Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Tizenöt mondat

2020. január 18. 09:11 - patkószeg

ke_pernyo_foto_2020-01-06_15_31_13.png

A  TIZENÖT MONDAT című könyvem, az Egyensúly, Elengedettség, Egyenesség című könyv folytatása, az elfeledett magyar lovaskultúra feltámasztását célzó sorozat második kötete. Míg az első könyv a XXI. századi lovas szakszöveget kívánta megújítani és a vonatkozó fogalmakat célozta rögzíteni, addig a Tizenöt mondat a lovaglás, a lókiképzés alapelveit foglalja össze

A képzés, a pedagógia ugyanis nem nélkülözheti az elvszerűséget. A lóval való foglalkozás akármennyire is gyakorlati kérdés, mégis annak művelése nem nélkülözheti a lókiképzés elveinek ismereteit, illetve azok folyamatos és megalkuvás nélküli alkalmazását. Mindezt éppen azért, mert magához a kiképzéshez – bármennyire is szeretnénk – „zárt megoldóképletet”, minden helyzetre alkalmazható kulcsot sohasem fogunk találni. A lókiképzés nem folyhat sablonosan, a kihívások, a megoldandó problémák lovanként különbözőek, sőt, akár egy adott lónál is változhatnak a kiképzés során. Ráadásul nem csak a kihívások változhatnak, hanem annak megoldási módozatai is. A lókiképző sohasem fog ugyanazzal a helyzettel ismételten találkozni, legfeljebb egymáshoz többé-kevésbé hasonlókkal. Így, ha a kiképzési helyzet még azonosnak is tekinthető, akkor is szituációról-szituációra más és más lehet a megoldás menete.

Az elvek abban segítik a kiképzést, hogy segítségükkel rendelkezésre áll egy olyan vezérfonal, amivel időről-időre össze lehet hasonlítani a képzés aktuális helyzetét, továbbá abban, hogy támpontot, gondolatokat adjanak olyan helyzetekre, kihívásokra, amivel a kiképző még nem találkozott. Mindemellett meg kell állapítani, hogy a pedagógia nem lehet állandóan, azaz pillanatról pillanatra elvszerű. A pedagógia az elvszerűségtől való eltérés művészete, pont azért, hogy a végeredmény az elveket a lehető legjobban megközelítse. A puszta elvszerűség alkalmazása ugyanis beszorítja, megmerevíti a nevelést, sőt, szinte el is lehetetleníti azt.

A könyvben összefoglalt elvek nemzeti hagyományainkat foglalják össze, amelyek – régi kifejezéssel élve – a lovas szakkönyvekben, katonai szabályzatokban leírt eszményi ló, a „használati ló”, a hátasló kiképzéséhez szükségesek. Ezeknek az elveknek az alkalmazása egyrészről az igényes szabadidőlovasoknak megkerülhetetlen, akik minden körülmények között átengedő, hosszú használati időt biztosító, a lovak egészségét és jólétét szem előtt tartó kiképzésre vállalkoznak, másrészről a csúcsteljesítményt, akár nemzetközi eredményeket megcélzó versenyzők számára is alapvető fontosságú, akik a részletekbe menő képzéssel a lovaikban rejlő lehetőségek végletes kiaknázását célozzák meg.

Ezek az elvek nem hagyhatók figyelmen kívül. Ideig-óráig félretehetők, sőt, idő és munka megtakarítását célozva akár meg is kerülhetők, mint ahogyan ezt napjainkban igen gyakran meg is teszik, de mindezért a csúcsteljesítmények elmaradásával, a lovak idő előtti mentális és fizikai romlásával, sérüléseivel fizet a lovas (és a ló).

A Tizenöt mondat lapjain leírt elvek a lóval való foglalkozás hatezer évének gondolatait foglalják össze. Nem kevesebbet, hiszen elődeink voltak azok, akik nemzetünk tagjaiként ott voltak a ló háziasításánál, és akik évszázadokon, évezredeken keresztül a lókiképzés, azaz az élenjáró haditechnika képviselői, gyakorlati művelői voltak. De nem is többet, és ennek megfelelően ebben a könyvben nincs semmi új gondolat. Hogyan is lehetne? Örökségünkhöz semmit sem lehet hozzátenni, vagy elvenni, már csak azért sem, mert az maga a teljesség, az maga a tökéletesség.

A modern ember – a maga önteltségében, természettől való elidegenedettségében persze hajlamos arra, hogy okosabbnak gondolja magát elődeinél, azt higgye, hogy a modernitás bármit is hozzátett elődeink tudásához, sőt néha az is elhangzik, hogy elődeink szaktudása meghaladottá vált, de ez merő tévedés! A lovaglásban, a lókiképzésben nem lehet semmi újat kitalálni. A Tizenöt mondat az elődök gondolatait fogalmazza meg a jelenkor, a modern, XXI. századi olvasó számára. A gondolatok változatlansága önmagában is a hagyományt őrzi: komoly lovas mester mindig csak arról beszélt, arról írt, hogy mesterei mit mondtak, mestereitől mit tanult, mestereitől mit látott. A mester mindig csak elődeit idézi.

Az elvek összefoglalása mellet azonban nem lehet megfeledkezni a legfőbb szabályról, a szeretetről. Lehet bármilyen elvszerű a képzés: ha az lélektelen, akkor mit sem ér. Sőt, ki lehet és kell mondani azt is, hogy az elvszerűség bázisa a szeretet, a nagybetűs lószeretet, és ami ebből következik: a ló iránti tisztelet, elfogadás, megértés és türelem. A természetes lókiképzők által divattá tett ménesvezéri gondolatot és pozíciót csak a szeretet alapján lehet meghaladni, ló és lovas csak a szeretet alapján forrhat egy testté és egy gondolattá – kentaurrá.

A lókiképzésben a szeretet kistestvére a megérzés, az intuíció. A lókiképzés során az érzelmeket szabadon kell ereszteni, nyitottá kell válni a ló felől érkező érzelmek, gondolatok befogadására. A ló igen sokszor ezeken keresztül kommunikál gazdájával, ezért a megérzésekre való hagyatkozás a lovasemberi erények legfontosabbjai közé tartozik. A tervszerűség, a kiképzés lépésről-lépésre való haladása nem kerülhető meg, de azt a megérzésnek kell véglegesítenie, a megérzésnek kell a napi munka részleteire fordítania.

A Tizenöt mondat című könyv a lókiképzés alapelveit foglalja össze. Maga a műfaj, az alapelvek összefoglalása tulajdonképpen újdonságnak tekinthető, hiszen a kultúra a generációk éveken, évtizedeken keresztüli egymás mellett élésével került átadásra. A mester mellett álltak, dolgoztak, szolgáltak a tanítványok és a hosszú együttléttel egyfajta természetességgel tudták átadni-átvenni az  elődök által megörökölt kultúrát. Napjaikban erre szinte nincs mód, a világ felgyorsult és az elődök, az idősek tisztelete sem divat.

Mindez annak ellenére van így, hogy a mestert viszonylag könnyű felismerni tanítványairól és az istállójában álló, szénát ropogtató „mesterművekről”. A mestert jellemző viszonylag magas életkor ebben nem akadály, hiszen a lovaglás nem fizikai, hanem technikai kérdés, azt még igen idős korban is a maga teljességében lehet művelni. A mesterművet könnyed lovagolhatóságáról, egyszerű összeszedhetőségéről és az összeszedettség eredményeként természetszerűen felajánlott iskolajármódokról (iskolalépés, piaffe, iskolaügetés, passage, iskolavágta, redopp, terre a terre), valamint a konchajlítás eredményeként kialakuló délceg és rugalmas mozgásból lehet felismerni. Mivel a végletes konchajlítás eredménye a levade, a mesteri képzés szimbóluma maga a levade.

A Tizenöt mondat nem gyakorlati útmutató, a kiképzés konkrét menetét, annak egymás utáni lépéseit a sorozat következő részei taglalják. Szívből remélem, hogy a könyv és annak gondolatai híven tükrözik a közvetlen elődeinkként tisztelt XX. századi mesterek gondolatait – Örkény örökségét.

A könyvet ide kattintva lehet megrendelni.

Szólj hozzá!
Címkék: Lovas Nemzet

A bejegyzés trackback címe:

https://zablaeskengyel.blog.hu/api/trackback/id/tr10015414794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.