Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Öntartás: a kiképzés célja

2021. október 08. 07:12 - kszpp

Josipovich Zsigmond szerint a lókiképzés célja az öntartás elérése. A tábornok világosan fogalmazott: „Hajlító munka nélkül nincs feszültség feloldása, a feszültség feloldása nélkül nincs egyenesre igazítás, az egyenesre igazítás nélkül nincs egyensúly, az egyensúly nélkül nincs öntartás, az öntartás nélkül pedig nincs katona-, ugró-, vadász-, vagy iskolaló!” A szöveg kérlelhetetlen és pontos, már pedig, ha ez a josipovichi gondolat, akkor ez így van, apelláta nincs

A gondolati szakadék

A fentiek ismeretében mégiscsak különös, hogy a Nemzetközi Lovasszövetség és így a Magyar Lovasszövetség szabályzata nem, hogy nem tekinti a kiképzés céljának az öntartást, de még csak meg sem említi. Az öntartás kifejezés egyszerűen nem szerepel a szabályzatokban, és ugyanez áll az Irányelvekre is. Ennek megfelelően a sportlovasok nem törekednek az öntartás elérésére (Miért is tennék?), és ezzel hatalmasat hibáznak. A két álláspont között nyilvánvaló a szakadék, de számomra nem kétséges, hogy a két megközelítés közül melyiket kell választani: a hagyományos magyart. Sőt! Meggyőződésem, hogy mindaddig nem lesz eredményes a magyar lovassport, míg lovasaink vissza nem térnek elődeink elveihez, akkor viszont a siker varázsütésre a hétköznapok része lesz.

A cikk megosztásával segítsd a terjesztést! :)

A magyar lovasok addig voltak sikeresek, amig saját elveinkhez ragaszkodtak. Nem a külföldi lovasokat kell utánozni még ha napjainkban eredményesek is, hanem saját utunkat kell járni akkor is, ha korszerűtlenséget kiáltanak ránk. Ez ügyben Magyar Imrére és nemzetközi eredményire kell emlékeznünk, aki Hazslinszky-Krull Géza tanítványként az utolsó olyan lovas volt, aki megalkuvás nélkül, nemzeti alapokon képezte lovait, valamit a legelismertebb kortárs magyar szaktekintélyére, az Egyesült Államokban tevékenykedő Kunffy Károlyra, aki maradéktalanul közvetíti számunkra az elődök kultúráját.

Öntartás, önhordás

Az öntartás fogalmát és annak nyilvánvaló szükségességét a jól idomított kutya hasonlatával lehet szemléltetni. A jól idomított kutya fesztelen pórázzal mozog gazdája mellett, az adott helyzetben tudja, érti feladatát és azt önállóan (vezényszó, vagy a póráz használata nélkül) gazdája testbeszéde alapján teljesíti. A gazda járási sebességéhez, menetirányához igazodik, a járda szélén gazdájával együtt megáll, stb.

Az öntartás lényegét úgy is meg lehet fogalmazni (kutya a lógó pórázzal), hogy az öntartásban lévő lovon nincs szükség másodlagos segítségekre, azaz a szárak és csizmák használatára, a lovas kizárólag testbeszédével (ülésével) irányítja lovát.

Mindeközben pedig a lovon ülés olyan fesztelen, hogy a lovaglás semmilyen erőkifejtést nem igényel a lovastól. De hát hogyan is lehetne másképpen? Hogyan lehetne a Don kanyarig és vissza lovagolni, hacsak a legkisebb erőfeszítést is kell tenni, de azt folyamatosan? Hogyan lehetne akárcsak a legkisebb erőfeszítéssel is, de heteken, hónapokon át, reggeltől estig nyeregben lenni? Sehogy!

Az öntartás a ló egyfajta formája. A lovat ugyanis „bizonyos formába kell hoznunk, amelyben uralmunkat felette minden helyzetben, mindenkor megtarthatjuk”. Milyen érdekes, hogy a lókiképzés tartalmi kérdés és nem formai, mégis a lovas befolyása egy bizonyos formához kapcsolódik.

Az öntartás előfeltétele az önhordás. Az önhordás a ló tanult tulajdonsága melyben lovasát önállóan egyensúlyban hordja. Az öntartás az önhordásnál annyival több, amennyiben a ló készséges együttműködési szándékával felkészül lovasa utasításainak végrehajtására. Ez egyfajta figyelem, koncentráció lovasára, olyan lelki összeszedettség, amit a diáktól vár el tanára az iskolában és ami élénkséget, aktivitást és önálló testi összeszedettséget is eredményez. Az öntartás tehát mégis csak tartalmi kérdés, mégha egyfajta formához is kötődik.

A tartás

A nyak kiegyensúlyozó szerepe a képzés kezdetén abban is megnyilvánul, hogy a képzetlenségből következő változó egyensúlyi helyzethez folyamatosan igazodik, ezért a nyak pozíciója is változó. Az egyensúly és ezzel együtt a nyak helyzetének megszilárdulása a képzés eredménye és csak fokozatosan következik be. „Minél előrehaladottabb a ló lovagoltsági szintje, annál állandóbb a nyak helye is, míg végre a belovagolt lónál változatlan marad.” Ez az egyensúly megszilárdulásának jele. Ha a hátulsó lábak tevékenysége ekkor tovább akitivizálódik, akkor a ló a zablára enged és tarkóban hajlítottá válik. A lónak ez a formája a tartás.

Őszi ötnapos kurzusok, ide kattintva.

Az egyensúlyi helyzet további javulása, a hátulsó lábak további teherfelvétele a tartás javulását is eredményezi, tehát a tartás nem csak a nyak és fej pozícióját jelenti, hanem az egész lóra vonatkozó állapot. „A tartás a lónak az a formája, amelyben – az elért egyensúlyi helyzetének megfelelően – legjobban használja mozgási szerveit.”

A tartás kialakítása viszonylag nagy rutint követel a lovastól. A tartás kialakítása ugyanis lóról lóra változó, mivel a zablára való engedés és a tarkó meghajlítása, könnyen az egyensúly elvesztéséhez, vagy a hátulsó lábak aktivitásának csökkenéséhez vezethet és így hiába a jó szándék, a lovas a kiképzés elvekkel ellenétesen hat, bárha az ideális alakhoz hasonló nyaktartáshoz is jut. Más részről a rutin ahhoz is szükséges, hogy a támaszkodás erősségének elfogadható mértéke lovanként változó és ezért egyes lovaknál nem szabad megrettenni az erőteljesebb támaszkodás ideiglenes vállalásától sem. A lényeg ilyenkor nem az adott helyzeten van, hanem tendencián, amit a ló hátulsó lábainak aktivitásával és egész testének tevékenységével felmutat.

Természetes tartás, szerzett tartás, öntartás

Természetes tartás az, amit a ló magától felkínál. Szerzett tartásnak nevezzük azt a tartást, amit a lovas befolyásaival el tud érni a természetes tartáson felül. A szerzett tartás idővel természetes tartásává válik a lónak. A szerzett tartást legtöbbször egyszerűen tartásnak nevezzük. A megszilárdult tartás az öntartás. Az öntartásban a ló a lovas erre irányuló befolyása nélkül is huzamosabb ideig megmarad.

Az öntartás megszilárdítása

Az öntartás csak hosszú és fokozatos munka eredményeként szilárdul meg. Mivel a lókiképzés célja az öntartás, a lovas állandó feladata a mindenkori szerzett tartás megszilárdítása. Ez az egyensúly és a hátulsó lábak aktivitásának egyidejű fenntartásával történik, ezt szokták hagyományosan a felvevő és előrehajtó segítségek váltakozó összeműködésével megnevezni. „Az öntartásban járó ló egyensúlyi helyzetének megfelelően feligazított, támaszkodása könnyű, mozgása halk, puha és rugalmas.” Az öntartás a nehezebb feladatok helyes végrehajtásának előfeltétele. Persze, hogy az, hiszen az öntartás lényege az egyensúly és a lovas szándékéval együttműködő szorgalmas aktivitás.

Annak eredményeként, hogy a ló egyensúlya fokozatosan fejlődik, valamint, hogy ezzel párhuzamosan, a helyes képzés eredményeként a hátulsó lábak aktivitása is fokozódik, a tartás is fejlődik és a ma még szerzett tartás holnapra természetes tartássá lesz. A lókiképzés akkor éri el célját, ha a ló használati egyensúlyhoz tartozó tartása természetes tartássá válik.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zablaeskengyel.blog.hu/api/trackback/id/tr8816710680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása