Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

A támaszkodás nem száronlét, a száronlét nem támaszkodás

2019. február 11. 07:32 - patkószeg

A támaszkodás és a száronlét nem azonos fogalmak. Száron akkor van a ló, ha a lovas által meghatározott keretet önként és puhán kitölti. A száronléttel a ló az engedelmességét tudja kifejezni lovasa felé, és fordítva is igaz: a száronléttel a lovas a ló engedelmességéről tud tanúbizonyságot szerezni. Az engedelmesség megtagadása a száronlét feladásával kezdődik, ezért a száronlétben nem csak a jelenre, hanem egy kicsit a jövőbeli engedelmességre is “ígéretet” tesz a ló.

A támaszkodás egészen más dolog: kapcsolatot jelent a ló és a lovas keze között, mégpedig olyat, amiből mindkét fél információt tud szerezni. A támaszkodás a ló és lovas közötti kommunikáció  eszköze.

A száronléthez nincs feltétlenül szükség a szárra és ezzel együtt a támaszkodásra, hiszen a keret meghatározása nem csak szárral lehetséges. Például a keretet elöl meg lehet mutatni pálcával, vagy nyakkarikával és más egyéb módon is. Viszont a támaszkodás nem jelent automatikusan száronlétet, hiszen a száronléthez keret kell, a támaszkodás azonban csak elölről tudja a keretet meghatározni a lónak, hátulról, oldalról nem.

A támaszkodásnak és a száronlétnek azonban mégis csak van összefüggése. Nem véletlen, hogy a régi mesterek és írásaik, sőt a katonai szabályzatok is a száronlét kapcsán megkövetelik a támaszkodást és ennek megfelelően a száronlét és támaszkodás fogalmak olyannyira összekapcsolódnak, hogy gyakra a lovasok különbséget sem tudnak tenni a kettő között. A támaszkodás és száronlét közötti összefüggést a ló- és lovasképzés pedagógiai módszere magyarázza.

A támaszkodás szerepe a lókiképzésben

A lovas a szár segítségével kommunikálni tud a lóval, a támaszkodás pedig azt jelenti, hogy a kommunikáció folyamatosan, szakadatlanul  zajlik.. A szársegítségek az alábbiak lehetnek:

  • Állító szársegítség: Az állítás a koponya oldalirányú elfordítását jelenti, aminek következtében a jólképzett ló a teljes testét oldalirányban meghajlítja. Az állítás során a lovas a ló belső szemboltját látja.

  • Direkt és indirekt szársegítség: Ez a szársegítség a vállakat oldalra vezeti. Ha a bal szár direkt módon hat, az balra, ha indirekt módon hat, az jobbra vezeti a vállakat. A német logikában az ellentartó szársegítség az indirekt szársegítséghez hasonló szársegítség.

  • Engedő szársegítség: A szárak hatások kívül helyezését jelenti. Az engedő szársegítségnél a ló és lovas közötti kapcsoat fennmaradhat, a támaszkodás nem feltétlenül szűnik meg.

  • Felvevő szársegítség: Ez a szársegítség hátrafelé mozdítja a ló súlypontját.

  • Kitartó szársegítség: A kitartó szársegítség a ló izmainak ellazítását célozza.

  • Feligazító szársegítség: A ló fejét felemeli. Ez csak fizikailag lehetséges szársegítség, bár gyakorlatban sokan használják, használata megmerevíti a lovat, megakadályozza a hátulsó lábak előrelendítését, blokkolja a lendületet, merevséget okoz. A nyak ugyanis mindig jó helyen van, mert a ló a nyagával egyensúlyozza magát mozgás közben, így természetes helyzettől való bármiféle eltérítése egyensúlyvesztéshez vezet. Van persze olyan helyzet, amikor a ló önmagától nem tartja természetes helyzetben a nyakát (ellenkezik, vagy félreérti a lovas elvárásait), ekkor a feligazító segítség helyes lehet.

A támaszkodással a lovas olyan helyzetet tart fenn, hogy bármelyik pillanatban, bármelyik segítséget alkalmazni tudja. Mindezen túlmenően a támaszkodás adja a legegyszerűbb lehetőséget arra, hogy a lovas folyamatosan ellenőrizze azt, hogy a ló elfogadja-e az általa meghatározott keretet. A támaszkodásnak ezért nagyon finomnak kell lennie. A helyes támaszkodás során “a lovas kezébe csak a szár súlya esik”, “ha a szárat egy helyen elvágnánk és cérnával helyettesítenénk, akkor a helyes támaszkodás során a cérna nem szakadhat el”. Ha ennél nagyobb a támaszkodás, akkor a ló nincs egyensúlyban. Az erők ugyanis párosával lépnek fel, egyensúlyi helyzetben a ló nem tud a szárra erőt kifejteni. Támaszkodás hiányában viszont a ló nem tölti ki a lovas által meghatározott keretet, azaz nincs száron. A helyes támaszkodással kialakított száronlét azt jelenti, hogy a ló együttműködő és nem csak, hogy ismeri, de el is fogadja a legfinomabb szársegítségeket.

22713577_1863994620281870_7961407252532529080_o_1.jpgTámaszkodás szerepe a lovasképzésben

A támaszkodás a lovasképzésben azért fontos, mert segítségével a lovast képző  tréner is ellenőrizheti azt, hogy szárra tudja-e állítani, engedelmessé tudja-e tenni  a lovas a lovát, meg van-e a kellő befolyása a ló fölött, érti-e a lóval való kommunikációt és a megfelelő helyzetben automatikusan használni tudja-e a az aktuálisan szükséges segítségeket. Másrészről a támaszkodás a lovas egyetlen eszköze saját képzése kezdetén arra, hogy információt nyerjen ki a lóból. Ugyanis a lovas keze az, ami legelőször érzővé válik, a kéz az, ami először megtanulja, hogy milyen az egyenúly érzése, milyen a lendület érzése, milyen az egyenesség érzése, milyen az elendettség érzése, stb. Mindaddig, amíg a lovas ülése nem válik ugyanolyan érzővé mint a keze, addig a lovasnak nincs más lehetősége az információk “beszerzésére”, mint a támaszkodás. A barokk képekről ismert szárak és csizmák nélküli lovaglásra csak akkor képes a lovas, ha nincs szüksége a szárakra (és a csizmákra) kommunikációs okokból.

A kéz iskolázása

A támaszkodás kapcsán az a nehéz, hogy a közkultúra helytelen elképzelést táplál a helyes támaszkodás mibenlétéről. Bent Branderup ezt úgy fogalmazza meg, hogy a napjaink a lovas versenyeken látható támaszkodás Josipovich Zsigmond gondolatainak félreértése.

De hogyan tudja megtanulni a lovas a helyes támaszkodás érzését? Erre ad lehetőséget a vezetőszárral végzett munka földről. Egy szárral a  lovas vagy helyesen támaszkodtatja lovát, vagy jókor és helyes szársegítséget használ, vagy képtelen irányítani a lovat, nem tudja jobbra-balra fordítani, nem tudja felvenni, azaz a sebességét szabályozni, vagy akár megállítani a lovat, azaz befolyása elégtelen lesz. Persze mindehhez komoly elméleti képzettség is kell, hiszen “ránézésre” el kell tudni dönteni, hogy mi jó és mi rossz az adott helyzetben és a hibákat hogyan lehet orvosolni. Ráadásul egy szárral csak helyesen lehet korrigálni a lovat, egy szárral ugyanis nem lehet “lekráglizni” négylábú társunkat. Ezért kritizálták olyan vehemesnsen  Josipovichcsal az élen a magyar lovas szakemberek a nemzetközi díjlovassport kialakulásánál azt, hogy a Nemzetközi Lovasszövetség a kétkezes vezetést tette kötelezővé a díjlovaglásban: egy kézzel nem lehet lekráglizni a lovat.

Másrészről a vezetőszáron végzett munka nem csak az érzést tanítja, de lehetőséget ad a lovas rossz szokásainak leküzdésére is. Az évekig, évtizedekig gyakorolt reflexeket szinte lehetetlen kiiktatni, kritikus helyzetben a lovas mindig azokhoz tér vissza, ha jók, ha rosszak azok. Ezzel szemben a földről, vezetőszáron végzett munka, a szokványos lovaglástól eltérő helyzetével lehetőséget ad arra, hogy a régi reflexek ne induljanak meg a kritikus helyzetben, és így a lovas új beidegződéseket tud kialakítani, amit a nyeregben végzett munka idejére is át tud menteni.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zablaeskengyel.blog.hu/api/trackback/id/tr1314619682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.