív helyzete, valamint a végletes szorgalom mellett látható feligazított öntartás! Kókay Pál erről a következőket írja: “...a némiképp helyesen alkotott ló ha helyes ütemben mozog, hátsó lábaival nem marad el, alálép, tartásban marad, vagyis engedelmes. Az alapvető idomítás...célja a lóba belenevelni azt a meggyőződést, hogy hátsó lábaival ütemben kell maradnia minden körülmény között, bármilyen tempóban. Az ütemet a lónak végeredményben öntudatosan, a lovas erre irányuló külön meg-megújuló vagy éppen állandó segítsége nélkül is meg kell tartania.”

A lendület érzése

A lendületet nem csak tartalmilag, hanem a lovasérzés alapján is meg lehet határozni. A ló gerincoszlopa a mozgás során háromdimenziós mozgást végez. Lépésben ez a következőképpen írható le:  A hátulsó láb előrelendülése során a gerincoszlop felemelkedik, majd lesűlyed. Eközben oldalra is meghajlik, az előrelendülő lábbal ellentétes oldal felé elmozdul. A hajlásából következően a gerinc el is csavarodik, a ló mellkasa az előrelendülő lábbal megegyező oldalon lesüllyed, a másik oldal felemelkedik. A lovas mindezt úgy érzékeli (azt érzi), hogy a csípője legmagasabban és leghátul akkor van, amikor az azonos oldali hátulsó lábát éppen felemeli a ló a talajról, csípője akkor van legmélyebben és legelöl, amikor az azonos oldali hátulsó lábát a ló a földre helyezi. A lovas mindkét csípőjével, de nem azonos periódusban érzi ezt a hullámzó mozgást, azt érzi továbbá, hogy a teljesen (!) ellazított lába, illetve csizmája a süllyedő és előrefelé mozduló csípőjének oldalán a lóhoz közelít, míg az ellentétes oldalon távolodik a ló oldalától. A lendület érzése ez a hullámmozgás. Minél erősebb a hullámmozgás, azaz a ló gerincének lengése, annál nagyobb a ló lendülete. Ezért van az, hogy a lendületnek semmi köze a ló sebességéhez, az a ló gerincoszlopának lengését, lendületét fejezi ki. Ezt írja le Moys Elemér: “...a lengéseket a hátulsó lábak indítják meg, s a gerincoszlop közvetítésével a fejig és az elülső lábakig terjednek, miközben a lovat a szárra való támaszkodásra késztetik. A lengések láthatók, hallhatók és érzékelhetők. Tökéletességükben rejlik a mozgásnemek ereje és rugalmassága, sőt, mi több: a hátaslónak a valódi értéke.” Máshol: “Ha a természet nem találta volna jónak és üdvösnek, hogy a gerincoszlop hajladozni tudjon, akkor bizonyára nem alkotta volna sok csigolyából, amelyeket rugalmas ízületekkel kapcsolt össze...Minden lovaglólecke és magasiskola célja is abban csúcsosodik ki, hogy a lovakat lendületes járásúakká nevelje ki, mivel a lendületben rejlik a ruganyosság, s ezen alapszik a gyorsaság és az ügyesség.”

A hátulsó lábak tevékenysége, illetve a ló gerincének hullámmozgása kapcsán a lépéshez hasonló érzése van a lovasnak ügetésben is és vágtában is! Szintén meg kell állapítani, hogy minél erősebb a hullámmozgás, annál kényelmesebb a ló. Tehát minél nagyobb a lendület, annál kényelmsebb a ló! De a fordítottja is igaz. Az a ló, amelyeiken nehéz ülni, amelyik kényelmetlen, mondhatnánk ráz, az nem lendületes. A lendületes lovon mindhárom jármód kényelmes, az szinte semmifajta fizikai erőkifejtést nem igényel lovasától, így akár igen idős korban is igen magas szinten lehet lovagolni! A lendületes lovon a lovaglás nem fizikai sport!

Nyilvánvalóan következik a fentiekből, hogy a hullámmozgás erősítésére, illtetve annak fenntartására elsősorban a lovas csípői és combjai képesek, kellő lendület esetén a lovas csizmáinak nincs szerepük. Ezért van az, hogy a legnagyobb lovasmesterek azt állítják, hogy az ülés a térdtől a térdig tart, a képzett lovak lovaglása során a csizmájuk általában nincs hatásban!

Nagyon érdekes ez ügyben az Országház előtt 1937-ben felállított Rákóczi szobor. Az alkotás nyilvánvalóan a kor eszményi (évszázados hagyományokat figyelembe vevő) ülését formálja meg. Rákóczi ülése térdtől térdig tart, a csizmák nem érnek a ló oldalához! A száronlétet a vágta iskolajármódja a redopp egyérteművé teszi, annak ellenére, hogy a szárak itt is (mint az évszázadokkal korábban készült Zrínyi portrén) enyhén lógnak, azaz a ló öntartásban jár!

Azt tehát, hogy elődeink mit gondoltak a lendületről, az öntartás és a hatáson kívül helyezett csizma jelzi!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zablaeskengyel.blog.hu/api/trackback/id/tr407607552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása