Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

A hátasló dicsérete

2021. november 01. 20:14 - kszpp

_lnximg_0866_copy.jpgSokszor szegezik nekem, hogy sokkal hatékonyabb lenne a nemzeti lovaskultúra megújítását célzó munkám, ha elmennék versenyezni és megmutatnám, hogy mire vagyok képes. Sokkal könnyebben tudnék követőket, támogatókat magam mellé állítani, ha lennének versenyeredmények. Első nekifutásra logikusnak hat a felvetés, a probléma azonban az, hogy nem sportlovat, hanem hátaslovat képzek. És a kettő összehasonlíthatatlanul nem ugyanaz.

A hátasló nem sportló

A hátasló és a sportló közözött elsősorban a kiképzés céljában lehet különbséget megfogalmazni. A hátasló képzésének legfőbb célja a feltétlen engedelmesség és a hosszú használati élettartam, míg a sportlónál a teljesítmény. Ha a sportló nagyot ugrik, gyorsan teljesít egy pályát, vagy látványosan mozog, akkor minden rendben van, még akkor is, ha izgatott, nyugtalan, vagy akár nehezen kezelhető. Az úgymond „nehéz lovagolhatóság” a versenysportban szokványos, ugyanez a hátasló esetében értelmezhetetlen. Ennek megfelelően a sportlóval szemben az elvárás a versenyeredmény, míg a hátasló lovaglása kapcsán az öröm, valamint nem csak a lovak, hanem általában a természet törvényeinek minél jobban történő megismerése. 

Mindezeknek megfelelően a sportló használati időtartama általában hároméves korától tizennégy-tizenhat éves koráig tart (a rendkívüli és viszonylag hamar elért teljesítmény gyorsabb elöregedést eredményez), míg a hátaslóé öt éves korától bőven húsz éves kora felett, akár huszonöt-huszonnyolc éves koráig is eltarthat. Milyen gyönyörűség volt látni Sabiene Oettel, a dán magasiskola lovas mesterének magyar származású lovát, huszonnyolc évesen magasiskolai gyakorlatok végzése közben.

A cikk megosztásával segítsd a terjesztést! :)

Különbség van abban is, hogy ki az, aki minősíti a lovat: a sportló esetében külső szemlélő (a bíró) véleménye vagy mérése, másik lóval való összehasonlítgatása a mértékadó, míg a hátasló esetében a minősítést maga a ló hátán ülő lovas végzi, így a sportló teljesítménye inkább formai kérdések, míg a hátaslóé tartalmi kérdések mérlegelésével történik. Pont ez az egyik legfőbb gond például napjaink díjlovaglásával, hogy általánosan elfogadott az, hogy olyanok bírálják (látvány alapján) a lovak teljesítményét, akik soha életükben nem szereztek kiképzési tapasztalatot az általuk bírált feladatokról! Ezért a forma a lényeges, hiszen a minősítőknek többnyire fogalmuk sincs az általuk bíráltak belső tartalmáról.

Így, míg a hátasló kiképzési módszere természetazonos, addig a sportlóé teljesítménycentrikus és ez az oka annak, hogy a teljesítményfokozók, a drogok, a fájdalomcsillapítók, vagy éppen fájdalomfokozók, a különböző, ravaszabbnál ravaszabb lovasfelszerelések a sportló kiképzés általánosan bevett eszközeivé váltak, az abúzus pedig olyannyira a mindennapok részévé, hogy az elvesztette – egyébként – nyilvánvaló voltát és az erőszak természetessé vált.

Továbbá a sportló kiképzése a kiugró alapadottságokra épít és amelyik ló már három-négy évesen nem mutat különleges adottságot én nem várható a csúcsteljesítmény elérése néhány éven belül, az komoly sportolónál a munkára érdemtelen kategóriába kerül, míg a hátasló képzése ugyan hosszadalmasabb, de az adott ló különböző adottságaival szemben elfogadóbb és azokat a tanítással, képzéssel kívánja korrigálni, fejleszteni.

Őszi ötnapos kurzus ide kattintva!

A sport teljesítményszemlélete mindennek eredményekét visszahat a lovak tenyésztésére is. A sportolók a szakágra jellemző speciális adottságokban kiugró képességekkel rendelkező lovakat keresik. A hátasló esetében viszont a szervezeti szilárdság, a mentális stabilitás, az együttműködési képesség és hajlam a döntő. Ennek megfelelően, ha valaki sportlovat szeretne, akkor a német, holland, dán, svéd fajták között kell keresgélnie, ha viszont valaki hátaslovat szeretne magának, akkor bátran ajánlhatók a hagyományos magyar fajták. Véleményem szerint hibás a magyar fajták sportlóvá való átalakításának szándéka. Persze az érthető a kísértés: hogy a piac a sportlovat igényli és napjainkban a sportló a könnyen eladható ló, de csak azért, mert a sportlópiac működő, a hátaslópiac viszont nincs felépítve, azt meg kell teremteni, meg kell alkotni. A sportlópiac (a német, holland, stb. tenyésztők piaca) az, ami azt a közkultúrát tárja elénk, amiben a sport egyenlő a minőséggel, a minőség pedig a sporttal. Azonban ez messzemenően nincs így. Szeretném hangsúlyozni, hogy mindez nem sportellenesség, hanem a lóval való foglakozás egy másik dimenziója, másfajta kultúrája. A sportlovat nem lehet összehasonlítani a hátaslóval – ezért nem versenyzem.

Lovas nemzet vagyunk

Már sokszor kifejtettem, de itt is szeretném hangsúlyozni, hogy lovas nemzet vagyunk. Persze ez napjainkban nehezen látható, hiszen mindenki sporteredményekben gondolkodik. De ez hibás megközelítés. Azért vagyunk lovasnemzet, mert Magyarországn a lókiképzés legösszetettebb fogalmai is nyilvánvalók még a nem szakemberek számára is. Hogy példát említsek: nálunk mindenki számára nyilvánvaló, hogy az engedelmes lovat lovasa „segítségek közé” veszi. Ez a száronlét, melynek során a szár és a csizma egyidejűleg hat, a lovas képes felállítani a segítségek „összevágó”, azaz egymást kiegészítő hatását. (Lovaglás és hajtás, III. fejezet) Ezzel szemben mindez még a legelismertebb kortárs mesterek számára is csak részben megértett kérdéskör. Így le kell szögezni, hogy nemzeti kultúránk hátaslóban és nem sportlóban gondolkodik.

Elődeink hátaslovat tenyésztettek

A ránk hagyományozódott kultúrából továbbá világosan következik, hogy elődeink hátaslovat tenyésztettek – nem mást. A jó hátasló olyan, mint a tízpróbázó. Egyik diszciplinában sem kiugró, de mindegyikben masszívan jó. A jó hátasló jellemzője a könnyű lovagolhatóság, az ügyesség, valamint a bátor, barátságos, nyugodt és kiegyensúlyozott együttműködési hajlam. Ez napjainkban egyre nagyobb értéket jelent, ezért tévedés a magyar fajták sport irányba történő átalakítása, ráadásul elődeink munkájának elherdálásán túlmenően esélytelen a próbálkozás.

A modern világban a ló családtag

Nem kétséges, hogy a XXI. században megváltozik a ló szerepe. Míg a XX. században a lótartást a sport jellemezte (és ennek örülnünk kell, hiszen a sport nélkül Európából már kipusztult volna a ló), ám napjainkban a ló egyre inkább családtaggá válik. „A ló az utolsó kapocs az ember és a természet között.” – állítja Tóth Bettina a Nemzeti Lovasakadémia tanára. És ez így is van. A ló a maga természetességével, a természetből való kiszakíthatatlanságával egyszerre tanár és tanuló. A lóval való foglalkozás a XXI. században a boldogság forrása.

Állatvédelem

És végezetül nem lehet megkerülni az állatvédelem kérdését. A hátasló, illetve annak divatja, bár a lókiképzésnek teljesen más útját jelenti, mint a sportlóképzés, mégis visszahathat a sportot is magába foglaló közkultúra etikai normáira. Nem lehet senki sem lehet olyan naív, hogy meg célozhatná a csúcsversenyek teljes tisztaságát (ez más sportágakban is lehetetlenség lenne), ám a hátaslóképzés előtérbe kerülése az „átlagos” versenyzői hozzáállást és a lovardák napi munkájának rutinját állatvédelmi szempontból mindenképpen javítaná.

Szólj hozzá!

Self-Shape: The Goal of Horse Training

2021. október 13. 13:40 - kszpp

According to Zsigmond Josipovich, the goal of horse training is to achieve self-shape. The general made it clear: “Without bending work, there is no release of tension, without the release of tension there is no straightening, without straightening there is no balance, without balance, there is no self-shape, and without self-shape, there is no military horse, jumping horse, hunting horse or school horse!” The text is relentless and accurate, and if this is Josipovich's idea, then there is neither doubt nor appellate.

The thought gap

However, given the above, it is strange that the regulations of the International Equestrian Federation do not consider self-shape to be the goal of training, but do not even mention it. The term self-shape is simply not included in the regulations, and the same is true of the Principals of Riding (The official instruction handbook of G.N.E.F.). Accordingly, riders do not strive for self-shape (Why would they?) and make a huge mistake with this. The gap between the two positions (Josipovich and F.E.I.) is obvious, but for me, there is no doubt which of the two approaches to choose: the traditional Hungaro-Austrian.

Self-shape (Selbsthaltung), self-carriage (Selbsttragen)

The concept of self shape and its obvious need can be illustrated by the analogy of a well-trained dog. A well-trained dog moves with a relaxed leash next to its owner, in all situations he knows, understands his task and performs it independently (without the use of a command word or a leash) based on the owner's body language. The dog adapts to the walking speed, direction, or stops with the owner at the edge of the sidewalk, etc.

The essence of self-shape can also be defined (dog with a hanging leash) that the horse in self-shape does not need secondary aids, ie the use of reins and boots, the rider controls his horse only with his body language, only with the seat (descente de maines, descente de jambes). Meanwhile, sitting on a horse is so relaxed that riding does not require any effort from the rider. But how could it be otherwise? How could you ride to the River Don and back ;) even with the slightest effort? How could you be in the saddle for weeks, months, from morning to night, even with the slightest effort? No way!

A self-shape is a form of a horse. For the horse must be "brought into a certain shape, in which we may maintain our dominion over it in all situations, at all times." What a strange is that horse training are a matter of content and not shape, yet the influence of the rider is related to a certain shape. 

Self-carriage is a prerequisite for self-shape. Self-carriage is a learned ability of a horse in which it independently carries its rider in balance. (The ideal saddle-horse has a talent for self-carriage from born.) Self-shape is self-carriage plus willing obedience. It is a kind of attention, concentration on the rider, a spiritual unification that the teacher expects from his student at school and which also results in liveliness, activity, and independent physical collection. Self-shape is a matter of content, even if it is tied to a kind of shape.

The shape

At the beginning of the schooling due to the awkwardly changing balance, the neck position is variable. The consolidation of the balance and with it the neck positions as the result of the training is occurs only gradually. "The more advanced the level of riding of the horse, the more constant the position of the neck until it finally remains unchanged." This is a sign of the consolidation of the balance. If the hind legs are further activated by the rider, the horse will let go of the bit and is bent the neck at the poll. This position of the horse is the shape.

A further improvement in the balance position, a further load-bearing on the hind legs also result in an improvement in shape, so shape means not only the position of the neck and head but the condition of the whole horse. "Shape is the form of the horse in which, according to its balance, it makes the best use of its locomotor organs."

The achievement of the shape requires a relatively great routine from the rider. This is because the achievement of the shape varies from horse to horse, as letting go of the bit and bending the poll can easily lead to loss of balance or decreased hind leg activity and thus, despite good intentions, the rider runs counter to the principles of training, even the form of the neck is similar to the ideal. On the other hand, routine is also necessary to ensure that the acceptable level of contact varies from horse to horse and the rider should not be deterred from temporarily committing to stronger contact in some cases. The point, in this case, is not the situation, but the tendency it shows with the activity of the horse’s hind legs and the activity of its whole body.

Natural shape, acquired shape, self-shape 

Natural shape is what the horse offers on its own. The acquired shape is the posture that a rider can achieve with his influences in addition to the natural shape. The acquired shape becomes the natural shape for the horse over time. The acquired shape is most often simply referred to as shape. The consolidated shape is self-shape. In self-shape, the horse stays for a longer period of time without the rider’s influence to do so.

Consolidating self-shape

Self-shape only solidifies as a result of long and gradual work. Since the purpose of horse training is self-shape, it is the constant task of the rider to consolidate the current acquired shape. This is done while maintaining balance and hind leg activity, this is traditionally termed as the alternating co-operation of halt and forward aids. "The horse in self-shape has elevated neck according to the balance, has light contact (the intensity of the contact is equal to the weight of the reins), its movement is quiet, soft and flexible." Self-shape is a prerequisite for the proper performance of more difficult exercises. Of course, it is, since the essence of self-shape is balance and diligent activity in cooperation with the rider’s intentions.

As a result of the horse’s balance gradually evolving, and in parallel, as a result of proper training, the activity of the hind legs also increases, the shape also develops and the shape still acquired today will become a natural posture tomorrow. Horse training achieves its goal when the shape of the horse in the balance of use becomes a natural shape.

Szólj hozzá!

Öntartás: a kiképzés célja

2021. október 08. 07:12 - kszpp

Josipovich Zsigmond szerint a lókiképzés célja az öntartás elérése. A tábornok világosan fogalmazott: „Hajlító munka nélkül nincs feszültség feloldása, a feszültség feloldása nélkül nincs egyenesre igazítás, az egyenesre igazítás nélkül nincs egyensúly, az egyensúly nélkül nincs öntartás, az öntartás nélkül pedig nincs katona-, ugró-, vadász-, vagy iskolaló!” A szöveg kérlelhetetlen és pontos, már pedig, ha ez a josipovichi gondolat, akkor ez így van, apelláta nincs

A gondolati szakadék

A fentiek ismeretében mégiscsak különös, hogy a Nemzetközi Lovasszövetség és így a Magyar Lovasszövetség szabályzata nem, hogy nem tekinti a kiképzés céljának az öntartást, de még csak meg sem említi. Az öntartás kifejezés egyszerűen nem szerepel a szabályzatokban, és ugyanez áll az Irányelvekre is. Ennek megfelelően a sportlovasok nem törekednek az öntartás elérésére (Miért is tennék?), és ezzel hatalmasat hibáznak. A két álláspont között nyilvánvaló a szakadék, de számomra nem kétséges, hogy a két megközelítés közül melyiket kell választani: a hagyományos magyart. Sőt! Meggyőződésem, hogy mindaddig nem lesz eredményes a magyar lovassport, míg lovasaink vissza nem térnek elődeink elveihez, akkor viszont a siker varázsütésre a hétköznapok része lesz.

A cikk megosztásával segítsd a terjesztést! :)

A magyar lovasok addig voltak sikeresek, amig saját elveinkhez ragaszkodtak. Nem a külföldi lovasokat kell utánozni még ha napjainkban eredményesek is, hanem saját utunkat kell járni akkor is, ha korszerűtlenséget kiáltanak ránk. Ez ügyben Magyar Imrére és nemzetközi eredményire kell emlékeznünk, aki Hazslinszky-Krull Géza tanítványként az utolsó olyan lovas volt, aki megalkuvás nélkül, nemzeti alapokon képezte lovait, valamit a legelismertebb kortárs magyar szaktekintélyére, az Egyesült Államokban tevékenykedő Kunffy Károlyra, aki maradéktalanul közvetíti számunkra az elődök kultúráját.

Öntartás, önhordás

Az öntartás fogalmát és annak nyilvánvaló szükségességét a jól idomított kutya hasonlatával lehet szemléltetni. A jól idomított kutya fesztelen pórázzal mozog gazdája mellett, az adott helyzetben tudja, érti feladatát és azt önállóan (vezényszó, vagy a póráz használata nélkül) gazdája testbeszéde alapján teljesíti. A gazda járási sebességéhez, menetirányához igazodik, a járda szélén gazdájával együtt megáll, stb.

Az öntartás lényegét úgy is meg lehet fogalmazni (kutya a lógó pórázzal), hogy az öntartásban lévő lovon nincs szükség másodlagos segítségekre, azaz a szárak és csizmák használatára, a lovas kizárólag testbeszédével (ülésével) irányítja lovát.

Mindeközben pedig a lovon ülés olyan fesztelen, hogy a lovaglás semmilyen erőkifejtést nem igényel a lovastól. De hát hogyan is lehetne másképpen? Hogyan lehetne a Don kanyarig és vissza lovagolni, hacsak a legkisebb erőfeszítést is kell tenni, de azt folyamatosan? Hogyan lehetne akárcsak a legkisebb erőfeszítéssel is, de heteken, hónapokon át, reggeltől estig nyeregben lenni? Sehogy!

Az öntartás a ló egyfajta formája. A lovat ugyanis „bizonyos formába kell hoznunk, amelyben uralmunkat felette minden helyzetben, mindenkor megtarthatjuk”. Milyen érdekes, hogy a lókiképzés tartalmi kérdés és nem formai, mégis a lovas befolyása egy bizonyos formához kapcsolódik.

Az öntartás előfeltétele az önhordás. Az önhordás a ló tanult tulajdonsága melyben lovasát önállóan egyensúlyban hordja. Az öntartás az önhordásnál annyival több, amennyiben a ló készséges együttműködési szándékával felkészül lovasa utasításainak végrehajtására. Ez egyfajta figyelem, koncentráció lovasára, olyan lelki összeszedettség, amit a diáktól vár el tanára az iskolában és ami élénkséget, aktivitást és önálló testi összeszedettséget is eredményez. Az öntartás tehát mégis csak tartalmi kérdés, mégha egyfajta formához is kötődik.

A tartás

A nyak kiegyensúlyozó szerepe a képzés kezdetén abban is megnyilvánul, hogy a képzetlenségből következő változó egyensúlyi helyzethez folyamatosan igazodik, ezért a nyak pozíciója is változó. Az egyensúly és ezzel együtt a nyak helyzetének megszilárdulása a képzés eredménye és csak fokozatosan következik be. „Minél előrehaladottabb a ló lovagoltsági szintje, annál állandóbb a nyak helye is, míg végre a belovagolt lónál változatlan marad.” Ez az egyensúly megszilárdulásának jele. Ha a hátulsó lábak tevékenysége ekkor tovább akitivizálódik, akkor a ló a zablára enged és tarkóban hajlítottá válik. A lónak ez a formája a tartás.

Őszi ötnapos kurzusok, ide kattintva.

Az egyensúlyi helyzet további javulása, a hátulsó lábak további teherfelvétele a tartás javulását is eredményezi, tehát a tartás nem csak a nyak és fej pozícióját jelenti, hanem az egész lóra vonatkozó állapot. „A tartás a lónak az a formája, amelyben – az elért egyensúlyi helyzetének megfelelően – legjobban használja mozgási szerveit.”

A tartás kialakítása viszonylag nagy rutint követel a lovastól. A tartás kialakítása ugyanis lóról lóra változó, mivel a zablára való engedés és a tarkó meghajlítása, könnyen az egyensúly elvesztéséhez, vagy a hátulsó lábak aktivitásának csökkenéséhez vezethet és így hiába a jó szándék, a lovas a kiképzés elvekkel ellenétesen hat, bárha az ideális alakhoz hasonló nyaktartáshoz is jut. Más részről a rutin ahhoz is szükséges, hogy a támaszkodás erősségének elfogadható mértéke lovanként változó és ezért egyes lovaknál nem szabad megrettenni az erőteljesebb támaszkodás ideiglenes vállalásától sem. A lényeg ilyenkor nem az adott helyzeten van, hanem tendencián, amit a ló hátulsó lábainak aktivitásával és egész testének tevékenységével felmutat.

Természetes tartás, szerzett tartás, öntartás

Természetes tartás az, amit a ló magától felkínál. Szerzett tartásnak nevezzük azt a tartást, amit a lovas befolyásaival el tud érni a természetes tartáson felül. A szerzett tartás idővel természetes tartásává válik a lónak. A szerzett tartást legtöbbször egyszerűen tartásnak nevezzük. A megszilárdult tartás az öntartás. Az öntartásban a ló a lovas erre irányuló befolyása nélkül is huzamosabb ideig megmarad.

Az öntartás megszilárdítása

Az öntartás csak hosszú és fokozatos munka eredményeként szilárdul meg. Mivel a lókiképzés célja az öntartás, a lovas állandó feladata a mindenkori szerzett tartás megszilárdítása. Ez az egyensúly és a hátulsó lábak aktivitásának egyidejű fenntartásával történik, ezt szokták hagyományosan a felvevő és előrehajtó segítségek váltakozó összeműködésével megnevezni. „Az öntartásban járó ló egyensúlyi helyzetének megfelelően feligazított, támaszkodása könnyű, mozgása halk, puha és rugalmas.” Az öntartás a nehezebb feladatok helyes végrehajtásának előfeltétele. Persze, hogy az, hiszen az öntartás lényege az egyensúly és a lovas szándékéval együttműködő szorgalmas aktivitás.

Annak eredményeként, hogy a ló egyensúlya fokozatosan fejlődik, valamint, hogy ezzel párhuzamosan, a helyes képzés eredményeként a hátulsó lábak aktivitása is fokozódik, a tartás is fejlődik és a ma még szerzett tartás holnapra természetes tartássá lesz. A lókiképzés akkor éri el célját, ha a ló használati egyensúlyhoz tartozó tartása természetes tartássá válik.

Szólj hozzá!

Autumn five-day courses (2021)

2021. október 04. 13:12 - kszpp

Development of equestrian feeling

x_mg_9388-1_web.jpgWhat makes riding a horse easy and spectacular and what does not? What makes a horse softly cooperative in transitions, turns, and bends? And if it is not soft and simple, then why not?

The first is to identify the problem.
This is the first half of the equestrian feeling. The feeling, since the rider does not see the horse from the saddle, he just feels it: with seat, hands, and legs. But what exactly should the seat feel, and what about the hand and what about the legs? And how can this feeling be developed?

The second is to solve the problem.
This is the other half of the equestrian feeling - the application of the aids, and dosing, coordinating those. How is it possible and how should you ride with your seat? What is the difference between different rein aids and what about leg aids? What is the riding method of the separated aids like and what is the mystical effect of the combined concurrently used aids? How to take a horse between the aids?

Not only alone but also with your fellow riders and even your coach, as it is simpler together.

Don't delay, call, book an appointment! :) 0036303831375

Szólj hozzá!
Címkék: English

Téli ötnapos kurzusok (2021.)

2021. szeptember 30. 17:22 - kszpp

A lovasérzés fejlesztése

x_mg_9388-1_web.jpgMitől egyszerű és látványos egy ló lovaglása és mitől nem az? Mitől lesz puhán együttműködő a ló az átmenetekben, a fordulatokban és a hosszhajlításokban? És ha nem puha és egyszerű, akkor miért nem az?

Az első a probléma azonosítása.
Ez a lovasérzés egyik fele. Az érzésé, hiszen a lovas nem látja a lovat, csak érzi: az ülésével, a kezével és a csizmájával. De pontosan mit is kell éreznie az ülésnek, mit a kéznek és mit a csizmának? És hogyan lehet ezt az érzést fejleszteni?

A második a probléma megoldása.
Ez a lovasérzés másik fele - a lovas segítségek adása, adagolása, összehangolása. Hogyan lehet és kell üléssel lovagolni? Miben különböznek egymástól a különféle szársegítségek és miben a csizmasegítségek? Miben áll a különböző segítségek misztikus együtthatása? Hogyan kell segítségek közé venni a lovat?

Önfejlesztés, szaktanácsadás, minőség, kiképzési program összeállítása.

Nem csak egyedül, de lovastársaiddal, sőt edződdel együtt is, hiszen közösen egyszerűbb.

  • Saját lóval vagy az én iskolalovammal
  • Elmélet és gyakorlat
  • Hétfőtől péntekig
  • Boxos vagy karámos lótartás
  • Szintfelmérés
  • Délután és a koraesti órákban is
  • Szállás a résztvevőknek
  • Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda

Ne késlekedj, hívj, foglalj időpontot! :) 06303831375

Szólj hozzá!

Támaszkodás

2021. szeptember 09. 07:35 - kszpp

Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy a lókiképzésről nehéz írni. Nehéz, mert a különböző szinteken lévő lovasoknak sokszor különböző képpen kell magyarázni a részleteket, ezért a lókiképzés egyes kérdéseinek egyszerűsített magyarázata évszázados hagyománya a lovasképzésnek. Például a „zárd a csizmát” utasításra a lovas mindkét csizmáját egyszerre kell hatásba helyezni, holott a lókiképzés magasabb szintjén a csizmasegítségeket egymástól szétválasztva, azon az oldalon és pillanatban kell alkalmazni, ahol szükség van rá. A „János vitézt” más és másképp magyarázzák az általános iskolában és a középiskolában és még másképpen annak, aki az egyetemen is foglalkozik vele.

Másrészről nehéz a lókiképzésről írni, hiszen az írás csak tökéletlenül tudja kifejezni a mögöttes gondolatot. Harmadrészről a lókiképzés elméletének részletezése során legtöbbször érzésekről kell írni és a meg nem élt érzések sokszor hihetetlennek tűnnek az olvasó számára. Csak a megélt érzésekről lehet ugyanis elképzelésünk, azok az érzések, amelyekkel még nem találkoztunk felfoghatatlanok, elképzelhetetlenek számunkra, sőt néha lehetetlenségnek is tűnhetnek. Ráadásul a megélt érzések az érzékelő számára nyilvánvaló igazságok. Nagy intelligenciával és elfogadó képességgel kell rendelkezni ahhoz, hogy az érzékelő belássa, hogy esetleg az általa érzékelt igazságon túlmenően is van igazság és ha az általa érzékelteknél tényleg összetettebb a valóság, valamint ebben az összetett helyzetben másik érzékelő mást érzékel – és így más igazságot tart igazságnak – attól még a két igazság szintén igaz, mégha egymástól eltérőek is.

A semmitmondó támaszkodás

A támaszkodás nem szársegítség. Míg a szársegítségek (állító, direkt, indirekt, feligazító, engedő, felvevő, ellentartó, stb.) a lovas felől érkező információk, azaz a hír, az utasítás a lovas felől a ló felé halad, addig a támaszkodás ennek pont fordítottját célozza. A támaszkodáson keresztül a lovas szeretne hírt kapni a ló jellemzőiről:

  • elengedettségéről, esetleges merevségének helyéről (a szárat megfogva érzékelnünk kell, hogy hol van blokk a lóban: a tarkónál, a marnál, a derekában, vagy még hátrább, a térdben, vagy esetleg a csánkban),
  • egyenességéről, illetve ferdeségéről,
  • egyensúlyi helyzetéről,
  • lendületességéről.

Az információáramlás irányának különbözőségből fakad, hogy a támaszkodásnak a ló felé semmitmondónak, mondhatnánk szársegítségtől mentesnek kell lennie. Ezt írja le az a követelmény, hogy a támaszkodás erősségének a szár súlyával kell egyenlőnek lennie és ezért, ha a lovas keze és a ló szájszeglete között ennél erősebb a kapcsolat, akkor azt nem tekinthetjük helyes támaszkodásnak.

A támaszkodás semmitmondásából következik, hogy a támaszkodás nem egyenlő a száronléttel. A száronlét a keret elfogadását jelenti, a semmitmondó támaszkodás pedig nem jelölhet ki, semmifajta keretet. Ezért a száron lévő ló ugyan támaszkodhat, de a száronlétnek nem feltétele a támaszkodás, a támaszkodásban lévő ló viszont nem biztos, hogy száron is van.

A semmitmondó, a szár súlyának megfelelő támaszkodás alkalmazása sok gyakorlást igényel, mert azt csak független és elengedett ülés birtokában lehet megvalósítani. Ha a lovas nem ül egyensúlyban és emellett nem tudja testének minden izmát ellazítani az adott jármód akár nagyiramú meglovaglása során, akkor képtelen a helyes támaszkodás kialakítására és fenntartására, végeredményben pedig a ló állapotának érzékelésére.

Mivel valahonnan mégiscsak kell információt kapnia a lovasnak, ezért a helytelen támaszkodás többnyire azt eredményezi, hogy a lovas, ha a szeme sarkából is, de nézni saját lovát, ami viszont a lovat bizonytalanítja el, hiszen a lónak oda kell mennie, ahová lovasa néz és ha a lovas a lovat nézi, a ló nem tudja, hogy mi az elvárt menetirány.

A nagy testvér figyel

Azonban a támaszkodás nem lehet semmitmondó. Maga a megfigyelés, az obszerváció rendre készteti a lovat. Ezt talán azzal a példával lehet szemléltetni, hogy kiskutyámnak tilos a teraszon a kanapéra felülnie. Ennek ellenére mindig ott tanyázik, mindaddig, amíg ki nem lépek a teraszra. Abban a pillanatban, amikor tudja, hogy látom, leugrik a földre, az elvárásokhoz igazodik, mégpedig mindenfajta felszólítás nélkül is. Ugyanez a helyzet a nagyteljesítményű térfigyelő kamerákkal. Maga a kamerák jelenléte megfontoltságra, törvénykövető magatartásra ösztönzi az embereket. A ló pontosan érzi, hogy a támaszkodás célja a megfigyelés és így a támaszkodás önmagában is egyfajta rendet teremt.

Ebből azonban az következik, hogy a fiatal lónál, a támaszkodás felvétele óhatatlanul ellenállást vált ki, tiltakozik a folyamatos megfigyelés és az abból következő rend ellen, de ezt természetesnek kell elfogadnunk. Az ellenállás a lovas vezető szerepének elfogadásával szűnik meg, akkor amikor a lóban együttműködési szándék ébred. Azonban a támaszkodás rendteremtő mivoltából az is következik, hogy míg a támaszkodást a lónak kell felvennie, addig a támaszkodást a lovasnak kell fenntartania. Ha a ló megrövidíti, vagy oldalra fordítja nyakát, akkor ezt a lovas kezének ezt „le kell követnie” a támaszkodás fenntartásának érdekében, még akár a ököl hátra mozdításának árán is. A ló egyoldalúan nem szüntetheti meg a „nagy testvér figyel” helyzetet, hiszen ez a rend és a befolyás ló oldaláról történő egyoldalú beszüntetését jelenti, ami nyilvánvalóan megengedhetetlen. Olyan szép a magyar lovasnyelv! Nem azt mondja, hogy a kéz nem mozdulhat hátra, hanem azt, hogy nem hathat hátra és ez nagy különbség.

A támaszkodás a lovasképzés módszere

A lovaglásban az a legnehezebb, hogy a ló hátáról nem látszik a ló. A lovas csak érzésein keresztül tud hírt kapni arról, hogy milyen állapotban van lova. Az ember kétségtelenül kezével a legügyesebb. Ráadásul a lovasérzés tudatos tanulásának legegyszerűbb módszere az, hogy földről történő munkavégzés során a lovas a különböző érzésekre kiképzi saját kezét, ugyanis a földről történő munka az egyetlen, amikor a kiképző érez (mármint a kezével) de látja is a lovat. Lóra ülve azután ugyanazokat az érzéseket kell kezével megkeresnie a lovasnak, mint amit a korábbiakban már a földről megismert. Az érzések ilyen módon való tanulása hosszadalmas, de tudatos és részletekbe menő, ezért az igényes lovasnak megkerülhetetlen a földről történő munka, nem csak az érzések megismerése, de fenntartása és finomítása érdekében is. Az érzés a támaszkodáson keresztül érkezik a kézhez. A lovas azonban nem csak kezével tudja érzékelni a ló állapotát, hanem csizmájával is és a legképzettebb lovasok ülésükkel is. Ezért a képzett lovasoknak nincs feltétlenül szükségük a támaszkodásra. A támaszkodás nem a lókiképzés, hanem a lovasképzés módszere. Ha a lovas a földi munkával kiképzete és érzővé tette saját kezét, akkor lóra ülve csizmájának, majd ülésének érzéseivel azokat össze tudja hasonlítani és végeredményben a támaszkodás lesz az, amin keresztül saját, részleteket is érzékelni képes lovasérzését ki tudja fejleszteni.

A támaszkodáson ezen felül láttatja a lovas érzéseit és befolyását a lóra, ezért a támaszkodás megkövetelése segíti a lovastanár munkáját. A támaszkodáson keresztül a lovastanár is látja a ló állapotát és kívülről segíteni tudja tanítványának munkáját, a különböző érzések azonosítása során.

Szólj hozzá!

Hat szabály, amit lovasként sohase tévessz szem elől

2021. augusztus 18. 08:36 - kszpp

1. Törekedj az egyszerűségre
A természet egyszerű, a különlegességre való törekvés természetellenes, az csak a természettől elidegenedett ember sajátja és a ló számára érthetetlen. A különlegesség a pénzről szól, az egyszerűség a lóról.

2. Légy tisztában erősségeddel
Általános szabály, hogy ne a gyengeségeidet reszeld állandóan, hanem az erősségeidet fejleszd, az magával hozza a gyengeségek javulását is.

3. Alkoss lovaddal csapatot, partnerséget
A ló nem szolga, nem az emberi érdekek kiszolgálója. A lóra társként, családtagként, sőt a végén saját tested részeként kell tekinteni - csak így tudja a benne lévő értékeket, lehetőségeket teljes mértékben kifejleszteni. Ne ménesvezér akarj lenni, hanem kentaur, válj egy testté, egy gondolattá lovaddal!

4. Légy igényes
Tanulj, fejleszd magad, légy rendszerető, tiszta, következetes.

5. Ne válj lovas munkarobottá
Ne engedj fiatalkori álmaidból, hanem valósítsd azt meg. Ne válj a lovaglás rabszolgájává, ne dolgozd túl magad, hogy megtartsd testi, lelki motivációdat még évtizedek múltán is.

6. Légy szenvedélyes
A lovasérzés és annak fejlesztése a lókiképzés kulcsa. Az érzésekre csak szenvedélyes ember nyitott.

1 komment

Csizmasegítségek II.

2021. augusztus 03. 05:48 - kszpp

x_mg_9303-3_web.jpgA bejegyzés a Lovas Nemzetben megjelent előző cikkem folytatása, amit ide kattintva lehet megtalálni.

A csizmasegítségek tanítása

A fiatal ló képzése során, a csizmasegítségek tanításakor legelőször az előrehajtó csizmasegítség megértetése és elfogadtatása a feladat. A hogyan kérdés megválaszolása napjainkban nem egyszerű, ugyanis a fiatal ló képzése hagyományosan háromemberes munka, és ha két emberre kellett szorítkozni, akkor az már megalkuvásnak számított még néhány évtizeddel ezelőtt is. Alapesetben úgy a futószárazást (ostoros, futószáras, zabos), mint a lóra ülés kezdeti lépéseit is három lovas (három lóval: két idős ló és a betanítandó fiatal) végezte és a három ember összehangolt munkája jelentősen megkönnyítette az előrehajtó csizmasegítség megértését a fiatal ló számára. Az egyik idős ló a lovarda fala mellett, a legkülső patanyomon haladt, ugyanezen a patanyomon járt a fiatal ló, belül pedig, a lovarda falától számított második patanyomon, félig a fiatal előtt, félig mellette járt a másik idős ló, aminek a nyergéből akár vezetőszár használatával is segítették a fiatal ló folyamatos haladását – iram és iránytartását.

Manapság azonban más a helyzet, a fiatal ló képzése legtöbbször egy emberre hárul, és ezért több türelemre van szüksége a kiképzőnek, több időre van szüksége a fiatal lónak a megértésre, az elfogadásra: akár kétszer, háromszor annyi időre, mint amit az ötven-hetven évvel ezelőtti leírások megfogalmaznak. Ember-órában szinte nincs változás, ma sem lehet gyorsabban elvégezni azt, amit régen két-három ember – ráadásul összehangolt munkával – elvégzett. Ez ügyben hagyjuk a TSZ-romantikát: a lókiképzés sem nem bátorság kérdése, sem nem gyorsasági verseny, hanem szakma.

Az előrehajtó csizmasegítség megértetésének első lépése földről, a testbeszéddel együtt alkalmazott ostorsegítség elfogadtatása. Ezt viszonylag könnyen megérti a ló. Az ostor jelzését hangsegítséggel ajánlatos kiegészíteni. A kívánt jármód annak megnevezésével indul („lépés”, „ügetés”, „vágta”). Ezt futószárazásnál már az első alkalmaktól konzekvensen alkalmazni kell, és a ló ezt is hamar megérti, elsajátítja. Az átmeneteket a ló gyorsításával és lassításával kell végrehajtani. A gyorsításhoz alapvetően testbeszédet kell alkalmazni, a lónál jóval kisebb körön haladva, fokozni, vagy lassítani kell a futószárazó mozgását. Megértem, de nem vagyok híve a futószárazó lépő, ügető vagy vágtázó testbeszédének. Mindezen túlmenően a testbeszédet csettegéssel, vagy „hó” hangsegítséggel lehet kiegészíteni, ami azután szintén nagyon hasznos lesz a nyeregbe ülés után. Ha mindezeket nem csak megértette, de el is fogadta a ló, akkor kezdődhet magának a csizmasegítségnek a tanítása. Ha van segítő, akkor a nyeregben ülő lovas csizmasegítségeit a földről adott testbeszéddel és ostorsegítségekkel együttesen kell adni, mindaddig, amíg a földről adott segítségeket el nem lehet hagyni. Ha nincs földről segítség, akkor a hangsegítségeket kell segítségül hívni, hogy a ló megértse a csizma előre hajtó értelmét. A lovas pálcasegítséggel is próbálhatja a ló megértését egyszerűsíteni, de az sokszor félreérthető és zavaró a ló számára.

Az előrehajtó csizmasegítség tanítása során a legfontosabb, hogy a kiképző ne vessze szem elől a másodlagos segítségek adásának logikáját:

  • Másodlagos segítséget csak elsődleges segítséggel együtt lehet adni. A lovon ülve az ülés az elsődleges segítség.
  • A másodlagos segítséget (csizma, szár, hang, pálca) mindaddig kell adni, amíg az a kívánt reakciót nem eredményezi.
  • Ha a ló az elvártak szerint reagált, akkor a másodlagos segítséget azonnal be kell fejezni az elsődleges segítségek fenntartása mellett.
  • A másodlagos segítségek csökkentése, a ló érzékenyítése során a nagy segítségektől halad a kiképzés a kisebb segítségek felé. A kelleténél kisebb segítség érzékteleníti a lovat.
  • A határozottság és erőszak között nem a segítségadás mértéke a különbség, hanem annak lelki tartalma.

Az oldaltható csizmasegítség tanítása legtöbbször állóhelyben a far kiterelésével kezdődik. Az oldaltható csizmasegítség tanítását érdemes szintén először földről kezdeni.

A kiképzőnek el kell fogadnia, hogy a csizmasegítségeket csak évek hosszú munkájával lehet finomítani, a végén szinte láthatatlanná tenni.

Felvétel csizmával (másodlagos felvétel)

A lovaglás során, úgy álló helyzeteben, mint mozgás közben a hátulsó lábakra való többletteher-vétel két módon történhet: a ló testének a lábak fölé történő visszavételével, vagy a hátulsó lábak előre lovaglásával a súlypont, azaz a test alá. Az előbbi az elsődleges felvétel, ami lovas testsúlyának hátravételével, ezzel együtt a ló súlypontjának hátravételével és szárakkal történik. Ha ez megy, akkor a lovas megpróbálkozhat a másik lehetőséggel, a másodlagos felvétellel, ami a lovas testsúlyának hátravételével, ezzel együtt a ló súlypontjának hátravételével és a hátulsó lábakat előrehajtó csizmasegítséggel történik. A ló ennek hatására határozottan súlypont alá lép, a tolóerő radikálisan csökken, vagy elfogy, ami a ló lassulását, vagy megállását eredményezi.

Kézenfekvő persze a kérdés, hogy hogyan tudja eldönteni a ló, hogy a lovas a csizmasegítséget az iram fokozása, vagy a felvétel érdekében használja, honnan tudja, hogy a ló, hogy a csizmasegítséggel a lovas a tolóerőt vagy a hordozóerőt kívánja-e növelni? Onnan, hogy a lovas a csizmasegítség adása során hogyan kezeli a lóval közös súlypontot, azaz mit mond az ülés. A nagyobb iramhoz a lovasnak a hátulsó lábak tolóerejét kell fokoznia. Ha a hátulsó lábak aktivitásának fokozásával együtt a lovas előremozdítja súlypontját, az egyértelműen a tolóerő fokozásának igényét, az iram fokozásának igényét jelenti. Azonban, ha a hátulsó lábak aktivitásának fokozásával egyidejűleg a lovas a lóval közös súlypontot visszaveszi, az a hordozóerőt, a hátulsó lábak súlypont felé lépését fogja fokozni.

Csizma szár, szár csizma nélkül

A fiatal lovat eleinte szétválasztott segítségekkel kell lovagolni a segítségek értelmének biztos elsajátíttatása érdekében. Ez azt jelenti, hogy előrehajtó csizmasegítség adásakor a szárakkal feltétlenül engedni kell és fordítva, felvevő szársegítség alkalmazásakor a lovas csizmáját hatáson kívül helyezi. A szétválasztott segítségek elve persze oldalirányban is áll, a kiképzés ezen szakaszában a fordulatokat direkt szársegítségekkel célszerű végrehajtani, a vállakat a lovas még nem veszi segítségek közé, még nem alkalmazza a "külső szár - belső csizma" technikát.

A ló csizma és szár közé vétele

Ha a szétválasztott segítségeket elsajátította a ló, akkor kezdődhet a szárhoz lovaglás, a ló szárra állítása. A szárra állítás során a lovat segítségek közé kell venni. Nagy kérdés persze az, hogy mikét kell elképzelni a szárak és csizmák együttes hatását úgy, hogy azok ne legyenek egymásnak ellentmondók, szaknyelven kifejezve egybevágók. Úgy, hogy a csizma egyre inkább a hátulsó lábak aktivitást jelzi a lónak, nem pusztán az előre hajtást, miközben a szárak egyre inkább a súlypontot kontrollálják és nem pusztán a sebességet. 

Lovaglás szár és csizma nélkül

Végezetül pedig vissza kell térni az alapgondolathoz: a csizmasegítség másodlagos segítség, az csak az elsődleges segítség, az ülés segítségének érvényre jutását segíti ellenállás esetén. A teljesen képzett és együttműködő lónál sem a szárak, sem a csizmák segítségére nem szorul rá a lovas. A régi ábrázolásokon ez látszik: a lovasok szárak és csizmák használata nélkül lovagolnak. A modern lovasnak ugyanezt úgy lehet megfogalmazni, hogy amit felszerelés (kantár, csizma) nélkül, csak üléssel nem tud végrehajtani, arra még nincs teljesen kiképezve a ló, legyen az akár a legnehezebb feladat is.

Érzékelés a csizmával

Végezetül – bár a cikk a csizmasegítségekről szól – nem lehet említés nélkül hagyni azt, hogy csizmával nem csak segítségeket lehet adni, de érzékelni is lehet a ló állapotát. Pontosan ugyanúgy ahogyan a szárral. A szárral szintén segítségeket is lehet adni, de a támaszkodáson keresztül a lovas keze érzékelni tudja a ló elengedettségét, illetve merevségének helyét, egyenességét, egyensúlyi helyzetét és lendületét. Az „iskolázott csizma” ugyanerre képes. A különbség csupán az érzékelés irányában van. Míg a szár előlről hátulra érzékel és például a merevség esetén csak a merevség helyéig érzékel, a merevség mögötti részről nincs információja, addig a csizma hátulról előre érzi ugyanezt.

Szólj hozzá!

Csizmasegítségek

2021. július 07. 08:56 - patkószeg

x_mg_9303-3_web.jpgLegtöbb szó a szársegítsgékről esik és a különböző csizmasegítségek mintha mindig háttérbe szorulnának. Pedig azokat nemcsak, hogy el kell sajátítani, de alkalmazásuk során az ülés és a szárak segítségeivel is összhangba kell hozni. A csizmasegítségek arra valók, hogy a lovas szabályozni tudja a hátulsó lábak által kifejtett erő mértékét és annak irányát.

A csizmasegítség értelmezése

A csizmasegítségek kapcsán mindenekelőtt azt kell megállapítani, hogy ez ügyben a szaknyelv hagyománya kissé pontatlan. A katonai hagyomány, amit a szakkönyvekben is követni lehet ugyanis az, hogy sokszor combsegítség kifejezést használ a csizmasegítség kifejezés helyett, azaz a modern olvasónak a combsegítség kifejezés esetén értelmezni kell, hogy az valóban a combra, vagy a csizmára vonatkozik-e és csupán pongyola germanizmussal áll-e szemben az olvasó és a szerző eredetileg alsócomb értelemben gondolt a csizmára. „A léptető vagy hajtó combsegítség rövid ütés a hevederen a csizmával...” – írja például Kókay és hát nyilvánvalóan a csizmára gondol, nem a lovas combjára. Napjaink lovas szakembereinek ezért azt ajánlom, hogy a szaknyelv alkalmazása során, a könnyű érthetőség érdekében, a comb és csizma segítségek kifejezéseket precízen különböztessék meg.

A csizma csak másodlagos segítség

A tényleges comb és csizmasegítségek között ugyanis elvi különbség van. Míg a comb az üléshez tartozik (az ülés térdtől térdig tart) és mint ilyen az elsődleges segítségek kategóriájába tartozik, addig a csizmasegítség másodlagos segítség és ezért a ló és lovas számára is megtanulandók, vagyis azok nem magától értetődők sem a ló, sem a lovas számára. Míg a testbeszédet – így az ülés segítségeit – a ló születéstől fogva érti, addig bizony sok és nagy türelmet igénylő munka, míg a ló lassacskán megérti a különböző csizmasegítségeket. Példakét lehet említeni azt, hogy a záró csizma előrehajtó értelmét a fiatal ló huzamos ideig nem érti és így záró csizma hatására nem is megy előre: a lovasnak fel kell ismernie, hogy ez nem azért történik, mert a ló ellenáll, hanem azért, mert nem érti a lovas szándékát.

Az érző csizma

A csizma hatékonysága, annak befolyása nem a segítségadás erejétől függ, hanem sokkal inkább attól, hogy mennyire érző a lovas csizmája. A lovasnak tudatosan kell megkülönböztetnie azt, hogy az azonos oldali, vagy az ellenoldali hátulsó lábra, illetve, hogy a földön, vagy a levegőben lévő lábra akar hatni.

Az érző csizma információt ad a lovasnak a ló elengedettségéről, egyenességéről, egyensúlyáról, lendületéről. Ez azt jelenti, hogy a lovas a vonatkozó érzést nem csak a támaszkodáson, azaz a kezén keresztül, vagy az ülése által érzékeli, hanem a csizmáival is.

A csizma érzése végül pedig abban fog kifejezésre jutni, hogy – másodlagos segítség lévén – abbahagyja kifejtett tevékenységét annak érvényesülésekor.

A csizmasegítségek fajtái

Mivel a csizmasegítség másodlagos segítség, ezért alkalmazása a ló számára érthetetlen az elsődleges segítség, az ülés segítsége nélkül. Sőt, azt is állíthatjuk, hogy a különböző csizmasegítségeket sokszor nem a segítségadás módja, vagy helye, hanem az ülés segítsége fogja egymástól megkülönböztetni a ló számára. A csizma hathat a hevederen, vagy a heveder mögött, de a szofisztikált kiképző megkülönböztet nyomóerőt és vibrációt is.

  • Előrehajtó csizmasegítségek: inkább a hevederen adott és inkább csizmaütéssel vagy vibrációval adott segítség, ami a csizmával azonos oldali hátulsó lábra hat. A hajlítás külső és belső oldalán egyaránt lehet adni. Az előrehajtó csizmasegítség a hátulsó láb aktivitásának mértékét szabályozza.
  • A ló sebességét fokozó csizmasegítség: egyfajta előrehajtó csizmasegítség, a ló és lovas közös súlypontjának előremozdításával egyidejűleg (velemenő felsőtest). A segítség a ló hátulsó lábának tolóerejét, a hátulsó lábak hátralendülésének mértékét növeli. A segítségadás optimális pillanata a láb talajra érése után adódik.
  • Hordozóerőt, súlypont felé lépést fokozó csizmasegítség: egyfajta előrehajtó csizmasegítség, a ló és lovas közös súlypontjának változatlanul tartásával. A segítségadás optimális pillanata a láb talajról való felemelése.
  • Összeszedő csizmasegítség: egyfajta előrehajtó csizmasegítség, a ló és lovas közös súlypontjának változatlanul tartásával, ami csökkenti a hátulsó láb hátralendülésének szögét. A csizmasegítség a hátulsó láb hamarabb történő felemelésére ösztönzi a lovat, ezért azt a földön lévő lábra kell adni.
  • Oldaltható csizmasegítség: általában a heveder mögött és inkább nyomással adott segítség. Meg kell jegyezni, hogy a hátulsó lábak helyesen csak a csípők vonalára merőlegesen mozoghatnak, mert az ettől eltérő irányba lépő láb nem tud erőt felvenni. A helytelen irányba lépő lábat a csánk csavarásáról lehet felismerni. Az oldaltható csizmasegítség a hátulsó lábak aktivitásának irányát szabályozza.
  • Keret tartó csizma: egyfajta oldaltható csizmasegítség, a csípők vonalának merőlegesétől kifelé lépő láb mozgásirányát korrigálja. A segítségadás időpontja az azonos oldali hátulsó láb talajról való felemelkedése.
  • Ellentartó csizma: egyfajta oldatható csizmasegítség, az ellenoldali(!) csizma a csípők vonalának merőlegesétől befelé lépő láb mozgásirányát korrigálja. A segítségadás időpontja az ellenoldali hátulsó láb talajról való felemelkedése.
  • Belső hajlító csizmasegítség: egyfajta oldaltható, hevederen (!) adott csizmasegítség. A ló gerincoszlopát téríti ki azzal a céllal, hogy a ló befelé fordítsa csípőjét (belső csípőjét befelé és előre tolja), ezzel pedig megváltozzon a hátulsó lábak aktivitásának iránya. A segítség a vállak menetirányát is szabályozza.
  • Külső hajlító csizmasegítség: egyfajta oldaltható csizmasegítség, a ló csípőjét befelé fordítja.
1 komment

Ismét az egyenességről

2021. június 09. 07:08 - patkószeg

x_mg_9388-1_web.jpg

Az elengedettség, egyenesség, egyensúly hármasából legnehezebb megérteni és megérezni az egyenességet.

Az ugyanis világos, hogy miért kell elengedettnek lennie a lónak, hiszen a merev ló sem testében, sem lelkében nem együttműködő. Merevségben a ló nem használja természetesen magát, ami testi-lelki sérülésekhez, idő előtti elhasználódáshoz vezet. Az érthetőséget erősíti, hogy a feszességet viszonylag egyszerű látni is és viszonylag egyszerű a ló hátáról is megérezni.

Ugyanez áll az egyensúlyra is. Egyensúly hiányában a ló természetellenes helyzetben van, sérülésveszélye nagy, hiszen az elülső végtagok túlterheltek. Egyensúly hiányában a ló képtelen az együttműködésre, ezért egyensúly hiányában a lovas valójában ellenkezésre tanítja lovát. Az egyensúly hiánya könnyen felfedezhető a látvány alapján, mert az egyensúly hiányában a ló előre dől, az elülső lába nem függőleges, a vállak túlmennek a patákon, a hátulsó lábak pedig kimaradnak. Nyeregből a lovas azt érzi, hogy a ló a szárba dől, a sebesség kontrollálása problémás.

Mindez az egyenességgel nem így áll. A ferdeség sokszor nehezen látható a földről és gyakran nyeregből is nehezen érzékelhető. Ráadásul nem is kézenfekvő, hogy miért is kell egyenesnek lennie a lónak.

De hát mi is az egyenesség?

Legtöbbször azt mondják, hogy az a ló egyenes, amelyik két patanyomon jár, azaz akkor egyenes a ló, ha hátulsó lábai pontosan az elülső lábak patanyom vonalain haladnak, ellenkező esetben pedig ferde. Ez nem rossz közelítés, de nyilvánvaló egyszerűsítés, hiszen a hárompatanyomon történő munkavégzés során – a vállat be és farat be gyakorlatok során – is egyenesnek kell lennie a lónak, azaz az egyenesség kérdése a kétpatanyomon való járásnál összetettebb.

Valójában az a ló egyenes, amelyiknek gerincoszlopa a hátulsó lábak aktivitásához képest jó irányban áll, mégpedig minden szakaszában. Az egyenesség problémája ugyanis ahhoz a kihíváshoz hasonlítható, mint amikor a cipőfűzőt a végénél fogva szeretnénk előre tolni. A próbálkozás csak addig lehet sikeres, amíg a tolóerő pontosan hosszirányban éri a szerény tartással rendelkező cipőfűzőt, ha az csupán egy helyen is elferdül, bebicskázik, azaz elveszti egyenességét, akkor a lehetetlenség a feladat megoldása. A lónál ugyanez a helyzet. Ha a ló rugalmas gerincoszlopa, akár csak egy szakaszában is rossz irányban áll a tolóerőhöz képest, ha a csigolyák nem pontosan jó irányban követik egymást, akkor a ló teste elveszti működőképességét, a ló ügyetlenné válik és megszűnik együttműködési képessége: sem a hátulsó lábak tolóereje nem tud végighaladni a ló gerincoszlopán és eljutni a zabláig, de a zabla hatása sem tud eljutni a hátulsó lábakig.

A ferdeségben a ló egyik hátulsó lábát és azonos oldali elülső lábát erősebben terheli, mint a másikat. A ferdeségben megszűnik a négy láb egyenlő teherviselésének természetessége, mert az egymás melletti lábak különböző mértékben terheltek, ezért az egyenességet, illetve annak hiányát az oldalirányú egyensúllyal, illetve annak hiányával lehet azonosítani.

Miből lehet a ferdeségre következtetni?

A ferdeségben (az oldalirányú egyensúly hiányában) a ló hosszirányban is elveszti egyensúlyát, hiszen a gerincoszlopában az erő sem hátulról előre (lendület), sem előről hátrafelé (felvevő segítség) nem tud végighaladni. A természetellenes helyzetben az elsietős ló izgatottá válik és gurulni kezd, a visszatartós ló merevvé válik és hátulsó lábainak inaktivitásával reagál. Az egyenesség helyreállításával az elsietős ló visszalassul munka iramra, a visszatartós ló pedig élénkké válik és felgyorsul munkairamra. A két eset tulajdonképpen egyforma, azok csupán abban különböznek, hogy napjainkban az ideges elsietést rendszeresen összekeverik az élénk lendületességgel, mert a modern ember önmaga is idegesen, pörgősen zaklatott, mindent és azonnal akar, nem pedig nyugodt és hatékony, régies szóval ütemes.

A ferdeségre abból is lehet következtetni, hogy a ló nem egyformán fordítható jobbra és balra. Amelyik irányban könnyebben fordítható, abba az irányba esik ki a válla, az a túlterhelt oldal. Ez általában a bal oldal. A különböző fordíthatóság úgy is érzékelhető, hogy az egyik irányban befelé vállaz a ló, azaz az íveket szűkíti, a másik irányban viszont kifelé sodródik. Ez különösen vágtában és zárt helyen érvényesül. Ha például balra esik ki a fiatal ló válla, akkor a jobb fordulóktól tartva (saját ügyetlenségét érzékelve) jobb kézre sokszor nehezen vállalja a vágtát. Ilyen esetben a jobb oldalt bajos oldalnak nevezzük.

Ferdeségre lehet következtetni az ütemhibából is. A túlterhelt hátulsó rövidebbet lép, hiszen ez a láb hord, a másik tol. Legtöbbször ez a bal hátulsó láb, ami a ferdeségben egyre erősebb, míg – általában a jobb hátulsó – kevésbé erősödik. Amikor a jobb hátulsónak kellene mégiscsak a súlyt hordania, az nem szívesen veszi fel a súlyt és – leglátványosabban bal oldaljárásban – a ló szinte sántának látszik. A lónak valójában nincs semmi baja, csak ferde és a ferdeségben különbözőképpen erősödött a két hátulsó lába.

A ferdeségre az egyenlőtlen szárerőből is lehet következtetni, amelyik oldalon a szárban többletteher van, az az oldal a túlterhelt, ez a merev oldal. (Így megkülönböztetjük a merev és a bajos oldalt.)

Mit lehet tenni a ferdeség esetén?

Az egyenességet végső soron a hajlító munka alakítja ki, de míg a ló nem hajlítható, addig, Josipovich Zsigmond szerint, ideiglenesen kell kiegyenesíteni a lovat. Az ideiglenes egyenesség abban különbözik a végleges egyenességtől, hogy az egyrészről hajlítás nélkül történik, másrészről az ideiglenesen kiegyenesített ló, a lovas vonatkozó aktivitásának befejezésével ismét elveszti egyenességét. A hajlítómunkával kiegyenesített ló teste szimmetrikussá válik, hátulsó lábai egyforma erősre fejlesztettek, így a lónak nincs oka egyik hátulsó lábának kedvezni és nincs késztetése a ferdeségre. Ez lesz az alapja az önhordásnak, végül az öntartásnak.

Az ideiglenes egyenesség kialakítása vállvezetéssel történik, a vállat a bajos oldal felé kell kis mértékben vezetni mindaddig, amíg helyre nem áll az egyenesség. Ezt a lovas legegyszerűbben a felvehetőségben, azaz a sebesség egyszerűvé váló kontorllálhatóságában érzi meg. Az egyenes ló teste elkezd működni és a lovas befolyása ugrásszerűen nő.

Az ideiglenes egyenesség birtokában lehet megkezdeni a lendület kialakítását, hiszen a felvehetőség a hátulsó láb aktivizálásának kulcsa. A lendület birtokában pedig megkezdhető a hajlító munka, ami a végső egyenesség, ezzel együtt a ló ügyességének és önálló magabiztosságának kialakítását szolgálja.

Szólj hozzá!

Mitől jó, vagy hibás a piaffe?

2021. május 14. 13:49 - patkószeg

x_mg_6590-1_web.jpg

A piaffe, mint a díjlovaglás egyik csúcsfeladata, igen összetett kihívás elé állítja lovat és kiképzőjét. Összetettségében mutatkozik meg a kiképző szemlélete és éveken át végzett munkájának minősége: maga a kiképzés módszere és menete, valamint annak precíz végrehajtása. De pont az összetettsége miatt nehéz megítélése, bírálata is.

Nemo perfectus souls deus

Senki sem tökéletes, csak az isten, ezért mindenekelőtt azt kell megállapítani, hogy tökéletes performance nincs. A lovaglás művészete mindig jelen idejű, így apróbb-nagyobb tökéletlensége mindig lesz, ezért adott lónál egyszeri megfigyeléssel legtöbbször nehéz következtetést levonni a piaffe minőségére vonatkozólag.

Másrészről azt is előre kell bocsátanom, hogy bár általában azt gondolják, hogy van jó piaffe és rossz piaffe, mégis a különböző lótípusok, különböző képpen hajtják végre helyesen a feladatot: különbözőségük nem jelent minőségi különbséget, nem lehet azt mondani, hogy ez jobb, az meg rosszabb. Az ibériai lovak ágyéka nem annyira kötött, ezért medencéjüket könnyebben „maguk alá fordítják”, míg például a magyar fajták inkább a csípőízületüket szeretik meghajlítani, de vannak olyan lovak is, amelyek a térd- és csánkhajlításban erősek. Ezek más és más végeredményre vezetnek, amelyek egyformán jónak nevezhetők. Persze a versenyeken egyfajta piaffe feladatot preferálnak, de ennek nem kell bedőlni, mert ez sportpolitikai érdekeket, pontosabban fogalmazva, a német és észak-európai lótenyésztés érdekeit szolgálja. Ezzel szemben a ló alapadottságát és piaffe stílusát nem csak azért kell megfigyelni, hogy azt az adott lónál jellegzetességként elfogadjuk, hanem azért is mert a négy ízületet külön-külön kell hajlékonnyá tenni és így fel lehet fedezni, hogy melyiket egyszerűbb, melyiket nehezebb hajlítani, hogy végül a lehető legtökéletesebb konchajlításhoz jussunk.

A piaffe célja

A piaffe nem más, mint ügetés végletes összeszedettségben. A végletesség hosszadalmas előkészítést igényel a ló ügyességének fejlesztésével, az izmok, a szalagok és inak tudatos, éveken át tartó nyújtásával, ami végül kellően erőssé és hajlékonnyá teszi a lovat. Az összeszedettség pedig tényleges, azaz helyes összeszedettséget jelent, nem pedig összehúzottságot, kráglit. A helyes összeszedettség az, amikor a ló hátulsó lába összes ízületének meghajlításával (a konchajlítással) saját és lovasa súlyának többségét felveszi, ennek következtében vállai megkönnyülnek, hogy fordulékonysága drasztikusan erősödjék. Ha az összeszedettség feltétele nem teljesül, nincs konchajlítás és a vállak nem könnyülnek meg, akkor nem beszélhetünk piaffe-ról csupán állóhelyben végzett mozgásról.

A piaffe a ló vágtában történő összeszedettségét készíti elő. A lókiképzés végén ugyanis mindenre vágtában kell képesnek lennie a lónak, mert vágtában mindent gyorsabban tud végrehajtani a ló, például gyorsabban tud megfordulni, mint ügetésben, vagy lépésben. Azért kell piaffe-ozni, azért kell ügetésben végletesen összeszedni a lovat, mert ami összeszedettséget nem tud elérni a lovas ügetésben, arra vágtában sem képes. A piaffe párjai vágtában a kétütemű iskolavágták: a redopp, a terre a terre és a mezair. (A passage párja a négyütemű iskolavágta.)

A konchajlítás határa

A piaffe kapcsán meg kell jegyezni, hogy a konchajlításnak van fizikai határa. A hátulsó láb inai és szalagjai nem nyújthatók a végtelenségig, ezért minden ló csak bizonyos mértékig tudja hátulsó lábának ízületeit behajlítani. Ha ezt a határt a ló elérte, akkor hátulsó lábait már nem tudja felemelni a földről és azok mozgása leáll – optimális esetben – iskolaálljba (féllevede-be), vagy levade-be megy át.

Átmenetek lovaglása

A piaffe másik célja a ló tornáztatása iskolaegyensúlyban. A képzett ló képes a piaffe feladatot úgy hajlítottan egyenes, mint vállat be és farat be helyzetben végrehajtani, valamint perdülésben bemutatni. A hajlítás nélküli piaffe feladatra elvileg csak az összes hajlított helyzetben való feladatvégrehajtásra már kiképzett ló alkalmas. Mindezeken túlmenően a piaffe-ból az összes átmenetre képesnek kell lennie a lónak: az állj, iskolaállj, lépés, iskolalépés, ügetés, iskolaügetés, passage és az iskolavágták különböző formáiba való átmenetre. A jó piaffe javítja a ló alapjármódját ügetésben, míg a rossz piaffe lerombolja azt. 

A piaffe

„A magasiskola alapját képező piaffe fokozottan ültetett, helyben végzett, tagolt iskolaügetés, amelynél az elülső lábak alkarjai megközelítik a vízszintes vonalat, míg a mély konchajlítású hátulsók a teher nagyobb részét viselően csupán csűdízületig emelkednek. A lábsorrendje kifejezett, tiszta és az iskolaügetésnél lassúbb ütemű. Az egyik harántellenes lábpár egyidejű földhöz érésekor a másik harántellenes lábpár pontosan egy időben emelkedik. A felemelt lábpár a levegőben kissé kitart és az ezáltal előállott lassúbb ütemű tagoltság egyformán állandó. A ló törzse – a hát határozott felemelkedése mellett – a mozdulatlanság látszatát kelti, felső vonala előről hátrafelé lejt, a ló eleje megnőttnek tűnik, nyaka és feje a fokozott konchajlítás következtében feligazított, a torokél a függőlegest közelíti. A törzs nyugalma a hátulsó ízületek nagyfokú hajlítottságának következménye. A ló lábai puhán, gyengéden emelkednek és ilyen módon hangtalanul érnek földet.” – írja a Lovaglás és hajtás című könyv.

A piaffe igen összetett feladat, ezért sokfajta helytelen piaffe létezik:

  • A ló vonal mögött van és nem lehet, vagy nehézkes az előre indulás. A ló ilyenkor túlságosan hátradől, a csizmával szemben ellenkezik.
  • A ló nem nyugodt.
  • A ló nem ütemes, vontatott, vagy ütem felett mozog, esetleg üteme változó.
  • A ló mozgása nem tiszta kétütemű, járása nem az ügetésre jellemző. A tiszta járáshoz nem csak a lábsorrend, de súlypontjának ütemes megemelése is hozzátartozik.
  • A ló nem lendületes, a keret szűk, nyaka nem nyújtható, azaz nem „előrefelé” van.
  • A ló a zablára dől.
  • A ló oldalirányba imbolyog.
  • A ló túlmegy a vállán, földön lévő patájánál válla előrébb van. Az ilyen piaffe még akkor is helytelen, ha a feladat végrehajtása során ültetettsége látványos.
  • A ló túlságosan feligazított, földön lévő patájánál válla hátrébb van, aminek következtében marja lenyomódik, hátulsó lábai kimaradnak.

A jó piaffe során a konchajlítás határozott, a ló hátrafelé „lejt”, a hát megemelkedik, a vállak megkönnyülnek, az elülső lábak a ló adottságainak megfelelően magasabbra (optimális esetben vízszintesig) emelkednek, a konchajlítás eredményeként a ló erősen feligazított.

Szólj hozzá!

Túlzásba vitt szorgalom

2021. április 22. 11:04 - patkószeg

A minőségi lókiképzés hozzáértés kérdése. Sokszor lehet tapasztalni (mert nagy a kísértés), hogy a kiképzői(!) tökéletlenséget a szorgalom szinte végletekig való fokozásával próbálják helyettesíteni: hosszadalmas edzések, az adott feladat végtelen ismétlése, napi többszöri munka (akár versenynapon is), heti hat-hét nap gyakorlás, stb. Ez az út azonban járhatatlan, ez az út nem fog sikerre vezetni. A túlzásba vitt szorgalom, pótcselekvésnek jó, a lelkiismeretet el lehet vele altatni, sőt megágyaz a probléma lóra való áthárításának, de a rossz gyakorlása, csak rossz eredményre vezethet mégha milliószor is próbálkoznak vele.

Szólj hozzá!

A lovasember bátor

2021. április 17. 11:10 - patkószeg

No, nem abban, amiben általában gondolják. Nem a ló hátán kell bátorságot tanúsítani, hiszen a ló hátán a kockázat vállalása tízből tizenegyszer csupán vakmerőség, vagy a veszély fel nem ismerése, azaz a szakmaiság hiánya. A hozzáértés leginkább abban áll, hogy nincs rizikó (azaz a ló átengedő, hétköznapi kifejezéssel élve: nyugodtan engedelmes) és így a lovasnak semmilyen bátorságról nem kell tanúbizonyságot tennie. A ló hátán félni helyes érzés, az a befolyás hiányát jelzi. Ezért nem a félelmet kell legyőzni (bár sokan szeretik a félelem végén érkező boldogságot, az adrenalin után érkező endorfint), szóval nem a félelmet kell legyőzni, hanem olyan helyzetet kell teremteni (befolyást kell szerezni), amiben fel sem merül a félelem kérdése.

A lovasember ezzel szemben abban bátor, hogy a lóval való munkát, legtöbbször saját munkáját feketén-fehéren értékeli, gondolkodásában nincs megalkuvás, mindig elvszerű és mindig következetes. Suskus nincs. Na ehhez kell bátorság.

Szólj hozzá!

Mesél a kép

2021. április 14. 08:01 - patkószeg

zrinyi-2_1.jpgEgyik legkedvencebb lovas ábrázolásom Zrínyi VII. Miklós (1620-1664), vagy ahogyan általában ismerik, a költő portréja. Egész történetet és szakmát elmesélő kép, ami nem csak a lovas, hanem a kép készítőjének lókiképzéssel kapcsolatos magas szintű hozzáértését dicséri, hiszen ilyen részletességgel megörökíteni a lovaglás részleteit csak úgy lehet, ha maga a látottakat megörökítő művész is egészen pontosan ismeri azokat. 

Hitelesség

A lovasokat megörökítő rajzok, festmények kapcsán persze midig felvetődik, hogy vajon az mennyire közelíti a valóságot, vagy mennyiben a fantázia, esetleg egy eszmény szüleménye. Nos Zrínyi a korabeli Európa (!) egyik legünnepeltebb hadvezére volt. Elismertségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az 1664-es tavaszi hadjárat sikerei miatt világszerte a „Magyar Marsnak” nevezték, I. Lipót hercegi rangra akarta emelni, VII. Sándor pápa hadvezéri kalappal és saját aranyból öntött arcképével, IV. Fülöp spanyol király az aranygyapjas renddel, XIV. Lajos francia király (a napkirály) pairséggel (hűbérúri címmel) tüntette ki, a bajor és württembergi választófejedelmek atyjuknak, II. János György szász választófejedelem pedig testvérének nevezte. Hadvezérként, könnyűlovas katonai szakemberként pedig nem kérdéses, hogy kiemelkedően, számunkra szinte elképzelhetetlenül magas lovas képzettséggel rendelkezett.

A kentaur

A mai lovaskultúra szemüvegén keresztül a képre tekintve elsőre a szárak és csizmák nélküli lovaglási, a „descente de maines, descente de jambes” stílus tűnik fel. Erre csak a tökéletesen kiképzett ló és lovas párosa képes: az a ló, amelyik tökéletesen érti és elfogadja a kizárólag üléssel történő lovaglás segítségeit és az a lovas, aki csupán ülésével is mesterien tudja uralni lovát. A szárak és csizmák nélküli lovaglás a lókiképzés csúcsát jelentik, különösen az iskolajármódok és így a képen a passage esetében, hiszen az a ló és lovas teljes összeforradását jelzik, de nem csupán az egy testté, egy akarattá történő egyesülést, hanem ennél többet – a kentaurt testesíti meg, ami a szellem diadalát jelképezi a test fölött.

Száronlét szár nélkül

A passage jármód persze azt is jelzi, hogy Zrínyi lova tökéletesen száron van. Ezt első ránézésre nehéz elfogadni, mert napjainkra a száronlét és a támaszkodás annyira kéz a kézben jár, hogy szinte elképzelni sem lehet a száronlét másfajta módját. Pedig a száronlét és a támaszkodás két teljesen különböző, egymástól független fogalom. Míg a száronlét, mint a keret folyamatos elfogadása, annak feszesség nélküli, puha kitöltése a ló feltétlen együttműködését jelzi és ezért nemzeti lovaskultúránk alapja, addig a támaszkodás a ló és lovas közötti kommunikáció egyik eszköze, amin keresztül – XXI. századi megközelítéssel – kétirányú információáramlás zajlik. A ló- és lovasképzés módszertanának hagyománya a száronlét és a támaszkodás együttes megkövetelése. Ennek két oka van. A keret fogalmát, annak érzését, és technikai kivitelezését elöl és a vállaknál oldalról legegyszerűbben a szárakkal tudja meghatározni a lovas és elfogadni a ló, másrészről a támaszkodás segít a lovasoktatónak, mint kívülállónak, hogy látvány alapján minősíteni tudja a ló bekereteltségét és segíteni tudjon instrukciókkal a lovasnak. Ez a módszertani hagyomány az oka annak, hogy napjainkra a száronlét és a támaszkodás szinte elválaszthatatlan fogalmak és a legtöbb lovas nem tud különbséget tenni a két fogalom között.

A csizmákkal teljesen hasonló a helyzet, mert a csizmák szintén a kommunikáció eszközei: azok a keretet hátulról és a csípőknél oldalról határozzák meg. De a használati ló kiképzésének végén, amikor megkezdődik a kiképzés magasiskolai szakasza, a kommunikációt (így a keret meghatározását is) egyre inkább átveszi az ülés, míg végül a ló- és lovasképzés mesteri szintjén kizárólagossá válik az. A száronlét, azaz a keret meghatározása az üléssel történik. Ez látható a képen. Zrínyi lova a josipovichi ideának megfelelően öntartásban mozog: a keretet elöl a lovas hátravett válla, a ló vállait oldalról a lovas combjának elülső éle, a csípőket oldalról a lovas combjainak hátulsó éle határozza meg, hátulról pedig a lóban kifejlesztett lendület, az aktív szorgalom a keret meghatározója.

A test elfordítása lenyomott belső ülőcsonttal

Zrínyi a passage jármódot a képen hajlítottan egyenesen lovagolja. A hajlítottan egyenes szakkifejezésben a hajlítottság a gerincoszlopra vonatkozik, az egyenesség – kissé egyszerűsítve – a kétpatanyomon való haladást fejezi ki. A kétpatanyomon való haladás a képen nyilvánvaló, azt nem kell magyarázni, a hajlítottságot viszont igen. A hajlítottság abból látszik, hogy a ló felénk fordítja fejét, az oldalsó nézőpont ellenére a külső szembolt is látható. A ló hajlítottságára a lovas üléséből is lehet következtetni. A fejek, vállak, csípők párhuzamosságának elvéből következik, hogy a lovas jobbra fordított feje, jobbra forduló felsőteste (előretolt bal váll) és az ellentétesen csavart csípője (előre tolt jobb csípő és comb) a ló hajlítottságát eredményezi, amit jobb ülésnek nevezünk.

A lovas bal csizmája nem látszik a ló hasa alatt. Ennek legfőbb oka az, hogy a jobb üléshez az ülés jobbra mozdítása, a jobb ülőcsont lenyomása, a bal ülőcsontnak a ló gerincoszlopához való közelítése és felemelése tartozik. Ez oly mértékben csavarja befelé a ló gerincoszlopát és mellkasát, hogy szemből nézve külső szemlélő számára úgy tűnik, mintha a hajlítás belső oldalán hosszabbra lenne csatolva a lovas kengyelszíja. 

Kamu passage, verseny passage, passage

A képen Zrínyi passage jármódban halad. A passage a jármódok királynője, talán a legnehezebb jármód. Nehézsége abban áll, hogy az ütem lassításával a ló erőkifejtése természetszerűen csökken. Míg piaffe-ban a szükséges energia a magasabb ütem miatt viszonylag egyszerűen érthető a ló számára, addig az energikus mozgás szükségességének megértetése a passage jármódban – a lelassított ütem miatt – csak hosszú és igen türelmes munka eredménye lehet. Vágtában issé egyszerűbb a helyzet. A kétütemű vágta, mint a piaffe párja, szintén viszonylag egyszerűen megtanítható a lónak és a lassúbb ütemű iskolavágta, mint a passage „vágtapárja” sem igényel olyan sok munkát, mert a vágta alapenergiája nagyobb az ügetésnél és így a kellő energia még lelassított ütemű mozgásban is a ló és lovas „rendelkezésére áll”. (Nyilván iskolalépésben legnehezebb a kiképző helyzete, amit szintén végre lehet piaffe és passage jelleggel is. A Kossuth téri Andrássy szobor például passage jellegű iskolalépést ábrázol.)

Szóval a passage nehézsége abban áll, hogy a lelassított ütemhez meg kell tartani a ló erőteljes mozgását. A hosszú és sziszifuszi munkát két módon lehet megkerülni, de ezek egyike sem elégítheti ki az igényes megközelítés elvárásait mégha végeredményben csaknem hasonló mozgást eredményeznek is, mint amit az elvszerű munka eredményez. Az egyik az, amikor a ló az elülső lábait nem az iskolaegyensúlyból következően (a vállak megkönnyülésének okán) emeli magasra a ló, hanem azért, mert érti lovasának kérését. Spanyol lépésből, az elülső lábak ütögetéséből csak kamupassage fejleszthető ki.

A másik lehetőség a ló feszességének növelése, például egybevágó segítségek alkalmazásával. Az egybevágó segítségek a ló számára értelmezhetetlenek, az értetlenség pedig feszességet eredményez. A ló ilyen „lebegtetése” a versenypassage, amit a helyes passage-től a ló feszessége különböztet meg. A feszesség nyilvánvalóan ellentétes a lókiképzés alapelveivel, a versenypassage esetében azonban a közkultúra a szemet bántó helyzet ellenére is engedményt tesz. A jó passage ezzel szemben az üléssel lelassított ütem és a magas energia együttes eredménye. A már említett „descente de maines, descente de jambes” stílus az egybevágóság hiányát, a ló megfeszítettségének teljes hiányát, azaz a passage tökéletességet bizonyítja.

Szólj hozzá!
Címkék: Lovas Nemzet

Lovasakadémiák szombatja

2021. április 12. 07:53 - patkószeg

aonline_lovasijaszat2.jpg

Szombaton tartotta gyakorlati napját a Nemzeti Lovasakadémia. Az online nap egyik előadója Szmrecsányi Márton volt, aki a Nemzeti Lovasakadémia lovastanára és a Kassai Lovasíjjászat lókiképzésért felelős vezetője. A Nemzeti Lovasakadémia és a Kassai Lovasíjjászat évek óta tartó együttműködését ezen a napon a Testnevelési Egyetem Lovaskultúra Oktató Szakának hallgatói egészítették ki. Köszönet ezért Zupán Péternek, a TE szakcsoport-vezetőjánek, aki lovasemberi barátságával motorja volt a közös eseménynek. A gyakorlati napon a MATE Kaposvári Kampusz Pannon Lovasakadémia is képviseltette magát: Sági Fanni, kaposvári végzős hallgató, jelenlegi gyakornokom kézen hosszhajlításokat mutatott be Fióna nevű iskolalovammal, majd Zazie nevű iskolalovammal a száronlét kialakítását, a helyes támaszkodást és annak érzését demonstrálta. A fotón Szmrecsányi Márton követi az online napot, saját előadása előtt.

Szólj hozzá!

Hátaslovat képzek

2021. április 07. 07:47 - patkószeg

Hát igen. A sok-sok cikk, internetes bejegyzés, előadás ellenére gyakran kapom még mindig azt a kérdést, hogy tulajdonképpen mivel is foglalkozom. Legegyszerűbben úgy tudok válaszolni, hogy hátaslovat képzek

A lókiképzés csak célokkal értelmezhető

ximg_3872_3.jpgÁltalában azt szoktuk mondani, hogy csak egyfajta lókiképzés létezik: a jó lókiképzés. Azonban ez nem teljesen igaz. A lókiképzés módszere és eredményének minősítése nagyban függ a kitűzött céloktól. A westernlovas például munkalovat szeretne, így mind a kiképzés alkalmazott módszere, mind a végeredmény ehhez igazodik, ezért az ideális westernló, a maga formájában, mozgásában összehasonlíthatatlan egy ideális ugróló megjelenésével.

A magam részéről hátaslovat szeretnék képezni. A hátasló – kissé leegyszerűsítve – abban különbözik a sportlótól, hogy az előbbinek saját lovasa tetszését kell kielégítenie, míg az utóbbinak a bíróét. (Hányszor és hányszor lovagoltam úgy díjlovas négyszögben, hogy lovam egyáltalán nem tetszett nekem, a bíróknak viszont igen és fordítva.) És hát persze egészen más kiképzés módszereket kell alkalmazni akkor, ha a környezetnek, a külső személőnek kell valami különöset, látványosat mutatni, mint amikor a ló saját lovasának kell, hogy megfeleljen, azaz más kiképzési módszereket kell alkalmazni, ha a forma és más, ha a tartalom az elsődleges. 

Vissza az elődök elveihez!

dr_goblyos_istvan_01_fejezet_foto.jpgA ló háziasításától eltelt hatezer évben mindig is hátaslovat képeztek. Ettől tért el a modern ember a maga sportlovaglásával, az ehhez igazodó szemléletével és kiképzési módszereivel. Sokan azt gondolják, hogy a lókiképzés fejlődött a XX. században, de ez hatalmas tévedés, csupán más célokkal zajlott, valamint zajlik és ennek okán megváltoztak a lókiképzés módszerei. Ezért, ha valaki mégiscsak hátaslovat szeretne képezni, szeretné, ha lova saját magának tetszene és nem kíván különös versenyeredményeket elérni, nem kívánja magát másokhoz hasonlítgatni, akkor vissza kell nyúlnia az elődök elveihez és azt kell maradéktalanul érvényesítenie: semmit azokhoz nem tehet hozzá és semmit azokból el nem vehet.

Meg kell azonban jegyezni, hogy az elvek maradéktalan megvalósításához újra kell gondolni a ló- és lovasképzés pedagógiai módszereit, az egyes lépéseket, hiszen a XX. század hatására alapvetően megváltozott az ember, megváltozott a ló és megváltozott a kiképzés körülménye. Az ember elidegenedett a természettől, a lótenyésztés teljesítményszemlélettel zajlott és zajlik, a csoportos ló- és lovasképzés pedig egyénivé vált.

Mitől hátasló a hátasló?

Azonban a hátasló meghatározására kevés az, hogy nekem, mint lovasának tetsszen. Mindezt ennél részeletesebben szükséges megfogalmazni. A tetszés valójában abban áll, hogy befolyásom van-e fölötte, röviden azt csinálja-e, amit szeretnék. Ez nem egyfajta akarnokság, nem a ló legyűrése, hanem egy gondolattá, egy testté való válás a lóval, amikor is kentaurként vagyunk egyek, vagyis gondolataim megvalósítója a ló, „aki” szándékomat teljesen elfogadva úgy jár, mintha lábai saját csípőmből nőnének ki. Milyen érdekes, hogy a klasszikus megközelítés szerint a kentaur az ész diadalát testesíti meg a test fölött!

Sajnos a befolyás kifejezés szinte teljesen kikopott lovas szaknyelvünkből. Nyilvánvalóan azért, mert legtöbbször nem szempont a lókiképzés során. A befolyásnak három ismérve van:

  • A nyomásra engednie kell a lónak: a csizmák és a szárak jelzésére gyorsulnia, lassulnia, fordulnia kell.
  • Azonban ez kevés. Befolyás esetén nem csak reagálnia kell a lónak a nyomásokra, hanem reakcióiban szabályozhatónak kell lennie. Nyilvánvalóan nincs befolyás például akkor, ha a csizma hatására élénkül a ló, de az élénkülés mértéke zabolátlan az élénkülés szabályozhatatlan. Magyarul, befolyás esetén a lovat segítségek közé kell venni, ki kell alakítani a segítségek úgynevezett összevágó hatását. (Egybevágó segítségeknek nevezzük az egyidejű, de egymásnak ellentmondó lovassegítségeket, összevágónak az egyidejű, de egymás hatását kiegészítő, egymás hatását szabályozó segítségeket. a
  • Azonban ez még mindig kevés a befolyás eléréséhez. Hiába tudom megszabni a lónak a menetirányát és a sebességét (adott irányban előremegy a megkívánt jármódban és iramban), ha mindezt csak erőfeszítés árán tudom érvényesíteni. A befolyáshoz nyugalom, elengedettség és a lovasra irányuló figyelem jelenléte is szükséges.

Ha mindhárom pont megvalósult, akkor a ló befolyás alá került, mindezt másképpen úgy mondjuk, hogy száron van. 

Honnan ismerszik meg az ideális hátasló?

fullsizerender.jpgAz ideális hátaslovat lovasával, különböző összeszedettségben a Lovaglás és hajtás című könyv több helyen ábrázolja. A fiatal hátasló rajzának jellemzői:

  • Vízszintes egyensúly
  • Enyhén ívelt nyak
  • Tarkó a legmagasabb pont
  • Nyitott toroktáj
  • Homlokvonal határozottan a függőleges előtt
  • Kezdetleges, önmagától feligazodott öntartás (zabla a csípő magasságában)
  • Könnyed támaszkodás
  • Lovas egyensúlyi ülésben (Váll-csípő-sarok egy vonalban)

Amit a rajz nem tud megjeleníteni, az az oldalirányú hajlíthatóság és a keret hosszirányú szabályozhatósága (tágíthatósága és szűkíthetősége) a fenti pontok fenntartása mellett.

Akadémista megközelítés

A magasiskolai (akadémista) megközelítés a hátasló ideájánál tovább megy. A ló mozgáskultúráját kívánja művészi szintre emelni, a ló és lovas együttműködésének tökéletesre fejlesztése és a használati idő fokozása érdekében. Christofer Dahlgren szerint az akadémista képzés megkezdéséhez megkerülhetetlen a ló kiváló hátaslóvá való kiképzése. Ezt tükrözi a Bécsi Spanyoliskola kétszakaszos kiképzési menete is.

1 komment

Mezair

2021. április 03. 07:30 - patkószeg

x_mg_6654-1_web.jpg

"A föld feletti iskola kifejezésen a magasiskolának azokat a gyakorlatait értjük, amelyek végrehajtása közben a ló emelkedésszerűen, vagy ugrás útján, részben, vagy egészben elhagyja a földet. Gyakorlatai a levade, valamint a mezair, courbette, croupade, ballotade és a capriole néven ismert iskolaugrások. Erre a célra csak eszményi alkatú és különösen erős hátuljával bíró, kiváló felfogóképességű, teljesen átengedő és magukat e gyakorlatokra felkínáló iskolalovakat használhatunk. E gyakorlatok végrehajtásához szükséges hajlamot a tapasztalt iskolalovas leginkább kézen idomítás és az oszlopok közti munka közben veszi észre, midőn a piaffe-léptek elsajátítása közben a ló önszántából és játékból hátulját megterhelve, elejével felemelkedik, vagy valamilyen irányban könnyedén felugrik. A hátulját szívesen terhelő, elejét emelő lovat levade-ra, a játszva felugrót az ugrás módja szerint különféle iskolaugrásokra tanítjuk. A meredek irányú előrefelé igyekvést eláruló ló mezair, vagy courbete, a vízszintes irányban felfelé törekvő croupade, ballotade, vagy capriole ugrásra alkalmas. A földfeletti iskolát mindig kengyel nélkül lovagoljuk, az idomítás rendszerint kézen, esetleg oszlopok közt kezdődik...

...A mezair: Levade térnyeréssel. A levade-ba felemelkedő lő a lovas segítségére hátulsó lábaival előre ugrik. A hátulsó ízületek legnagyobb mértékben meg vannak hajlítva, az elülső alszárak jól meghúzva, a paták közvetlenül a ló könyöke alatt. A lovas ugrás közben velemenéssel követi a lovat."

Szólj hozzá!
Címkék: mezair

A ló nem a fordulékonyság mestere

2021. április 02. 07:25 - patkószeg

x_mg_6584-1_web.jpg

A ló nem a fordulékonyság mestere. Egyik legnagyobb testű prédaállatként menekülési taktikája a gyors reakcióra alapszik, nem pedig a menekülés közben történő gyakori irányváltásokra. Egyrészről szerencsések vagyunk ezzel, hiszen mennyivel többször perecelnénk le az ijedségtől megugró lóról, ha az még kiszámíthatlan irányváltásokat is produkálna. :) Másrészről viszont mindez hátrány, hiszen a fordulékonyság javítása, az ügyesség fejlesztése igen hosszú munka, amit a ló összeszedésével érünk el. Az összeszedettség nem öncélú és az nem a ló összepaszírozásáról szól, hanem kizárólag a vállak könnyítését, ezzel együtt a fordulékonyság növelését szolgálja.

Ebből persze két dolog következik: aki nem akar különösebben fordulékony lovat, annak nincs szüksége az összeszedettségre, másrészről, akármit is mutat a ló, ha a vállak nem könnyülnek meg, akkor nem összeszedett.

A vállak megkönnyülésére a mar megemelkedéséből, a természetes feligazodásból (torokél a függőlegest közelíti) és az elülső lábak magasabbra emeléséből lehet következtetni. Ez utóbbinál a hangsúly a magasabbra kifejezésen van, annak tényleges mértéke a ló alkatától függ. A vállak megkönnyülésekor a piaffer ló egészen vízszintesig felemeli alkarját, a hosszabb, mélyebb nyakillesztésű lónál ez nem elvárás. Persze, hogy nem, hiszen a fordulékonyság nem formai hanem tartalmi kérdés.

Szólj hozzá!

Erdélyinek a lovasedzés :)

2021. március 18. 08:42 - patkószeg

Most persze online megy... De lovasaim közül mégiscsak a legegyszerűbb erdélyinek lovasedzést adni, mert ott a legkevésbé pörgősek az emberek és hát a lovaknak nem szólt a Jóisten, hogy a XXI. században mindannyian feszültséggel teliek és versenyszellemmel eltelten izgatottak vagyunk. Észre sem vesszük, de jóval izgatottabbak, mint akár csak a száz, százötven évvel ezelőtt élt emberek. Persze már Erdély, Székelyföld sem az igazi. :) :) :) 

Tavaly egy székelyföldi mikrofaluban Kiskedén Lukács Lehel Elek lovastanyáján tartottam edzéseket a Nemezti Lovasakadémia erdélyi tagjainak. Boldog, nyugalom, belső harmónia lett rajtam úrrá, mert a helyiek, így a helyi lovasok békessége rám is átszállt. Azt gondoltam, hogy "hát igen, ez az igazi", mígnem a "hegyekből" lejött két idősebb fuvaros, akik még a helyieknél is két (!) kategóriával lassabb sebességen működtek. Ámulatos volt!

A természet egyik legfontosabb alaptörvénye a gazdaságosságra való törekvés. Mi, itt, Európa közepén, a XXI. században mindezt nem érezzük, mert túl sok az ennivaló. Az elmúlt évezredekben azonban ez nem volt így. Kevés kivételtől eltekintve, az emberiség szinte minden tagjának rendszeresen gondja volt a betevő előteremtése, így a sok-sok energiát felemésztő és fölösleges pörgés megengedhetetlen volt. Régen a gazdaember nem sietett, ennek megfelelően a kellő hatékonyságot nem a magas fordulatszámmal, hanem az ütemes, de folyamatos munkával érték el. És ez a természetes. A lovak (az atropomofizációt félretéve) alapvetően lassan, megfontoltan, alacsony energiasziten élnek. Ha együttműködést várunk el tőlük, akkor első lépésként vissza kell lassulni a természet nyugalmas békességéhez.

Szólj hozzá!

Jó passage, rossz passage

2021. március 10. 07:10 - patkószeg

A passage a jármódok királynője. Ez így igaz, de tegnap nagy leckét kaptam belőle. Valójában a helyes passage-t elképzelni is nehéz. Arról most itt nem szeretnék beszélni, hogy az elülső lábra adott jelzéssel (spanyol lépés, stb) nem passage-hoz, hanem csak ahhoz hasonló jármódhoz lehet jutni, hanem arról, hogy a passage viszonylag alacsony belső energiaszintű jármód.

A passage a piaffe-ból következik. De a lovat a piaffe-ból nem csak előre kell lovagolni, hiszen a piaffe előre az iskolaügetés, hanem annak ütemét is le kell lassítani. Persze magától lelassul az ütem, ha a ló nem elég erős, de lelassul akkor is ha megfeszíti magát és egyfajta merevség lesz úrrá rajta. A feszes passage nem jó passage, hiszen az elengedettség állandó követelmény a lovaglás során. A passagenek erőteljesnek, de elengedettnek kell lennie. Ehhez a ló belső energiaszintjét kell szabályozni az erőteljesség fenntartása mellett. Ezért a passage teljesen ellazult ülést kíván és nagyon nagy nyugalmat a lovas részéről.

És persze hosszú-hosszú gyakorlást, hogy a lovas a belső energiaszintjének változtatását érvényesíteni tudja lován. Ezt először nehéz elképzelni, de megértéséhez talán a fordítottja ad magyarázatot. Azt sokszor meg lehet élni, hogy amikor a ló belső energiaszintje és belső feszültsége ugrásszerűen megnő, az abban a pillanatban hat a lovasra és a lovas belső energiaszintje, feszültsége is magasra ugrik. Szóval a passage-nél pont az ellenkezőjének kell történnie. A lovas alacsonyra levitt energiaszintjét, ellazultságát kell a lóra "áttolni", testén, lelkén érvényesíteni.

Szólj hozzá!

OnlineDahlgren

2021. március 09. 07:32 - patkószeg

Péntekig Christofer Dahlgrentől kapok online edzéseket. Tegnap kétütemű és négyütemű vágta között kért átmeneteket. Hallottatok már ilyet? Hát persze, hiszen ez saját kultúránk! Keméry az ötvenes években még arról írt, hogy a jó vágtaperdülés négyütemű iskolavágtában történik, de erre csak akkor képes a ló ha nagykörön már kétütemű vágtában is képes haladni. Kemérynek még magától értetődő volt a vágta iskolázott változatának kettőssége. De a közkultúra ugyanígy gondolkodott, ennek megfelelően huszárt összeszedettségben kizárólag négy, vagy kétütemű vágtában ábrázoltak. Mert, ha a valóságot akarták lefesteni, lerajzolni, akkor azt máshogy nem lehetett...

Szólj hozzá!

A hát elengedtetése

2021. március 06. 09:55 - patkószeg

Az elengedettségnek négy fokozata van. Az első a lazítottság állapota, ekkor a mozgászervek elengedettek. A második a kezdetleges elengedettség, ekkor már megjelenik a hátulsó lábak tolóereje. A harmadik a fokozott elengedettség, ekkor a törzsizmok is elengedetté válnak. Végül a ló teljes testére kiterjed az elengedettség, ilyenkor a ló átengedővé válik.

A hát elengedtetése a törzsizmokkal együtt történik. Erről leginkább az ülés "ad tájékoztatást" a lovasnak. A lovas azt érzi, hogy a ló megszélesedik és a "csizmák közé dagad". (Ezt megengedendően, óvakodni kell a heveder túlzott megszorításától.) A hát szintén megszélesedik és kényelmessé válik, mozgás közben az ülés szinte "rászívódik" a ló hátára. A hát elengedettségének hiányában nehéz ráülni a lóra, jobb esetben nem érzi a lovas az ülés nyeregbe szívódását, rosszabb esetben szinte nem is lehet "pattogás" nélkül a ló hátára ülni. Az ügetés nagyobb iramában (közép-, vagy nyújtott ügetés) ez kívülről is feltűnően látszik.

A hát (és a törzsizmok) elengedettségének hiánya a lendület hiányát mutatja. Enélkül nem szabad nagyobb iramokkal kísérletezni, meg kell maradni(!) a munkairam lovaglásánál, mert a nagyobb iramok erőltetése nem nyugodt élénk mozgást, hanem feszült, ideges szaladást eredményez. De nem lehet az összeszedéssel sem próbálkozni, mert annak erőltetésével csak lassú, sokszor vontatott iramhoz jut ló és lovas, ez pedig nem tévesztendő össze az aktív összeszedettséggel.

Persze a hát elengedtetése nem egyszerű, a lónak hátában is engednie kell a lovas nyílt(!) ülésének. (A dolog hasonló ahhoz a folyamathoz, aminek során a ló megtanul engedni a zabla nyomásának és szép fokozatosan elfogadja azt a puha támaszkodásban.)

Szólj hozzá!

Podcast

2021. március 03. 07:20 - patkószeg

Legyünk modernek! ;)

Lovas podcastot indítok.

Kommentekkel, sztorikkal kiegészítve, elmélkedéssel, az adás közben feltett kérdésekre válaszolva, részletekben felolvasom a leges-leges legfontosabb lovas szöveget, a Lovaglás és hajtás című írást. Hiszen ha valaki érteni akarja lovát, élvezettel akar lovagolni, vagy akár versenyeredményeket szeretne elérni, akkor

MEGKERÜLHETETLEN

a szöveg ismerete. Hihetetlen jó és könnyen érthető írás egészben és részletekben is. Elegendő akár csak egy-egy gondolatot kivenni belőle és az ember fia már csak rohanna és rohanna lovához, hogy felülhessen a nyeregbe...

A podcast az podcast: élőben és felvételről, otthonról, vagy mobil környezetben, esetleg iskolában, munkahelyen mutyiban hallgatható. Véleményeteket várom.

 

Szólj hozzá!

A magasiskola (lovasakadémia) három szakasza

2021. március 02. 07:58 - patkószeg

Elődeink szerint úgy a használati (campagne) iskola, mint a magasiskola három szakaszra oszlik.

"Minden magasiskolára kiszemelt lónak előbb a használati lovaglás  idomítási időszakain kell átesnie, csak azután vehető iskolaidomításba. A használati (campagne) iskola képzése képzése a három alapjármódban (lépés, ügetés, vágta) zajlik, a ló csűdben és csánkban részben hajlított. A használati időszak végére a ló alkalmassá válik a konchajlításra, ezzel együtt az iskolaegyensúlyban való mozgásra. A magasiskola három része: 

  • Alacsony iskola: A ló képessé válik a három jármód iskolaegyensúlyban történő végrehajtására, egy az alacsony iskola jármódjai: (az iskolaállj, azaz a féllevade), az iskolalépés, iskolaügetés, iskolavágta. A jármódok jellemzői: a konchajlítás következtében a ló felső vonalának lejtése, elejének látszólagos megnövekedése, puhább, rugalmasabb, kerekdedebb, emelkedett mozgás.
  • Magasiskola: jármódjai a piaffe és a passage.
  • Földfeletti iskola: feladatai a levade, mezair (levade térnyeréssel) és az iskolaugrások.

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása