Az elmúlt napokban többen nyilvánosan megszólítottak, hogy véleményezzem Pintér Tibornak, a Nemzeti Lovas Színház igazgatójának videóját. (Az írás a videó után folytatódik.)

Véleményem természetesen van, de azt gondolom, hogy jelen esetben mindenekelőtt a díjlovas edzőknek és a Díjlovas Szakbizottságnak kellene megszólalnia - a magam részéről pedig nem szeretnék elébük vágni, véleményem részteles kifejtésével megpróbálom kivárni reakciójukat.

Elöljálólag annyit szeretnék megjegyezni, hogy mélységes arcpirulással regisztráltam a videó közzétételét és különös szégyent éreztem külföldi barátaim, lovasismerőseim reakciói, kommnetjeinek láttán. No nem első sorban a Nemzeti Lovas Színház igazgatója miatt. Hiszen Pintér igazgató úr, a maga részéről a lehető legtöbbet tette, ő a szakmai kánon szerinti lehető legjobb edzőhöz fordult - amit látunk az a közös munka végeredménye a lóhoz való hozzáállástól a szakmai színvonalig. Miért is kellene Pintér Tibort elitélni? Ő lenne a hibás? Nem, kedves barátaim, nem! Amit látunk az maga a magyar lovaskultúra jelen helyzete. Ez nem görbe tükör, ez maga a valóság, ez a magyar lovaskultúra látlelete 2016 végén. Ha valaki ezt nem hiszi, akkor fáradjon ki valamelyik díjlovas versenyre és saját szemével győződjön meg róla: ugyanezt fogja látni.

Sokan, sokszor szememre vetették, hogy írásaimban kemény és bántó vagyok. Nem, ez nem igaz! Bár évek, évtizedek óta világosan látom milyen mélyrepülésben van a magyar lókiképzés kultúrája - most mindenki érezheti, hogy milyen visszafogott és udvarias, mondhatnám szőrmentén fogalmazó voltam...