Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Carriere

2017. augusztus 08. 06:14 - patkószeg

_dsc6530_masolat-2.jpg

Írásaimban mindig ragaszkodom az elődök, a lovas mesterek álláspontjához, a cikkek szinte minden mondatának meg tudom mondani szakirodalmi forrását. Hogyan is tehetnék másképp? Ha nagy ritkán mégis saját gondolatot közlök, vagy bizonyos szakkérdésekben saját megközelítést fogalmazok meg, azt kivétel nélkül minden alkalommal jelzem. Az alábbi írás ebbe a kategóriába esik.

Pontosabban nem is saját gondolatot szeretnék közölni, hanem arról a polémiáról, elmélkedésről, illetve a számomra levonható tanulságokról szeretnék beszámolni, ami az elmúlt napokban a carriere jármód kapcsán lezajlott. Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy nem gondolom magam tévedhetetlennek, hiszen a szakkérdések kutatása, vizsgálata nem az a műfaj, ahol már menet közben a végső igazságok birtokában lehetne bárki is, így számomra nem nehézség, akár nagy nyilvánosság előtt is szembenézni a későbbi eredmények birtokában nyilvánvalóvá váló esetleges tévedéssel.

Az eszmecsere tulajdonképpen abból indult ki, hogy létezik-e olyan jármód, mint ami a régi százforintos hátoldalán látható. Lotz Károly, a Menekülés a közelgő vihar elől című közismert festményényén ugyanis a lovak egy bizonyos jármód lebegési fázisában láthatóak úgy, hogy az elülső és hátulsó lábaik egymás mellett vannak. Én ezt a mozgást carriere jármódnak azonosítom. Hagyományosan a lovak ilyen ábrázolása nem egyedi, stílszerűen legyen elég itt csak a régi ötvenforintos bankjegyre utalni, ahol szintén hasonló pozícióban láthatóak a lovak. A „probléma” az, hogy bár napjainkra a fotózás igen elterjedt, mégsem lehet a fotókon hasonló mozdulatú lovat fellelni. Ezért fel kell tenni a kérdést, hogy vajon létezik-e ilyen mozdulat, vagy az elmúlt századok festői rossz megfigyelők voltak és hibásan ábrázolták a ló mozgását. Ilyenkor persze sokan Eadweard Muybridge-re szoktak hivatkozni – véleményem szerint hibásan. Muybridge a XIX. század végén elsőként vizsgálta mozgóképfelvétellel a ló mozgását és bizonyította a versenyvágta lebegési fázisának létezését, valamint a jármód négyütemű voltát. De eredménye nem jelenti azt, hogy ne létezhetne az általa megfigyelttől eltérő jármód, nem jelenti azt, hogy ne létezne olyan jármód, mint amit Lotz ábrázol!

Nagyon érdekesek voltak számomra Egyed Anna ló-egészségügyi szakállatorvos felvetései. Az általa mutatott lassított videó felvételeken jól látszik, hogy a kutyánál versenytempóban megjelenik a festményen ábrázolt helyzet, amikor a két elülső és a két hátulsó láb egymás mellé kerül. A lovak azonban másképp mozognak, a napjainkban látható versenyvágta lebegési fázisának nincs olyan pillanata, amikor a lábak egyszerre párosával egymás mellé kerülnének. Anna álláspontja az, hogy a különbség legfőbb oka a testméret és testsúlybeli különbség és a ló ezért nem használja ezt a mozgásformát.

Valami hasonlót persze igen. Nem kétséges ugyanis, hogy álljból, vagy lassú vágtából történő igen erős gyorsításnál a ló mozgása kétüteművé válik: a carriere jármódot ennek megfelelően úgy szokták leírni, hogy azt a startgépből kiugró versenylónál lehet legjobban megfigyelni. De szintén világosan látszik a kétütemű mozgás a barrel racing versenyeken: a hordót megkerülve kétütemben indulnak el a lovak. De ez a mozgás nem azonos a Lotz által ábrázolttal, ennek a mozgásnak nincs lebegési fázisa. Mesteremnek, Sabine Oettelnek is ez az álláspontja: szerinte a redoppból (a vágta igen össszeszedett, szinte állóhelyben végzett jármódjából) történő erőteljes előrelovaglás során a ló kétütemű mozgással indul meg, de ilyenkor a lónak nincs lebegési fázisa. Mindezek alapján azt kellene mondani, hogy a régi művészek hibáztak, a lovak ábrázolása helytelen volt.

Azonban a hagyományos magyar szakirodalomban világosan írnak erről a jármódról. Alistai Máttyus 1828-ban kiadott műve külön fejezetben foglalkozik a carriere jármóddal, amit ő sebes futtatásnak nevez. Olyan jármódról ír, ami a normál vágtától eltérően nem három, hanem kétütemű. Alistai is leírja, hogy a mozgást a startoló versenylovaknál lehet legjobban megfigyelni. Mindezzel együtt a XIX. századi szerző határozottan állítja, hogy a carriere gyorsabb jármód, mint a vágta: „...a futtatás nem egyéb, hanem a lónak legsebesebb vágtatása, melyben csak szaladni tud.” Alistai tehát nem csupán megindulásról tesz említést, hanem olyan mozgásról, amit hosszabb távon is alkalmaztak a korabeli lovasok.

Ugyanezt állítja a Lovaglás, hajtás és málhásállatvezetés című katonai szabályzat a XX. század első felében: „A futtatás a legnagyobb erőfeszítésig fokozott vágta.” A katonai szabályzat ugyan nem írja le a megváltozott lábsorrendet, mégis olyan jármódot ír le, amit vágtából való átmenettel (!) javasol végrehajtani. A futtatás hosszát a szabályzat 250 (!) méterben maximalizálja, a lovak egészségének védelme érdekében és jelzi, hogy lovaglására csak ritkán szabad sort keríteni.

Mégis miért van akkor az, hogy napjainkban még a lóversenyeken sem lehet carriere jármóddal találkozni? Erre talán az a megjegyzés adhat magyarázatot, amit mindkét fent említett szakírásban meg lehet találni. Mind Alistai, mind a katonai szabályzat hangsúlyozza, hogy a jármódot a szárak mérsékelt engedésével, a felsőtest függőleges közelében tartásával kell meglovagolni. Ez szemben áll napjaink gyakorlatával, amikor is a versenylovasok előredőlve, nagy nyakszabadságot biztosítva lovagolnak. A különbség hasonló, mint amilyen eltérést tapasztalunk napjaink és az elmúlt évszázad ugratási stílusában és ami az ugratás napjaink és a hagyományosnak tekinthető megközelítésben van. A kortárs ugrólovasok teljesítményszemléletéből fakadóan campagne ugrást kérnek lovuktól: a lovak a hátulsó lábakról elugorva, az elülsőkön landolnak. Ehhez a lovasoknak előre kell dőlniük, teljes szárszabadságot adva. Régen a szempont a lovak fordulékonyságának fenntartása volt az akadály vétele után, ezért a lovasok iskolaugrásra törekedtek: arra, hogy a hátulsó lábról elugorva a ló négy lábra, vagy a hátulsó lábaira érkezzen. Ehhez mérsékelten hátra kellett dőlni a szármérték megtartása mellett.

Mindennek megfelelően a carriere jármódot, illetve annak tanítását a passage jármódhoz tudom hasonlítani. Ahogyan a helyes passage jármódot a piaffe jármód előrelovaglásával kell tanítani, úgy azt képzelem, hogy a carriere jármód a redopp előrelovaglásából fejleszthető ki. Ennek megfelelően azt gondolom, hogy Lotz ábrázolása helyes volt, a ló képes a vágtánál gyorsabb kétütemű jármódra néhány száz méter hosszon.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zablaeskengyel.blog.hu/api/trackback/id/tr3112727206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása