Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Kitérő, nyitó, velemenő és érző kéz

2020. szeptember 15. 22:24 - patkószeg

A különböző szársegítségekről tengernyi szakirodalom van és aki egy kicsit is képzett lovasnak szeretné tudni magát, annak kívülről kell fújnia a különböző szársegítségeket: engedő, felvevő, kitartó, ellentartó, direkt, inidrekt, előrehajtó, feligazító, állító. Sőt nem csak hogy ismerni kell ezeket a szársegítségeket, de be is kell gyakorolni, hogy az adott helyzetben azt és pont azt a segítséget adja a lovas, nem pedig mást. Például indirekt szársegítség adása során akaratlanul ne adjon állító szársegítséget is, vagy a felvevő segítség ne hasson akaratlanul feligazítólag is, stb. De azt is be kell gyakorolni (mégpedig orrvérzésig kell gyakorolni) hogy szükség esetén egyszerre több szársegítséget is tudjon akarata szerint egyidejűleg érvényesíteni a lovas. A szársegítségeket ugyanis lehet kombináltan, egyidejűleg is adni, a lovasnak tehát azt is kell begyakorolnia, hogy hogyan lehet összetett szársegítségeket alkalmazni, mégpedig ezt is úgy, hogy csak azt, vagy azokat a szársegítségeket „kapcsolja be”, amit eltervezett, amire szüksége van. Mindezen túlmenően mindezeket lovának is meg kell tanítania, hiszen a szársegítségek másodlagos segítségek, és mint ilyenek – azok a kommunikáció tanult elemei nem csak a lovas, de a ló számára is. A különböző szársegítségek részletes és kimerítő tárgyalása mellett azonban a szakirodalom viszonylag keveset foglalkozik a segítségek adásának módjával

Kitérő kéz

A kitérő kezek technikáját a lókiképzés kezdeti időszakában szükséges használni. Mindaddig amíg a ló nem találja meg lovasa súlyával terhelten is az eredeti, természetes egyensúlyi helyzetét, a lónak nem szabad megengedni a zablákon való támaszkodást. A ló ilyen irányú kísérletei esetén a kezekkel a támasz vétel elől ki kell térni. A fiatal ló túl korai támaszkodásával és még inkább a ló „támaszkodtatásával” a lovas a későbbiekben szinte kijavíthatatlan képzési hibát vét, lova sohasem kerülhet kellő egyensúlyi helyzetbe, soha nem lehet kellő képpen lendületes, hanem a lendület helyett csak ideges rohanást tud mutatni és végeredményben sohasem fog helyesen szárra kerülni. Alkalmatlanná válik a magasabb kiképzési elvárások teljesítésére. Magas feladatokhoz hasonlókat esetleg képes teljesíteni, még akár el is lehet kápráztatni a felületes, vagy képzetlen szemlélőt, de ha a lovas őszinte önmagával, akkor világosan tudja, hogy a feladat lényege, maga az állapot nem az, amit ideálisnak lehetne tekinteni. Minderről nem régen részletesen írtam.

A kitérő kéz technikájának nehézsége az, hogy a száraknak van egyfajta állapota, amikor a szerény gyakorlattal rendelkező lovas már úgy érzi, hogy a szárakkal engedett, keze kitérőleg hat (és a szárak tényleg nem feszülnek), ezzel szemben a ló egyfajta korlátot érez, mert a szárak ténylegesen nem kerületek hatáson kívül. A kitérő kezek technikájának tanulása során ezért eleinte külső segítség ajánlatos.

Nyitó kéz

A nyitó kezek technikájának alkalmazása szintén a fiatal lovak képzéséhez kapcsolódik. A direkt szárhatásként ható nyitó kéz szinte az első szársegítség, amit a fiatal lónak meg kell tanulnia. A fiatal ló irányítása kezdetben direkt szárral történik, a lovat a jobb szár jobbra, a bal szár balra fordítja. A direkt szár a vállak legegyszerűbb, a ló számára legkönnyebben megérthető vezetési módja. A direkt szársegítség adásakor a lovas ökle távolodik a ló nyakélétől, azaz a lovas az adott kezét nyitja – mindig azt, amelyik irányba fordítani szeretnél lovát.

A nyitó kezek technikája azonban arra is lehetőséget ad, hogy a ló kezdetben igen szélsőségesen magasra és mélyre mozduló nyakat a lovas a szárhossz változtatása nélkül némileg követni tudja. A fiatal lovak lovaglásánál szükséges tág keret biztosításához szükségképpen hosszú szármérték tartozik. Ebben a helyzetben a fiatal ló gyorsan megtanulja, hogy tarkójának fel és hátra mozdításával ki tud bújni lovasa befolyása alól. Ezt megakadályozandó, a lovas, kezeinek nyitásával hatásban tudja tartani a szárakat, anélkül, hogy szármértékén változtatna. A szárak hatásban tartására azért is szükség van, mert a ló félreértheti a helyzetet, mert a szárhatás megszünte azt jelzi a lónak, hogy aktivitása (nyakának fel és hátra igazítása) a lovas szándékaival megegyező. A másodlagos segítségek tanításának a logikája ugyanis az, hogy azt addig kell fenntartani, amíg a ló a segítségadásnak megfelelően nem reagál, míg helyes reakció esetén a segítséget be kell szüntetni. A ló tarkójának fel és hátra igazításával tehát nem csak a befolyás alól tud kibújni, de egyenesen úgy gondolhatja, hogy ezt a lovas bátorítja is. Ezt megakadályozandó szükséges használni a nyitó kezek technikáját, mindkét kézzel egyszerre. A kezek egyidejű nyitásával a szárak hatásban maradnak és amikor a ló végül a nyakát előrenyújtja, akkor az öklöknek közelíteniük kell egymáshoz, hogy azok kellő szabadságot adjanak nyak előre nyújtásának. A nyitó kezek technikájának kísértése, hogy folyamatos széles vezetésre szokik rá a lovas, ami helytelen.

Velemenő kéz

Az egyes jármódokban a ló nyaka periodikusan hol hosszabb, hol rövidebb lesz és ezzel együtt orra, illetve szája is hosszirányban előre, lefelé és hátra, felfelé mozdul. Ezt a mozgást a lovas kezének le kell követnie. Ez a velemenő kéz technikája. A velemenő kéz technikájának elsajátítása nem egyszerű, mert a lovas kezének puha mozgását merev ló esetében nehéz meghatározni. Nehéz ugyanis egyszerre feszíteni és ezzel a ló belső ellenállását oldani (hiszen az is igaz, hogy nem a lovas kezének, hanem a lónak kell puhának lennie), másrészről pedig eleget tenni velemenőség követelményének azért, hogy a ló gerincoszlopának mozgását lekövesse a lovas keze és ezzel lehetőséget adjon a ló testének természetes használatára.

A velemenő kéz a lovas kezének egyfajta mozgása, ami alapvetően könyökéből indul ki. Ez a mozgás legerősebb vágtában, közepes lépésben és legszerényebb ügetésben. A mozgás a ló összeszedettségével arányosan csökken.

Érző kéz

Mindhárom technikának a legnagyobb ellensége a lovas merevsége. De hát hogyan tudhat egyre lazábbá válni a lovas, hogyan tudja merevségét oldani? A nehézség az, hogy sem vezényszóra, sem varázsütésre nem fog a lovas merevsége változni. Hiába figyelmezteti lovasát a lovastanár, az nem fog, mert nem tud merevségén változtatni. A megoldás – ebben a helyzetben is – a kiképzés elméleti ismereteinek bővítésében rejlik. A szokás átalakítása (és a merevség ebbe a kategóriába esik) a lovas szemléletének változtatásával kezdődik, amit az elgondolás, a vízió, a belső kép változása tesz lehetővé.

Sokat beszéltem és sokat írtam már az érző kézről. Az érző kéz az, ami egyrészről információt biztosít a lovasnak lova állapotáról: az elengedettségről, az egyenességről, az egyensúlyról, a lendületről, stb. De az érző kéz egyben azt is jelenti, hogy a lovas figyeli a saját kezét a saját testét. Ura önmagának olyannyira, hogy különböző izmait egymástól függetlenül akkor tudja feszíteni és lazítani, amikor akarja, hogy akkor és azokat a gondolatokat, utasításokat, segítségeket közvetítse lovának, amire éppen szüksége van. Az érző kéz tehát egyfajta önkontrollt, a lovas saját maga felé forduló figyelmét is jelenti.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zablaeskengyel.blog.hu/api/trackback/id/tr3616202866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.