Zabla & Kengyel

Dr. Gőblyös István lovakról, lovasoknak

A „kitérő kezek” kiképzési módszere

2020. április 03. 08:02 - patkószeg

73528744_3012641408750513_1973778055105085440_n.jpgA Nemzeti Lovasakadémia második vizsgaidőszakához ért, amikoris a hallgatók számot adnak az év során megszerzett elméleti és gyakorlati tudásukról. Az Akadémia nemzeti lovaskultúrát oktat annak figyelembevételével, hogy napjainkban a lovasképzést nem lehet szigorúan a hagyományos úton folytatni, hiszen a XXI. századi természettől elidegenedett embernek kezdő lépésként természetismeretet kell tanítani, vagyis azt, hogy megértse a ló viselkedését, megértse a ló szándékait, érzelmeit, ő maga pedig egyértelműen, a ló számára érthetően fejezze ki elvárásait. Egyebek mellet ezért kell az elsőéveseknek kézen dolgozniuk lovaikkal, ezért kell vezetőszáron és futószáron gyakorlati vizsgát tenniük. A másodévesek lóra ülnek és év végére a második vizsgaidőszakban, a ló és lovasképzés immár hagyományos kezdő lépéseként a kitérő kezet módszerének technikáját, illetve annak elsajátítását kell bizonyítaniuk az Akadémia gyakorlati vizsgáján.

Kitérő kezek technikája

68690755_2854471077900881_8384408003020849152_o.jpgA módszerről, mint a fiatal lovak kiképzési technikájáról a Lovaglás és hajtás című könyv a következőket írja a 86. oldalon: „Mindaddig azonban, amíg a nyak teljes hosszára nem nyúlt ki, ne engedjük meg, hogy a ló a zablán határozott támaszt vegyen. A nem teljes hosszára kinyúlt nyakkal felvett támaszkodás a nyakat megrövidíti s elősegíti a megmerevítését. Ez viszont igen megnehezíti a hátulsó lábak kívánatos, térnyerőbb előrelépését. Ezért a ló minden ilyen támaszvétel-kísérletét hiúsítsuk meg azzal, hogy a meglévő szármérték változtatása nélkül, a ló szájával az érintkezést fenntartó kezünk,  – a ló előre és lefelé irányuló húzását a száron – követi, velemegy s annak ilymódon tér ki. Ennek az eljárásnak az a célja, hogy a ló ne találhasson lehetőséget a visszatartásra és elferdülésre – az előrehajtott hátulsó lábak előrelépését akadályozó megmerevített nyakban, illetve a lovas nem eléggé velemenő kezén.” A gondolat a szerzők számára olyannyira fontos, hogy az megismétlésre kerül a 133. oldalon: „A lovas a ló szájával keressen könnyű érintkezést, de ne engedje meg a lónak, hogy a száron határozott támaszt vegyen. Ennek mindaddig a szár engedésével térjen ki, míg a ló a nyakát teljesen ki nem nyújtotta.

74881513_2991112857570035_8076734541848379392_n.jpgA lókiképzésben a szükséges lépések egymásutánisága, a képzés lépéseinek megértetése lóval (és lovassal), különösen a képzés elején rendkívül fontosak. A kompromisszum nélküli elvszerűség megkerülhetetlen, ellenkezője nem csak ellehetetleníti a képzés sikerességét, de testi és mentális sérülésekhez vezet. A Nemzeti Lovasakadémia másodéves hallgatóinak gyakorlati vizsgájukon arról kell tanúbizonyságot tenniük, hogy megértették, elsajátították és kompromisszumok nélkül alkalmazzák a kitérő kezek technikájával való lovaglást: nem csak értik annak fontosságát, de begyakorolták és reflexszerűen alkalmazzák.

Az előrenyújtott nyak üzenete

91389470_882284758884262_6329515418901807104_n.jpgA fiatal ló képzésének kezdetétől törekedni kell a négy láb egyenlő teherviselésének érvényesítésére. Ez a ló felépítésétől függően eleinte könnyebb, vagy nehezebb, azonban az biztos, hogy el kell érni legalább lépés és ügetés jármódokban a hosszú szárakkal való lovaglás képességét. A hosszú szár abban különbözik az odadobott szártól, hogy azt bármikor hatásba lehet helyezni anélkül, hogy szármértéket kellene igazítani. A hosszú száron történő lovaglás, azaz a folyamatos szársegítség nélküli lovaglás a bizonysága annak, hogy a ló lovassal a hátán is képessé vált egyensúlyának megtartására, hiszen kellő egyensúly nélkül hosszú száron folyamatosan gyorsulna. Ez egyfajta alapegyensúly, ami előbb utóbb bizonyos testi és lelki elengedettséggel is jár. Amennyiben a sebesség tartása mellett a ló előre is nyújtja a nyakát az az egyensúly és elengedettség mellett a ló kezdeti egyenességéről és lendületéről is igazolást jelent. A nyak előrenyújtásával ugyanis csak akkor tudja a ló négy lábának egyenlő teherviselését fenntartani, ha hátulsó lábaival erőteljesebben lép súlypontja felé. Ez a lendület. Persze hiába lesz aktívabb a hátulsó láb, ha rossz irányban lép, azaz ferde a ló. A nyak előrenyújtása csak akkor lehetséges, ha a hátulsó lábak jó irányban fejtik ki tevékenységüket, azaz a ló egyenes.

Lovaglás szétválasztott segítségekkel

84168333_3247480841933234_2693907447734599680_o.jpgA kitérő kezek technikája persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne szársegítségeket használni. De jelenti azt, hogy a szárak alaphelyzete a hatáson kívüli helyzet és minden szársegítséget engedéssel kell befejezni. Továbbá azt, hogy a segítségeket, csak szétválasztva lehet alkalmazni. Ennek legegyszerűbb, legvilágosabb megfogalmazását Kókay Pál adja a Hátulról előre című írásában, amikor is kiképzés ezen szakaszára (!) a szár-csizma, csizma-szár nélküli lovaglást javasolja. Ezt az elvet XXI. századi nyelvezetre lefordítva úgy lehetne ezt megfogalmazni, hogy eleinte a lóra mindig csak egy irányból lehet nyomást eszközölni, a lovas kérése arra korlátozódik, hogy ezekre a nyomásokra engedjen a ló, de nem elvárás a nyomásra való engedés igen precíz szabályozása azaz a ló befolyás alá vétele az ellentétes oldalról: például a vállat lehessen oldalirányba vezetni először direkt majd indirekt módon, vagy a csizma zárására induljon előre a ló, a felvevő segítségre lassuljon. A lovas szinte csak terelgeti a lovat, a külön-külön alkalmazott előrehajtó és felvevő segítségekkel pedig csak bizonyos precizitással határozza meg az iramot, de nem szab keretet a lónak. A ló szárhozlovaglása, azaz a keret meghatározása csak akkor kezdődhet meg, ha a kitérő kezekkel és a szétválsztott segítségekkel való lovaglás már biztonságosan rutinszerűen működik, a ló hosszú száron, előrenyújtott nyakkal mozog, azaz a képzés elején elvárható (a kiképzés ezen szakaszában hagyományosan nyers jelzővel minősített) egyensúlyban, elengedettséggel, egyenességgel és lendülettel jár. A szárhozlovaglás csak fokozatosan, először csak rövid időszakokra és a kitérő kezek technikájához való rendeszeres visszatéréssel vezethető be. Ez lassú, időigényes és nagy türelmet igénylő munka, ami azonban a képzés további menetében rendkívül „megtérülő”.

A nyak mindig jó helyen van!

91457374_260908121584228_8913099703856398336_n.jpgA nyak a ló egyensúlyozási szerve, az mindig jó helyen van. A ló nyakának szárakkal történő formálása lehetetlenné teszi egyensúlyának megtartását, ezért az egyensúlyvesztéshez, merevséghez, a ló testének természetellenes használatához vezet, másrészt lehetőséget ad a lónak az ellenállásra, az ellenkezésre, sőt a ló nyakának szárakkal történő formálása ezt valósággal kikényszeríti (a természetellenes helyzetre a ló ellenkezéssel reagál), ezért a szárak helytelen használata az ellenkezésre tanítja a lovat. A nyak helyes, vagy helytelen helyzete a hátulsó lábak helyes, vagy helytelen tevékenységéről ad tanúbizonyságot, így az együttműködésre, vagy az együttműködési hiányára is jelzést ad. Milyen érdekes, hogy ez ügyben is a részletekből, csupán a nyak helyzetének vizsgálatából a ló egészére, fizikai és mentális tevékenységére is következtetést lehet levonni. Elvszerű megközelítéssel a ló nyakának alakját, előrenyújtott, feligazított, stb. helyzetét csak a hátulsó lábak által kifejtett erő, annak nagyságának vagy irányának szabályozásával lehet megváltoztatni.

Szólj hozzá!

Egyensúlyérzék

2020. március 30. 07:43 - patkószeg

"Helyes egyensúlyérzéken épül fel a lovaglás. Ennek az érzésnek a fejlesztésével válik a lovaglás művészetté." - fogalmaz Keméry Pál huszár ezredes. És, hát így igaz. Könnyed, csak az egyensúlyban lévő ló lehet. Engedelmes, csak az egyensúlyban lévő ló lehet. De a lendület, az elengedettség, sőt a lovaglás összes áhított fogalma is csak az egyensúlyból vezethető le. Ha a lovas nem érzi a ló egyensúlyi állapotát, akkor csak sötétben tapogatózik. Nem tudja, nem tudhatja, hogy miért nem működik egyszerűen lova.

A cikk a Tepsiháthoz tepsiülés című bejegyzés folytatása, amit ide kattintva lehet megtalálni.

Az ellentmondás azonban az, hogy az egyensúlynak nincs érzése, érzése az egyensúlytalanságnak van! Az egyensúly érzése, az egyensúlytalanság érzésének hiánya. Az egyensúly érzése a semmi érzése, márpedig az érézés során valamit szeretne érezni a lovas, holott a semmit kell keresnie. A semmi érzése pedig a magabiztosság nélküli lovast még bizonytalanabbá teszi. Olyanná teszi, mint a viccben a skótot, aki nem hiszi el, hogy a hűtőgépben az a pici-pici lámta biztosan elalszik-e, ha becsukja az ajtót.

De ezzel nincs mit tenni, mert a "harmónia a diszharmónia teljes hiánya"- Bent Branderup szerint. Szóva keressétek a SEMMI érzését! :)

Szólj hozzá!

Tepsiháthoz tepsiülés

2020. március 28. 07:33 - patkószeg

A napokban írtam arról, hogy a hátból járó ló felemeli és megszélesíti a hátát. Ilyenkor egyfajta tepsi érzése van az ülésnek, a ló háta elcsendesedik és rendkívül kényelmessé válik. (A cikk ide kattintva olvasható.) Ló és lovas összhangja, egymásrahatása azonban azt kívánja, hogy a lovas az ülésével is ehhez a megváltozott helyzethez igazodjon, a megszélesedést és a kényelmes ringást a lovas ülésének is le kell követnie. Az ülésnek kifejezetten meg kell szélesedni és mindenfajta feszességtől, illetve az ülést biztosító izomtevékenységtől mentessé kell válnia. A lovast ténylegesen (!) csak az tarthatja a nyeregben, hogy középen ül és ezt csak akkor tudja megtenni, ha nagyon erős önkontroll és önfegyelem gyakorlásával képessé válik minden izmának ellazítására még nagyobb iramban is. Az önkontroll és önfegyelem azért fontos, hogy lovaglás közben ülése egyensúlyának fenntartása mellett csak akkor és csak azt az izmát feszítse meg, amire a lóval való kommunikációjára szükség van. Ez igen sok gyakorlást, igen sok odafigyelést és önvizsgálatot kíván.

A cikk a Háromféle egyensúly - és azok sorrendje című poszt folytatása, amit ide kattintva lehet olvasni.

Az ilyen ülésre csak a ló hátának ellazulása esetén képes a lovas. Merev lovon nem lehet lazán ülni. A probléma ezért az, hogy az ilyen ülést csak igen jól képzett, elengedetten mozgó iskolalovon lehet megérezni, márpedig manapság nem lehet ilyen lovat kipróbálni és ha a lovas nem tapasztalja meg a tepsihát érzését képzett lovon, akkor nem lesz elképzelése arról, hogy mit keressen saját lován, milyen irányba képezze lova hátának tevékenységét. A folyamat persze saját magát erősíti: a hát felemelésével, ellazulásával a lovas lehetőséget kap ülésének kiszélesítésére és ellazítására, ami persze visszahat a lóra, testét még harmonikusabban fogja használni, hátát méginkább felemeli, ellazítja és előbb-utóbb mindez sajátjává, alapjellemzőjévé válik. A hát és ezzel együtt a törzs elengedtetése megkerülhetetlen a ló teljes testének elengedtetése, az átengedőség elérésének iskolázása során.

Szólj hozzá!

Három egyensúly - és azok sorrendje

2020. március 26. 18:34 - patkószeg

Mozgás közben a ló lábait egyformán kívánja terhelni, a négy láb egyenlő súlyt hord. Keméry ezt úgy fogalmazza meg, hogy mind az egymás melletti, mind az azonos oldali lábpárok egyenlő terhet viselnek. A kétfajta teheregyenlőség, az oldal és hosszirányú egyensúly azonban nem teljesen "egyenrangú".

Az egymás melletti lábak egyenlő terhelése, az oldalirányú egyensúly az egyenesség. Ha nem jut egyenlő teher az egymás melletti lábakra, akkor a ló ferde. A ferdeségben pedig nem tud végighaladni a ló gerincoszlopán az erő, nem csak a lovas, de maga a ló sem tudja hosszirányú egyensúlyát szabályozni. A ferdeségben a ló végletesen ügyetlenné válik, a ferde ló óhatatlanul az elejére esik.

A cikk a Puha kéz, vagy érző kéz című írás folytatása, amit ide kattintva lehet elolvasni.

Az oldalirányú egyensúly azonban csak szükséges, de nem elégséges feltétele a hosszirányú egyensúlynak, annak, hogy az egyoldali lábak is egyenlő terhet horjanak, ez azt jelenti, hogy az egyenes a ló is járhat az elején. A hosszirányú egyensúly akkor áll fenn, ha a hátulsó lábak előre- és hátralendülésének szöge egyenlő.

A kiképzés kezdetén a cél az, hogy a ló megtanulja önállóan (!) tartani egyensúlyát lovasa súlyával terhelten is. Ezt elérendő a lovas az úgynevezett szétválasztott segítségek technikájával lovagol (csizma szár - szár csizma nélkül). Ha ez az önállóság kialakult akkor a kiépzés a következő fázisába lép, ki kell alakítani a szárak és a csizmák hatásának egyensúlyát. Ez a szárhozlovaglás, aminek az eredménye a száronlét.

Szólj hozzá!

Puha kéz, vagy érző kéz?

2020. március 26. 08:27 - patkószeg

A merev kéznek a puha kéz nem az ellentettje, hanem a párja. Míg a merev kéz képtelen engedni, addig a puha kéz nem meri felvállalni a pedagógia szükséges konfliktuasait, így a merev kézre nem tud, a puha kézre nem kell engednie a lónak. A lókiképzés szempontjából mind a kettő helytelen, a lovas szándékaivan ellentétes hatást kiváltó tevékenység.

A cikk a Fatökű című írás folytatása, amit ide kattintva lehet elolvasni.

A pedagógia, a nevelés, így a lókiképzés is a rend és a fegyelem megteremtésével kezdődik. Rend és fegyelem nélkül nincs figyelem, nincs aktív, szorgalmas együttműködés, ezek nélkül pedig nincs fejlődés, nincs egyről kettőre való haladás. Persze a rend és a fegyelem kialakítása óhatatlanul konfliktusokkal jár, mégpedig elkerülhetetlen, megkerülhetetlen konfliktusokkal. A rend és fegyelem kialakítása nélkül nincs mihez igazodnia a lónak, az előbb-utóbb bizonytalanná, ellenkezősség válik. A nyitott öklök, az öklökből kicsúszó szárak, az állandőan engedő kéz nem segíti a ló fejlődését. Nem a kéznek, hanem a lónak kell puhának lennie.

Mind a merev, mind a puha kéz ellentettje az érző kéz. Nem kell félni a nagy szárerőtől. Az nyilván nem jó, de a lovas nem lehet konfliktuskerülő. Az érzést a cél kell, hogy vezérelje - amit a puha együttműködésben lehet meghatározni, ez pedig a képességen (az egyensúlyon) és a szándékon (az együttműködésen) múlik. A kettő persze szoros kapcsolatban van, hiszen egyensúly nélkül a ló nem tud együttműködő lenni és fordítva az ellenkezésre csak egyensúlyának feladásával képes a ló. Az érző kéz ezért egyszerre határozott, de elfogadó (szeretetteli), elfogddó (szeretetteli), de határozott. :)

1 komment

Fatökű

2020. március 25. 07:03 - patkószeg

Már bocsánatot kérek, de ezt másképpen nem lehet tömören kifejezni. Laczi Tibortól, a Budapesti Lovasklub megkérdőjelezhetetlen szaktudású ifiedzőjétől hallottam a kifejezést kb. negyven évvel ezelőtt. Akkor jót nevettem rajta, mert azt hittem, hogy csak egy vaskos megjegyzés hangzott el, de nem, az ominózus szó lovas szakkifejezés.

Létezik ugyanis a fakezű lovas kategória. Fakezű az olyan lovas, aki érzés nélkül használaja kezeit. A lovas kezei ugyanis nem csak arra valók, hogy azokkal segítségeket, jelzéseket adjunk a lónak, hanem a jó kéz érzi is a lovat. Ez azt jelenit, hogy információt is képes szerezni a ló aktuális elengedettségéről, egyenességéről, egyensúlyáról, lendületéről, stb. Érzés nélküli kézzel nem lehet finoman lovagolni, érzés nélküli kézzel csak a durvaság dominálhat.

A cikk a Nyersegyensúly című írás folytatása, amit ide kattintva lehet elolvasni.

A csizma is lehet érző. Sokszor megfigyelhető, hogy ugyanazt a lovat lovagolva az egyik lovas érzékeny reagálást tud elérni csizmáival, míg a másik nem. Az érzéketlen csizma ugyanis érzéketlen lovat eredményez. A facsizma fordulatot nem használja a szaknyelv, a fogalmat a befolyás nélküli csizmával szokás kifejezni. Az érző csizma ugyanazokat az érzésket képes megérezni, mint az érző kéz.

Fatökű az a lovas, aki az ülésével képtelen érzékelni a ló állapotát. Az érzést hosszú tanulási folyamat eredményeként tudja megszerezni a lovas. Kitartó munkára és jó mesterre van szükség hozzá, aki lassanként rávezeti a lovast a különböző érzések megismerésére és használatára. 

Szólj hozzá!

Nyersegyensúly - Jankovics Marcell érti

2020. március 23. 11:54 - patkószeg

90712572_207780707162873_4220375417854361600_n_1.jpgLovas nemzet vagyunk. Tegnap egészen világosan és ismételten szembetalálkoztam azzal, hogy nemzeti kultúránkban valahol mélyen, de egyértelműen ott van a lóval való helyes bánásmód ismerete, attól függetlenül, hogy valaki szakértője a lókiképzésnek, vagy sem.

Tegnap reggel a nyersegyensúly fontosságáról írtam. (Az írás ide kattintva olvasható.) Arról, hogy az igényes kiképzés első lépésként meg kell tanítani a lovat egyensúlyban járni a lovas súlyának terhe alatt. Ez a nyersegyensúly, ami kissé leegyszerűsítve arról ismerszik meg, hogy a ló a szárak folyamatos használata nélkül is tartja sebességét és menetirányát. Ebben az állapotban a ló hátulsó lábai az alaphelyzethez képest egyenlő szöggel lendülnek előre és hátra - ez a vállai megkönnyülését eredményezi, amit délceg járása (magasabbra emelkedő lábtöve) jelez. Ennek az egyensúlyi helyzetnek (és szárkezelésnek) azután végig kísérnie az évek hosszú során át tartó kiképzést, hogy az a ló alapjellemzőjévé váljon, amikoris azt már használati, vagy vízszintes egyensúlynak nevezzük.

Délelőtt kint szakadt a hó, bent kisfiammal, Vincével diavetítőn Jankovics Marcell a Só című meséjét néztük. És hát mi jött szembe? Persze hogy a királyfi nyersegyensúlyban/használati egyensúlyban lévő lovával, hiszen másképpen nem is lehet ábrázolni a magasan képzett lovast és lovat. Hogy Jankovics Marcell ezt honnan tudja? Onnan, hogy ő testestől-lelkestől a magyar kultúrában gyökerezik! Kultúránk minden tagja - lettlégyen a kultúra felkent papja, mérnök, ács, zöldséges, vagy akár filosz - szíve mélyén érti és tudja azt, hogy hogyan kell kinéznie a jólképzett lónak, milyen izmainak kel kifejlesztve lennie, milyen tartással kell járnia, miképpen kell ülnie a lovasnak, hogyan kell helyesen használni a szárakat. Ha a diafilm készítője napjaink lovasairól vett volna példát, a fenti mesekép bizonyosan nem így nézne ki. De Jankovics Marcell nem a természettől elidegenedett XX.-XXI. századi megközelítést, hanem ezredéves hagyománunkat, szakmai tudásunkat alkalmazta, ábrázolta - helyesen. És valljuk be! Mégha ilyen stílusú lovaglással negyven-ötven éve nem is lehet találkozni, a mesebeli lovast és ábrázolását mindannyian teljesen helyénvalónak látjuk. Mert ez nem mese, hanem ez a jó és ez a természetes.

Szólj hozzá!

Nyersegyensúly

2020. március 23. 07:17 - patkószeg

Minannyian a kezünkkel vagyunk a legügyesebbek. Lovaglás közben ezért nagy a kísértés a szárak fokozott használatára - helytelenül. A szárak csak másodlagos segítségnek számítanak az ülés elsődleges segítségével szemben, ezért a szárak túlhasználata kommunikációs zavarhoz vezet, a ló félreérti lovasa szándékát és kezdeti, természetes helyzetéről szép lassan átszokik a szárak folyamatos használatára, azaz előredől. Ha a lovas is félreérti a helyzetet (az előredőlést hibásan támaszkodásnak véli), akkor elveszett a lehetősége a helyes lókiképzésnek. Egyensúly hiányában a ló csak küzdeni fog lovasa ellen, merevvé, izgatottá válik, sérülékenysége megnő, használati időtartama radikálisan csökken.

A cikk a Mélyen előre című írás folytatása, amit ide kattintva lehet elolvasni.

A helyes lókiképzés első lépése a nyersegyensúly megtalálása és annak alaptulajdonsággá nevelése. Ez mind a fiatal lovak képzésére, mind az elrontott lovak utóidomítására vonatkozik. A nyersegyensúlyt úgy lehet leírni, hogy a lovas szinte szárak használata nélkül is tud lovagolni. Nem azt jelenti, hogy a lovas sohasem használ szársegítségeket, hiszen azokra az ülés segítségeit megerősítendően szükség van, de azt jelenti, hogy a szárak használata nélkül a ló többé-kevésbé tartja iramát, menetirányát, jármódját. Beavatkozásra (lovas szaknyelven segítségre, így szársegítségre is) csak akkor van szükség, ha a ló magától megváltoztatta iramát, menetirányát, vagy jármódját és a lovas vissza akarja állítani az eredeti helyzetet, vagy a lovas akarja saját szándékának megfelelően változtatni azokat. Szársegítséget ilyenkor is csak az ülés segítségének elégtelensége, annak érvényrejuttatásának céljából lehet adni.

Persze a nyersegyensúlyt megtalálni lovanként igen különböző lehet. Van olyan ló, ami felépítésétől fogva lovassal a hátán is könnyen rátalál, hiszen ez a természetes helyzet, de van ló ami csak hosszabb tanítási idő után képes nyersegyensúlyban mozogni. Lovassal a hátán minduntalan az elejére esik, előredől, iramát növeli. Az ilyen lónál a fokozatosság elvét kell érvényesíteni, eleinte sikernek számít, ha néhány lépésre fel tudja adni a lovas a szárak használatát, majd mikor a ló elveszti egyensúlyát, a lovas beavatkozik (szárakkal is) és helyreállítja azt és ismét hatáson kívül helyezi a szárakat.

A nyersegyensúlyban a ló fokozottan reagálóvá válik lovasa testúlysegítségeire, ezért az ülés elsődlegességét tudja lovának és saját magának tanítani (a kéz ügyességével szemben).

A lovaglás minden napján le kell ellenőrizni, hogy szárak nélkül is tartja-e egyensúlyi helyzetét a ló. Erre a bemelegítés lehetőséget ad. Ha szárak folyamatos használata nélkül nem tarja egyensúlyát a ló, akkor nem lehet továbblépni, nem lehet és nem szabad mást gyakorolni.

Szólj hozzá!

Mélyen, előre

2020. március 21. 07:57 - patkószeg

A nyak úgynevezett leejtése, a mélyen előrenyújtott pozíciója egyszerre testi és lelki állapotot jelez.

Test, mert a nyak előrenyújtásához lendületre, a hátulsó lábak erőteljes súlypont felé lépésére van szükség, különben a ló elveszti egyensúlyát. Azonban nem szabad feledni, hogy a lovaglásban a jóhoz sokszor igen közel áll a rossz. A ló megérti és teljesíti a lovas kérését és ideig-óráig előrenyújtja lendület nélkül is (hiszen háziállat és hatezer éve arra tenyésztik, hogy a gazda minden kérését teljesítse), de a harmónia hiánya (az egyensúly, a négy láb egyenlő terhelésének hiánya) vagy tönkreteszi a lovat, vagy a ló számára vállalhatatalan helyzet végül a ló számára kényszerűen ellenkezésbe torkollik. A lovas nem érti, hogy miért zsémbes, miért ellenkezős a lova, holott pont ő tanítja, készteti a lovat az ellenkezésre, ő kényszeríti ki az ellenkezést. Ennek az ellenkezésnek a legbarátságosabb formája a merevség, de a lovas értetlensége esetén egyre erősebb eszközökhöz kell a lónak fordulnia saját testi épségének megvédése, a természetes helyzet visszaállítása érdekében, durvább helyzetben visszatartósság, vagy elrohanóssá, esetenként ágaskodová válik a ló. A helyzetet fel nem ismerő lovas persze rendszeresen maga is egyre erősebb "segítségekhez" folyamodik, egyre erősebb szerszámokat használ (zablák, kikötőszárak, durvaság, takarmánymegvonás, drogok - az emberi elme végtelenül kreatív), de ezzel megoldásra nem fog jutni.

A cikk a Tepsihát című írás folytatása, amit ide kattintva lehet elolvasni.

Lelki, mert a nyak leejtése azt jelzi, hogy a ló és lovas párosban nem ő, hanem a lovas felelős a biztonságért, így az adott helyzetben elfogadja lovasának döntéseit, megbízik benne. Ez egyfajta önbizalmat is jelent. Minél nagyobb a ló önbizalma, annál könyebb a ló és lovas közötti bizalmi helyzetet, a lovas vezető pozícióját kialakítani. Ebben az esetben sem a forma, hanem a tartalom a fontos. Nem elég a nyak leejtése, de azt laza izmokkal kell megtennie a lónak. Izmai ellazítása nélkül nem teljes a helyzet elfogadása, az első adandó alkalommal, a környezet első kihívására a ló fel fogja vágni fejét. A folyamatos feszültség, mégha kicsi is, bizonytalanságba és ezzel együtt ilyedős helyzetbe hozza a lovat.

Mindezekért a nyak helyes mélyen előrenyújtása csak a testi és lelki feltételek együttes megteremtése esetén lehetséges.

Szólj hozzá!

Tepsihát

2020. március 19. 22:56 - patkószeg

A "szőrös" nyeregben lovagolok nap, mint nap. Nem a különlegességet keresem benne és nem az öncélú kengyelnélküliséget, hanem az érzést. Azt, amit azután a normál, angol nyeregben is képes leszek megérezni. A "szőrörösben" minden sokkal elsősebben érződik, használatával egyszerűbb az érzéseket megtalálni. A hát elengedettségét, illetve annak lassú változását is.

Zita lovam háta születetten kissé merev, gerince felfelé kiáll, éveken át olyan érzés volt rajta, minha egy pengén ülnék. Eleinte ügetésben kifejezetten rázott, sokszor nem volt egyszerű mozgását puhán követni. Ennek megfelelően a háta könnyen elfáradt, éveken át maximun heti két-három alkalommal tudtam ráülni, mert a mindennapos lovaglással háta fáradtá és érzékennyé vált. Voltak olyan évek, amikor negyedévente pihentetni kellett, nem lehetett ráülni.

A cikk az Elengedettség fokozatai című írás folytatása, amit ide kattintva lehet elolvasni.

Azonban a törzs és a hátizmok ellazításával háta fokozatosan megváltozott.

  • Megváltozott az alakja.
    Ezt a "szőrös" nyeregben figyelemmel lehetett követni. A kiálló gerinc fokozatosan eltünt, kétoldalt izmok emelkedtek fel és a háta megszélesedett, lapossá vált, olyan lett mint egy pad. El is neveztem magamban tepsihátúnak.
  • Megváltozott a mozgása.
    Az alak változásával párhuzamosan elcsendesedett a háta, a kemény, erőteljes mozgás lágy ringássá alakult. Megszünt a lovaglás sport jellege, mára a kényelmes mozgás miatt erőkifejtés nélkül lehet a hátán ülni, lovaglás közben olyan, mintha egy karosszékben ülnék. Zita hátán bárki tud tanügetni.
  • Megváltozott a terhelhetősége.
    A változás eredményeként minden nap lovagolhatok rajta, a hát fáradságának semmilyen jele sincs.
  • Megváltozott a lelkisége.
    Zita elnyugodott, látványosan magabiztosabb lett.

Angol nyeregben a törzs és a hátizmok ellazulását az alakváltozásból nem, csupán a hát mozgásának megváltozásából lehet megérezni. A nyerget azonban folyamatosan ellenőrizni kell, hogy passzol-e a ló megváltozott alakjához. Nehogy maga a nyereg legyen akadálya a tepsihát kialakulásának, a hát és a törzsizmok ellazulásának.

Szólj hozzá!

Az elengedettség fokozatai

2020. március 18. 11:05 - patkószeg

Az elengedettségnek négy fokozata van:

  • Lazítottság állapota: A mozgásszervek elengedettek
  • Kezdetleges elengedettség: Megjelenik a hátulsó lábak tolóereje
  • Fokozott elengedettség: Az elengedettség a ló törzsére is kiterjed
  • Teljes elengedettség: A ló testének egésze elengedetté, a ló átengedővé válik

A lóval való munka során figyelni kell, hogy a képzés általánosságban melyik fokozatát érte el az elengedettségnek (hol tart a kiképzés), illetve, hogy a napi munka során az elengedettség miképpen alakul.

A cikk a Lélek megmunkálása című írás folytatása, amit ide kattintva lehet elolvasni.

Az átengedőség feltétele a teljes elengedettség. Ezért a lovas számára feltétlenül fontos az elengedettség érzése, hiszen látni, nem látja a ló hátáról a lovat. :) Az elengedettséget érzi:

  • A kéz: A ló nagyon kicsi szársegítségekre is reagál, azokkal szemben a legkisebb ellenállást sem érezhető, közben a kéz figyeli és érzi a nyak, tarkó, állkapocs izmainak lazaságát.
  • A csizma: A ló nagyon kicsi csizmasegítségekre is reagál, azokkal szemben a legkisebb ellenállás sem érezhető.
  • Az ülés: A ló háta megszélesedik, a ló a csizmák közé dagad, a ló háta rendkívül kényelmessé válik minden jármódban, a ló az ülés segítségeire reagál. Az elengedettségre különösen jó visszajelzés, ha az ülés megérzi a zárt pocíció ellentettjét és annak kiképzési fontosságát, a nyílt ülést. (Például, hogy ló a lovas ülése elé csak nyílt ülés alkalmazásával kerülhet.)
Szólj hozzá!

A lélek megmunkálása

2020. március 17. 23:31 - patkószeg

A belső elengedettség a nyugodt élénkséggel jellemezhető. Van olyan ló, amelyiknél a nyugodság, van amelyiknél az élénkség megteremtése okoz nehézséget. Mindkettőt egyfajta önbizalomhiánnyal is le lehet írni, kihívást jelentő körülmények között a lovas befolyását, ló félénkké, ijedőssé válik. Más szóval a ló elveszti átengedőségét.

A cikk a Test, vagy lélek című írás folytatása, amit ide kattintva lehet elolvasni.

A belső elengedettség kialakítása, mondhatnánk a feltétlen engedelmesség kialakítása a fegyelmen keresztül érhető el. A rend, az együttműködés, a vezető (jelen esetben a lovas) tisztelete, az iránta érzett bizalom a fegyelemből ered. Minél pontosabban tudja meghatározni a lovas lovának menetirányát és sebességét, annál fegyelmezettebb a munka. A nagy pontosság eleinte viszonylag alacsony iramban valósítható meg, ló és lovas eleinte csak igen lassú iramban (egészen lelassított lépésben) tudja érzékelni a pontosság és a pontatlanság közötti, sokszor csak árnyalatnyi különbséget. A lónak meg kell értenie és el kell fogadnia, hogy lovasa utasítása nélkül nem változtathatja sem a sebességét, sem a menetirányát. A másik fele a dolognak persze az, hogy ha a lovas meg tudta szabni lova sebességét és menetirányát akkor a szárakat és csizmáit hatáson kívül kell helyeznie. Ez nagy gyakorlatot kíván amihez fesztelen és független ülés szükséges. A lovas a szárakat és csizmáit csak akkor helyezheti hatásba ha sebességet, vagy menetirányt akar változtatni, vagy ha a ló önmagától, önhatalmúlag megváltoztatja sebességét, vagy menetirányát és a lovas korrigálni akarja azt.

A fegyelem hatására a ló nyugodtan élénkké válik, a ló figyelme a könrnyezet ingerei felől egyre inkább lovasa felé fordul, izmai ellazulnak, nyakát leejti. Mozgásába teljes teste részt kezd venni, háta felemelkedik, loovasa ülése a alatt megszélesedik, kényelmessé válik, irányításához szükséges segítségek mértéke nagyságrendekkel (!) csökken. A ló a lovas csizmái közé dagad, elkezdi hajtatni magát. Az ilyen lovon könnyű szépen ülni.

Szólj hozzá!
Címkék: elengedettség

Test, vagy lélek?

2020. március 17. 07:44 - patkószeg

A ló együttműködése az elengedettség iskolázásávanl fejleszthető. És hát félreértés ne essék, nem a teljesítmény, nem bizonyos feladatok végrehajtása (ugrásváltás, féloldalazás, középügetés, ilyen-olyan méretű ugrás teljesítése) hanem az együttműködés - összhang ló és lovas között - a kizárólagos célja a lókiképzésnek.

A nagy kérdés persze, hogy az elengedettség iskolázása során a külső, vagy belső elengedettség, azaz a test, vagy a lélek a fontosabb. Melyik van előrébb, melyikkel kell kezdeni? Egyáltalán van-e sorrend közöttük, ha egyszer világosan hatnak egymásra: a test ellazítására a lélek elnyugszik és fordítva, a lélek megnyugváskor a test ellazul. A válasz nem egyszerű és nem egyértelmű. Az biztos, hogy mindkettővel igen hosszantartóan és alaposan kell foglalkozni, különben nem lesz maradéktalan sem a napi munka, sem a kiképzés menete. Mindenesetre a lélek talán egy orrhosszal előrébb van, hiszen izgatott ló izmai biztosan feszesek, a feszes ló viszont nem biztos, hogy izgatott.

De mit írnak a sorrendről az elődök, mi olvasható ki a szakirodalomból? Nem sok minden, hiszen ez egy "korszerű" kérdés, csak a XXI. századi természettől elidegenedett ember számára értelmezhető. Az elődöknek, az ötven, száz, kétszáz évvel ezelőtti embernek nem volt kérdéses természetismeret, nem volt kérdéses az, hogy miképp kell a lóval (háziállattal) bánni, mitől lesz az nyugodtan együttműködő. Erről nem volt mit írni, az evidenciát hiábavalóság lett volna ragozni. Számunkra azonban mindez végiggondolandó kérdés. :) Ezt én (aki Budapest belvárosában nőtem fel és világ életemben azt hittem, hogy a Kis körutat csak útlevéllel lehet átlépni) igen könnyen jelenthetem ki.

Szólj hozzá!
Címkék: elengedettség

Összeszedettség kettős értelme

2020. március 05. 08:04 - patkószeg

Az összeszedettség igen bonyolult kérdés, nehéz helyesen elképzelni, még nehezebb megvalósítani. Az összeszedettségnek – ugyanúgy, mint a lovaglásban sok más fogalomnak – külső és belső összetevője van.

A belső összeszedettség

Nem véletlen, hogy az iskolában nem csak a magatartást, hanem a szorgalmat is minősítik. Nem elegendő ugyanis, ha a tanuló jó magatartást mutat, csendben van, nem zavarja az órát, bizonyos tisztelettel viselkedik a tanárok iránt, stb., hanem koncentrált figyelmet és aktív együttműködést, összeszedettséget várnak el tőle. Szó szerint! A tanár a „szedd össze magad” felszólítással próbálja a tanuló kellő hozzáállását megkövetelni – tegyük hozzá, hogy helyesen! Ugyanez áll a lókiképzésben is. Csak a kiképzőjére, lovasára koncentráló, aktívan együttműködő ló tekinthető ideálisnak. Ez a belső összeszedettség.

A koncentráció, a lovasra irányuló figyelem kialakítása, annak kizárólagossága, időhossza csak fokról növelhető és a képzés előrehaladtával, viszonylag hosszú idő alatt, hónapok, évek alatt alakítható ki. Mindez nagy megértést és még nagyobb türelmet igényel, amire csak erős céltudatossággal, lova erős szeretetével válik képessé a lovas.

Külső összeszedettség

Az összeszedettség fogalmának kettős értelme van. Egyik jelentésében az adott jármód iramát fejez ki. Minden jármódnak van munka, közép, nyújtott és összeszedett irama. Így létezik összeszedett lépés, munkalépés, középlépés, nyújtott lépés és ugyanezek a fogalmak használhatóak az ügetés és vágta jármódok kapcsán is. Az összeszedett lépés a munkalépésnél rövidebb iramot jelent.

Másrészről az összeszedettség azt a fogalmat is jelenti, amit a lókiképzés céljaként lehet megjelölni. Helyes elképzelés nélkül az összeszedettség ezen értelmét nehéz megérteni. A lókiképzés célja évezredek óta a fordulékonyság kialakítása. A fordulékonyabb (képzettebb) ló lovasa mindig legyőzi a kevésbé fordulékonyt, még akkor is, ha képzetlenebb vívó. Ugyanis olyan oldalról tud ellenfeléhez fordulni, ami a másik számára védhetetlen, a kevésbé fordulékony ló viszont meg sem tudja közelíteni a fordulékonyt. A magasabb mozgáskultúrával rendelkező ló, könnyedén ki tud térni a kevésbé képzett ló mozgása elől. Szóval a lókiképzés célja évezredek óta a fordulékonyság. Bent Branderup ezért gondolja – szellemesen – azt, hogy a tournament (verseny) kifejezés a lovagi küzdelmek legfontosabb igényéből, a turn (fordulni) szóból vezethető le és így az összeszedettség maga a forudulékonyság.

Ennek megfelelően a lókiképzés ténylegesen nem a hátulsó lábak többletterhelését, hanem az elülső lábak tehermentesítését célozza. Persze ez nem történhet meg a hátulsó lábakra való többletteher felvétele nélkül, de a ló súlyának a hátulsó lábakra való vétele az eszköz, nem pedig a cél. Ebből viszont az következik, hogy nem csak összeszedett iramban lehet összeszedettségről beszélni, hanem munka, közép és nyújtott iramban is megvalósítható az összeszedettség. És igen! A jól képzett ló nyújtott vágtában úgymond „hegyre fel” vágtázik, vállai könnyedek, ennek megfelelően a ló könnyen szabályozható, egyszerűen kifejezve: összeszedett.

A gondolat fordítva is igaz. Ha a vállak nem könnyülnek meg, nem beszélhetünk összeszedettségről, még akkor sem, ha lassú iramban halad a ló. A piaffe például helytelen, ha a ló vállai nem könnyülnek meg. A vállak megkönnyülése nélküli helyben ügetés nem piaffe, hanem csak mozgás állóhelyzetben, vagy igen szerény előrehaladással.

A külső összeszedettség két feltétele

Az összeszedettég nem összepréseltség, sőt a ló összefeszítése megakadályozza, lehetetlenné teszi a ló összeszedését. A ló összeszedettsége (a vállak megkönnyítése, a ló súlyának hátulsó lábaira való vétele) ezzel szemben a felvehetőségen és a lendületen múlik. Többletteher ugyanis két módon kerülhet a hátulsó lábakra: minél inkább hátrább mozdul a ló súlypontja (a súlypont minél inkább az őt alátámasztó hátulsó lábak fölé mozdul), illetve a hátulsó lábak minél inkább a súlypont alá lépnek (az alátámasztás minél inkább a súly alá kerül). Az előbbi a felvehetőség, az utóbbi a lendület.

A ló összeszedésének nehézsége abban áll, hogy csak a lendületes ló vehető fel, ám csak a felvehető ló lehet lendületes. A két fogalom csak egyszerre teljesülhet. Ha a ló nem lendületes (márpedig a képzés elején járó ló nem az), nem lehet felvenni, ha pedig nem felvehető (márpedig a képzés elején járó ló nem az) nem lehet lendületessé tenni. A felvehetőség és a lendület csak egyszerre értelmezhető, csak egyszerre létezhet, a kiképzés során először mégis felváltva kell azokat gyakorolni. Szerény felvehetőség birtokában meg kell kezdeni a lendület kidolgozását, szerény lendület birtokában meg kell kezdeni a felvehetőség iskolázását. Ezügyben nehéz helyzetben van korunk lovasa, mert a lendületet a korszellem összekeveri az ideges szaladással, a felvehetőséget pedig a lassú előrehaladással.

Érző kéz, érző csizma

A problémában a kijáratot (mármint, hogy a lovas helyesen érezze a lendületet és a felvehetőséget) az érző kéz és az érző csizma biztosítja. De mitől is lesz érző a kéz és a csizma. Nem attól, hogy nem vállal konfliktust (a kéz is és a csizma is hathat erősen) és nem attól, hogy mindig puha (az adott pedagógiai helyzetben, mindig enged a lónak). Az érző kéznek és érző csizmának három jellegzetessége van:

  • Ismeri a különböző segítségeket. A kéz ismeri a szár segítségeit, például a német szársegítségeket (engedő, felvevő, ellentartó, kitartó), vagy a különböző csizmasegítségeket, amelyeket alapvetően két csoportba lehet osztani (előrehajtó és oldalt ható).
  • Az adott helyzetben azt a segítséget alkalmazza, amire szükség van, de az adott segítségadás során véletlenül sem „kapcsolódhat be” olyan segítség, amit a lovas nem szándékozott használni. Egyszerre több segítség is alkalmazható. Így például egyszerre lehet adni ellentartó és felvevő segítséget, ám ha ez és csupán ez a lovas szándéka, akkor akaratlanul nem alkalmazhat az ellentartó és felvevő segítség mellett kitartó segítséget is.
  • A lovasnak figyelnie kell a segítségadás hatását, ameddig a ló nem reagált a lovas szándékának megfelelően, addig fenn kell tartani a segítségadást, de reagálás esetén azonnal be kell szüntetni azt.
Szólj hozzá!
Címkék: Lovas Nemzet

Piaffe-reszelés

2020. február 26. 09:04 - kszpp

A piaffe nem helybenügetés! Az állóhelyben történő mozgás, nem piaffe, még akkor sem, ha az ügetés lábsorrendjében történik. A piaffe célja a vállak megkönnyítése, a hátulsó lábak fokozott terhelése, abból a célból, hogy fordulékonnyá váljon a ló. Ez a tényleges célja az összeszedésnek. Ha a vállak nem könnyülnek meg, akkor a ló nem összeszedett, mégha lassú iramban, vagy állóhelyben is mozog. A piaffe gyakorlása azt célozza, hogy lassú mozgás közben a ló képessé váljon az összeszedettségre, vállainak megkönnyítésére, hogy ugyanerre képes legyen egyre nagyobb sebességgel is. A vállak megkönnyülésével végrehajtott ügetés (az iskolaegyensúlyban végzett ügetés) az iskolaügetés. A helyes piaffe-ra képtelen ló, képtelen az iskolaügetésre, hiszen ha lassú iramban képtelen a ló az iskolaegyensúly tartására, akkor hogyan lehetne képes arra "normális", azaz összeszedett iramban.

Míg a piaffe célja az iskolaegyensúly kialakítása lassú iramban, addig a passage célja az ügetés ütemének szabályozhatósága, hogy azután az iskolaügetésben a ló helyes egyensúllyal és helyes ütemmel mozogjon. Az ügetésnek ezért három iskolajármódja van: a piaffe (normál ütem, lassú iram), a passage (normál iram, lassú ütem) és az iskolaügetés (normál ütem, normál iram). A piaffe és a passage célja a helyes iskolaügetés kialakítása! Az iskolaügetés fotón, rajzon, stb. nem különböztethető meg a passage-tól, hiszen az álló képen nem látszik az ütem, ami a két jámód különbsége.

Az iskolaügetés azonban nem végcél. A kiválóan képzett lovas végül nem ügetésben, hanem vágtában szeretne lovával mozogni. Vágtában a piaffe párja a redopp, a passage párja az iskolavágta.

A helyes összeszedés ügetésben, azaz a helyes piaffe kialakítása igen sok és hosszadalmas munkát igényel. Állóhelyben megtanítani mozogni a lovat nem nagy kunszt. A vállak megkönnyítése viszont igen. Az iskolaegyensúly elérése akkor siekrülhet, ha a ló teljesen elengedett a piaffe feladat során és teljesen egyenes. Ezért a piaff feladatban is képesnek kell lennie a lovasnak hajlítottan egyenes helyzetre, vállat be helyzetre és farat be helyzetre, valamint az összes átmenetre: áll-piaffe-állj, lépés-piaffe-lépés, ügetés-piaffe-ügetés, vágta-piaffe-vágta. Természetesen az iskolaegyensúly birtokában ezek az átmenetek megtartják iskolajellegüket a "másik" jármódban, ezért az átmenetek iskolaállj, iskolalépés, iskolaügetést és iskolajármódokat jelentenek, illetve eredményeznek.

Ezeknek a feladatoknak a gyakrolását szeretném a hétvégi Dahlgren kurzuson Christofertől kérni. A kurzus részleteit ide kattintva lehet megtalálni.

Szólj hozzá!

"A szártól szalad, a csizmától megyen a ló!"

2020. február 10. 08:04 - patkószeg

A mondás a nemrég elhunyt Kordás József örökbecsű igazsága. Kordás József Hortobágy Örökös Pásztora, az elmúlt évtizedek egyik legkiválóbb lovasa. Lovastudását mi sem jellemzi jobban, mint legendás Füttyös lovának meseszerű története. Füttyös már „egyhatvanas” ugróló volt, amikor a kommunista rendszer vezetői, az akkori legmagasabb hazai lóárak hússzorosáért (!) eladták egy svájci lovasnak. Füttyös annyira jólképzett és eredményes ló volt, hogy amikor évek múltán az új tulajdonos úgy döntött, hogy Füttyöst nyugdíjazza, a ló utolsó versenyére teljes ellátással meghívta Kordást, mint a ló kiképzőjét, hogy ő lovagolja a lovat. Azt gondolom, hogy ennél nagyobb elismerést lovas, lókiképző nem kaphat. Persze Kordás József „nem a semmiből jött”. Minőségi tudásra a lovaglásban sem lehet szert tenni – csak mestertől. A hortobágyi csikós a kor világszínvonalon dolgozó lovastanárától, Németh Dezsőtől tanulta a szakmát...

Nekem is szerencsém volt, ha ritkán is, de lovagolni Kordás József által kiképzett lovat. Amikor Dallos Gyulához kerültem, istállójában négy nehézosztályú díjló állt: Bordal, Bakutz, Csongor és Attila. Attila, akivel általában Dallos Bea versenyzett, a hortobágyi szakember munkáját dicsérte.

A szártól szalad

Napjainkban a szárat általában két célból használják a lovasok: a ló sebességének szabályozására és a ló nyakának formálására. Mindkét szándék hiábavaló, a szár ilyen használata eredményre nem vezet.

A szárat azért nem lehet a sebesség csökkentésére használni, mert a sebesség a hátulsó lábak tolóerejétől függ, az pedig a lábak hátralendítésének mértékétől. Minél inkább hátralendíti a ló a lábát, minél nagyobb a láb ingamozgásának hátrafelé eső szöge, annál nagyobb a tolóerő, annál nagyobb a ló sebessége. A szár igénytelen használata, annak puszta meghúzása nem a lábak hátralendülésének mértékét, a ló sebességének csökkentését, hanem az előrelendülést, a súlypont felé lépést, a hordozóerőt, a lendületet csökkenti: így sebességet szabályozni nem lehet. Sőt, a hátulsó lábak előrelendülésének akadályozásával a ló az elejére eshet, a szár nem megfelelő használata a lassítási szándák ellenére, akár pont ellentétesen a ló sebességének növekedésével is járhat. A szár durva használatával természetesen fel lehet tartani a lovat, de ez nyilvánvalóan nem lehet célja a lókiképzésnek.

A szárakkal a ló nyaka sem formálható. A nyak a ló egyik legfontosabb egyensúlyozási szerve mozgás közben, ezért a nyak mindig jó helyen van, alakja mindig optimális. Ha más formát akarunk a nyaknak adni, akkor a hátulsó lábak tevékenységét, azok aktivitását, kifejtett erejük irányát kell megváltoztatni. A nyak bármiféle befolyásolása szárral a ló egyensúlyának elvesztéséhez vezet, a ló tehetetlenül ügyetlenné válik, képtelen lesz az együttműködésre. Az egyensúly elvesztése merevséghez, sokszor elsietéshez vezet, a lovas befolyása radikálisan csökken. Persze ezt az elsietést sokan összekeverik a lendületes mozgással, ami nagy hiba – a lovas a ló egészségével, használati időhosszának erőteljes csökkenésével fizeti meg hozzáértésének hiányát.

A csizmától megyen

A ló előrelovaglása, mint kifejezés nem a ló teljes testére vonatkozik, csupán a hátulsó lábakra. A hátulsó lábak előrelovaglása maga a lendület fokozása, illetve fenntartása. A nagy kérdés az, hogy a hátulsó lábak aktivizálásakor, honnan tudja a ló, hogy a lovas a sebességet, azaz a lábak hátralendülésének szögét, vagy a lendületet, azaz a lábak előrelendülését akarja fokozni? Onnan, hogy a lábak tevékenységének fokozásakor hová helyezi a lovas a lóval közös súlypontját. Ha ez előremozdul, az a sebesség növekedésével jár, ha hátra, akkor pedig a lendület fokozódik. A csizma ezért nem a sebesség fokozásáért, hanem a hátulsó lábak aktivitásáért felelős. A helyes csizmahasználattal nem szalad, hanem megyen a ló, azaz a lovas számára együttműködő módon hordja magát.

Az előrelovaglás kulcsa a felvehetőség

A csizma helyes használatára, a hátulsó lábak súlypont felé léptetésére csak az a lovas képes, aki fel tudja venni a lovát. A felvétel a ló és lovas közös súlypontjának hátravétele a hátulsó lábakhoz képest. Felvenni csak egyenes lovat lehet. A lovas – egyebek mellett – onnan érzi, hogy lova elvesztette az egyenességét, hogy finom segítségekkel nem tud felvevőleg hatni. A ferde lónál ugyanis kívánatos erő nem tud végighaladni a ló gerincoszlopán: mondhatjuk, hogy a hátulsó lábak nem jó irányban fejtik ki erejüket, így a hátulsó lábakban eredő erő nem tud végighaladni a gerincoszlopban, az erő nem jut el a zablákig, és a "dolog" visszafelé sem működik, a felvevő erő nem tud eljutni a hátulsó lábakig, a ló teste finom segítségekkel szabályozhatatlan. A ferdeségben az erő sem hátulról előre, sem előről hátra nem halad vég a lovon. Durva segítségekkel ugyan megmarad a ló szabályozhatósága, a lovas tudja lova sebességét és menetirányát szabályozni, de a ló a durvaságban a durvaságnak lesz mestere, nem pedig az együttműködésé.

A durvaság elkerülése érdekében ferde lovat lovagolva a legtöbb lovas a hátulsó lábak inaktivitását, azaz lendület nélküliségét kéri lovától. Ezzel azonban ördögi körbe kerül, a hátulsó lábak aktivitása, lendület (illetve annak iránya nélkül) nem értelmezhető az egyenesség és elérhetetlen az összeszedettség.

Hogyan lehet akkor eljutni a lendületes egyenességhez? A felvétel segítségével és hatáson kívül helyezett csizmákkal. Ha a felvevő segítség nem megy végig a lovon, akkor ferdeséget kell megállapítani. Ilyenkor abba kell hagyni a felvevő segítségek alkalmazását, a vállakat oldalirányban kell vezetni, míg a vállak a csípők elé kerülnek. Ezután meg kell ismételni a felvételt. Ha a felvétel sikeres, akkor be lehet és be kell kapcsolni a csizmákat a hátulsó láb aktivitásának, a lendület fokozásának céljával.

Szólj hozzá!

Székelyföldi lovasoknak!

2020. január 30. 12:02 - patkószeg

Nemzeti lovaskultúránk, annak ismételt felvirágoztatása közös ügyünk. Egy kultúra működtetése, elődeink gondolatainak fenntartása, ápolása, utódainkra való áthagyományoztatása elsősorban kötelesség és persze a legmagasztosabb, "legédesebb" érzelmi ügy. 

Létezik-e nemzeti lovaskultúra?

Saját lovaskultúránk létezésének történelmi okai vannak, mindenek előtt az, hogy mi voltunk ott a ló háziasításánál, nem mások. Minden kultúra az élet igényeinek kielégítője, így lovaskultúránk a magyar néplélekre épülő, sajátos, könnyűlovas katonai kívánalmainkat szolgálta.
Fizikailag ezt testesítik meg a magyar lófajták, amelyek nem csak a közelharcra, a végletesen engedelmes, a lovas testével egybeforrott robbanékonyságra és fordulékonyságra alkalmasak, hanem akár hatalmas távolságok legyőzésére is. (Fordulékonynak fordulékony, robbanékonynak robbanékony a spanyol ló is, de ha a Don-kanyarba kell ellovagolni, akkor jobb a magyar ló...)

Puszta hagyományőrzés?

Nem! A lovaskultúra ápolásában a legizgalmasabb az, hogy a hagyományosság adja a legnagyobb modernitást. A XXI. században a ló az utolsó kapocs a természettől elidegenedett ember és a természet között, a lóval való foglalkozás során az ember természet, a világ működési rendjét ismerheti meg, amit azután élete más területein is, például szociális kapcsolataiban is használni tud. (Nem véletlen a ló asszisztálta tréningek hatékonysága.)
Másrészről a XXI. században a ló elveszti haszonállat jellegét, családtaggá válik és ezért ugrásszerűen erősödik az igény a minőségi ló és lovasképzés, ami csak az elődök ismereteinek felelevenítésével lehetséges. Elődeink hatezer éves ismereteit tovább bővíteni nem lehet, a lóval való foglalkozást csak akkor lehet magas szinten művelni, ha alázzattal megpróbáljuk azt a maga teljességében megismerni.

Fordul a csillagállás

A kultúra újjáélesztésében az a legizgalmasabb, hogy csúcskultúrát képvisel modern világunkban. A versenysport kapcsán folyamatosan jelenlévő állatvédelmi viták, a lókiképzés útkeresései, mint például a természetes lókiképzés divatja, a western stílus népszerűsége, a felszerelés nélküli lókiképzés terjedése, stb., világosan mutatják, kézzel foghatóvá teszik a magas szintű lovaskultúra iránti igényeket még nemzetközi szinten is. Olyan csillagállás közeledik, amiben lovaskultúránk ismét a XX. század elején tapasztalt nemzetközi megbecsülésnek fog örvendeni. Csak rajtunk áll, hogy élünk-e lehetőségünkkel, csak rajtunk áll, hogy elődeink szaktudását, kultúráját a magunk javára fordítjuk-e.

Kedves Székelyföldi Barátaim!

2020. február 6-án, csütörtökön, 18 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár vendégeként tartok előadást a fenti témakörben, amelyre szeretettel várok minden érdeklődőt. Részvételi szándékot ide kattinva lehet jelezni. 

Szólj hozzá!

Tizenöt mondat

2020. január 18. 09:11 - patkószeg

ke_pernyo_foto_2020-01-06_15_31_13.png

A  TIZENÖT MONDAT című könyvem, az Egyensúly, Elengedettség, Egyenesség című könyv folytatása, az elfeledett magyar lovaskultúra feltámasztását célzó sorozat második kötete. Míg az első könyv a XXI. századi lovas szakszöveget kívánta megújítani és a vonatkozó fogalmakat célozta rögzíteni, addig a Tizenöt mondat a lovaglás, a lókiképzés alapelveit foglalja össze

A képzés, a pedagógia ugyanis nem nélkülözheti az elvszerűséget. A lóval való foglalkozás akármennyire is gyakorlati kérdés, mégis annak művelése nem nélkülözheti a lókiképzés elveinek ismereteit, illetve azok folyamatos és megalkuvás nélküli alkalmazását. Mindezt éppen azért, mert magához a kiképzéshez – bármennyire is szeretnénk – „zárt megoldóképletet”, minden helyzetre alkalmazható kulcsot sohasem fogunk találni. A lókiképzés nem folyhat sablonosan, a kihívások, a megoldandó problémák lovanként különbözőek, sőt, akár egy adott lónál is változhatnak a kiképzés során. Ráadásul nem csak a kihívások változhatnak, hanem annak megoldási módozatai is. A lókiképző sohasem fog ugyanazzal a helyzettel ismételten találkozni, legfeljebb egymáshoz többé-kevésbé hasonlókkal. Így, ha a kiképzési helyzet még azonosnak is tekinthető, akkor is szituációról-szituációra más és más lehet a megoldás menete.

Az elvek abban segítik a kiképzést, hogy segítségükkel rendelkezésre áll egy olyan vezérfonal, amivel időről-időre össze lehet hasonlítani a képzés aktuális helyzetét, továbbá abban, hogy támpontot, gondolatokat adjanak olyan helyzetekre, kihívásokra, amivel a kiképző még nem találkozott. Mindemellett meg kell állapítani, hogy a pedagógia nem lehet állandóan, azaz pillanatról pillanatra elvszerű. A pedagógia az elvszerűségtől való eltérés művészete, pont azért, hogy a végeredmény az elveket a lehető legjobban megközelítse. A puszta elvszerűség alkalmazása ugyanis beszorítja, megmerevíti a nevelést, sőt, szinte el is lehetetleníti azt.

A könyvben összefoglalt elvek nemzeti hagyományainkat foglalják össze, amelyek – régi kifejezéssel élve – a lovas szakkönyvekben, katonai szabályzatokban leírt eszményi ló, a „használati ló”, a hátasló kiképzéséhez szükségesek. Ezeknek az elveknek az alkalmazása egyrészről az igényes szabadidőlovasoknak megkerülhetetlen, akik minden körülmények között átengedő, hosszú használati időt biztosító, a lovak egészségét és jólétét szem előtt tartó kiképzésre vállalkoznak, másrészről a csúcsteljesítményt, akár nemzetközi eredményeket megcélzó versenyzők számára is alapvető fontosságú, akik a részletekbe menő képzéssel a lovaikban rejlő lehetőségek végletes kiaknázását célozzák meg.

Ezek az elvek nem hagyhatók figyelmen kívül. Ideig-óráig félretehetők, sőt, idő és munka megtakarítását célozva akár meg is kerülhetők, mint ahogyan ezt napjainkban igen gyakran meg is teszik, de mindezért a csúcsteljesítmények elmaradásával, a lovak idő előtti mentális és fizikai romlásával, sérüléseivel fizet a lovas (és a ló).

A Tizenöt mondat lapjain leírt elvek a lóval való foglalkozás hatezer évének gondolatait foglalják össze. Nem kevesebbet, hiszen elődeink voltak azok, akik nemzetünk tagjaiként ott voltak a ló háziasításánál, és akik évszázadokon, évezredeken keresztül a lókiképzés, azaz az élenjáró haditechnika képviselői, gyakorlati művelői voltak. De nem is többet, és ennek megfelelően ebben a könyvben nincs semmi új gondolat. Hogyan is lehetne? Örökségünkhöz semmit sem lehet hozzátenni, vagy elvenni, már csak azért sem, mert az maga a teljesség, az maga a tökéletesség.

A modern ember – a maga önteltségében, természettől való elidegenedettségében persze hajlamos arra, hogy okosabbnak gondolja magát elődeinél, azt higgye, hogy a modernitás bármit is hozzátett elődeink tudásához, sőt néha az is elhangzik, hogy elődeink szaktudása meghaladottá vált, de ez merő tévedés! A lovaglásban, a lókiképzésben nem lehet semmi újat kitalálni. A Tizenöt mondat az elődök gondolatait fogalmazza meg a jelenkor, a modern, XXI. századi olvasó számára. A gondolatok változatlansága önmagában is a hagyományt őrzi: komoly lovas mester mindig csak arról beszélt, arról írt, hogy mesterei mit mondtak, mestereitől mit tanult, mestereitől mit látott. A mester mindig csak elődeit idézi.

Az elvek összefoglalása mellet azonban nem lehet megfeledkezni a legfőbb szabályról, a szeretetről. Lehet bármilyen elvszerű a képzés: ha az lélektelen, akkor mit sem ér. Sőt, ki lehet és kell mondani azt is, hogy az elvszerűség bázisa a szeretet, a nagybetűs lószeretet, és ami ebből következik: a ló iránti tisztelet, elfogadás, megértés és türelem. A természetes lókiképzők által divattá tett ménesvezéri gondolatot és pozíciót csak a szeretet alapján lehet meghaladni, ló és lovas csak a szeretet alapján forrhat egy testté és egy gondolattá – kentaurrá.

A lókiképzésben a szeretet kistestvére a megérzés, az intuíció. A lókiképzés során az érzelmeket szabadon kell ereszteni, nyitottá kell válni a ló felől érkező érzelmek, gondolatok befogadására. A ló igen sokszor ezeken keresztül kommunikál gazdájával, ezért a megérzésekre való hagyatkozás a lovasemberi erények legfontosabbjai közé tartozik. A tervszerűség, a kiképzés lépésről-lépésre való haladása nem kerülhető meg, de azt a megérzésnek kell véglegesítenie, a megérzésnek kell a napi munka részleteire fordítania.

A Tizenöt mondat című könyv a lókiképzés alapelveit foglalja össze. Maga a műfaj, az alapelvek összefoglalása tulajdonképpen újdonságnak tekinthető, hiszen a kultúra a generációk éveken, évtizedeken keresztüli egymás mellett élésével került átadásra. A mester mellett álltak, dolgoztak, szolgáltak a tanítványok és a hosszú együttléttel egyfajta természetességgel tudták átadni-átvenni az  elődök által megörökölt kultúrát. Napjaikban erre szinte nincs mód, a világ felgyorsult és az elődök, az idősek tisztelete sem divat.

Mindez annak ellenére van így, hogy a mestert viszonylag könnyű felismerni tanítványairól és az istállójában álló, szénát ropogtató „mesterművekről”. A mestert jellemző viszonylag magas életkor ebben nem akadály, hiszen a lovaglás nem fizikai, hanem technikai kérdés, azt még igen idős korban is a maga teljességében lehet művelni. A mesterművet könnyed lovagolhatóságáról, egyszerű összeszedhetőségéről és az összeszedettség eredményeként természetszerűen felajánlott iskolajármódokról (iskolalépés, piaffe, iskolaügetés, passage, iskolavágta, redopp, terre a terre), valamint a konchajlítás eredményeként kialakuló délceg és rugalmas mozgásból lehet felismerni. Mivel a végletes konchajlítás eredménye a levade, a mesteri képzés szimbóluma maga a levade.

A Tizenöt mondat nem gyakorlati útmutató, a kiképzés konkrét menetét, annak egymás utáni lépéseit a sorozat következő részei taglalják. Szívből remélem, hogy a könyv és annak gondolatai híven tükrözik a közvetlen elődeinkként tisztelt XX. századi mesterek gondolatait – Örkény örökségét.

A könyvet ide kattintva lehet megrendelni.

Szólj hozzá!
Címkék: Lovas Nemzet

Lovaskultúrát, de melyiket?

2020. január 15. 10:22 - patkószeg

Egy kultúra, így a lovaskultúra művelése is az egymás után következő generációk mindegyikének külön-külön feladata: színvonalát fenntartani, ápolni, nyesegetni, átadni a következő generációnak. Ez általában sem könnyű kihívás, de napjaink lovaskultúrája kapcsán még nehezebb a helyzet. Lovas nemzet vagyunk, ami azt jelenti, hogy körülöttünk az átlagemberek, a nem lóval foglalkozó emberek is rendelkeznek egyfajta – egyébként helyes – elképzeléssel arról, hogy milyen a jólképzett ló, annak milyen izomzattal, hogyan kell kinéznie, hogyan kell viselkednie, stb. Ez kulturálisan például a népzenéhez, a néptánchoz hasonlítható. Bár a zenét, a táncot viszonylag kevesen művelik napi szinten, mégis szinte az egész ország érti és élvez a jó népzenét, a néptáncot és csaknem mindannyian meg tudjuk különböztetni a jót, a minőségit a közepestől, vagy a gyengétől – nem véletlenül vagyunk a zenében Kodály és Bartók, a táncban Tímár Sándor országa. Szóval egyrészről lovas nemzetként olyan közkultúrával rendelkezünk, amire méltán lehetünk büszkék, másrészről viszont a második világháború után a minőségi lovaskultúra, illetve annak művelése megszakadt, mert annak szakembereit – a korabeli lovaglás katonai sport lévén – a világháború utáni új hatalom politikai megfontolásokból üldözte. Jelentős részüket kivégezte, koncentrációs táborokba zárta, külföldre kényszerítette, megfélemlítette, szakmailag és emberileg ellehetetlenítette, a tsz-ek hátsó udvaraira, építőipari segédmunkásnak, vagy éjjeli őrnek száműzte, ezzel együtt pedig a minőségi lókiképzést a kulturálisan tiltott kategóriába minősítette. A hetvenes és nyolcvanas években új lovasgeneráció kezdett kialakulni, akik a kommunista hatalom támogatásával képesek voltak a lovaskultúrát a tűrt, sőt néhányuk esetekben a támogatott kategóriába átpozicionálni, de nem tudtak és politikai meggyőződésük miatt nem is akartak szakmai együttműködést kezdeményezni az előző generációval, a képzett szakemberekkel. Így a diktatúra teljes erőforrásrendszerének hátuk mögött tudásával ugyan bizonyos eredményekre formálisan képesek voltak, de tartalmilag eredménytelenek maradtak, hiszen hatezer év szaktudását nem lehet autodidakta módon, önképzéssel kitalálni. Ezért van az, hogy magyar díjlovas több mint nyolcvan éve nem volt olimpián. (Andics Bernadett a szabályt erősítő kivétel, aki Athénban paraolimpikonként résztvevő volt. Berni, egyebek mellett Okos nevű lovammal készült a versenyre, amire mindmáig büszke vagyok.)

Nem kétséges ezért, hogy a lovaglás magaskultúráját meg kell újítani, ismét közkinccsé kell tenni: a kultúra ugyanis egy szintre hoz, nivellál – kit felemel, kit visszahúz. A közkultúra emelése csak a magaskultúra művelésével, annak példaértékűségével, motiváló erejével lehetséges, mégha ez lassú folyamat is.

A magaskultúra megújítása csak az elődök kultúrájának életre lehelésével lehetséges. De mit tegyünk akkor, ha az elődök kultúrája sem volt teljesen egységes?

A lovaskultúra a XX. századi, gyökeresnek nevezhető fordulata a napóleoni háborúk katonai igényeinek változására vezethető vissza. A XVIII. század végéig az ideális lovaskatona a párharcra képes, végletesen képzett lóval rendelkező, lovával szinte kentaurként egybeforrott harcos volt. A napóleoni háborúk azonban világossá tették, hogy a helyzet megváltozott, a hadseregek kiképzőinek időarányosan sokkal több lovat és lovas kellett „előállítaniuk”, ám elegendő volt, ha a lovasok a végletes helyett „csak” kiváló képzettséggel rendelkeztek. A lovaglásnak a klasszikustól kis mértékben eltérő módszerét kezdték alkalmazni, amit campagne lovaglásnak nevezzük. A klasszikus, azaz akadémista és a campagne módszer különbsége a másodlagos segítségek használatában mutatkozik.

Az elsődleges segítség a testbeszéd, amit nyeregben ülésnek nevezünk. Az üléssel mindent ki lehet fejezni, így a lovas ülése kizárólagosan is alkalmas a ló irányítására, a lóval történő mindennemű kommunikációra. Az ülés egyben „érez” is, az üléssel minden információ „kinyerhető” a lóból: a lovas érzi a ló elengedettségét, egyenességét, annak egyensúlyát, lendületét, stb. Az elsődleges segítség, a testbeszéd (küldés-hívás, feszítés-engedés) születéstől fogva érthető minden élőlény számára, azt nem kell senkinek sem tanulnia, kivéve a XXI. századi, természettől elidegenedett embernek. (Ezért nem folyhat a lovasképzés elődeink módszereivel teljes mértékben megegyezően, először természetismeretet kell megtanítani a lovasoknak.) Továbbá az elsődleges segítséget nem lehet megszüntetni, az mindig áramlik egyik élőlénytől a másikig.

A másodlagos segítség (szár, csizma, hang, pálca, stb.) szintén ki tudja fejezni mindazt, amire az ülés képes. A másodlagos segítség azonban tanult nyelv, mégpedig mindkét fél, ló és lovas számára egyaránt. Csizma zárására és annak előrehajtó jellegére például meg kell tanítani a lovat, az nem magától értetődő, de a másodlagos segítségeket, például a különböző szársegítségeket (állító, direkt, indirekt, feligazító, felvevő, kitartó, stb.) a lovasnak is meg kell tanulnia és az adott helyzetben helyesen (és pont azt, még véletlenül sem mást) alkalmaznia. A másodlagos segítségekkel történő kommunikáció olyan, mintha egy finnel beszélnénk angoul: a kommunikáció csak akkor működik, ha mindkét fél érti az anyanyelvétől eltérő nyelvet. A másodlagos segítségek elsajátítása hosszú folyamat olyan, teljesen olyan, mint a nyelvtanulás. A másodlagos segítségek használata az elsődleges segítséggel szemben befejezhető, például a pálcasegítség teljesen megszüntethető.

Az akadémista lovaglás abban különbözik a campagne lovaglástól, hogy az akadémista lovas kentaurrá szeretne válni, azaz az elsődleges segítségek kizárólagosságára törekszik, a másodlagos segítségeket csupán az elsődleges segítségeinek érvényesítésére használja. A campagne stílus ennél megengedőbb, a másodlagos segítségek folyamatos használata nem kizárt és ezért az elsődleges segítségek precizitása sem akkora követelmény, ezzel együtt pedig az ülés érzése sem annyira kimunkált. Természetesen a campagne lovas is használja az elsődleges segítségeket, számára is kiemelt fontosságú az ülés, de nem törekszik annak kizárólagosságára. A campagne stílus előnye az, hogy radikálisan csökkenti a lókiképzés hosszát, a lókiképzés az akadémista megközelítés nyolc-tíz évéről három-öt évre csökken. A campagne stílus használatával azonban nem lehet a kiképzés tökéletességét megcélozni, meg kell elégedni a kiváló eredménnyel. Ennek folyamodványaként a lovak mozgáskultúrája sem tökéletes, amit a kiképzést követő használati idő rövidülésével kell megfizetni. A campagne stílus a lovasképzést is rövidíti, az ülés iskolázása ugyanis nagyon hosszú, rendkívüli kitartást igénylő folyamat és igen jól képzett lovat (magasiskolai képzettségű lovat) is igényel, ami a legtöbb esetben egyszerűen nem áll rendelkezésre. Persze ebből az következik, hogy a kiképzési tapasztalatok is kevésbé részletekbe menőek a campagne stílus művelői számára – a capmagne lovas számára esetleg érthetetlen helyzet, szituáció az akadémista képzettséggel rendelkező számára nyilvánvaló: nemcsak maga a probléma azonosítása, hanem annak elvszerű megoldása is. Mindez persze nem jelenti azt, hogy bármelyik megközelítés (akadémista, vagy campagne) előrébb, vagy hátébb való lenne a másiknál, de az akadémista lovasnak a részletek, egyébként hosszadalmas megismerése iránt nagyobb motivációval kell rendelkeznie.

A lovasakadémia, azaz a magasiskola, mint az akadémista stílus művelésének helye arra való, hogy a kultúra ott ne kényszerüljön kompromisszumokra, a kultúrát a maga egészében lehessen művelni és ezt az egészet lehessen átadni a következő generációnak.  A magasiskolákat a kompromisszumnélküliség nélküli elvszerűség teszi a harmónia és a szépség templomaivá.

4 komment
Címkék: Lovas Nemzet

Szebényi: "...ez bizony az én napom lesz."

2020. január 14. 20:25 - patkószeg

Több, mint két évtizeddel ezelőtt a Tizenöt mondat szerzőjével Alagra utaztam. A teherautón két nagydíj szinten képzett ló állt, arra várva, hogy Pas De Deux programban csillogtathassák tudásukat, kellően ámulatba ejtve a jubileumi galoppversenyre összesereglett közönséget. Amikor két futam között eljött a mi időnk, a tizennyolc évesek mindent tudó magabiztosságával léptem négy fehér fásliban pompázó lovam mellé. Felvettem a nagykantár szárait és elindultunk a pálya felé. Éreztem, hogy bár páros programlovaglásra kaptunk felkérést, ez bizony az én napom lesz. Mindent tudtam a lovaglásról, úgy fejben, mint gyakorlatban: Alag ló rajongó népe most olyat lát majd, amit talán sohasem felejt. Tökéletesen igazam lett, a látvány felejthetetlennek bizonyult. Egyetlen pillanatig sem voltam ura a lovamnak. A jó Korzika élemedett korát meghazudtolva megmutathatta, hogy mit veszített a díjlovagló sport, amikor a szabályalkotók anno úgy döntöttek, hogy az iskolaugrásoknak nincs helyük a hivatalos versenyeken. Bár a kengyel nélkül futószáron eltöltött óráknak végre valódi hasznát láthattam, a program – helyesebben a műsorszám – végén, egy különösen jól sikerült capriole-t követően elhagytam a fedélzetet. Feltápászkodtam és fehér nadrágomat porolgatva, a hálás közönség ovációjától kísérve, elszáguldó lovam keresésére indultam. Amint ott bandukoltam, Alag legendás homokját ropogtatva fogaim között, életemben először megértettem, hogy mit is jelent az a bizonyos átengedőség – illetve annak hiánya.

Önök legyenek előrelátóbbak és inkább olvassák el ezt a nagyszerű könyvet! Tényleg megéri!

Szebényi Dániel gondolatai a Tizenöt mondat című könyvről. A könyvet ide kattintva lehet renelni.

ke_pernyo_foto_2020-01-06_15_31_13.png

Szólj hozzá!

Kassai: "Ha le akarsz fogyni, kevesebbet egyél!"

2020. január 09. 07:34 - patkószeg

Annyit enni és azt, ami jólesik, egyszerű.
Nem enni semmit, böjtölni, szintén egyszerű.
Annyit enni, amennyire a szervezetnek szüksége van, nehéz.
Nincs ez másképp a szellemi táplálékkal sem.
Dr. Gőblyös István “szakácskönyve” arra az egyszerű, korunkban meglehetősen népszerűtlen tényre alapszik, hogy ha le akarsz fogyni, kevesebbet egyél és többet mozogj. Receptjeiből hiányoznak a tartósítószerek, az ízfokozók, az ételfestékek, az adalékanyagok, a rafinált konyhatechnikai eljárások. Ételei hatezer évesek, naturálisak, mellőzik a múló divatot, de hirdetik az eleganciát, mely örök. Jó étvágyat kívánok!

Kassai Lajos gondolatai a Tizenöt mondat című könyvről. A könyvet ide kattintva lehet renelni.

ke_pernyo_foto_2020-01-06_15_31_13.png

Szólj hozzá!

Lelki összeszedettség

2020. január 08. 12:22 - patkószeg

78703188_2566443916945766_6188739305905586176_n.jpgAz összeszedettség testi és lelki kérdés. A két dolog egyenértékű. Lelki összeszedettség nélkül nem létezik összeszedettség. Persze testi összeszedettség nélkül sem.

A lelki összeszedettség egyfajta, a lovas felé irányuló összpontosítás, figyelem, másképp megfogalmazva aktív szorgalom. Ez hasonló az általános iskolákban elvártaktól. A tanulótól nem csupán jó magatartást, de szorgalmat is elvár az iskola: az, hogy egy tanuló csupán jó (nem tesz csínytevéseket, stb.) nem elégséges, ha nem szorgalmas, ha a tanárokkal nem aktívan együttműködő, akkor nem válhat belőle kiváló tanuló.

A lovas ezért nem kerülheti meg a lóval való "lelkizést". Persze a lelkizés nem a fészbukra kiratott, lovat csókolgató fotókból áll, a lelkizésnek pont a munka során kell érvényesülnie: a ló koncentrációs képességének növelésével, az egyes feladatok (még a legmagasabb feladatok) nyugodt végrehajtási képességével, a lelki béke megtalálásával, az együttlét boldogságának megtalálásával.

A könyv részletei, illetve rendelés ide kattintva találhatóak.

ke_pernyo_foto_2020-01-06_15_31_13.png

Szólj hozzá!

Érző kéz és csizma nélkül nincs összeszedettség

2020. január 06. 14:18 - patkószeg

mraz_edina_ximg_7936_masolat_2.jpgNincs, mert érzés nélkül csak az ellenállás, a merevség nő - de az folyamatosan és fokról fokra.

Csak az érző kéz és érző csizma eredményez átengedőséget. Érző kéz és érző csizma nélkül a ló nem tudja puhán elfogadni a lovas által meghatározott keretet. Érző kéz és érző csizma nélkül a feladatok, még ha azok a legmagasabbak is csak fölösleges színjátékok és csak az ellenállást növelik.

A nagy kérdés persze az, hogy az érzés született adottság és ezzel együtt sok lovasnak el kell fogadnia annak hiányát, vagy kifejleszthető? Igen, kifejleszthető, de igen sok munkát igényel. Ezügyben senki sem hivatkozhat sem a tehetségre, sem annak hiányára. Meg kell jegyezni, hogy az érzést legegyszerűbb kézen begyakorolni. Ott sok minden másra nem kell figyelni, a kézen történő munka a lovas számára a tanuláshoz szükséges egyszerűsített körülményeket biztosít.

De mitől érző a kéz és a csizma? Hát attól hogy figyel, részleteket tekintve pedig három dologtól:

1. Ismeri a különböző szár és csizmasegítségeket.

2. Az adott helyzetben képes alkalmazni őket, mégpedig külön külön, vagy akár egyidőben is és segítségadás során nem alkalmaz akaratlanul másik segítséget is, például indirekt szársegítség adása esetén nem "kapcsol be" állító szársegítséget.

3. Figyeli a segítségadás eredményét: fenntartja a segítséget mindaddig, amíg a ló nem reagál helyesen, azaz a lovas kívánalmainak megfelelően, de ha readál akkor enged, abbahagyja a segítségadást.


ke_pernyo_foto_2020-01-06_15_31_13.png

www.goblyos.hu

 A TISZENÖT MONDAT című könyv ide kattintva rendelhető.

 www.goblyos.hu

Szólj hozzá!

A "házhoz járó" lovastanár problémája

2019. december 16. 08:20 - patkószeg

A lovaskultúra különös változása, hogy a lovasedzések nem egy helyen zajlanak, a lovasedzők azok, akik egyik helyről a másikra utazva, körutat tesznek a különböző helyen lovat tartó tanítványaik között. Ez nagyon megnehezíti a lovasképzését, mert a tanítványok nem látják oktatójuk munkáját, gyakorlatilag lehetetlen kialakítaniuk, az ideális lóról, lovasról kialakítandó elképzelésüket, ami nélkül lehetetlen a lovaglás, lehetetlen a fejlődés. Régen ez nem így volt. A lovaskultúrát nagy központokban, közösségekben művelték, a fiatal lovasoknak sokkal egyszerűbb dolguk volt, mint napjainkban, mert látták azt a lovast és munkáját, akit utánozni akartak. A körülmények változásával elkerülhetetlen, hogy a lovasképzés módszere ne változzon. Tartalmilag a lovas- és lókiképzés az évezredes hagyományokhoz kell, hogy ragaszkodjon, módszereiben azonban nem: azért, hogy a lovas minél kevesebbszer és rövidebb ideig fusson bele a lovaglás zsákutcáiba, az egyről a kettőre való haladás minél gördülékenyebb legyen.

Szólj hozzá!