Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

Tizenöt mondat

2020. január 18. 09:11 - patkószeg

ke_pernyo_foto_2020-01-06_15_31_13.png

A  TIZENÖT MONDAT című könyvem, az Egyensúly, Elengedettség, Egyenesség című könyv folytatása, az elfeledett magyar lovaskultúra feltámasztását célzó sorozat második kötete. Míg az első könyv a XXI. századi lovas szakszöveget kívánta megújítani és a vonatkozó fogalmakat célozta rögzíteni, addig a Tizenöt mondat a lovaglás, a lókiképzés alapelveit foglalja össze

A képzés, a pedagógia ugyanis nem nélkülözheti az elvszerűséget. A lóval való foglalkozás akármennyire is gyakorlati kérdés, mégis annak művelése nem nélkülözheti a lókiképzés elveinek ismereteit, illetve azok folyamatos és megalkuvás nélküli alkalmazását. Mindezt éppen azért, mert magához a kiképzéshez – bármennyire is szeretnénk – „zárt megoldóképletet”, minden helyzetre alkalmazható kulcsot sohasem fogunk találni. A lókiképzés nem folyhat sablonosan, a kihívások, a megoldandó problémák lovanként különbözőek, sőt, akár egy adott lónál is változhatnak a kiképzés során. Ráadásul nem csak a kihívások változhatnak, hanem annak megoldási módozatai is. A lókiképző sohasem fog ugyanazzal a helyzettel ismételten találkozni, legfeljebb egymáshoz többé-kevésbé hasonlókkal. Így, ha a kiképzési helyzet még azonosnak is tekinthető, akkor is szituációról-szituációra más és más lehet a megoldás menete.

Az elvek abban segítik a kiképzést, hogy segítségükkel rendelkezésre áll egy olyan vezérfonal, amivel időről-időre össze lehet hasonlítani a képzés aktuális helyzetét, továbbá abban, hogy támpontot, gondolatokat adjanak olyan helyzetekre, kihívásokra, amivel a kiképző még nem találkozott. Mindemellett meg kell állapítani, hogy a pedagógia nem lehet állandóan, azaz pillanatról pillanatra elvszerű. A pedagógia az elvszerűségtől való eltérés művészete, pont azért, hogy a végeredmény az elveket a lehető legjobban megközelítse. A puszta elvszerűség alkalmazása ugyanis beszorítja, megmerevíti a nevelést, sőt, szinte el is lehetetleníti azt.

A könyvben összefoglalt elvek nemzeti hagyományainkat foglalják össze, amelyek – régi kifejezéssel élve – a lovas szakkönyvekben, katonai szabályzatokban leírt eszményi ló, a „használati ló”, a hátasló kiképzéséhez szükségesek. Ezeknek az elveknek az alkalmazása egyrészről az igényes szabadidőlovasoknak megkerülhetetlen, akik minden körülmények között átengedő, hosszú használati időt biztosító, a lovak egészségét és jólétét szem előtt tartó kiképzésre vállalkoznak, másrészről a csúcsteljesítményt, akár nemzetközi eredményeket megcélzó versenyzők számára is alapvető fontosságú, akik a részletekbe menő képzéssel a lovaikban rejlő lehetőségek végletes kiaknázását célozzák meg.

Ezek az elvek nem hagyhatók figyelmen kívül. Ideig-óráig félretehetők, sőt, idő és munka megtakarítását célozva akár meg is kerülhetők, mint ahogyan ezt napjainkban igen gyakran meg is teszik, de mindezért a csúcsteljesítmények elmaradásával, a lovak idő előtti mentális és fizikai romlásával, sérüléseivel fizet a lovas (és a ló).

A Tizenöt mondat lapjain leírt elvek a lóval való foglalkozás hatezer évének gondolatait foglalják össze. Nem kevesebbet, hiszen elődeink voltak azok, akik nemzetünk tagjaiként ott voltak a ló háziasításánál, és akik évszázadokon, évezredeken keresztül a lókiképzés, azaz az élenjáró haditechnika képviselői, gyakorlati művelői voltak. De nem is többet, és ennek megfelelően ebben a könyvben nincs semmi új gondolat. Hogyan is lehetne? Örökségünkhöz semmit sem lehet hozzátenni, vagy elvenni, már csak azért sem, mert az maga a teljesség, az maga a tökéletesség.

A modern ember – a maga önteltségében, természettől való elidegenedettségében persze hajlamos arra, hogy okosabbnak gondolja magát elődeinél, azt higgye, hogy a modernitás bármit is hozzátett elődeink tudásához, sőt néha az is elhangzik, hogy elődeink szaktudása meghaladottá vált, de ez merő tévedés! A lovaglásban, a lókiképzésben nem lehet semmi újat kitalálni. A Tizenöt mondat az elődök gondolatait fogalmazza meg a jelenkor, a modern, XXI. századi olvasó számára. A gondolatok változatlansága önmagában is a hagyományt őrzi: komoly lovas mester mindig csak arról beszélt, arról írt, hogy mesterei mit mondtak, mestereitől mit tanult, mestereitől mit látott. A mester mindig csak elődeit idézi.

Az elvek összefoglalása mellet azonban nem lehet megfeledkezni a legfőbb szabályról, a szeretetről. Lehet bármilyen elvszerű a képzés: ha az lélektelen, akkor mit sem ér. Sőt, ki lehet és kell mondani azt is, hogy az elvszerűség bázisa a szeretet, a nagybetűs lószeretet, és ami ebből következik: a ló iránti tisztelet, elfogadás, megértés és türelem. A természetes lókiképzők által divattá tett ménesvezéri gondolatot és pozíciót csak a szeretet alapján lehet meghaladni, ló és lovas csak a szeretet alapján forrhat egy testté és egy gondolattá – kentaurrá.

A lókiképzésben a szeretet kistestvére a megérzés, az intuíció. A lókiképzés során az érzelmeket szabadon kell ereszteni, nyitottá kell válni a ló felől érkező érzelmek, gondolatok befogadására. A ló igen sokszor ezeken keresztül kommunikál gazdájával, ezért a megérzésekre való hagyatkozás a lovasemberi erények legfontosabbjai közé tartozik. A tervszerűség, a kiképzés lépésről-lépésre való haladása nem kerülhető meg, de azt a megérzésnek kell véglegesítenie, a megérzésnek kell a napi munka részleteire fordítania.

A Tizenöt mondat című könyv a lókiképzés alapelveit foglalja össze. Maga a műfaj, az alapelvek összefoglalása tulajdonképpen újdonságnak tekinthető, hiszen a kultúra a generációk éveken, évtizedeken keresztüli egymás mellett élésével került átadásra. A mester mellett álltak, dolgoztak, szolgáltak a tanítványok és a hosszú együttléttel egyfajta természetességgel tudták átadni-átvenni az  elődök által megörökölt kultúrát. Napjaikban erre szinte nincs mód, a világ felgyorsult és az elődök, az idősek tisztelete sem divat.

Mindez annak ellenére van így, hogy a mestert viszonylag könnyű felismerni tanítványairól és az istállójában álló, szénát ropogtató „mesterművekről”. A mestert jellemző viszonylag magas életkor ebben nem akadály, hiszen a lovaglás nem fizikai, hanem technikai kérdés, azt még igen idős korban is a maga teljességében lehet művelni. A mesterművet könnyed lovagolhatóságáról, egyszerű összeszedhetőségéről és az összeszedettség eredményeként természetszerűen felajánlott iskolajármódokról (iskolalépés, piaffe, iskolaügetés, passage, iskolavágta, redopp, terre a terre), valamint a konchajlítás eredményeként kialakuló délceg és rugalmas mozgásból lehet felismerni. Mivel a végletes konchajlítás eredménye a levade, a mesteri képzés szimbóluma maga a levade.

A Tizenöt mondat nem gyakorlati útmutató, a kiképzés konkrét menetét, annak egymás utáni lépéseit a sorozat következő részei taglalják. Szívből remélem, hogy a könyv és annak gondolatai híven tükrözik a közvetlen elődeinkként tisztelt XX. századi mesterek gondolatait – Örkény örökségét.

A könyvet ide kattintva lehet megrendelni.

Szólj hozzá!
Címkék: Lovas Nemzet

Lovaskultúrát, de melyiket?

2020. január 15. 10:22 - patkószeg

Egy kultúra, így a lovaskultúra művelése is az egymás után következő generációk mindegyikének külön-külön feladata: színvonalát fenntartani, ápolni, nyesegetni, átadni a következő generációnak. Ez általában sem könnyű kihívás, de napjaink lovaskultúrája kapcsán még nehezebb a helyzet. Lovas nemzet vagyunk, ami azt jelenti, hogy körülöttünk az átlagemberek, a nem lóval foglalkozó emberek is rendelkeznek egyfajta – egyébként helyes – elképzeléssel arról, hogy milyen a jólképzett ló, annak milyen izomzattal, hogyan kell kinéznie, hogyan kell viselkednie, stb. Ez kulturálisan például a népzenéhez, a néptánchoz hasonlítható. Bár a zenét, a táncot viszonylag kevesen művelik napi szinten, mégis szinte az egész ország érti és élvez a jó népzenét, a néptáncot és csaknem mindannyian meg tudjuk különböztetni a jót, a minőségit a közepestől, vagy a gyengétől – nem véletlenül vagyunk a zenében Kodály és Bartók, a táncban Tímár Sándor országa. Szóval egyrészről lovas nemzetként olyan közkultúrával rendelkezünk, amire méltán lehetünk büszkék, másrészről viszont a második világháború után a minőségi lovaskultúra, illetve annak művelése megszakadt, mert annak szakembereit – a korabeli lovaglás katonai sport lévén – a világháború utáni új hatalom politikai megfontolásokból üldözte. Jelentős részüket kivégezte, koncentrációs táborokba zárta, külföldre kényszerítette, megfélemlítette, szakmailag és emberileg ellehetetlenítette, a tsz-ek hátsó udvaraira, építőipari segédmunkásnak, vagy éjjeli őrnek száműzte, ezzel együtt pedig a minőségi lókiképzést a kulturálisan tiltott kategóriába minősítette. A hetvenes és nyolcvanas években új lovasgeneráció kezdett kialakulni, akik a kommunista hatalom támogatásával képesek voltak a lovaskultúrát a tűrt, sőt néhányuk esetekben a támogatott kategóriába átpozicionálni, de nem tudtak és politikai meggyőződésük miatt nem is akartak szakmai együttműködést kezdeményezni az előző generációval, a képzett szakemberekkel. Így a diktatúra teljes erőforrásrendszerének hátuk mögött tudásával ugyan bizonyos eredményekre formálisan képesek voltak, de tartalmilag eredménytelenek maradtak, hiszen hatezer év szaktudását nem lehet autodidakta módon, önképzéssel kitalálni. Ezért van az, hogy magyar díjlovas több mint nyolcvan éve nem volt olimpián. (Andics Bernadett a szabályt erősítő kivétel, aki Athénban paraolimpikonként résztvevő volt. Berni, egyebek mellett Okos nevű lovammal készült a versenyre, amire mindmáig büszke vagyok.)

Nem kétséges ezért, hogy a lovaglás magaskultúráját meg kell újítani, ismét közkinccsé kell tenni: a kultúra ugyanis egy szintre hoz, nivellál – kit felemel, kit visszahúz. A közkultúra emelése csak a magaskultúra művelésével, annak példaértékűségével, motiváló erejével lehetséges, mégha ez lassú folyamat is.

A magaskultúra megújítása csak az elődök kultúrájának életre lehelésével lehetséges. De mit tegyünk akkor, ha az elődök kultúrája sem volt teljesen egységes?

A lovaskultúra a XX. századi, gyökeresnek nevezhető fordulata a napóleoni háborúk katonai igényeinek változására vezethető vissza. A XVIII. század végéig az ideális lovaskatona a párharcra képes, végletesen képzett lóval rendelkező, lovával szinte kentaurként egybeforrott harcos volt. A napóleoni háborúk azonban világossá tették, hogy a helyzet megváltozott, a hadseregek kiképzőinek időarányosan sokkal több lovat és lovas kellett „előállítaniuk”, ám elegendő volt, ha a lovasok a végletes helyett „csak” kiváló képzettséggel rendelkeztek. A lovaglásnak a klasszikustól kis mértékben eltérő módszerét kezdték alkalmazni, amit campagne lovaglásnak nevezzük. A klasszikus, azaz akadémista és a campagne módszer különbsége a másodlagos segítségek használatában mutatkozik.

Az elsődleges segítség a testbeszéd, amit nyeregben ülésnek nevezünk. Az üléssel mindent ki lehet fejezni, így a lovas ülése kizárólagosan is alkalmas a ló irányítására, a lóval történő mindennemű kommunikációra. Az ülés egyben „érez” is, az üléssel minden információ „kinyerhető” a lóból: a lovas érzi a ló elengedettségét, egyenességét, annak egyensúlyát, lendületét, stb. Az elsődleges segítség, a testbeszéd (küldés-hívás, feszítés-engedés) születéstől fogva érthető minden élőlény számára, azt nem kell senkinek sem tanulnia, kivéve a XXI. századi, természettől elidegenedett embernek. (Ezért nem folyhat a lovasképzés elődeink módszereivel teljes mértékben megegyezően, először természetismeretet kell megtanítani a lovasoknak.) Továbbá az elsődleges segítséget nem lehet megszüntetni, az mindig áramlik egyik élőlénytől a másikig.

A másodlagos segítség (szár, csizma, hang, pálca, stb.) szintén ki tudja fejezni mindazt, amire az ülés képes. A másodlagos segítség azonban tanult nyelv, mégpedig mindkét fél, ló és lovas számára egyaránt. Csizma zárására és annak előrehajtó jellegére például meg kell tanítani a lovat, az nem magától értetődő, de a másodlagos segítségeket, például a különböző szársegítségeket (állító, direkt, indirekt, feligazító, felvevő, kitartó, stb.) a lovasnak is meg kell tanulnia és az adott helyzetben helyesen (és pont azt, még véletlenül sem mást) alkalmaznia. A másodlagos segítségekkel történő kommunikáció olyan, mintha egy finnel beszélnénk angoul: a kommunikáció csak akkor működik, ha mindkét fél érti az anyanyelvétől eltérő nyelvet. A másodlagos segítségek elsajátítása hosszú folyamat olyan, teljesen olyan, mint a nyelvtanulás. A másodlagos segítségek használata az elsődleges segítséggel szemben befejezhető, például a pálcasegítség teljesen megszüntethető.

Az akadémista lovaglás abban különbözik a campagne lovaglástól, hogy az akadémista lovas kentaurrá szeretne válni, azaz az elsődleges segítségek kizárólagosságára törekszik, a másodlagos segítségeket csupán az elsődleges segítségeinek érvényesítésére használja. A campagne stílus ennél megengedőbb, a másodlagos segítségek folyamatos használata nem kizárt és ezért az elsődleges segítségek precizitása sem akkora követelmény, ezzel együtt pedig az ülés érzése sem annyira kimunkált. Természetesen a campagne lovas is használja az elsődleges segítségeket, számára is kiemelt fontosságú az ülés, de nem törekszik annak kizárólagosságára. A campagne stílus előnye az, hogy radikálisan csökkenti a lókiképzés hosszát, a lókiképzés az akadémista megközelítés nyolc-tíz évéről három-öt évre csökken. A campagne stílus használatával azonban nem lehet a kiképzés tökéletességét megcélozni, meg kell elégedni a kiváló eredménnyel. Ennek folyamodványaként a lovak mozgáskultúrája sem tökéletes, amit a kiképzést követő használati idő rövidülésével kell megfizetni. A campagne stílus a lovasképzést is rövidíti, az ülés iskolázása ugyanis nagyon hosszú, rendkívüli kitartást igénylő folyamat és igen jól képzett lovat (magasiskolai képzettségű lovat) is igényel, ami a legtöbb esetben egyszerűen nem áll rendelkezésre. Persze ebből az következik, hogy a kiképzési tapasztalatok is kevésbé részletekbe menőek a campagne stílus művelői számára – a capmagne lovas számára esetleg érthetetlen helyzet, szituáció az akadémista képzettséggel rendelkező számára nyilvánvaló: nemcsak maga a probléma azonosítása, hanem annak elvszerű megoldása is. Mindez persze nem jelenti azt, hogy bármelyik megközelítés (akadémista, vagy campagne) előrébb, vagy hátébb való lenne a másiknál, de az akadémista lovasnak a részletek, egyébként hosszadalmas megismerése iránt nagyobb motivációval kell rendelkeznie.

A lovasakadémia, azaz a magasiskola, mint az akadémista stílus művelésének helye arra való, hogy a kultúra ott ne kényszerüljön kompromisszumokra, a kultúrát a maga egészében lehessen művelni és ezt az egészet lehessen átadni a következő generációnak.  A magasiskolákat a kompromisszumnélküliség nélküli elvszerűség teszi a harmónia és a szépség templomaivá.

4 komment
Címkék: Lovas Nemzet

Szebényi: "...ez bizony az én napom lesz."

2020. január 14. 20:25 - patkószeg

Több, mint két évtizeddel ezelőtt a Tizenöt mondat szerzőjével Alagra utaztam. A teherautón két nagydíj szinten képzett ló állt, arra várva, hogy Pas De Deux programban csillogtathassák tudásukat, kellően ámulatba ejtve a jubileumi galoppversenyre összesereglett közönséget. Amikor két futam között eljött a mi időnk, a tizennyolc évesek mindent tudó magabiztosságával léptem négy fehér fásliban pompázó lovam mellé. Felvettem a nagykantár szárait és elindultunk a pálya felé. Éreztem, hogy bár páros programlovaglásra kaptunk felkérést, ez bizony az én napom lesz. Mindent tudtam a lovaglásról, úgy fejben, mint gyakorlatban: Alag ló rajongó népe most olyat lát majd, amit talán sohasem felejt. Tökéletesen igazam lett, a látvány felejthetetlennek bizonyult. Egyetlen pillanatig sem voltam ura a lovamnak. A jó Korzika élemedett korát meghazudtolva megmutathatta, hogy mit veszített a díjlovagló sport, amikor a szabályalkotók anno úgy döntöttek, hogy az iskolaugrásoknak nincs helyük a hivatalos versenyeken. Bár a kengyel nélkül futószáron eltöltött óráknak végre valódi hasznát láthattam, a program – helyesebben a műsorszám – végén, egy különösen jól sikerült capriole-t követően elhagytam a fedélzetet. Feltápászkodtam és fehér nadrágomat porolgatva, a hálás közönség ovációjától kísérve, elszáguldó lovam keresésére indultam. Amint ott bandukoltam, Alag legendás homokját ropogtatva fogaim között, életemben először megértettem, hogy mit is jelent az a bizonyos átengedőség – illetve annak hiánya.

Önök legyenek előrelátóbbak és inkább olvassák el ezt a nagyszerű könyvet! Tényleg megéri!

Szebényi Dániel gondolatai a Tizenöt mondat című könyvről. A könyvet ide kattintva lehet renelni.

ke_pernyo_foto_2020-01-06_15_31_13.png

Szólj hozzá!

Kassai: "Ha le akarsz fogyni, kevesebbet egyél!"

2020. január 09. 07:34 - patkószeg

Annyit enni és azt, ami jólesik, egyszerű.
Nem enni semmit, böjtölni, szintén egyszerű.
Annyit enni, amennyire a szervezetnek szüksége van, nehéz.
Nincs ez másképp a szellemi táplálékkal sem.
Dr. Gőblyös István “szakácskönyve” arra az egyszerű, korunkban meglehetősen népszerűtlen tényre alapszik, hogy ha le akarsz fogyni, kevesebbet egyél és többet mozogj. Receptjeiből hiányoznak a tartósítószerek, az ízfokozók, az ételfestékek, az adalékanyagok, a rafinált konyhatechnikai eljárások. Ételei hatezer évesek, naturálisak, mellőzik a múló divatot, de hirdetik az eleganciát, mely örök. Jó étvágyat kívánok!

Kassai Lajos gondolatai a Tizenöt mondat című könyvről. A könyvet ide kattintva lehet renelni.

ke_pernyo_foto_2020-01-06_15_31_13.png

Szólj hozzá!

Lelki összeszedettség

2020. január 08. 12:22 - patkószeg

78703188_2566443916945766_6188739305905586176_n.jpgAz összeszedettség testi és lelki kérdés. A két dolog egyenértékű. Lelki összeszedettség nélkül nem létezik összeszedettség. Persze testi összeszedettség nélkül sem.

A lelki összeszedettség egyfajta, a lovas felé irányuló összpontosítás, figyelem, másképp megfogalmazva aktív szorgalom. Ez hasonló az általános iskolákban elvártaktól. A tanulótól nem csupán jó magatartást, de szorgalmat is elvár az iskola: az, hogy egy tanuló csupán jó (nem tesz csínytevéseket, stb.) nem elégséges, ha nem szorgalmas, ha a tanárokkal nem aktívan együttműködő, akkor nem válhat belőle kiváló tanuló.

A lovas ezért nem kerülheti meg a lóval való "lelkizést". Persze a lelkizés nem a fészbukra kiratott, lovat csókolgató fotókból áll, a lelkizésnek pont a munka során kell érvényesülnie: a ló koncentrációs képességének növelésével, az egyes feladatok (még a legmagasabb feladatok) nyugodt végrehajtási képességével, a lelki béke megtalálásával, az együttlét boldogságának megtalálásával.

A könyv részletei, illetve rendelés ide kattintva találhatóak.

ke_pernyo_foto_2020-01-06_15_31_13.png

Szólj hozzá!

Érző kéz és csizma nélkül nincs összeszedettség

2020. január 06. 14:18 - patkószeg

mraz_edina_ximg_7936_masolat_2.jpgNincs, mert érzés nélkül csak az ellenállás, a merevség nő - de az folyamatosan és fokról fokra.

Csak az érző kéz és érző csizma eredményez átengedőséget. Érző kéz és érző csizma nélkül a ló nem tudja puhán elfogadni a lovas által meghatározott keretet. Érző kéz és érző csizma nélkül a feladatok, még ha azok a legmagasabbak is csak fölösleges színjátékok és csak az ellenállást növelik.

A nagy kérdés persze az, hogy az érzés született adottság és ezzel együtt sok lovasnak el kell fogadnia annak hiányát, vagy kifejleszthető? Igen, kifejleszthető, de igen sok munkát igényel. Ezügyben senki sem hivatkozhat sem a tehetségre, sem annak hiányára. Meg kell jegyezni, hogy az érzést legegyszerűbb kézen begyakorolni. Ott sok minden másra nem kell figyelni, a kézen történő munka a lovas számára a tanuláshoz szükséges egyszerűsített körülményeket biztosít.

De mitől érző a kéz és a csizma? Hát attól hogy figyel, részleteket tekintve pedig három dologtól:

1. Ismeri a különböző szár és csizmasegítségeket.

2. Az adott helyzetben képes alkalmazni őket, mégpedig külön külön, vagy akár egyidőben is és segítségadás során nem alkalmaz akaratlanul másik segítséget is, például indirekt szársegítség adása esetén nem "kapcsol be" állító szársegítséget.

3. Figyeli a segítségadás eredményét: fenntartja a segítséget mindaddig, amíg a ló nem reagál helyesen, azaz a lovas kívánalmainak megfelelően, de ha readál akkor enged, abbahagyja a segítségadást.


ke_pernyo_foto_2020-01-06_15_31_13.png

www.goblyos.hu

 A TISZENÖT MONDAT című könyv ide kattintva rendelhető.

 www.goblyos.hu

Szólj hozzá!

A "házhoz járó" lovastanár problémája

2019. december 16. 08:20 - patkószeg

A lovaskultúra különös változása, hogy a lovasedzések nem egy helyen zajlanak, a lovasedzők azok, akik egyik helyről a másikra utazva, körutat tesznek a különböző helyen lovat tartó tanítványaik között. Ez nagyon megnehezíti a lovasképzését, mert a tanítványok nem látják oktatójuk munkáját, gyakorlatilag lehetetlen kialakítaniuk, az ideális lóról, lovasról kialakítandó elképzelésüket, ami nélkül lehetetlen a lovaglás, lehetetlen a fejlődés. Régen ez nem így volt. A lovaskultúrát nagy központokban, közösségekben művelték, a fiatal lovasoknak sokkal egyszerűbb dolguk volt, mint napjainkban, mert látták azt a lovast és munkáját, akit utánozni akartak. A körülmények változásával elkerülhetetlen, hogy a lovasképzés módszere ne változzon. Tartalmilag a lovas- és lókiképzés az évezredes hagyományokhoz kell, hogy ragaszkodjon, módszereiben azonban nem: azért, hogy a lovas minél kevesebbszer és rövidebb ideig fusson bele a lovaglás zsákutcáiba, az egyről a kettőre való haladás minél gördülékenyebb legyen.

Szólj hozzá!

A szár súlya

2019. december 13. 13:22 - patkószeg

39277205_2245335142147814_1246982190332379136_n.jpgA szár súlyánál több nem lehet a lovas kezében. Az erők párosával lépnek fel, a szárban csak úgy kerülhet erő, ha a ló nincs egyensúlyban. Ellenkenző esetben (egyensúlyi helyzetben) ugyanis nincs honnan "vennie" a lovas kezére ható erő ellenerejét. Az egyensúly hiányára a kéz a szárban megjelenő erőből következtethet. (Az egyensúly hiányát a csizma is érzi és az ülés is, de ez egy másik téma.)

Az egyensúly hiánya két szempontból problémás: az elülső lábak túlterhelése nem természetes, ezért veszélyes és káros a ló számára, másrészről egyensúly hiányában a ló képtelen az együttműködésre, így a kellő egyensúly nélkül lovagolt ló nem az együttműködésnek, hanem az ellenállásnak lesz a mestere - lévén azt gyakorolja. Egyensúlyi helyzetben viszont fordulékonnyá válik, vállai megkönnyülnek és ezért járása délceggé válik.

Persze az "érző kéz" kialakítása (amelyik szól a lovasnak, hogy: Hohohohó, elvesztette a lovad az egyensúlyát!) nagyon sok gyakorlást, odafiegyelést és alázatot igényel.

Szólj hozzá!

Nemzeti Lovasakadémia - maga a kompromisszumnélküliség

2019. december 12. 08:42 - patkószeg

28782652_200528663867790_6316886391329919708_n_1.jpgA magasiskola és a campagneiskola különbsége:

  • A magasiksolában (akadémián) az elősdleges segítségek használatának kizárólagossága, az üléssel történő kizárólagos lovaglás a cél, míg a campagneiskolában a másodlagos segítségek (szár, csizma, hang, pálca) folyamatos használata nem kizárt. Ez egyfajta kompromisszum. A kiképzés során a magasiksolában is alkalmaznak másodlagos segítségeket, de használatuk célja az elsődleges segítségek megerősítése, érvényre juttatása.
  • A campagneiskolában a kompromisszum felvállalásának célja, az hogy rövidített idő alatt (és csökkentett költségekkel) történjen a lovak és lovasok képzése. Viszont ennek eredményekét a campagneiskola meg kell, hogy elégedjen kiváló lovak és lovasok képzésével. ezzel szemben a magasiskolában cél maga a tökéletesség, a magasiskolában a lovat a lovas "testrészévé" nevelik, a magasiskolában kentaurokat "gyártanak". Katonai szempontokkal magyarázva, a magasiskola lovasát egyéni küzdelmekre, párharcokra, elit katonának nevelik, a campagneiskola lovasát tömegharcra, elsöprő rohamokra, minden akadály tömeges leküzdésére készítik fel. (Amikor a XVIII. század elején megszünt az egyéni teljesítmények fontossága, a katonai ló és lovasképzés egyre inkább a campane kiképzés felé tolódott el.) A magasiskolában mind a lovasok, mind a lovak tekintetében kizárólag egyéni képzés zajlik, mégpedig időkorlát nélkül, mert a magasiskola nem formai, hanem tartalmi kérdés. Az elit harcos, a magasan képzett lovas akadémiai képzést kap mióta a lovat háziasították.
  • A magasiskolai lókiképzés hat-tíz év, ezt rövidíti le a campagneiskola három-öt évre a másodlagos segítségek használatának kompromisszumával.
  • A kompromisszum hatása nem csak a lovak kiképzési ideje, hanem használati időtartmuk is radikálisan csökken, mert a csak kiváló, de nem tökéletes mozgáskultúra gyorsítja a lovak testének elhasználódását (és a lovasokét is).
  • A campagneiskola kompromisszumos stílusa a lovasérzésben, a kiképzési tapasztalatokban is korlátos eredményre vezet, a magasiskolában a lovaskultúra kompromisszumok nélküli teljességét művelik, hogy azt a maga teljességében tudják átadni a következő generációnak.
Szólj hozzá!

Mit ad nekünk a Kassai Lovasíjászat?

2019. december 11. 09:38 - patkószeg

nik_3344a_ma_solat.jpg

Tegnap posztoltam Szmrecsányi Márton és Veszely Bea fotóját. Egy ismert kommentelő megkérdezte, mi tetszik a képen. Értettem a felvetést, de számomra valójában az a kérdés, hogy mi tetszik a kassai kultúrában.

Nem csupán a profizmus, ami nyilvánvaló volt az Aranyló legendájában is: ennyi lovat, ilyen precízen fegyelmezett munkavégzéssel, ekkora sebességgel, ilyen létszámban csak Kassai tud kiállítani. De a fotó kapcsán nem ez fogott meg, hanem az a mentális és fizikai (lovaglási értelemben vett) egyensúly, ami a kassaista lovak mindegyikét folyamatosan jellemzi. És ennek egyik legfőbb letéteményese Szmrecsányi Márton, aki feleségével, Beával a Nemzeti Lovasakadémia tanári karának is tagja - nem véletlenül. :)

Kőhalmi Kálmán nagyszerű fotója.

1 komment

Bent Branderup intelme

2019. december 06. 08:48 - patkószeg

A dán magasiskolában eltöltött egyhetes továbbképzésem végén Bent Branderup két idézettel indított útnak. Az első Nuno Oliveira mondása:

"Sajnos a sporlovaglás mára teljesen nélkülözi a művészetet. Cirkuszi mutatványként, különösebb kifejezőerő és könnyedség nélkül, mechaniksan mutatják be a megkívánt feladatokat. De a művészet nem nékülözheti a könnyedség szépségét. A lovaglás művészetét mindenáron meg kell őrizni az, mivel az európai kultúra és civilizáció része."
(1965.)

Oliviera mondása könnyen értelmezhető sportellenességnek, de nem az! Ellenkezőleg! A sport kultúrált művelését szorgalmazza. Ugyanez áll a másik idézetre, ami Egon von Neindorff mondása:

"A sportfeladatokat mechanikusan, kimaradó hátulsó lábakkal, elejére esett lovakkal művelik. Ezért merevek a lovak. Az igazi összeszedettség, a teljes átengedőség, a könnyed vállakat eredményező energia és az ülés előtti lovak jelentik a lovaglás művészetét, amit szíveskedjenek megőrizni."
(2003.)

Szólj hozzá!

Amikor a ló háta elcsendesül

2019. december 04. 19:43 - patkószeg

78177535_600403147434403_7218370089198813184_n.jpgHagyományőrzők figyelmébe ajánlom, hogy a négy- és kétütemű vágta, azaz az iskolavágta és a redopp/terre a terre a támadó harci lovas jármódja. Évezredek óta. Ennek két oka van:

1. A vágta iskolajármódjában mozgó ló gyorsan fordulékony, hiszen vágtában jóval gyorsabban fordul meg a ló, mint ügetésben, vagy lépésben, továbbá rendkívüli mértékben manőverezhető, előre, oldalra és hátra (!) is tud mozogni. Az ilyen lovat lovagolva, a kevésbé képzett lovon ülő lovast egy-két másodperc (!) alatt le lehet győzni mégha az jobb vívó is, hiszen olyan oldalról lehet odafordulni hozzá, ami védhetetlen.

2. Az iskolavágtában "elcsendesedik" a ló háta, az szinte mozdulatlanná válik a lovas alatt és rendkívül pontos célzást tesz lehetővé lándzsával, karddal, íjjal, sőt lőfegyverrel is. A ló hátának ez az elcsendesedése látszik Sárvári Evelin, a Nemzeti Lovasakadémia lovastanárának videóján, illetve Bent Branderup lovadjájában elhelyezett festményeken, amelyek kétütemű vágtában mutatnak pisztolyhasználatot.

Szólj hozzá!

"A kötelet nem lehet tolni" - Kassai

2019. december 02. 10:04 - patkószeg

A hétvégén Kassai Lajos és a Kassai Lovasíjász iskola tagjainak főszereplésével zajlott az Arénában az Aranyló legendája című lovasshow. Le a kalappal a produkció előtt. Élvezetes, izgalmas, látványos volt - Kassaihoz méltó. És akkor itt kell megállni, mert Kassai nem átlagos. Nem az iskolája miatt, nem a lovasai miatt, nem a közössége miatt, bár ezek is rendkívül tiszteletre méltóak. Hanem amiatt nem átlagos, hogy Kassainak volt egy ÁLMA és MEGVALÓSÍTOTTA!

Kassai nem tolja, hanem húzza a kötelet, mégpedig a nemzeti lovaskultúra kötelét, a fiatalok egészséges nevelésének kötelét és ehhez a továbbiakban is sok erőt, egészséget és kitatást kívánok!

Szólj hozzá!

Földről végzett munka

2019. november 16. 07:49 - patkószeg

"A földről végzett munka a lókiképzés ősi módszere. A lovas pozíciójától és használt szárhosszúságától függően a földről végzett munka során megkülönböztetjük a vezetőszáron végzett munkát, a futószáras munkát, a hosszú száras munkát és a kézen történő munkát. (Ez utóbbi kantárszár használatával történik.) A földről végzett munka folyhat egy szárral, vagy két szárral. A két szárral történő munka során a külső oldalra is meg lehet hajlítani a lovat, egy szárral viszont minden fekete-fehér, egy szárral ugyanis nem lehet lekráglizni a lovat ezért csupán egy szárat használva világosan érzékelhető az elengedettség, az egyenesség és az egyensúly bármiféle problémája.

A földről végzett munka könnyített helyzet a ló szármára, ami egyfajta változatosságot is biztosít a napi munka monotonitásában, mindezen túlmenően lehetőséget ad a kiképzőnek, hogy munkája során szemrevételezéssel is ellenőrizze lova tevékenységét. A földről végzett munka a lovasérzés kialakításának legfontosabb módszere. A földről végzett munka során sohasem szabad feledni, hogy az nem cél, hanem csak eszköz a biztonságos, minőségi lovagláshoz."

(Részlet a Tizenöt mondat című, most megjelenő könyvemből)

Szólj hozzá!

Írjatok a Jézuskának!

2019. november 15. 07:24 - patkószeg

Tegnap leadtam a második könyvem kéziratát! Most már barátaimon, segítőtársaimon múlik, hogy a karácsonyfák alá odakerülhessen. A könyv lektorálása megtörtént (Csibi Márti,Homor Zsófi, Kormos Ferenc), most a fotók véglegesítésén (Kőhalmi Kálmán) és a könyv egybeszerkesztésén (Kőhalmi Krisztián) van a sor. Húzzatok bele, ti pedig, kedves leendő olvasók, kezdjetek levelet írni a Jézuskának.

Első könyvem a lovaglás, a lókiképzés alapfogalmairól szólt, egyfajta nyelvújítóként modernizálta, mondhatnánk XXI. századivá tette szaknyelvünket azért, hogy lovasként legösszetettebb gondolatainkat is korszerűen tudjuk kifejezni, át tudjuk adni, egymást meg tudjuk érteni. Szaknyelv nélkül nincs szaktudás, szaknyelv nélkül nincs szakma.

Most, ez a második könyv az alapelveket taglalja. Azokat az alapelveket, amelyeket senki nem kerülhet meg, ha egyről kettőre akar haladni. Azokat az alapelveket, amelyekhez vissza kell térni, ha a kiképzés során valamilyen problémára megoldást kell találni. Azokat az alapelveket, amelyek sikeressé teszik a lovast a versenyeken. Azokat az alapelveket, amelyekkel megérti egymást ló és lovas, ami kentaurrá forrasztja egybe őket.

1 komment

A lókiképzés célja az öntartás

2019. november 04. 07:59 - patkószeg

0152.jpgModern világunkban a lókiképzés akár nagyon különböző célokat is megcélozhat. Kiváló képzettségűnek kell nevezni például azt a voltizslovat, amelyikre gond nélkül fel és le lehet ugrani, hátán akár több ember egészen bonyolult mozgásokat végezhet és a ló mindezekre semmilyen módon nem reagál, szinte rezzenéstelenül, egyenletes ütemben és iramban vágtázva halad a számára meghatározott körön. Úgyszintén kiváló képzettségű az a fogatló, amelyik minden körülmények között egyhelyben áll, míg gazda a fogattól távolabb dolgozik. A terepversenyen résztvevő sportló képzettségének kiválóságát – egyebek mellett – az jelzi, hogy ismeri az akadálytípusokat és már az akadályhoz közeledve többé-kevésbé érti a rá váró kihívást, azok nem hatnak rá meglepetésszerűen.

AZ ÖNTARTÁS

A különböző célok ismeretében vajon meg lehet-e fogalmazni olyan általános célt a lókiképzés kapcsán, ami minden lóra érvényes? Josipovich Zsigmond válasza igen, szerinte a lókiképzés célja az öntartás. De mi is az az öntartás?

A régi lovasábrázolásokat tanulmányozva feltűnő, hogy a képzett lovasokat mindig lógó szárral történő lovaglással ábrázolták. A szárak „belógásának” mértéke a XIX. század végére, a XX. század elejére egyéb, itt nem részletezett okokból jelentősen csökkent, de még az örkénytábori ikonikus lovasok is egytől egyig a szárak megfeszülése nélkül lovagoltak: nemzeti hagyományunk, hogy a helyes támaszkodás erőssége a szárak súlyával egyezik meg. Kézenfekvő a hasonlat, hogy az öntartásban mozgó lovat ahhoz a jólképzett kutyához lehet hasonlítani, amelyik önállóan, gazdája különösebb utasítása nélkül is tudja a feladatát: a járda szélén megáll, ha pedig menet közben gazdája menetirányt vált, gyorsabban, vagy lassabban jár, akkor követi – póráza mindig lóg, a póráz nem feszül meg, kutya és gazdája közötti kapcsolat erősségét a póráz súlya képviseli. Az öntartásban mozgó ló esetében mindezt úgy tudjuk szaknyelven megfogalmazni, hogy feladatait másodlagos segítségek nélkül (szár-, csizma-, hang-, vagy pálcasegítség nélkül), a lovas elsődleges segítségeire, az ülés segítségeire hajtja végre. A lovas kentaurrá válik, az ember a gondolat, vagyis maga a szándék, a ló pedig mindennek végrehajtója.

ÖNTARTÁS ÉS ÖNHORDÁS

Az öntartás nem azonos fogalom az önhordással. Önhordásban van az a ló, amelyik mozgásszerveit természetesen használja, lovassal a hátán is folyamatosan fenntartja a négy láb egyenlő teherviselésének elvét, önállóan egyensúlyban jár. Ez viszonylag nagy ügyességet kíván a lótól, ami általában hosszú, gondos és szakszerű kiképzői munka eredménye. Alapvetően persze minden ló saját testének természetes és egészséges használatára, az az egyensúlyban való mozgásra törekszik, de hogy a ló fordulatokban és iramváltások során, minden jármódban képessé váljon erre, azaz az önhordást állandóan képes legyen fenntartani, az nem várható el csupán a ló természetes harmóniára való törekvésére támaszkodva: ahhoz a lovat képezni kell.

Az önhordás az öntartás része, önhordás nélkül nem valósulhat meg öntartás. Az öntartás annyival több az önhordásnál, amennyiben a ló alakjával (feligazítottságának mértékével) felkészül az önálló feladatvégzésre az engedelmességre.

ÖNTARTÁS ÉS ÁTENGEDŐSÉG

A lókiképzés célját az átengedőségben is meg lehet határozni és az idomítási skálák ebben adnak segítséget a modern lovasnak. A puszta átengedőség és az öntartás közötti különbség a másodlagos segítségek használatában nyilvánul meg. Az öntartásban mozgó lovon nem, vagy csak minimálisan kell másodlagos segítségeket alkalmazni, ettől függetlenül, ha a lovas a másodlagos segítségek (szársegítségek, csizmasegítségek, hangsegítségek és a különböző helyeken és irányokban alkalmazott finom pálcasegítségek) igénybevételére is szorul, de a ló ezeknek a segítségeknek puhán enged, akkor azt a lovat még átengedőnek lehet tekinteni. Mindezért az öntartásban mozgó ló átengedő, de az átengedő ló nem feltétlenül dolgozik öntartásban.

AZ ÖNTARTÁS ELŐFELTÉTELEI

Az öntartás a ló teljes alakjának formájára vonatkozik. Az öntartás kapcsán – a szó alakjából következően könnyen abba a hibába lehet esni, hogy azt csupán a fej és nyak tartására vonatkozik. Ez helytelen álláspont. Az öntartásba a ló teljes teste, így a hátulsó lábak tevékenysége is beletartozik.

Az öntartás a tartás legkiműveltebb formája. A tartásnak három állapotát különbözetjük meg: a természetes tartást, a szerzett tartást és az öntartást. „A természetes tartás az, amelyet a ló mindenkor felkínál. Szerzett tartás (tartás)-nak nevezzük a lovas befolyásával elért tartást. Öntartása akkor van a lónak, ha a szerzett egyensúlyhelyzetének megfelelő tartásban, lovasa erre irányuló befolyása nélkül is, huzamosabb ideig megmarad.” – írja Keméry Pál huszár ezredes a Lovaglás és hajtás című könyvben.

Az öntartás kifejlesztése tehát egy kiképzési folyamat eredménye. Az öntartás a tartás megszilárdulásával alakul ki. „A ló lovagoltsága akkor érte el tetőfokát, amikor a használati egyensúly tartása a ló természetes tartásává válik.” – zárja az öntartásra vonatkozó gondolatsorát Keméry.

RELATÍV ÉS ABSZOLÚT FELIGAZÍTOTTSÁG

Az öntartás formáját kézzel, a szárak segítségével nem lehet kialakítani. A feligazodottság mértéke a hátulsó lábak tevékenységének eredménye. A nyak a ló legfontosabb egyensúlyozási szerve, ezért a nyak helyzetét és formáját szárakkal befolyásolni nem szabad, mert annak csak az lehet az eredménye, hogy a ló elveszti egyensúlyozási képességét és az elejére esik. Ha a lovasnak nem tetszik lova nyakának helyzete és annak formája, akkor a hátulsó lábak tevékenységét kell megváltoztatnia. Az összeszedéssel, a hátulsó lábak hordozóerejének növekedésével kerül természetes módon egyre feligazítottab és feligazítottabb helyzetbe a nyak. A nyak természetes, a hátulsó lábakból következő feligazítottságát nevezzük relatív feligazítottságnak. A relatív feligazítottságtól a szárak (helytelen) használatával történő eltérítését abszolút feligazítottságnak nevezzük. A helyes relatív feligazítottság ellentéte a helytelen abszolút feligazítottság. A relatív feligazítástól való lefelé történő nyakigazítás (például kikötőszárakkal) szintén helytelen, a kiképzés szempontjából káros, sokszor helyrehozhatatlan tevékenység.

JOSIPOVICH AZ ÖNTARTÁSRÓL

Josipovich Zsigmond elvárása a jólképzett hátaslótól a teljesítőképesség és megbízhatóság, e kettőnek pedig – álláspontja szerint – az egyensúly és az engedelmesség az alapja. Ez az öntartás.

„Az olyan lónak, amelynek nincs természetes egyensúlya, elsősorban az öntartása hiányzik, a hiányzó öntartás pedig a kitartást befolyásolja hátrányosan, valamint bizonyos fokig a gyorsaságát, mégpedig annyira, amennyire ez a kitartásával összefügg. A gyenge egyensúly az átengedőséget is akadályozza, és megfosztja a lovat azon képességétől, hogy nehéz akadályokkal és tereppel egyedül tudjon megbirkózni. Még az engedelmesség sem ér sokat akkor, ha az egyensúlyban hiány mutatkozik. Az egyensúly és engedelmesség együttesen teszik a lovat teljesítőképes és megbízható használati lóvá, függetlenül attól, hogy milyen célra szeretnénk használni.”

Szólj hozzá!

A négyes: az jó

2019. november 02. 08:28 - patkószeg

A közkultúra az utánozhatatlanig, a megismételhetetlenig hajtott tökéletességet várja el a lovaglásban (is). Ez a modern kor átka. Ti viszont, amikor saját lovaitokkal, tanítványaitokkal foglalkoztok, sőt, amikor saját magatokat minősítitek ragaszkodjatok ahhoz, hogy a négyes: az jó. A pedagógia az elvszerűség és a megértő, elfogadó szeretet között halad. Mind a tiszta elvszerűség (a tökéletesség kizárólagos elfogadása), mind a puszta szeretet (mindennek az elfogadása) a progressziót, a fejlődést akadályozza. Sőt megakadályozza!

2 komment

A lépés a jármódok anyja

2019. október 19. 06:31 - patkószeg

dr_goblyos_istvan_01_fejezet_foto.jpgKi ne ismerné Nuno Oliviera örök igazságát, hogy a lépés a jámódok anyja? Ezzel együtt manapság nem divat sok időt fordítani a lépésben történő munkára, a modern kor lovasa azt legtöbbször csak fölösleges pepecselésnek gondolja. És hát valljuk be, van is benne logika, hiszen a díjlovas programok, - amelyek a versenyfeladatok leírásán túlmenően egyfajta iránymutatást adnak a lókiképzéssel kapcsolatos elvárásokról a többi szakág számára is – szinte csak egy szükséges, fajsúlytalan és ezért a pontozásban kevéssé honorált feladatnak mutatja a lépést. Ennek megfelelően a lépés megítélését mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a díjlovas versenyek televíziós közvetítésekor a lépés feladat során gyakran nem is mutatják a lovat, hanem versenyzőről mutatnak közeli felvételeket, csak a lovas arca, keze, stb. látszik.

A LÉPÉSNEK VAN LENDÜLETE

A lépésmunka háttérbeszorulását erősíti a díjlovas szabályzat tévedése, miszerint a lépésnek – lebegési fázis hiányában – nincs lendülete. Azon túl, hogy ez az álláspont egyszerűen magának a lendületnek a félreértését jelenti, azt a hibás elgondolást ébreszti kimondatlanul, hogy a lépésmunka nem szolgálja a lendület kifejlesztését és folyamatos fenntartását. Ezzel szemben, a helyes lókiképzésnél a helyzet pont fordított: a lendület kimunkálása lépésben kezdődik és a lendületesség legegyszerűbb ellenőrzése is a lépésmunkában történik, a lépés ugyanis akkor minősíthető lendületesnek, ha más jármódba való átmenetkor (lépés-ügetés, lépés-vágta) a ló se felfelé, se lefelé nem mozdítja el a nyakát. De hát hogyan is lehetne lendületes az ügetés, és a vágta, ha lassúbb mozgás közben nem tud, vagy nem akar lendületesen mozogni a ló?

AZ ELENGEDETTSÉG FOKMÉRŐJE

A lendület mellet a lépés az elengedettségről is látványos visszajelzést ad. A merev ló az összeszedés hatására tiszta négyütemű járását elveszti, miután a merevségből fakadóan a mozgás során a hátulsó lábait a kelleténél lassabban emeli fel, ennek eredményeként felváltva rövidebb és hosszabb időközzel hallatszanak a patadobbanások, a hátulsó lábak az azonos oldali elülsővel kezdenek együttmozgást mutatni, szélső esetben kétüteművé válik a lépés.

Kellő elengedettség esetén viszont az összeszedés hatására a hátulsó lábak fokozott szorgalommal reagálnak, a hátulsó lábak a tiszta lépés járásától eltérve a hamarabb emelkednek fel a földről, ennek eredményeként ugyan a passzban járáshoz hasolóan felváltva rövdebb és hosszabb időközzel hallatszanak a patadobbanások, de a hátulsó lábak a másik oldali elülső lábbal kezdenek együttmozgást mutatni, szélső esetben kétüteművé válik a jármód. Ez az iskolalépés, ami csak kellő elengedettség esetén alakul ki és ami a ló természetes, dicsérendő járása. Olyannyira, hogy William Cavendish, Newcastle hercegének klasszikus lovaskönyve egész egyszerűen a lépést kétütemű jármódnak írja le.

LASSÚ MOZGÁS A MOZGÁSKULTÚRÁÉRT

A mozgáskultúra fokozása a lókiképzés eminens feladata. Az alapkultúrában természetesen igen nagy különbség lehet ló és ló között, azonban ez csak egy alaphelyzetet jelenthet, a kiképzett lónál hivatkozási indokot nem! A lókikpzés egyik legfőbb célja a ló erősítése, ügyesítése, hajlékonnyá tétele, mozgásának délceggé formálása – függetlenül attól, hogy születésétől fogva (a lótenyésztés eredményeként) milyen alapadottságokkal rendelkezik.

A mozgáskultúra fejlesztése lassú mozgás közben történik. Ezért elve a lókiképzésnek, hogy először mindent álljban, vagy lépésben kell megtanítani a lónak és csak akkor lehet a feladat ügetésben, majd vágtában történő kidolgozásához kezdeni, ha arra lépésben már magas fokon képes a ló. Ezt az elvet támasztották alá még a múlt század hetvenes, nyolcvanas éveinek díjlovas programjai, amikor is az oldaljárásokat lépésben, már a könnyű osztályú feladatokban is be kellett mutatni. Az ügetés hosszhajltásokra közép osztályban, a vágta hosszhajlításokra nehéz osztályban került sor. Sőt – hogy ne csak díjlovas példa illusztrálja a lépésmunka pedagógiai előnyeit – a military lovaglás közismert technikája, hogy a tipusugrásokat (kicsi leugrást, felugrást, vizes akadályt, stb.) lépésben mutatják először meg a fiatal lónak és ha lépésben már ellenállás nélkül képes a feladat végrehajtására, akkor kezdenek hozzá az iram fokozásával és a jármódok emelésével történő akadályvételre.

Persze a lassú mozgásban való munka nem csak a ló, de a lovas mozgáskultúráját is javítja. Az üléssel (elsődleges segítség), valamint a szárakkal, csizmákkal, hanggal, pálcával (másodlagos segítségek) történő kommunikáció igen összetett. Annak lovas általi elsajátítása nem magától értetődő, hanem élethosszig tartó tanulás eredménye. És a hosszú, hosszú tanulás alatt nem csak a segítségadás módját kell érteni, hanem a segítségek időbeliségét is. Az egyes segítségek adásának ugyanis van optimális időpontja. Például a hátulsó láb lépésének hosszát, annak irányát csak akkor lehet szabályozni, amikor az a levegőben van. A felvétel időpontja ezzel pont ellentétes, miután a felvétel célja a hátulsó lábak ízületeinek erősebb hajlítása, a hátulsó lábak teherviselésének fokozása, ezért felvétel időpontjának megfelelő pillanata az, amikor a ló hátulsó lába a földet éri. Az „időablak” odáig tart, ameddig a ló hátulsó lába a nyugalmi helyzetet el nem éri és amikor a hátulsó láb tolófázisba kerül, amikor ízületeit nyitni kezdi, valamint azután, amikor a levegőben van, akkor hiábavaló a felvétel segítségének adása, még ha az technikailag tökéletes is.

A segítségadásnak tehát megfelelő ritmusa van ás ennek sokszor van bizonyos természetessége, például adott oldali hátulsó láb hosszabb előrelendülésének segítségadási időpontja az, amikor az azonos oldali csizma a „ló felé” lendül. Ha viszont a cél szorgalom fokozása, a hátulsó lábak hamarabb történő levegőbe emelkedése, akkor a lovas csizmájának a lépés másik fázisban kell hatásba kerülnie, akkor, amikor a hátulsó láb a neutrális helyzetből hátrafelé lendül. A csizmasegítség hatástalan akkor, amikor a hátulsó láb a levegőben van, de közvetlenül a földet érés után is. Ez a segítségadási időpont viszont a lovas számára nem teljesen természetes, (ezt bárki kipróbálhatja), ezért ezt a segítségadást sokat kell gyakorolni. A különböző segítségritmusok megtanulása és a lovas ügyességének fenntartása nem kevés munkát igényel.

Ugyanez vonatkozik az érzésre is. Az elengedettség, az egyenesség, az egyensúly, a lendület, stb. érzése csak hosszú gyakorlással fejleszthető. Mindkettő, a lovas mozgásának (a segítségadások) tökéletesítése és az érzés tökéletesítésének módja a lassú mozgás, a lépésben történő munka során lehetséges.

UNALOM

Sokszor mindezzel szemben azt szokták felhozni, hogy lépésben a ló elunja magát. Ez nem igaz! A gondolat nélküli lovas unja el magát, az a lovas, akinek nincs elképzelése arról, hogy lova és önmaga mozgását milyen irányban szeretné változtatni. És hát az „unalmat” erősíti a korszellem is: a modern ember nem szeret erőfeszítéseket tenni a siker érdekében, a modern embernek nem sajátja a kitartó, részleteket is kidolgozó, igényes munka. Mindenki, mindent azonnal akar és a lovaglásban, a lókiképzésben ott egyszerű megoldás, a lócsere, hiszen ha nincs gyors előrehaladás, akkor legegyszerűbb vagy a tenyésztő, vagy más lovas munkáját megvásárolni.

Másrészről a lépésmunkában látszik legjobban a ló ellenállása és ezt az ellenállást értik félre: a ló kommunikációját nem teljesen értő lovas az ellenszegülést unalomnak látja. Az ellenállás ugyanúgy származhat a ló együttműködési szándékának hiányából, mint a képesség korlátjaiból, ha a ló képtelen gazdája kérését teljesíteni (pedig szándéka meglenne rá) sokszor egyfajta dühvel reagál saját ügyetlenségére, ami szintén könnyen félreérthető.

JÁRÓISKOLA

A járóiskola a lépés iskolázásának legismertebb segédeszköze. A lépés járóiskola nem arra való, hogy a ló különlegesen mozogjon benne, a járóiskola célja a szabályosság és természetesség. Ezért a járóiskolába elég három-négy rúd és azokat sem szabad sem különlegesen magasra, sem különlegesen távolra állítani egymástól.

Szólj hozzá!

Terepen ismerszik meg a jó hátasló

2019. október 15. 21:11 - patkószeg

ximg_3872_3.jpgRendszeres tereplovaglás nélkül nem lehet teljes a lókiképzés. Ez a lókiképzés legelső napjától igaz. Terepen a lovas feketén-fehéren szembesül a lovardai munka eredményével, de a gondolat fordítva is áll: lovasnak és lónak a terepen kell értékesítenie mindazt, amit lovardai munkájuk során tanultak. A ló hosszú és céltudatos munka eredményeként válik engedelmes tereplóvá, jó hátaslóvá. A terep a ló szeretetére, tiszteletére neveli a lovast, ott mutatkozik meg igazán a ló jelleme, barátsága és hűsége.

Mráz Edina fotója

1 komment

A szár nem feszülhet

2019. október 07. 08:32 - patkószeg

Az erők párosával lépnek fel. Ez a fizikaoktatás első leckéje. A szárban érezhető erőnek az a párja, amennyire "kinyomja magát" a ló az egyensúlyi helyzetéből. A kéz folyamatos szárerőt érzékelve folyamatos egyensúlyhiányról kap információt. Ilyenkor a hátulsó lábak kimaradnak, a ló tologat és az "ötödik lábán" a zablán próbál egyensúlyt keresni. A szárak folyamatos feszülésének fenntartásával a lovas a hátulsó lábak kimaradására, mondhatnánk ellenszegülésre tanítja lovát. Az ilyen ló akár látványos mozgást produkálva is lendületszegény, ennek eredményeként nem fordulékony: a díjlovas versenyen nem perdül, hanem fordul, az ugróversenyen nagyobb ívben fordul a kelleténél, lassabb, mint lehetne.

A szárak folyamatos feszessége nem támaszkodás. A támaszkodás során a szárerő a szárak súlyával egyezik meg. Ha a szárerő ennél nagyobb, akkor a ló nincs egyensúlyban.

Szólj hozzá!

Az akadémista

2019. október 06. 18:14 - patkószeg

charles_de_knuffy_1.jpgAz akadémista lovaglás nem egy stílus, nem egy szakága a lovaglásnak. Az akadémista megközelítés részletekbe menő igényességet jelent - a ló- és lovasképzésnek, mint szakmának a felsőfokú ismeretét. Az akadémizmus maga a bázis, amire azután az élethosszig tartó gyakorlat épül. Kunffy Károly, a legismertebb magyar, kortárs, klasszikus lovas mester szavaival, az akadémista megközelítés elsajátítása egyfajta bázis, olyan, mint amikor valaki a szakmájában diplomát szerez, amit azután a gyakorlat, az évtizedes gyakorlat tud teljessé tenni.

"Learning, of course, did not end with the conclusion of my formal education. It was followed by a lifelong journey seeking knowledge and insight. Academic education is merely the foundation of an informed observer. Like physicians who are well-founded when they are granted their medical degree, they also just then begin their learning through practicing their craft.”- Journal One of Equitation and Culture by Charles de Kunffy

Szólj hozzá!

A lovas legfőbb erényei a kitartás, a szorgalom és a következetesség

2019. október 04. 08:17 - patkószeg

mraz_edina_ximg_7936_masolat_3.jpgA lókiképzés igen hosszú munka. Hosszabb, mint gondolnánk. A ló kiképzésére nyolc-tíz évet fordítottak hagyományosan, annak érdekében, hogy az azt követő nyolc-tíz évben élvezni lehessen a munka gyümölcsét, azaz a ló még akár késő huszonéves korára is megtartsa szellemi és fizikai fittségét. Ennek megfelelően (és miután az emberi élethossz a mainál általában rövidebb volt) gyakran egy ló kiszolgálta a felnőtt ember majdnem egész életét. A jólképzett, egészséges ló igen értékes volt, a szakszerű és hosszadalmas képzés hatalmas hozzáadott értéket teremtett – jóval többet, mint amit az alapadottságok jelentettek. A jólképzett lónál persze ma is így van, bár a korszellem nem egészen ezt támasztja alá. Napjainkban az értéket gyakran nem a ló képzettsége, értsd egyszerű használhatósága, ügyes együttműködőkészsége jelenti, hanem a versenyeredmények listája, ami nem egy és ugyanaz. Olyannyira, hogy ha egy lónak nincsenek versenyeredményei, akkor azonnal betegségekre, sérülésekre gyanakodik az átlagos szemlélő. Ez azért is érdekes, mert a megrövidült képzési időhossz, a lovak teljesítményének felszínesebb megítélése, a részletekbe menő képzés elsekélyesedése, az alapadottságokat meghaladó hozzáadott értéket devalválja, míg a tenyésztők munkáját felértékeli. Ezért szeretne napjaikban mindenki különleges adottságú lovat, holott a képzéssel igen sok minden kompenzálható.

NEHÉZ MA A LÓ- ÉS LOVASKÉPZŐNEK

A lovas- és lókiképzés nagyot fordult azóta, hogy a XX. század elején megszűntek a nagy katonai kiképzőközpontok. Ott nem volt kérdés a tekintély, nem volt kérdés a kultúra egyik generációról másikra való átadása, az idős lovas mesterek nagy megbecsülésnek örvendtek, megtiszteltetés, sőt sokszor kiváltság volt mellettük lenni, testközelből követni munkájukat. Az évtizedes együttlét során nem volt különösebben nehézség a maga teljességében megtanulni és átvenni az előző generáció tudását, kultúráját. Manapság azonban más a helyzet. Nem az oktató, nem a szakember diktál, hanem a lovas „megrendelő”, és az „aki fizet, annak a nótáját kell húzni” elv érvényesül. Ebből viszont sok minden következik, legfőképpen az, hogy egyszerűen lehetetlenné válik a ló- és lovasképzés, hagyományok vesznek el, a lókiképzés hatezer éves kultúrája megszakad, elenyészik.

NINCS TISZTELET, NINCS IDŐ

A korszellem különös. A modern ember mindent azonnal szeretne elérni és azt is komoly erőfeszítés nélkül. Ráadásul a külcsín, a forma sokkal többet számít, mint a tartalom. Ha a felszín rendben van, akkor minden rendben van. Ezért napjaink embere türelmetlen. Ha valami nem sikerül egyből, vagy belátható időn belül, akkor az számára elfogadhatatlan. Annak ellenére, hogy az átlagos emberi élettartam a régmúlt korokkal összevetve elképesztően meghosszabbodott, mégis a modern ember időhiányban szenved. Nincs ideje kivárni az áldozatos munka gyümölcsét. Az időhiány valójában türelmetlenség. Így van ez a ló- és lovasképzésben is. Ha a tréner fél év alatt nem produkál látványos eredményt, akkor másik után néz a lovasa, egyszerűen lecseréli. És a ló- és lovasedzők ennek megfelelően teljesítenek. Nem számít a ló, nem számít a hagyomány, nem számítanak az elvek, nem számít semmi, csak az, hogy legalább látszólagos eredmények felmutatásával egyik napról a másikra „fennmaradjon a víz színén” – lovasa, aki nem tanítványa, hanem üzletfele, ne cserélje le. A kor tipikus szakembere nem ló- és lovasképzést végez, hanem a megfelelési kényszer gyakorlatait. Ebben a helyzetben a lovasnak és mesterének csak egy dologban van közös érdeke: sikertelenség esetén mindkettejüknek a legkönnyebb a lovat okolni.

KITARTÁS

Holott a lovaglásban a legfőbb erény a kitartás. Igen a kitartás, hiszen a ló- és lovasképzés – rendkívül hosszadalmas volta miatt – nem csak fizikailag nehéz (nap, mint nap testet és szellemet igénybe vevő munka), hanem monoton is. Az eredmények csak a mindennapi áldozatos munka árán érhetőek el, és mindezek mellett még az óhatatlanul jelentkező hullámvölgyek is embert próbálóak. A fejlődés, az előrehaladás ugyanis nem folyamatos: hullámhegyek, ugrásszerű előrelépések és hullámvölgyek jellemzik a kiképzés folyamatát. A régi nagy lovasakadémiáknak, illetve a katonai kiképzőhelyeknek az is az előnye volt, hogy a közösség mindig meg tudta segíteni tagjait a formaingadozás során, a hullámvölgyeken mindenkinek sokkal könnyebb volt szakmailag átevickélnie.

SZORGALOM

A szorgalom a kitartás édestestvére. A szorgalom a motivációból fakad. A nehézség az, hogy a motivációt évtizedeken keresztül nagyon nehéz, sőt, szinte lehetetlen fenntartani. Évtizedeken, hiszen a lókiképzés nagyon lassú folyamat, ennek megfelelően a tapasztalat is csak nagyon lassan szerezhető meg. Márpedig a lókiképzés hosszú folyamatán többször végig kell haladnia annak, aki a maga teljes egészében át akarja venni az előző generáció szaktudását, aki meg akarja ismerni, meg akarja érteni mesterének összes ismeretét. Nem véletlen Maximillian Weyrother mondása, miszerint ősz haj nélküli lovas mestert még nem látott a világ. A szorgalom legerősebb kísértése a rutin, ami a szakmai állóhelyben járásba rántja vissza a lovast, a fiatalkori álmokat napi robottá degradálja. Ez a kísértés különösen erősen hat a professzionális lovasokra, akik nagy számú lóval, lovassal foglalkoznak: napi hat-nyolc, vagy akár még több lóval, vagy lovassal foglalkozni testet, lelket felőrlő fáradalom. A motiváltság és ezen keresztül a szorgalom fenntartása a lovas szakember egyik legfontosabb erénye.

KÖVETKEZETESSÉG

A következetesség a lovas szakember harmadik fontos tulajdonsága. A képzés, az oktatás csak bizonyos logikai sorrendben haladhat, az egyes feladatok végrehajtására ló és lovas csak fokozatosan válik képessé fizikailag és mentálisan. Lépcsőfokot vagy lépcsőfokokat átugorva azonnal és menthetetlenül a cirkuszi kategóriába kerül a produkció, a ló – fizikai éretlenségéből, vagy szellemi értetlenségből fakadóan – csak a lovasértelemben helyeshez hasonlóan tud reagálni, de nem úgy, amit jónak és kívánatosnak lehet elfogadni.

Ha a szorgalom édestestvére a motiváció, akkor a következetességé az alázat. Sokszor nehéz elfogadni azt, hogy a ló nem engedetlenségből, nem rosszakaratból nem reagál úgy a lovas segítségeire, mint ami az elvárás, hanem csupán fizikailag képtelen rá (nincs meg a kellő ereje, netalán az ügyessége), vagy egyszerűen nem érti lovasát. Mindkettő a következetlenségből fakad, amit csak kellő alázattal, az önvizsgálatra való hajlammal, a ló iránti szeretettel és tisztelettel látható be és a kihívás csak ezen az alapon korrigálható. 

TEHETSÉG

Nem kerülhető meg, hogy a kitartás, szorgalom és a következetesség mellet a tehetségről szó ne essék. Nemzeti hagyományaink szerint a tehetség csak az előzőek után következik. A tehetség nyilvánvalóan sokat számít. A jó ritmusérzék, a fejlett mozgáskultúra, a testi és lelki lazaság, a bátorság, a jó ritmus, vagy egyensúlyérzék, stb. mind, mind jellemzik a jó lovast, de mindezek csak a gyorsabb előrehaladást szolgálják, a tehetség kitartás, szorgalom és következetesség nélkül mit sem ér.

Ugyan ez áll a ló tehetségére, alapadottságaira is. A XX. század teljesítményszemlélete kapcsán bizonyos képességekkel rendelkeznie kell a lónak, különben érdektelenné válik a lovasok nagy része számára. Ha alapadottságánál fogva nem tud bizonyos méretű ugrást átugrani, vagy ha nincs kellően nagy mozgása, akkor a modern megközelítés számára nem érdekes. De sokszor a tehetséges ló is veszélyben van, a túlságosan gyors előrehaladás, a teljesítmény erőltetése, a könnyű siker kecsegtető lehetősége rendszeresen vezet a ló szellemi vagy fizikai sérüléséhez, a benne lévő lehetőségek kibontakoztatásának elmaradásához.

1 komment
Címkék: Lovas Nemzet

Nyomás - engedés

2019. szeptember 27. 20:01 - patkószeg

39442857_2249106455104016_2035563852602540032_n.jpgMerevséget (feszességet) nyomással (feszítéssel) lazítani nem lehet. Behódolást, elfogadást ideig-óráig ugyan el lehet érni, de ez az út sohasem eredményez délceg együttműködést, könnyedséget. Merevséget csak türelmes elfogadással (engedéssel), testi és lelki lazasággal, mondhatnánk testi és lelki példamutatással lehet oldani. Persze nagyon nehéz merev lovon elengedetten ülni (testi példamutatás), és sokszor nehéz "cérnával bírni" (lelki példamutatás), azaz kivárni, míg a ló enged merevségéből. Ám ha végül sikerül, akkor lehet megérezni, hogy csak az elengedett ló tud a nyomásoknak engedni, csak az elengedett ló lehet puhán együttműködő, szakkifejezéssel "lovagolható".

Szólj hozzá!

Hát, izgalmas lesz a bajnokság!

2019. szeptember 14. 07:18 - patkószeg

Tegnap megkezdődött a Magyar Díjlovagló Bajnokság. A bajnoki kategóriában az eredmények érdekesen alakultak. Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy a bírók hanyadik helyre és hány százalékkal értékelték a lovasok teljesítményét. Szeicz Era például kapott hideget és meleget, volt olyan bíró, aki a legjobbnak, volt olyan aki a legrosszabbnak minősítette. De Nébel Viktória sem panaszkodhat. Gondolom volt mit beszélgetniük a bíróknak az esti vacsoránál. A két osztrák bíró a külföldön versenyző és az idei európabajnokságot megjárt Schmidt Anitát és a fiatal Jom Tov Jázmint látta elöl, őket a magyar bírók hazavágták, a magyaroknak Szeicz Erika tetszett a legjobban, a szolovénnak pedig Ács.

Évekig versenyeztem a kategóriában, majd pontoztam a felnőtt bajnokságot, de ilyet még nem láttam - itt még akármi is lehet. Ács Róbert mellett a rutinja szól. Be kell vallanom, hogy szívem Erikához és Csabához húz, de Anita idei teljesítménye nagyon meggyőző. Azonban az is tetszene, ha az ifi versenyző, Jázmin lenne a bajnok. :)

Utóirat: Azért jó lenne, ha a bírók konszenzusra jutnának, van még két napjuk...

ke_pernyo_foto_2019-09-14_6_47_35.png

1 komment