Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Kunfakó ünnep - Apajpuszta 2019

2019. augusztus 20. 21:35 - patkószeg

De jó volt!

Szólj hozzá!

Hajlított egyenesség

2019. augusztus 18. 06:23 - patkószeg

A hajlítás kifejezés a ló gerincoszlopára vonatkozik. Az egyenesség - kis közelítéssel - a patanyomvonalra. Az egyenesség ellentettje ezért nem a hajlítottság, hanem a ferdeség. Körön például hajlítottan egyenes a ló: hosszhajlításban mozog (gerincoszlopa hosszirányban hajlított), de két patanyomon jár.

A hajlítás egyik lényeges része, hogy a ló úgy viselkedik, mint banán a falnál: vállát kifelé vezetve, csípője befelé mozdul és fordítva. A hajlítás ezért arra ad lehetőséget, hogy a ló testét a "motor", a hátulsó lábak elé lehessen vezetni és a rugalmas gerincoszlopon akadálytalanul végigáramolhasson a hátulsó lábakban ébredő erő, egészen a zablákig. A hajlítás nélküli ló nem így működik. Vállát egyik irányba vezetve csípője is ugyanabba az irányba tér ki. Ezt hatást egyébként mindenki ismeri. Például körön vágtázva, ha "összeáll" a ló, előáll a harmónia, azaz az egyenesség, ha a lovas egyenesen elindul a lovarda fala mellett, minden összegabalyodik, csak a nehézséggel találkozik a lovas. Holott első nekifutásra azt lehetne gondolni, hogy egyenes vonalon egyszerűbb lovagolni.

Egyenes vonalon a ló kiegyenesítésére ezért a hosszhajlítások képességére van szükség. A lónak egyenes vonalon is hajlítottan egyenesen kell mozognia, azért, hogy egyenesre lehessen állítani. A hajlítottan egyenes helyzet itt a vállat be és a farat be között van.

Persze semmi sem ilyen egyszerű - fiatal lóval nem lehet hajlításokat lovagoni és mégis ki kell egyenesíteni. Josipovich szerint ez az ideiglenes egyenesség, de ez egy másik cikk témája. :)

Szólj hozzá!

Miért vagyunk lovas nemzet?

2019. augusztus 17. 08:04 - patkószeg

69223993_640498856443888_40106593588609024_n.jpg

No, nem jelenkori teljesítményünk, hanem hagyományos lovas közkultúránk miatt! Hogy mi a közkultúra? Hát például az, hogy ha elkezdődik egy nemzeti dallamsor, akkor azt többé kevésbé mindannyian be tudjuk fejezni, mégha nem is rendelkezünk zenei műveltséggel. A közkultúra az, hogy nem kell az adott szakterület értőjének lenni ahhoz, hogy elképzelésünk legyen egy szakma alapvető fogásairól, legfontosabb fogalmairól.

Nálunk, magyaroknál, ugyanígy áll ez a lovaskultúrával. Ha valaki soha életében sem foglalkozott lóval, legyen ács, pék, vagy orvos, lakjon nagyvárosban, vagy a legkisebb faluban, szóval végzettségétől, szakmájától, mindentől függeltenül látja, hogy a fenti - egy erdélyi kis falu szállodájának ebédlőjében található, szolgálati időre emlékeztető lap rajza helyes: a magasan képzett lovas nem háromütemű, hanem kétütemű vágtában lovagolja lovát. Magyarként mindannyian látjuk, hogy az ábrázolás rendben van, sőt ez a kívánatos.

Na, ezért vagyunk lovas nemzet, mert ilyen a közkultúránk.

Megjegyzem, jelenkori teljesítményünk akkor válik világszínvonalúvá ismét, ha a lovasoknak legalább egy része olyan magas lovas műveltséggel fog rendelkezni, mint egy évszázada egy közhuszár, a lovasok legalább egy része így tud lovagolni, mint ahogyan az a rajzon látható.

Rugonfalva, Erdély, Nemzeti Lovasakadémia

3 komment

Influencerség? ;)

2019. augusztus 06. 10:40 - patkószeg

Tegnapi, a vállat be feladatról írt cikkemet rendkívül sokan olvasták és reagáltak rá. (A cikk ide kattintva olvasható.) Az aktivitást ezúton is köszönöm. Mindez annak ellenére történt, hogy a cikk - témáját, szakmai nyelvezetét és részletességét tekintve - igen nehéz olvasmány. Hat-nyolc éve ilyen cikket "meglengetni" a lovas közéletben még lehetetlenség lett volna, az csak az értetlenséggel találkozott volna. Az elmúlt szűk évtizedben

  • sikerült megújítani a hazai szaknyelvet,
  • sikerült a minőségi lókiképzést új alapokra helyezni,
  • sikerült olyan lovas réteget kinevelni, akik motiváltak a magas szintű lókiképzés szakmai fogásainak elsajátításában.

A lovas társadalom érzékelhető része készen áll arra, hogy szakmai kérdéseket akár különleges részletezettséggel is meg lehessen tárgyalni. Remélem, hogy mindez nem csak az igényes szabadidőlovasok munkáján, de a nemzetközi eredményeket is elérni vágyó sportolók eredményein is jelentkezni fog.

Megjegyzéseiteket, témafelvetéseiteket a továbbiakban is várom.

Lovasbaráti üdvözlettel:

dr. Gőblyös István
lókiképző, lovasblogger, a Nemzeti Lovasakadémia alapítója

Szólj hozzá!

A vállat be a lovaglás aszpirinje

2019. augusztus 05. 06:12 - patkószeg

dr_goblyos_istvan_21_fejezet.jpgNuno Oliveira jól ismert mondása, hogy a vállat be a lovaglás aszpirinje. De vajon miért nem általában a hosszhajlítások a lovaglás gyógyszerei, vagy miért nem a farat be, miért pont a vállat be feladat az, ami leginkább a lovas segítségére van, ráadásul miért gyógyír minden problémára.

A VÁLLAT BE LÉNYEGE

A válasz megadása előtt magát a vállat be feladatot kell megérteni, bár ez nem teljesen egyszerű. Első megközelítésben a feladatnak két jellemzője van: egyrészről a ló hosszhajlításban mozog, másrészről mindezt három patanyomon teszi, a belső hátulsó láb és a külső elülső egy vonalon mozog. Ha a feladatot a lovas a hosszú fal mellett hajtja végre, akkor a helyes végrehajtás során során:

  • a ló feje a menetiránytól elfordulva a másik hosszú fal felé fordul, azaz a ló nem előre, nem menetirányba néz, hanem a lovarda belseje felé,
  • a ló vállai szögben állnak a hosszú falra, ezért az elülső lábak oldalra lépve egymást keresztező mozgást végeznek,
  • míg a csípők vonala merőleges a hosszú falra, ezért a hátulsó lábak előrefelé, keresztezés nélkül mozognak.

A vállat be végrehajtása során a lovas ennek a helyzetnek megfelelően ül, a fejek, vállak, csípők párhuzamosságának követelményéből az következik, hogy a lovas nem a menetirányba, hanem a másik oldal felé néz, vállait a menetiránytól elfordítva a hajlítás irányába befelé fordítja, míg csípőit a menetirányra merőlegesen tartja.

A farat be feladatban a helyzet pont ellentétes: a ló menetirányba néz, vállai merőlegesek a hosszú falra, ezért elülső lábai egyenesen, keresztezés nélkül járnak, míg csípői szögben állnak a hosszú falra, ezért hátulsó lábai oldalra lépnek a járás során. A lovas ennek megfelelően menetirányba néz, vállai merőlegesek, csípői szögben állnak a hosszú falra.

A VÁLLAT BE NEHÉZSÉGE

Azonban a vállat be feladat a fent leírt formán túlmenően még egy jellemzővel rendelkezik, mégpedig azzal, hogy a vállat be feladat a külső vállat könnyíti, a belső vállra többletterhet juttat. A jó vállat be feladat során a külső vállnak olyan könnyeddé kell válnia, hogy ennek hatására a külső láb lábtöve magasabbra emelkedik minden egyes lépés során a belső láb lábtövének emelkedésénél. A farat be feladat ezzel ellentétesen a belső vállat könnyíti. Ezért a vállat be és farat be feladatok a lovas legfontosabb „szerszámai” a vállak kiegyensúlyozására, az egymás melletti lábak egyforma teherviselésének kialakítására és fenntartására. Ha a ló köríven túlterheli a külső vállát (a ló válla kiesik), akkor vállat be feladatot kell alkalmazni, hogy a lovas a két váll egyenlő teherviselését visszaállítsa, ha a belső vállát terheli túl, akkor farat be feladatot. Mind a két feladat azért nehéz, mert a lónak nem a menetirányba, hanem pont ellenkezőleg kell dőlnie: így a vállat be során, amikoris az oldalirányú mozgás a hajlítás külső oldala felé irányul, akkor befelé, a farat be feladat során, amikoris az oldalirányú mozgás a hajlítás belső oldala felé irányul, akkor kifelé. Csak ez a mechanizmus biztosítja a vállat be feladat során a külső váll tehermentesítését és a farat be feladat során a belső váll tehermentesítését.

ELKÉPZELNI NEHÉZ

Mindezt persze nehéz elképzelni. Miért is kellene a vállat be feladat során befelé dőlnie a lónak. Azért, mert ha a ló kifelé dőlne, akkor hiába való lenne a belső hátulsó láb súlypont felé lépése, a ló teste a lábak fölül kifelé kitérne, a láb sohasem „érné utól” a test súlyvonalát, a súlypontból a földre merőlegesen bocsájtott egyenest. Ha ló a vállat be során kifelé dől, akkor a belső hátlsó láb nem tud többletterhet felvenni.

A helyes vállat be elképzelését segíti a földről végzett munka. A kézen végrehajtott vállat be során a ló vállainak folyamatosan a kiképző felé kell mozognia, a lónak követő magatartást kell mutatnia. A követő magatartás a ló együttműködésének záloga, annak a jele, hogy a ló a lovasra figyel, „csapattagként” meg van a szándéka az együttműködésre, íveken mozogva, a ló folyamatosan a kiképzőt követve mozgásával csatlakozási szándékot mutat. Ez abban mutatkozik, hogy külső elülső lábával nem kifelé és nem is egyenesen előre, hanem köríven mentén, tulajdonképpen a kiképző felé lép. Ha ebből, a hajlítottan egyenes a helyzetből indítja meg a kiképző a vállat be feladatot, akkor a ló a hajlítás belső oldala felé dőlve kezd a feladat végrehajtásába. Természetesen a lónak a feladat végrehajtása során fenn kell tartania a követő magatartást, külső elülső lábát végig a köríven kell lendítenie. Ha a külső elülső láb a körre érintőleges mozgásba kezd, vagy ami még rosszabb, kifelé kezd lépni, akkor megszünt a befelé való dőlés, a feladat csak olyan, mint a vállat be, a ló a külső váll könnyítésével ellenkezőleg túlterheli azt. A vállat be tehát nem csak a hajlításról, nem csak a három patanyomon való mozgásról, hanem a teherelosztásról is szól.

CAMPAGNE ÉS ISKOLAMÓDSZER

A hosszhajlításoknak két kritériuma van: a hosszhajlítás és az oldalirányú mozgás. Ennek megfelelően a hosszhajlítások tanítására két módszer lehetséges:

  • Először az oldalirányú mozgást kell a lónak megtanulnia (ezt csizmára való engedésnek nevezzük), majd ennek ismeretében kezdjük a hajlítást – menetiránnyal ellentétesen hajlítva a vállat be feladathoz, menetirányba hajlítva a farat be feladathoz jutunk. Ez a campagne módszer.
  • Először a hosszhajlítást tanítjuk a lónak, majd ennek ismeretében kezdjük oldalt léptetni. Ez az iskolamódszer.

A campagne módszer előnye az, hogy viszonylag gyorsan eredményre lehet vele jutni – hetek alatt meg lehet tanítani a lónak mindkét feladatot. Ráadásul a módszer egyszerű. Először a lónak meg kell tanulnia az oldaltléptető csizmasegítséget. Ennek eredményeként képes lesz az eleje körül megfordulni. Szintén meg kell tanulnia a szárak oldal irányú segítségét, a direkt é az indirekt segítséget. Ennek eredményeként képes lesz a hátulja körül megfordulni. Ha mindkettő megy, akkor meg lehet kísérelni egyszerre oldalt vezetni a csípőket és a vállakat, ennek eredményeként a ló megtanulja a csizmára való engedést.

A módszer hátránya az, hogy a ló – egyébként logikusan – menetirányba dől, azaz a vállat be és farat be feladathoz csak hasonló feladatot tanul meg és csak hosszú és fáradalmas munkával lehet végül a hibás súlypontelhelyezést korrigálni, az ellenkezőre megtanítani a lovat.

Az iskolamódszer alkalmazásánál az első a hosszhajlítás megtanítása. A hosszhajlításhoz a fej állításával jut a lovas. Miután a hosszhajlítás lényege az, hogy a váll egyik irányba történő vezetésével a csípők a másik irányba mozdulnak, a lovas a hosszhajlítás alkalmazásával hatással tud lenni a külső oldalra, a váll kifelé vezetésével a külső csizmasegítséghez hasonló hatást tud elérni. Az iskolamódszer érettebb lovastudást igényel, de a ló egyből jó irányba dől és ezzel együtt a korrekt hosszhajlítást sajátít el.

A FARAT BE ELŐRÉBBVALÓ FELADAT

A hosszhajlítások tanítása során minden kiképző megtapasztalhatja, hogy a helyes vállat be végrehajtása nehezebb a farat be feladatnál, mert a farat be végrehajtása során a váll és a csípő egyirányba, „befelé” mozdul, addig a vállat be feladatnál a vállakat befelé, a csípőket kifelé kell mozgatnia a kiképzőnek. Míg a farat be feladat során szinte csak a külső oldalról, addig a vállat be esetében mindkét oldalról befolyása alatt kell tartania a kiképzőnek a lovat. Emiatt igaz, hogy a vállat be a lovaglás aszpirinje: a ló hosszhajlításban oldalirányban mozog, testúlya kontrollált, a lovas befolyása pedig mindkét oldalról fennáll. Ha ez megvalósul, akkor a ló átengedővé válik.

Szólj hozzá!
Címkék: Lovas Nemzet

Gyere haza, Zsófi!

2019. augusztus 01. 08:54 - patkószeg

ke_pernyo_foto_2019-08-01_9_00_20.pngMa indul Homor Zsófi a Mongol Derbyre, a világ leghosszabb és legkeményebb (mondjuk ki, legveszélyesebb) lovasversenyére. Emberfeletti kihívás: tíz nap, ezer kilométer félig vad mongol lovakkal, nincs út, nincs irányjelzés, csak a pusztaság. Hegyek, folyók, sztyeppék, vadak...

A versenyt ide kattintva lehet követni.

Kedves Zsófi! Mi, lovasbarátaid, (igen sokan) hazavárunk - mégpedig ép bőrrel! :)

Szólj hozzá!

Valaki hiányzik a fotóról

2019. július 15. 11:33 - patkószeg

66594831_2363326310602249_2224534025555410944_n.jpgA fotón nagyanyám, dr. Boór Lászlóné látható lányaival az ötvenes években. (Jobb oldalon édesanyám.) Valaki hiányzik a fotóról - nagyapám. A fotó megtévesztő, hiszen nem érződik, hogy nagyapám azért hiányzott a fotózásról, mert politikai fogolyként éppen Kistarcsán sínylődött. Azután kiengedték, egy ideig munkanélküli, majd favágó lett, végül útépítési írnokként fejezte be. Mindezt két diplomával, két doktorátussal és csupán azért, mert a háború előtt főszolgabíró volt. Miután a börtönből kiengedték pótbüntetésként, egészen a hetvenes évek közepéig (!) ref-es volt, rendőri felügyelet alatt állt, mint a köztörvényes bűnözők, heti rendszerességgel kellett megjelenie a kommunista rezsim rendőrségén, hogy ellenőrizzék napi tevékenységét, tartózkodási helyét.

És hát igen. Ez a nehézség napjainkban nemzeti lovaskultúránkkal: az ötvenes évektől valaki, valakik mindig hiányoznak a fotókról, mégpedig pont azok, akik értettek a lovagláshoz, a lókiképzéshez. Ők nemhogy a fotókra, de a lovak közelébe se kerülhettek. A szabályt erősítő kivételektől eltekintve, építkezéseken tolták a talicskát, kitelepítésekben végeztek rabszolgamunkát, vagy épp, mint a negyvenes évek világklasszisa Bíró József, aki az Andrássy út 60-ban halt meg, ott verték agyon az ÁVÓ pribékjei. A "fotókról való hiányzásuk" miatt nemzeti lovaskultúránk megszakadt, ami ma látszik, az hatezer éves kultúránk töredéke. (Hatezer éves, hiszen mi ott voltunk a ló háziasításánál.) A feladatunk az, hogy legalább lélekben visszahelyezzük elődeinket, szeretteinket a fotókra, visszaállítsuk saját kultúránkat.

Csodálkozhatunk, hogy a versenysportban az olimpiai szakágakban nincsenek eredmények, hivatkozhatunk ellenfeleink jobb körülményeire, anyagi lehetőségeikre - mindez önbecsapás, mindaddig, míg nem állítjuk vissza minőségi lovaskultúránkat. Nem pénz kell, nem körülmények, hanem kultúra - az eredmények azonnal kézzel foghatóak lesznek.

A lenti fotón nagyszüleim eskövői képe:

66774590_302491034014413_6594626368351240192_n.jpg

Szólj hozzá!

A lókiképzés célja az öntartás

2019. július 05. 06:42 - patkószeg

Modern világunkban a lókiképzés akár nagyon különböző célokat is megcélozhat. Kiváló képzettségűnek kell nevezni például azt a voltizslovat, amelyikre gond nélkül fel és le lehet ugrani, hátán akár több ember egészen bonyolult mozgásokat végezhet és a ló mindezekre semmilyen módon nem reagál, szinte rezzenéstelenül, egyenletes ütemben és iramban vágtázva halad a számára meghatározott körön. Úgyszintén kiváló képzettségű az a fogatló, amelyik minden körülmények között egyhelyben áll, míg gazda a fogattól távolabb dolgozik. A terepversenyen résztvevő sportló képzettségének kiválóságát – egyebek mellett – az jelzi, hogy ismeri az akadálytípusokat és már az akadályhoz közeledve többé-kevésbé érti a rá váró kihívást, azok nem hatnak rá meglepetésszerűen.

AZ ÖNTARTÁS

A különböző célok ismeretében vajon meg lehet-e fogalmazni olyan általános célt a lókiképzés kapcsán, ami minden lóra érvényes? Josipovich Zsigmond válasza igen, szerinte a lókiképzés célja az öntartás. De mi is az az öntartás?

A régi lovasábrázolásokat tanulmányozva feltűnő, hogy a képzett lovasokat mindig lógó szárral történő lovaglással ábrázolták. A szárak „belógásának” mértéke a XIX. század végére, a XX. század elejére egyéb, itt nem részletezett okokból jelentősen csökkent, de még az örkénytábori ikonikus lovasok is egytől egyig a szárak megfeszülése nélkül lovagoltak: nemzeti hagyományunk, hogy a helyes támaszkodás erőssége a szárak súlyával egyezik meg. Kézenfekvő a hasonlat, hogy az öntartásban mozgó lovat ahhoz a jólképzett kutyához lehet hasonlítani, amelyik önállóan, gazdája különösebb utasítása nélkül is tudja a feladatát: a járda szélén megáll, ha pedig menet közben gazdája menetirányt vált, gyorsabban, vagy lassabban jár, akkor követi – póráza mindig lóg, a póráz nem feszül meg, kutya és gazdája közötti kapcsolat erősségét a póráz súlya képviseli. Az öntartásban mozgó ló esetében mindezt úgy tudjuk szaknyelven megfogalmazni, hogy feladatait másodlagos segítségek nélkül (szár-, csizma-, hang-, vagy pálcasegítség nélkül), a lovas elsődleges segítségeire, az ülés segítségeire hajtja végre. A lovas kentaurrá válik, az ember a gondolat, vagyis maga a szándék, a ló pedig mindennek végrehajtója.

ÖNTARTÁS ÉS ÖNHORDÁS

Az öntartás nem azonos fogalom az önhordással. Önhordásban van az a ló, amelyik mozgásszerveit természetesen használja, lovassal a hátán is folyamatosan fenntartja a négy láb egyenlő teherviselésének elvét, önállóan egyensúlyban jár. Ez viszonylag nagy ügyességet kíván a lótól, ami általában hosszú, gondos és szakszerű kiképzői munka eredménye. Alapvetően persze minden ló saját testének természetes és egészséges használatára, az az egyensúlyban való mozgásra törekszik, de hogy a ló fordulatokban és iramváltások során, minden jármódban képessé váljon erre, azaz az önhordást állandóan képes legyen fenntartani, az nem várható el csupán a ló természetes harmóniára való törekvésére támaszkodva: ahhoz a lovat képezni kell.

Az önhordás az öntartás része, önhordás nélkül nem valósulhat meg öntartás. Az öntartás annyival több az önhordásnál, amennyiben a ló alakjával (feligazítottságának mértékével) felkészül az önálló feladatvégzésre az engedelmességre.

ÖNTARTÁS ÉS ÁTENGEDŐSÉG

A lókiképzés célját az átengedőségben is meg lehet határozni és az idomítási skálák ebben adnak segítséget a modern lovasnak. A puszta átengedőség és az öntartás közötti különbség a másodlagos segítségek használatában nyilvánul meg. Az öntartásban mozgó lovon nem, vagy csak minimálisan kell másodlagos segítségeket alkalmazni, ettől függetlenül, ha a lovas a másodlagos segítségek (szársegítségek, csizmasegítségek, hangsegítségek és a különböző helyeken és irányokban alkalmazott finom pálcasegítségek) igénybevételére is szorul, de a ló ezeknek a segítségeknek puhán enged, akkor azt a lovat még átengedőnek lehet tekinteni. Mindezért az öntartásban mozgó ló átengedő, de az átengedő ló nem feltétlenül dolgozik öntartásban.

AZ ÖNTARTÁS ELŐFELTÉTELEI

Az öntartás a ló teljes alakjának formájára vonatkozik. Az öntartás kapcsán – a szó alakjából következően könnyen abba a hibába lehet esni, hogy azt csupán a fej és nyak tartására vonatkozik. Ez helytelen álláspont. Az öntartásba a ló teljes teste, így a hátulsó lábak tevékenysége is beletartozik.

Az öntartás a tartás legkiműveltebb formája. A tartásnak három állapotát különbözetjük meg: a természetes tartást, a szerzett tartást és az öntartást. „A természetes tartás az, amelyet a ló mindenkor felkínál. Szerzett tartás (tartás)-nak nevezzük a lovas befolyásával elért tartást. Öntartása akkor van a lónak, ha a szerzett egyensúlyhelyzetének megfelelő tartásban, lovasa erre irányuló befolyása nélkül is, huzamosabb ideig megmarad.” – írja Keméry Pál huszár ezredes a Lovaglás és hajtás című könyvben.

Az öntartás kifejlesztése tehát egy kiképzési folyamat eredménye. Az öntartás a tartás megszilárdulásával alakul ki. „A ló lovagoltsága akkor érte el tetőfokát, amikor a használati egyensúly tartása a ló természetes tartásává válik.” – zárja az öntartásra vonatkozó gondolatsorát Keméry.

RELATÍV ÉS ABSZOLÚT FELIGAZÍTOTTSÁG

Az öntartás formáját kézzel, a szárak segítségével nem lehet kialakítani. A feligazodottság mértéke a hátulsó lábak tevékenységének eredménye. A nyak a ló legfontosabb egyensúlyozási szerve, ezért a nyak helyzetét és formáját szárakkal befolyásolni nem szabad, mert annak csak az lehet az eredménye, hogy a ló elveszti egyensúlyozási képességét és az elejére esik. Ha a lovasnak nem tetszik lova nyakának helyzete és annak formája, akkor a hátulsó lábak tevékenységét kell megváltoztatnia. Az összeszedéssel, a hátulsó lábak hordozóerejének növekedésével kerül természetes módon egyre feligazítottab és feligazítottabb helyzetbe a nyak. A nyak természetes, a hátulsó lábakból következő feligazítottságát nevezzük relatív feligazítottságnak. A relatív feligazítottságtól a szárak (helytelen) használatával történő eltérítését abszolút feligazítottságnak nevezzük. A helyes relatív feligazítottság ellentéte a helytelen abszolút feligazítottság. A relatív feligazítástól való lefelé történő nyakigazítás (például kikötőszárakkal) szintén helytelen, a kiképzés szempontjából káros, sokszor helyrehozhatatlan tevékenység.

JOSIPOVICH AZ ÖNTARTÁSRÓL

Josipovich Zsigmond elvárása a jólképzett hátaslótól a teljesítőképesség és megbízhatóság, e kettőnek pedig – álláspontja szerint – az egyensúly és az engedelmesség az alapja. Ez az öntartás.

„Az olyan lónak, amelynek nincs természetes egyensúlya, elsősorban az öntartása hiányzik, a hiányzó öntartás pedig a kitartást befolyásolja hátrányosan, valamint bizonyos fokig a gyorsaságát, mégpedig annyira, amennyire ez a kitartásával összefügg. A gyenge egyensúly az átengedőséget is akadályozza, és megfosztja a lovat azon képességétől, hogy nehéz akadályokkal és tereppel egyedül tudjon megbirkózni. Még az engedelmesség sem ér sokat akkor, ha az egyensúlyban hiány mutatkozik. Az egyensúly és engedelmesség együttesen teszik a lovat teljesítőképes és megbízható használati lóvá, függetlenül attól, hogy milyen célra szeretnénk használni.”

Szólj hozzá!

A támaszkodás, amit napjainkban látunk...

2019. július 04. 06:57 - patkószeg

"A támaszkodás, amit napjainkban látunk, Josipovich Zsigmond gondolatainak félreértése." - állítja Bent Branderup lovas mester. Hát igen, a támaszkodás csak úgy lehet nagyobb, mint a szár súlya, ha a ló nincs egyensúlyban, az erők párosával lépnek fel, egyensúlyban lévő ló nem tud erősen támaszkodni. Egyensúly nélkül viszont nem elengedett a ló. Ha pedig nem elengedett, akkor az idomítási skála második pontjánál elbukik: támaszkodása nem helyes, nem lendületes, nem egyenes és nem összeszedett, végeredményben nem átengedő. Egyensúly nélkül (erős támaszkodással) a ló valójában ellenáll a lovas akaratának, akármekkora teljesítményt is mutat, akármilyen puccos a mozgása, akármilyen feladatot is hajt végre (piaffozhat, szórhatja az ugrásváltást, stb.), akármilyen gyors, akármilyen nagyot is ugrik.

Szólj hozzá!

Erdély, szeretlek!

2019. június 14. 06:46 - patkószeg

64226987_845379699171777_4756416447683493888_n.jpgMegjegyzés a Nemzeti Lovasakadémia erdélyi gyakorlati képzésén egy elsős hallgatótól: "István! Az lep meg legjobban, hogy az utazás, az új helyen való munka miatt izgatott lovakkal elkezdesz dolgozni, hajlítgatod őket ide-oda és húsz perc múlva egytől egyik mindegyik nyugodtan, engedelmesen dolgozik."

Na, ennél nagyobb elismerést ritkán kaphat lovasember - köszönöm!

A fotón a Gyergyói havasok láthatók. A Gyergyói medence tükörsima. Mint a helyiektől megtudtam ez azért van, mert a terület mocsaras és nem azért mert simára dózerolták! :) :) :)

Szólj hozzá!

A lovasképzés gyorsasága

2019. június 11. 10:17 - patkószeg

A lovasképzés rendkívül hosszú folyamat. Egy-két év alatt nem lehet lovast kiképezni. A dologban az a legnehezebb, hogy a korszellem nem kedvez ennek a nagyon nagy kitartást igénylő folyamatnak. Mindenki mindent gyorsan és komoly energiabefektetés nélkül szeretne megkapni. De ez nem megy!

A napokban jött haza Gutrai Verus dániából (gyakornokként hat hetet töltött Bent Branderupnál) és mesélte, hogy az utolsó napokban találkozott egy lovassal, aki piaffe vizsgát tett a mesternél. Kérdeztem, hogy mennyi ideje tanítványa a mesternek. Verus úgy tudta, hogy tizennégy (!) éve. Hmmm. Nem ez a korszerű, de mégiscsak azt kell állítani, hogy ez és csak ez az út juttathat el bárkit a szaktudáshoz. Persze a dolgot egyszerű úgy letudni, hogy vetetnek egy kiképzett lovat a tanítványnak és mindenki (a lovas, a lovastanár, a körülállók) megelégszenek a tudás látszólagos elsajátításával. Mindenki úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Sőt, a tanítványokon túlmenően egyfajta divat lett a professzionális lovasok között is más tollával ékeskedni, így-úgy tehetséges, más által kiképzett lovat szerezni, azzal versenyeredményt elérni, majd erre, mint a szakmai tudás igazolójára hivatkozni.

A lovasképzés rendkívül hosszú folyamat. Azonban ezt nem csak a tanulónak, hanem a lovasoktatónak is figyelembe kell vennie. A tanulásnak a maga lassúsága ellenére van egy bizonyos sebessége. Ha ennél az előrehaladás lassabb, akkor unalmassá válik a képzés, ha viszont gyorsabb akkor megalázóvá. Ha a túl gyors előrehaladás miatt a lovas állandóan saját korlátaival szembesül, akkor a képzés számára vállalhatatlanná válik. 

Dekódoló, a Nemzeti Lovasakadámia nyári mesterkurzusa. Részletekért ide kattints!

Szólj hozzá!

Egyensúly, egyensúlyabb, legegyensúlyabb

2019. június 10. 13:37 - patkószeg

d3789601-5729-4713-b8cd-5f158b7b6149.jpgAz egyensúlyról általában szokás beszélni, holott egyensúly és egyensúly között nagy különbség lehet.

Az egyik végletet a bérlovaknál láthatjuk. A jó bérló egyensúlyban mozog, tartja a kívánt jármód ütemét és iramát, mindezt úgy, hogy figyelmen kívül hagyja lovasa imbolygó ülését, zavaró szártevékenységét, kapaszkodó csizmáit. A lovas azt érzi, mintha egy széken ülne, mozgása nem billenti sem előre, sem hátra, sem oldalirányban az alatta lévő "szerkezetet". A lovas - Kókay Pál huszár ezredes szavaival - ilyenkor nem lovagol, hanem csupán lovon ül. 

A másik végletet a helyesen képzett ló képviseli, amelyik a lovas testúlyának legkisebb elmozdulására saját súlypontjának elmozdításával reagál, gyorsul, lassul, fordul. A lovas azt érzi, mintha egy nagy gömbön ülne, amire testének legkisebb rezdülése is hatással van, lova mindig ülése és ezzel együtt befolyása alatt van.

A két véglet között persze számtalan köztes állapot lehetséges, ezekre az jellemző, hogy a lovas ülésének segítségeit másodlagos segítséggel kell kiegészítenie, lova irányításához szár, csizma, hang, vagy pálcasegítséget is igénybe kell vennie.

Ha mindennek részleteire is kíváncsi vagy, ne hagyd ki a Nemzeti Lovasakadémia nyári mesterkurzusát. A programot ide kattintva találhatod.

Szólj hozzá!

Az ugrásváltás

2019. június 05. 12:07 - patkószeg

Babochay György jóvoltából az alábbi, 1977-ben megjelent cikk került a kezeim közé, amit ezúton is szeretnék megköszönni:

1976. december 24.-én, 90 éves korában meghalt Waldemar Seunig. Osztrák családból származott, 1887. augusztus 8.-án a mai Jugoszlávia területén született. Édesapjától már öt éves születésnapjára pónit kapott ajándékba, tizenkét éves korában lett első lovának tulajdonosa; ezt a lovat a cigányoktól cserélte, kerékpárját adta érte.

Gimnáziumi tanulmányainak elvégzése után 1906-ban a wiener-neustadti Theresianumban tanult tovább, majd az 1. számú ulánus ezredben teljesített szolgálatot. 1913 és 1914-ben a bécsi katonai lovaglótanárképző intézetben képezték tovább, ahova csak a legjobb lovasok kerülhettek. Itt nagyon mély és maradandó benyomást gyakorolt rá Josipovich Zsigmond, aki megalapozott magas tudása és emberi magatartása révén az akkori lovasélet kiemelkedő alakja volt. Ezután 1921-ben és 1922-ben a francia lovasság kiképző központjában, Saumer-ben gyarapította tudását a tudását, 1922-től 1932-ig a jugoszláv lovas kiképző központ vezetője volt Belgrádban. 1926-ban és 1927-ben a bécsi spanyol iskolában is aktívan tevékenykedett. Ebben az időben eredményesen vesz részt egész Európában díjlovagló versenyeken és nemzetközi bíróként is működik, 1938-tól részt vesz a Németország lovassportjában és lovas kiképzésében. Később az Egyesült Államokban, Kanadában, Hawaiban és Belgiumban tart lovagló tanfolyamokat. Első könyve „Von der Koppel bis zur Kapriole” 1943-ban jelent meg. Ez a könyv a nemzetközi lovasirodalom egyik legjelentősebb alkotása, 1973-ban már az ötödik kiadása jelent meg. Rendkívül termékeny életművének ismertebb könyvei a következők: „Reitlehre von Heute”, „Frauen. Pferde. Bücher.”, „Meister der Reitkunst und ihre Wege”, „Am Pulsschlag der Reitkunst”, „Horsemanship”, Nur zu meinem Vergnügen”, „Reitergedanken am langen Zügel”.

Dr. Josef Neckermann, az ismert és eredményes díjlovas mondta róla: „Waldemar Seunig személyében a lovaglás egyik kiemelkedően nagy alakja távozott közülünk. Mindig a legnagyobb tisztelettel közeledtünk hozzá. Olyan ismereteket köszönhetünk neki, amelyek nagy mértékben járultak hozzá a díjlovaglás pozitív irányú fejlődéséhez. A régi iskola tanítványa volt, de a lovaglás művészetét mai, aktuális feladatnak tekintette és mindig azon igyekezett, hogy a lovaglás mai művelőinek eleget tegyen, igényüket kielégítse.”

Alább közöljük az ugrásváltásról írott tanulmányát.

Az ugrásváltás

Walder Seunig tanulmánya

Amióta az ugrásváltás a minden ugrásra történő váltásig helyet kapott az olimpiai díjlovagló programban, sokan egészségtelen túlzásba estek. Igy – hasonlóan a piaff és a passage tanításánál tapasztaltakhoz – olyan lovakat is kínoznak a minden ugrásra történő ugrásváltás tanításával, amelyek sem alkatilag, sem vérmérsékletileg, de gimnasztikai előkészítettségükben sem alkalmasak erre a célra. Azonban ha testileg és lelkileg ép, elengedett, lendületes mozgású és egyenesre állított lóval foglalkozunk, akkor a lovas már a ló második kiképzési év vége felé megkezdheti az egyszeri ugrásváltás gyakorlását, melyet egyébként a ló már bizonyára magától is felkinál.

Mielőtt rátérnénk tulajdonképpeni tárgyunkra, vessünk egy pillantást a lovasművészet ezen ágának keletkezésére és történetére és az ugrásváltást megelőző lábsorrend-változás bemutatására.

Az ugrásváltással – melynek alapfeltétele a megfelelően átlovagolt ló – Németországban a 18. század második felében találkozunk először. A hannoveri Prizelius „Bereiter” c. könyvében, amely a hetvenes években jelent meg Braunschweigban, ir tudomásunk szerint először az egyenes vonalon végrehajtott, szabályos ugrásváltásról. Tanulmányában Seydlitzel és kortársaival szemben Pinter von der Aue és Gueriniere elméletét követte, amikor a „balance”-ban (egyensúly-ülés) való lovaglás mellett foglalt állást, az akkor kultivált, merev térdekkel, szinte a nyeregben állva lovaglással szemben, mely stilus egészen a 18-19. századfordulóig dívott. Prizelius a stílus iránti ellenszenve az ugrásváltás szeretetével magyarázható, ugyanis az csak a teljesen az ülőcsontokon nyugvó ülésben hajtható végre.

Steinbrecht még 1885-ben sem tekintette az ugrásváltást külön gyakorlatnak – szemben tanárával, Seeger-rel és Seidler-rel. Ugyanakkor Baucher, az egyik leghiresebb francia mester már bemutatta az általa feltalált minden ugrásra történő ugrásváltást. Elődei a 17. és 18. század mesterei, Franciaországban sem tekintették még az ugrásváltást külön gyakorlatnak, hiszen Hueriniere 1750-ben megjelent „Ecole de cavalerie” c. könyvében utal arra, hogy a kellő időben alkalmazott ugrásváltás kíméli a lábakat és megóvja a lovast a bukástól. Más francia klasszikus mesterek az egyszeri ugrásváltást igen nehéz gyakorlatnak tartották, ugyanis az a körülmény, hogy az akkori iskolalovak hátulsó lábai állandó megterhelés alatt voltak, megakadályozta a vízszintes egyensúly létrejöttét, mely pedig szükséges a hátulsó lábak folyamatos és szabad váltásához. A temperamentum hiánya mellett ez volt az oka annak, hogy a francia mesterek a minden második ugrásra történő ugrásváltást (de deux temps) részesitették előnyben a minden ugrásra történő ugrásváltással (changement de pied au tac au tac) szemben.

Mint már említettük, Baucher mutatta be először a minden ugrásra történő ugrásváltást a párizsi és berlini cirkuszközönség ámulatára a múlt század 20-40-es éveiben. A berliniek ezután 1886-ban a német Hangertől láttak hasonlót, majd James Fillis, ez a zseniális lovas mutatta azt be tökéletesen végrehajtva.

Ha vitatni is akarnánk azt, hogy az ugrásváltás minden ugrásra a tökéletes átlovagoltság kritériuma és ha nem tartjuk is a klasszikus iskolához tartozónak, minden lovasnak, aki olyan versenyen akar indulni, ahol megkövetelik ezt a gyakorlatot, igyekeznie kell e feladatot tökéletesen végrehajtani.

Az ugrásváltás során bekövetkező lábsorrend változást az alábbiakban próbáljuk vázolni.

A lábsorrend – ciklus – alatt valamely mozgásnem azon szakaszát értjük, amely bizonyos végtag helyzetből, ugyanannak a végtag helyzetben visszatéréséig tart. A ciklus egyes fázisokra oszlik, melyeket a mindenkori alátámasztó lábak szerint csoportositva alátámasztási konstellációnak, alátámasztási fázisnak nevezünk. Lebegési konstellációnak vagy fázisnak viszont azokat a szakaszokat nevezzük, amikor mind a négy láb a levegőben van.

Ahhoz, hogy a lábsorrend változásokat megfelelően emlékezetünkbe vésshessük – szemünk tökéletlensége miatt – lassított felvételre van szükségünk.

Ha a ló a bal vágtából jobbra vált át, akkor mindkét lábpár (elülső és hátulsó) , mindegyike egymás után kétszer a bal lábbal érinti a talajt és az éppen felemelt bal hátulsó lábról ugrik ismét a bal hátulsó lábra és az éppen felemelt bal elülső lábról ismét a bal elülső lábra. Befejezi tehát lebegési fázisát, miközben a lábak – mind külsők és belsők – funkciójukat a levegőben felcserélik. A helyes lábváltásnál a hátulsó lábpárnak másodperc töredéknyi idővel előbb kell váltania, mint az elülsőnek, mert ha ez megfordítva történik, akkor a ló keresztez (hátul jobbra, elöl balra vágtázik).

A vágtaugrás melyik pillanatában adjunk segítséget az ugrásváltáshoz?

A ló az ugrásváltást csak a lebegés pillanatában (amikor mind a négy lába a levegőben van) tudja végrehajtani. Feltételezve, hogy a ló az ugrásváltást már tudja, a lebegési fázisban adott segítség késő. Ugyanis bizonyos időnek el kell telnie ahhoz, hogy a váltási parancs a lovas agyából kiindulva, annak segitségei által a ló számára érzékelhetővé váljék és idegei útján az agyához érve, lábait az ugrásváltás mechanizmusára késztesse.

Miután a vezetési időérzet (segitségek érzékelése) és az általuk kiváltott reakció (ugrásváltás végrehajtása) embernél és lónál mintegy tizedmásodpercnyi ideig tart, ahol még az u.n. vezetési indexet is tekintetbe kell venni, mely vérmérséklet, fajta, ügyesség és megszokottság szerint változik – a segítségek alkalmazásának időpontját először elméletileg lehet csak megállapítani. A tapasztalat szerint összeszedett vágtában egy vágtaugrás 0,6-0,7 mp-ig tart, a segítségeket tehát olyan időpontban kell adnunk, hogy az ennek a rövid időnek csak a töredékéig tartó lebegési fázisban az ugrásváltást a ló végrehajthassa.

Bár a felfogások megegyeznek abban, hogy melyik időpontban képes a ló váltani, a segitségek adásának időpontjában eltérőek a vélemények. A lovas temperamentumától és testalkatától (az ember egyéni vezetési indexétől) és a ló hajlékonyságától, felfogóképességétől, reakcióképességétől (a ló egyéni vezetési indexétől) függően egyesek előbb, mások később kezdik meg a segítségadást. Raabe, aki hosszú lábaival (általában kis lovakon) nem tud olyan zártan ülni, mint az alig középnagy és rendszerint telivéreken lovagoló Fillis – a segitségadást már a külső hátulsó láb felemelésekor megkezdte, míg Fillis az igen jól hajlitható Germinal-on eredményes volt akkor is, ha csak éppen a lebegés előtt, a belső elülső láb felemelésekor adott jelt az ugrásváltásra. Mindkét lovas úgy a saját, mint a ló vezetési indexét vette figyelembe.

Felfogásunk Raabe elméletéhez áll közelebb, aki a lónak elegendő időt adott ahhoz, hogy belsőleg és külsőleg felkészüljön a követelményre és azt pontosan, megfelelő átengedettséggel végrehajthassa. A külső hátulsó láb felemelése az az alátámasztási helyzet, amelyet a lovas ülésével a legkönnyebben érezhet, könnyebben, mint azt a helyzetet, amelyet a belső hátulsó és a külső elülső láb csaknem egyidejű földhöz juttatásán vezet be, és még könnyebben, mint azt, amely a belső elülső láb földre juttatásával kezdődik.

A fent leirt elmélet csak az ugrásváltásban már tökéletesen otthonos lovakra vonatkozhat, azonban a gyakorlat mégis más. A vágtaütemben simuló ülésü lovas megérzi a segitségadás legalkalmasabb időpontját, a végrehajtást pedig a lóra bízza. Az ugrásváltás technikáját még nem ismerő lovat erőltetni nem szabad, mert az csak ellenkezésre ad okot. Ha azonban a még nem érthető segítségeknek engedelmeskedni próbálva a ló rájön, hogy minden végrehajtott ugrásváltás után azonnal dicséretet kap, ösztöne jobb kiképző lesz számára, mint a legügyesebb lovas.

Mik az erőfeltételei az ugrásváltás eredményes tanitásának?

Döntő fontosságú, hogy azokban a hetekben, amikor az ugrásváltás tanitása történik, a lovat soha ne ugrassuk be ügetésből, továbbá a lépésbe való átmenetnél kerüljük el az ügetőlépés közbeiktatását. Ha csak ritkán is, de eltüri a lovas a váltásnak ezt a hibás formáját, a közbeiktatott ügetőlépés kiirhatatlan szokásává válik a lónak. További feltétel, hogy a beugratás lépésből és az átmenet vágtából lépésbe korrekten, mind a két kézre folyamatosan, egyenesre igazitottan és rugalmas hátulsó lábakkal történjék és a mozgás ritmusa, valamint a térnyerés jobb és bal vágtában egyenlő legyen.

A lovas az ugrásváltás tanitásánál a hátulsó lábakat tehermentesitse az ülésével, s igy a hátulsó lábak szabad játékát könnyitse meg. Előnyös a tágabb keret, a vágta legyen ugyan élénk, de összeszedettségi foka legfeljebb az élénk munkavágtáénak feleljen meg.

Az ugrásváltás tanitása. 

Az elengedett, a segitségeket elfogadó lovat a lovardában akkora körön lovagoljuk a jobb kézen élénk lépésben, hogy a lovardafalak azt három oldalról határolják. A rövidfal közepén – mindig ugyanazon a helyen – gyakorta beugratunk lépésből. Néhány vágtaugrás után kb. egy fél kör után átmenet lépésbe, majd a rövidfal közepének elérésekor ismét beugratás, és igy tovább.

A lovas minden beugratáskor ugyanazokat a segitségeket kell, hogy adja és még halkan a „galopp” szót is tegye hozzá. Ennek a gyakorlását addig kell folytatnia, míg a segitségadás egyre inkább puszta jelzéssé finomul és szinte a hanggal helyettesíthető lesz. Ha a ló a hangsegítségeket már tökéletesen megértette, akkor szabad lépés után a felső rövidfal közepétől távoleső helyen ellenvágtába ugrat a lovas (bal galopp jobb kézre).  A rövidfalhoz érve, ott ahol eddig is beugratta a lovat – hanggal egybekötve – nyugodtan segitséget ad a jobb galoppra, majd ha a ló nem reagál, minden erőszak nélkül megismétli azt.

Néhány ügyetlen kisérlet után valószínűleg meg fogja találni a ló a jobbra vágtázás lábsorrendjét. A lovas ekkor dicsérje meg őt, majd nyugodt lépésmunka után adjon lovának pihenőt. Ha a feladat többszöri kísérletezésre sem sikerül, akkor vagy a lónál vagy a lovasnál hiányoznak az erőfeltételek. A lovas ülésének korrektnek kell lennie, minden felesleges mozgást mellőzve. Az első gyakorlatok végrehajtásánál a lovas tehermentesitse a ló hátát felső testének fokozott felemelésével. A lovas súlyának a comb belsejére, a térdre és a kengyelbe való áthelyezésével a hátulsó lábak szokatlan munkáját kell megkönnyíteni. Az új belső lábat – esetünkben a jobbat – semleges ülés esetében erősen le kell nyomni a kengyelbe, de annak hatását feltétlenül fájdalommentesen, a ló érzékenységének megfelelően kell éreztetni úgy, hogy a ló lovasa akaratát, szándékát megértse.

Ha néhány tapogatózó és egyenetlen kisérlet után az első váltás sikerült, nincs akadálya annak, hogy jobb kézen egy-két ugrásváltást követeljünk a körön. Azonban minden váltást lépés – hosszú száron – kövessen, hogy a lónak alkalma legyen megemészteni a tanultakat. A ló jóindulatával nem szabad visszaélni és óvakodni kell a túlköveteléstől. A későbbi leckék során a kezdeti bizonytalan kisérletekből egyre inkább szabályos ugrásváltás kristályosodik ki. Szakszerű tanitás során ritkán adódik nehézség, de ha mégis, akkor feltehetően testi vagy lelki eredetű az (rossz bánásmód, ízületi fájdalom stb.) vagy pedig a kezdeti munka nem volt megfelelő. Ilyenkor nincs más hátra, mint az ugrásváltás tanitást elhalasztani és a lóval a vágtamunkát tökéletesíteni.

Bár a gyakorlatban még hangulat okozta visszaesésekkel is számolhatunk, nagy vonalakban az alábbiak szerint vázolhatjuk a leckék sorrendjét:

Ha az ugrásváltást már mind a két kézre biztonságosan végzi a ló, akkor a kör bármelyik pontján végrehajthatjuk azt. Ezekután az egész lovardában, egyenes vonalon lovagolunk és a külső lábról a belsőre való ugrásváltást a fal mentén követeljük. Az első kisérleteket ajánlatos a sarkoknál megpróbálni. Ezután következzék a hosszúfal közepe táján a belső lábról a külsőre történő ugrásváltás. Ezen a kiképzési fokon a fal közelsége még könnyiti az egyenesre állítást a külső lábra történő vágtánál, mert a helyes vállvezetés esetén a hátulsó lábak befelé való kitérését meggátolja. Ha a váltások külső lábról a belsőre és megforditva fáradság nélkül, folyamatosan sikerülnek, mehetünk egy lépéssel tovább és az ugrásváltást a lovarda belsejében gyakoroljuk. Végezetül az ugrásváltást a belső lábról a külsőre nagy ivü kigyovonalon gyakoroljuk, négyszögben. Ha ennél az igen nehéz iskolagyakorlatnál a ló tartásban marad és tisztán galoppozva egyenesre állítható, ugy hogy a mindenkori belső hátulsó láb pontosan követi a köriven a megfelelő elülső láb nyomát, továbbá, ha a mozgása mindkét kézre történő váltásnál olyan marad, mint az egyenes vonalon, akkor ez a bizonyitéka annak, hogy a lendület és az állitottság hajlitott vonalon is tökéletes.

Többszöri ugrásváltás meghatározott ugrásszám után.

Ezt a feladatot csak olyan ló tudja végrehajtani, amelyiknek gimnasztikai kiképzése tökéletes és az egyszeri ugrásváltásokat mindkét kézre úgy az egyenes, mint a hajlitott vonalon könnyedén végre tudja hajtani. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy hány galoppugrás után tudjuk lovunkat lépésbe felvenni anélkül, hogy a vállaira essék, már azt is tudjuk, hogy hány galoppugrás után követelhetjük meg az újabb ugrásváltást. A lépésbe való átmenet a kiképzés előrehaladtával, a csökkenő számú vágtaugrás után olyan gimnasztikai gyakorlattá válik, amely a többszöri ugrásváltást megkönnyiti.

Ha a ló az egyszeri ugrásváltásban biztos és képes pl. hét galoppugrás után elengedetten lépésbe átmenni, kifogástalanul fog a nyolcadik ugrásra ugrásváltást végrehajtani. A módszeresen dolgozó lovas a nyolcadik ugrásra történő váltást először körön, külső lábról belsőre, majd egyenes vonalon külsőről a belsőre és csak legvégül belsőről a külsőre fogja gyakoroltatni.

A minden hetedik ugrásra történő ugrásváltás erőfeltétele a hat vágtaugrás utáni kifogástalan átmenet lépésbe stb.

Ezen az úton rendszerint nagyobb ellenállás nélkül juthatunk el a minden második ugrásra történő váltáshoz. A vágta lábsorrend természetéből következik, hogy a minden ugrásra való váltás tanitása az előbbiektől kissé eltérő módszert tesz szükségessé. Előfeltétel a minden második ugrásra kifogástalanul váltani tudó és a lépésből beugratva egy vágtaugrás után lépésbe átmenni tudó ló. Az eljárás a következő: bal vágtából a lovas ugrásváltást követel. A három utolsó ugrássorrendje 1. bal 2. jobb 3. bal. Ha a lónak két váltás némiképp sikerült, utána hosszabb lépésszakasz következik. Ezután hasonló gyakorlat következik jobb vágtából kiindulva. A következő időszakban a kétszeri, minden ugrásra történő váltást gyakoroljuk, míg az mindkét kézen kifogástalanul sikerül. Ekkor kezdjük el a háromszori minden ugrásra való váltás gyakorlását. Előfordulhat, hogy a ló saját magától – segitségek nélkül is – tovább csinálja a minden ugrásra váltást. Ilyen esetben azonnal fel kell venni a lovat lépésbe és nyugodtan újból elkezdeni a gyakoroltatást, míg a ló a segitséget megvárja, s ekkor rögtön jutalmazzuk meg.

Megemlitjük még, hogy az olyan lovaknál, amelyeknél az ugrásváltások a hátulsó lábak elégtelen tevékenysége miatt vontatottak, enyhe emelkedőn történő gyakorlás az erőteljes tolóhatást és ezzel a mozdulatok térnyerését fokozza. Azoknál a lovaknál pedig, amelyeknek az ugrásváltásai elsietettek, nagyon alkalmas tréningezésre az enyhe lejtő, hogy a hátulsó lábak jobb alátolásával az elsietett mozdulatok fékeződjenek. 

(Ford. Somlay Lajos)

Szólj hozzá!

Nem igaz, hogy a ló a legjobb tanítómester

2019. június 03. 07:36 - patkószeg

Nagyon sokan azt állítják, hogy a ló a legjobb tanítómester. Ez egyszerűen nem igaz. És hát természetesen azok hivatkoznak a lóra, mint tanítómesterre, akik nem rendelkeznek tanult tudással - vagy nem volt lehetőségük, vagy nem volt szándékuk a lovas szakmát, mint olyat formális körülmények között iskolában, szakemberektől, minden részletre kiterjedő módon tanulni. Az ilyen lovasokra az jellemző, hogy versenyeredményeikre hivatkoznak, ami nyilvánvalóan álságos, ahelyett, hogy a ténylegesen általuk képzett lovakra, lovasokra mutatnának rá

Tanulás kiképzett lótól

Persze sok mindent meg lehet és meg is kell tanulni a lótól, így a minőségi lovaglás elsajátításának hagyományos része a kiképzett lovon való lovaglás. Olyannyira, hogy a lovasképzés legigényesebb módja pilárok (oszlopok) között zajló lovasképzés volt. A mindhárom jármód iskolaváltozatát (iskolalépés, piaffe, iskolavágta) állóhelyben is végrehajtani képes lovat pilárok közé állították és a mester a ló mellett állva, akár a lovas ülését fizikailag is segítve instruálta tanítványát az egyes jármódokban szükséges lovaglásról, a megfelelő ülésről, a lovas különböző testrészeinek tartásáról, a jármódok lovaglása során megismerendő érzésekről, a segítségadások mibenlétéről, módjáról.

Napjainkban azonban – sok más dolog mellett – a kiképzett lónak a lovasképzésben elfoglalt szerepe is megváltozott. A kiképzett lovat fiatal lovas alá nem a hosszútávú építkezés, nem a részletekbe menő tanulás céljával veszik, hanem legtöbbször pont azért, hogy a lovasképzés időigényes folyamatát kikerüljék, elspórolják és a lovas akár egészen rövid idő alatt – valódi tudás nélkül is – kimagasló versenyeredményekhez juthasson. A korszellem ilyen, nincs mit csodálkozni: mindenki, mindent és azonnal szeretne és ez nem csak a lovaglásra igaz. Mindezt az általános lovas közkultúra is erősíti, a más által kiképzett lovon való versenyzés egyfajta hagyománnyá vált a hetvenes évek vége óta Magyarországon. 

Tudás szerzése gyakorlattal

A versenyeredményekre való hivatkozás mellett, igen gyakran lehet találkozni a nagy gyakorlatra való hivatkozásra, mint a tudás forrására – sok lovas saját hozzáértését az általa nagy számban lovagolt lovaknak tulajdonítja. Hát igen, a lovaglásban, a lókiképzésben nagyon nagy jelentősége van a gyakorlatnak, a lovaglást elméletben nem lehet művelni, de ezzel együtt egy szakmát és ezzel együtt hatezer év lóhoz, lókiképzéshez kapcsolódó, az előző generációtól megtanulható ismereteit, az évszázadok, évezredek alatt felgyülemlett tudás elsajátítását nagyképűség összehasonlítani egy ember néhány éves, vagy évtizedes tapasztalatával.

A tehetség szerepe

Megint mások a lovastehetségre hivatkoznak. A tehetség számottevő, de csak a végletes teljesítménynél jöhet számításba, a tehetség a szakmai tudás minősítésénél, mérlegelésénél nem jön, nem jöhet szóba. Ezt vallották XX. századi lovas elődeink, Örkénytáborban a tehetséget a motiváció és a munkaszeretet után csak a harmadik helyen tartották számon.

Mesterről mesterre

Mindezekkel szemben a lókiképzés tudmányának hagyományos elsajátítási módszere – minden más szakmához hasonlóan – az iskolában történő képzéssel zajlik és zajlott évszázadokon keresztül. A tudás mesterről mesterre szállt, a tanítványok évtizedeken keresztül álltak az előző generáció szakemberei mellett, míg teljes mértékben át nem vették azok tudását. Azonban ennek az elvnek az elfogadása napjainkban, a XXI. században nem kézenfekvő, ugyanis a ló- és lovasképzés az elmúlt száz-százötven évben kettős változáson ment keresztül. Változást hozott ugyanis a sorozott katonaság térnyerése, aholis a ló- és lovasképzésben szemponttá vált a költség- és időhatékonyság, ennek megfelelően nem osztályon felüli, hanem „csak” igen jó lovasokra volt szükség. Így jött létre az Osztrák-Magyar Monarchiában a kétszintű képzés: a bécsújhelyi (majd Trianon után az örkénytábori) campagneiskolában olyan tiszteket képeztek, akik egyszerűsített képzési módszerekkel a teljes lókiképzés időigényes eljárásához képest rövidített módon tudtak lovakat és lovasokat képezni a hadsereg számára. Maguk a tisztek persze nem a campagne kiképzés ökölszabályit használva, hanem akadémista tudással lovagoltak, képzettségük felsőfokú volt, azaz felsőfokon értették a lókiképzés elméleti és gyakorlati ismereteit, hogy még a problémás esetekben is alkalmazni tudják az egyszerűsített kiképzési módszereket: elméleti képzettségük birtokában azonosítani tudják a felmerülő problémát, magabiztosan értsék a megoldás módját és eszközeit. (A dolog hasonló ahhoz, hogy a közgazdász felsőfokú matematikai képzettséggel rendelkezik, holott a napi feladatok során a négy matematikai alapművelet ismerete teljesen elegendő.) A campagne iskola mellett a monarchiában a magaskultúra fenntartása, művelése, és generációról generációra való átadása érdekében tartották fenn a bécsi (majd Trianon után a budapesti) spanyoliskolát, a magasiskolát, azaz a lovasakadémiát, ahol a lovasok kizárólag akadémista stílusban lovagoltak, nem az egyszerűsített kiképzést, hanem az évezredes hagyományokat, a lókiképzés teljes egészét művelték, adták tovább generációról, generációra.

A második változás a XX. század második felében játszódott le. A háború után a lókiképző szakemberek kiközösített páriává váltak, legkiválóbbjaik kitelepítésben, munkatáborokban szenvedtek, vidéki gyárakban, tsz-ekben robotoltak, sőt nem egy közülük a diktatúra börtöneiben végezte. Két évtizedig gyakorlatilag megszűnt a minőségi lókiképzés, amikor pedig a hetvenes évek végén a szinte tiltott kategóriából a tűrt kategóriába „csúszott” át, az új generáció kivételezett helyzetbe kerülő lovasai elutasították az előző generációval való együttműködést, jobb esetben pironkodva, mutyiban próbáltak ismereteket szerezni tőlük, a régi szakemberek nem tehették be a lábukat a lovasiskolákba, vagy ha igen, akkor csak a hátsó udvarokban dolgozhattak egy-egy tanítvánnyal. A lovaskultúra megszakadt, a töredezett maradvány pedig gyakran félreérthető, mivel sokszor az altiszti ökölszabályok maradtak fenn – önmagukban értelmezhetetlen, összefüggéstelen módon.

A lókiképzésben nincs fejlődés

Mindez azért nehéz, mert a lókiképzésben nincs fejlődés. Hogy is lehetne hatezer év után újat kitalálni? Ha van változás, az a kultúravesztés. Nemzeti lovaskultúránk legkiválóbb művelői még az ötvenes években is világosan és természetszetesen (saját kultúrájuk természetes részeként) beszéltek az iskolajármódok használatáról, ami mára – a piaffe és a passage kivételével - teljesen kikopott a lovas közkultúrából, az iskolalépés, az iskolaügetés, az iskolavágta, a redopp és a terre a terre a lovasok majdnem száz százaléka számára ismeretlen. 

Magaskultúra, de miért?

Fel lehet tenni a kérdést, hogy napjainkban mi célt szolgál a részletekbe menő, minőségi ló- és lovasképzés. Egyszerűen azt, hogy enélkül nem lehet megérteni a lókiképzés célját, nem lehet megkülönböztetni a külalakjában egyébként nagyon hasonló rosszat a jótól. Csupán felszínes tudással nem lehet elérni nemzetközi szinten is számottevő teljesítményt, de az olyannyira áhított és a szabályzatok első oldalán szerepló boldog atléta, mint a ló is megvalósíthatatlan ábránddá válik és a mozgáskultúrájukban hiányos képzettségű lovak időelőtt elöregszenek, megsérülnek, használhatatlanná válnak.

Szólj hozzá!
Címkék: Lovas Nemzet

Iskolaügetés

2019. június 01. 09:16 - patkószeg

61550011_439800306796878_1591021053700734976_n.jpgA Nemzeti Lovasakadémia nem csak a lovaglás tanításának, magas szintű művelésének színhelye, de mint az akadémiák általában az egyes szakmák, tudományok kutatásának legfontosabb helyszíne is. A tanárokkal közös munkánkba az alábbiakban szeretnék betekintést adni. A tanári kar résztvevőiről ide kattintva lehet olvasni.

Az iskolaügetés mára gyakorlatilag feledésbe ment jármód. Helyette az ügetés iskolajármódjaként a piaffe és passage feladat ismert és használatos. Ez azért is érdekes, mert a nem egész száz éve kiadott, 1926-os Honvédségi Közlönyben megjelentetett, Utasítás a lovaglás, hajtás és málhásállatvezetésben a helyzet pont fordított, ott csak az iskolaügetés szerepel a piaffe és passage nem! De hát milyen is az iskolaügetés?

Az iskolajármódok az adott jármód iskolaegyensúlyban, végrehajtott változatai. Míg piaffe-ot állóhelyzetig lelassított iram és az ügetés normál üteme jellemzi, addig a passage feladatnál mindez pont fordítva van, ott az ütem a lelassított, míg az iram az összeszedett ügetés nomális előrehaladásához hasonló. Az iskolaügetés a piaffe és a passage között van, normális ütem és iram jellemzi. Mindhárom jármódban az iskolaegyensúly eredményeként a vállak megkönnyülnek, aminek következtében az alkarok - optimális esetben - vízszintesig emelkednek. Rajzon, vagy fényképen, a passage nem különböztethető meg az iskolaügetéstől. 

DEKÓDOLÓ - Értsd a nyelvet, értsd a szakmát

A Nemzeti Lovasakadémia intenzív nyári mesterkurzust tart olimpikonokkal, magyar bajnokokkal, a szakma kiválóságaival. Jelentkezz most, a részvétel limitált!

Részletek ide kattintva!

Szólj hozzá!

Vigyázz a testedre!

2019. május 30. 18:45 - patkószeg

Az életkor a lovaglásban nem hátrány, hanem előny! A lókiképzés, mondhatnánk a lónevelés ugyanis nem egyszerűen technikai kérdés, hanem pedagógiai is, ezügyben pedig megkerülhetetlen az élettapasztalat. Nem csak a lovas, de az általános élettapasztalat is. Nagyon-nagyon hosszú idő, amikorra a lovas olyan érett lesz, hogy a lókiképzés legapróbb részleteiben is disztingválni tudjon, a kiképzés többé-kevésbé azonos helyzeteit is helyesen tudja mérlegelni, azokra ne sablonszerűen, hanem a kiképzés céljainak megfelelően tudjon reagálni.

Nem véletlen Maximilian Weyrother mondása, miszerint ősz haj nélküli lovasmestert még nem látott a világ és ennek megfelelően a legkiválóbb lovas mesterek még hetven, nyolcvan(!) évesen is aktív lókiképzők voltak. Sőt az életkor maga egyfajta  jelzője a hozzáértésnek, a szaktudásnak, annak hogy a lovas által lovagolt lovak merevsége, hátnélküli, vagy combból járása nem amortizálta fölöslegesen évek, évtizedek során a testét. Sok esetben nem a balszerencse, hanem a tökéletlen szaktudás az oka annak, hogy mikorra a lovas emberi érettsége kiteljesedhetne, teste már cserbenhagyja. Vigyázzatok testetekre, hosszú lovas évtizedekre készüljetek! Az elengedett, hátból járó ló nem csak, hogy kényelmes, nem csak a ló számára kívánatos, hanem a lovas testi épségének is biztosítéka.

Az alábbi vedeón 5:30-tól a 82 éves Oskar Maria Stensbeck lovaglása látható.

Szólj hozzá!

Számvetés

2019. május 23. 07:55 - patkószeg

53226278_371907923396529_8066253279752880128_o.jpg

Időről-időre mindenkinek szüksége van arra, hogy megálljon, visszatekintsen a háta mögött hagyott eseményekre, a számvetésre, az erőgyűjtésre. E nélkül nincs jövő, elfogy a motiváció, a célok homályossá válnak, nincs új nekirugaszkodás. A Nemzeti Lovasakadémia első évének lezárása erre ad alkalmat.

Egy évvel ezelőtt kiváló lovas szakemberek közreműködésével iskolát hoztam létre - a Nemzeti Lovasakadémiát. Arra vállalkoztunk, hogy három év alatt professzionális szintig képezzük ki az Akadémia hallgatóit, hogy olyan elméleti és gyakorlati ismeretekre tegyenek szert, ami alkalmassá teszi őket lovak önálló képzésére, még akkor is, ha az Akadémiát különös előképzettség nélkül kezdik is meg. Lehetséges ez ennyi idő alatt? Persze! A különböző szakmák magas szintű képzése általában hároméves, ennyi idő kell, hogy valaki mérnök, közgazdász, vagy tanító legyen és miért lenne ez másként a lovas szakmában?

Mindezzel együtt az iskola a tapasztaltabb lovasoknak, versenyzőknek, edzőknek is értékes, hiszen hogyan is lehetne komoly teljesítményeket elérni, hogyan lehetne a lóban, lovasban rejlő lehetőségeket maximálisan felszínre hozni a szakma részeltekbe menő ismerete nélkül, arra pedig nyilvánvalóan nem lehet szert tenni iskolai képzés nélkül. A lóval, lovasokkal való foglalkozás rendkívül összetett tudást igényel: az etológiától, a pedagógiáig, a konfliktuskezeléstől a kiképzéselméletig, az állategészségügytől a tartástechnológiáig, az anatómiától a nemzeti lovaskultúránkig. A Nemzeti Lovasakamián mindezt egy helyen, a szakterületek kiválóságaitól lehet megtanulni. És, nem utolsósorban magát a lókiképzést. Mert hát hogyan is lehetne lókiképzést tanulni anélkül, hogy a szakmát művelő ne készítené el a saját mestermunkáját, hogyan is lehetne lókiképzési ismeretekre szert tenni anélkül, hogy lovat ne képezne valaki és arról lovas vizsgákon számot ne adna? A Nemzeti Lovasakadémia minden egyes éve - az elméleti tárgyak vizsgája mellett - gyakorlati vizsgával zárul, a hallgatónak saját képzésű lóval kell számot adnia lókiképzési ismereteikről kézen, nyeregből, lovardában, terepen. A cukrásznak tortát kell csinálnia, a burkolónak burkolnia kell, a lókiképzőnek saját képzésű lovát kell bemutatnia évről évre, a tanmenetnek megfelelően.

Az Akadémia tanmenete nemzeti hagyományainkat követi a modern XXI. századi ember igényeihez szabva. Ennek az indoka a természettől való elidegenedés. Az, ami száz, százötven éve a természettel, az állatokkal kapcsolatban még nyilvánvaló volt szinte minden ember számára, az mára tovatűnt, mára már a vidéken élő embereknek sincs, olyan természetközeli élethelyzete, amelyben ne tudatos tanulással kellene fejlesztenie ismereteit a természet törvényeit illetően, hogy lovasemberként megértsék lovaik viselkedését, jelzéseit és ne maga a kommunikácóra való képtelenség, az egymás meg nem értése legyen a ló és lovas közötti konfliktus oka. Napjainkban a minőségi lovasképzést nem lehet ugyanúgy elkezdeni, mint ahogyan azt elődeink tették, mert rendszeresen az tapasztalható, hogy még a gyakorlott lovasok sem értik lovaik reakcióit, nem értik, nem látják lovaik jezéseit. Ezt három-négy emberöltővel ezelőtt nem kellett tanítani, az mindenki számára nyilvánvaló volt. A dolog  napjainkban azonban azért nem egyszerű, mert, ha valaki nem lát, nem érez valamit, akkor az számára nem létezik és ezért értetlenül áll azelőtt, hogy miért is kell azt megtanulni.. Mindezért az első év a ló és lovas közötti kommunikáció elsajátításának éve. A hallgatók alapvetően földről dolgoznak lovaikkal, elsajátítják a testbeszédet, mint a ló és lovas kapcsolatának legfontosabb eszközét, ami majd későbbiekben, a ló hátán az ülés lesz, valamint megtanulják és lovaiknak megtanítják a másodlados segítségeket, a különböző szár és csizmasegítségeket, az alkalmazandó hang és pálcasegítségekkel. Kialakítják lovukban az úgynevezett követő magatartást, mint a ló együttműködésének legfontosabb alappillérét. Megkezdik a kéz érzésének elsajátítását, ami azután a lovasérzés megtanulásának alapja lesz. Az első év végére a támaszkodáson keresztül érzik a ló elengedettségét, egyenességét, egyensúlyi helyzetét, lendületes mozgását, stb. Megfelelő ülésre tesznek szert, és lovukat megfelelő lovagolhatósági állapotra hozzák (amennyiben ez szükséges), hogy a második évet megkezdhessék.

A második év a ló szárhozlovaglásának éve. A szárhozlovaglás, mint a minőségi lókiképzés első lépése legfontosabb nemzeti hagyományuk. A száron lévő ló engedelmes, a száron lévő ló együttműködő, a száron lévő ló használja és fejleszti azokat az izmait, amik a lovaglás során feltétlenül szükségesek. A második év során alakul ki nyereg alatt a vízszintes egyensúl, a kezdetleges elengedettség és egyenesség. Év végére a lovasok képessé válnak lépésben és ügetésben az egyszerű fordulatok végrehajtására folyamatos támaszkodással. A vágtamunkában csak a kezdetleges egyensúly elérése a kívánalom. A harmadik év a hosszhajlítások elsajátításának éve. Az Akadémia hallgatói képessé válnak lovuk kiképzésére haladó szinten is, lovaikkal képessé válnak hosszhajlítások  elsajátíttatására és végrehajtására lépésben és ügetésben.

A tanmenet szenior lovasedzők véleményezésével került kialakításra.

Az első évesek vizsgái jelzik, hogy az Akadémia első éve sikeres volt a hallgatók döntő része helyt tudott állni az elméleti és gyakorlati vizsgákon. Itt kell kitérni arra, hogy bár az Akadémia tanáraival, arra vállalkoztunk, hogy minden beiratkozót megtanítunk a szükséges ismeretekre, de ez nem jelenti azt, hogy a vizsgákon bármiféle megalkuvás elfogadható legnne. Mi, az Akadémia oktatói jól tudjuk, hogy micsoda erőfeszítés és sokszor szerencsés csillagállás (egészséges legyen a ló, meg legyenek a kellő feltételek, stb., stb.) kell a lókiképzés legcsekélyebb előrehaladásához is, de ezzel együtt meg kell alapozni és fenn kell tartani a Nemzeti Lovasakadémia oktatási szinvonalát.

Az Akadémia sikere két okra vezethető vissza: elméleti és gyakorlati oktatóink nagy szaktukdással és odaadással végezték munkájukat, másrésztől olyan, apró részletekig lebontott tanítási tervvel rendelkezik az Akadémia, ami könnyen befogadható és elsajátítható a hallgatók számára.

2019-ben a második évfolyam mellett új első évfolyam indult, melynek során a Nemzeti Lovasakadémia Erdélyben is megkezdte tevékenységét.

Szólj hozzá!
Címkék: Lovas Nemzet

Amikor a ló egyensúlyba kerül...

2019. április 23. 07:54 - patkószeg

A ló akkor kerül egyensúlyba, amikor a ló súlypontja a lovas súlypontja alá kerül, hátulsó lábaival pedig pont a közös súlypont alá lép. A lovasnak ilyenkor olyan érzése lesz, mintha egy nagy gömbön ülne és a gömb - a lovas testének lekisebb mozdulatára elmozdul: előre, hátra, jobbra, balra. A ló irányításához szükséges testmozdulatok olyan csekéllyé válnak, hogy szinte nehéz eldönteni, hogy a lovas teste mozdul vagy pedig csak a gondolat az, ami a ló mozgását irányítja. A szárak és a csizmák használatának szükségessége ilyenkor másodlagossá válnak a test elsődleges segítsége mellett. Az iram növelése a lovas vállainak csekély előremozdításával, lassítása a vállak hátramozdításával, a fordulat a lovas vállainak elfordításával történik. A ló vállai a lovas comjának elülső élével, csípői a lovas combjának háulsó élével vezethetőek.

Szólj hozzá!

Mi a célja a lókiképzésnek?

2019. április 19. 07:01 - patkószeg

Napjainkban legtöbbször az a válasz, hogy minél magasabb kategóriájú versenyben tudjon szerepelni a ló. Azonban ez csak formai válasz, nem tartalmi, hiszen a versenyek eredetileg a katonaság lókiképzési színvonalának ellenőrzését szolgálták látványos és izgalmas formában - ezért volt a lovassport katonai sport a XX. század közepéig. De akkor mi a tartalom, mit akar a sport lelellenőrizni, mi a célja a kiképzésnek? A válasz egyszerű: a gyors fordulékonyság kialakítása. Ez olyannyira így van, hogy maga az angol tournament (verseny) kifejezés is a turn (fordulat) szóból származik.

A gyors fordulékonyságnak két feltétele van: a vágta, mint leggyorsabb jármód és az összeszedettség. A vágtának - a lépéssel és ügetéssel szemben - az az előnye, hogy nagyobb a sebességtartománya. Vágtában ugyanolyan röviden lehet haladni, mint lépésben, vagy ügetésben, mindhárom jármódban lehet akár állóhelyzetben is mozogni, lépésben ez az iskolalépés, ügetésben a piaffe, vágtában az iskolavágta, a redopp és a terre a terre, de a vágta legnagyobb sebessége jóval meghaladja a lépését és az ügetését, ezért ha nagyon nagy sebességtartományra van szüksége a lovasnak, ha a nagyon lassú menettől a leggyorsabbig akarja gyorsan változtani lova sebességét, akár a fordulatokban is, akkor mindenképpen a vágta jármódot kell választania.

A fordulékonyságot másik oldalról az összeszedettség növeli. Nyilvánvalóan akkor legfordulékonyabb a ló ha a hátulsó lábai a ló és lovas közös súlypontja alá (!) kerülnek és ekörül, mint fordulási középpont körül forudul. Ez az iskolaegyensúly lényege. A lókiképzés tényleges formai célja tehát a ló iskolajármódjainak kifejlesztése mégpedig vágtában. A lókiképzés összes kiképzési feladata ezt a célt szolgálja évezredek óta.

Szólj hozzá!

Az nem is úgy volt! De!

2019. április 15. 15:55 - patkószeg

andra_ssy.jpg

Sokszor, sokan mondják a régi lovasábrázolásokról, hogy az nem úgy volt, az lehetetlenség, az művészi túlzás, vagy azt, hogy a művész nem értett hozzá, a napokban meg éppenséggel az egyik legismertebb Széchenyi ábrázolásról hallottam azt, hogy az karikatúra, stb., stb. Mindent mondanak csakhogy ne kelljen elfogadni attól eltérőt, mint amit napjaink közkultúrjája diktál.

Nagy leckét kaptam ma erről Bent Branderuptól. Lova pontosan úgy járt iskolalépésben, mint ahogyan azt a Parlament mellett, a Kossuth téren látható gróf Andrássy Gyula, miniszterelnök lovasszobra mutatja. Elöl vízszintesig emelte fel alkarját, hátulsó lábaival pedig szintén az ábrázolásnak megfelelő magasságra lépett... Igen! A mester lova pontosan ugyanúgy lépett, mint ahogyan azt a szobor ábrázolja.

Szólj hozzá!

A ló közelítése és távolítása

2019. április 15. 08:34 - patkószeg

Van egy fejezet a katonai szabályzatban, amit mindig átugrottam: a ló közelítése és távolítása társaitól. Fel sem merült bennem, hogy ez számomra probléma lehet (pedig Török Gyuri barátom sokszor ajánlotta már közös gyakorlását). És otthon nyilván olyannyira nem is probléma egy lovat kihozni társai közül a karámból és elvinni ápolni, dolgozni, vagy akár a többi lótól különválasztva szeretgetni, hogy el sem tudtam képzelni, hogy ez kihívás lehet számomra. Otthon ez olyannyira nem probléma, hogy a vendég lovasoknál sokszor megütköztem azon, hogy a lóval való nyugodt munkához a másik, vele együtt vendégségbe érkező lovat is be kellett hozni a lovardába. De hát sok mindennel úgy van mindenki, még a lókiképző is, hogy csak akkor érti meg a probléma lényegét, ha szembesül vele. Itt kell megjegyeznem, hogy a lókiképzésben mindig, mindenkinek, a kezdő lovastól a nagyszakállú, öreg mesterig ugyanazok a problémái: a ló nem elengedet, nem egyenes, és nincs kellő egyensúlyban.

Szóval én most szembesültem vele, hogy az eddig nagyszájú, főnökösdit játszó Zazie lovam, milyen elesett és gyámoltalan, ha nem látja Zitát - szinte pánikrohamai vannak. Hogy mit lehet tenni? Végletekig ragaszkodni kell a megértő, türelmes kiképzői magatartáshoz, mégha az idegroham is kerülget és el kell olvasni az eddig kimaradt fejezetet. ;)

1 komment

Azért ez nem olyan egyszerű!

2019. április 14. 10:33 - patkószeg

ke_pernyo_foto_2019-04-14_9_57_05.png

Rendszeres továbbképzés nélkül, hogyan is lehetne komolyan bármilyen szakmát is művelni? Nem véletlen, hogy ezt szinte minden szakmában megkövetelik - sokat tudnának mesélni erről az orvosok, tanárok, stb. És hát miért is lenne ez másképp a lovas szakmában? Ráadásul ez a hagyományunk, a háború előtt legnevesebb lovasaink mindegyike járt külföldi továbbképzésen Szabadhegy Istvántól, dr. Kósa Reznek Jenőig, Hazslinszky-Krull Gézától, Bodó Imréig és még sorolhatnám.

De azért ez napjaikban - állami támogatások nélkül, magánerőből - nem olyan egyszerű. A google maps persze kiadja az útvonalat, de azon nem látszik a bonyolult szervezés, a sok-sok levelezés, a tengeri kompjegytől az út közbeni lószállásig, a lószállító rendelkezésre állásától a család háttértámogatásáig és nem látszik maga az utazásnak a fáradalma. Lovat és embert próbáratevő fáradalma.

Az út a térképen mindössze 13 óra, de ez a valóságban két napig tart. A google nem a lassú lószállító sebességével tervez, ráadásul a hosszú úton elkerülhetetlen a pihenők tartása a vezetés miatt, az autópálya matrica vételek miatt, a tankolások miatt. Az útidőbe a kétórás tengeri kompút nincs beleszámítva és az sem, hogy a rostocki kikötőhöz való késedelem nélküli megérkezés csak több órás ráhagyással lehetséges, hiszen nem lehet kockáztatni, hogy egy komolyabb autópálya dugó miatt lekésse a szállítmány a hajóindulást. A teljes menetidő csaknem a duplája a térképen feltüntetettnek. Ezért Dániába menet Berlinben minden alkalommal megállok éjszakai pihenőre. A lovak a pihenővel együtt és minden vonakozó erőfeszítés ellenére szemmel látható fáradsággal és súlyveszteséggel érkeznek az uticélhoz, Dániába, Bent Branderuphoz.

Azért engem sem kellett altatni...

Szólj hozzá!