Írta: Dr. Gőblyös István

A ló akkor van száron, ha a lovas által meghatározott keretet a ló önmagától, a lovas külön erre irányuló tevékenysége nélkül puhán és folyamatosan kitölti. Ha a keretet a lovas tágítja, akkor a ló nyakát előre és lefelé nyújtja, lépéshosszát (vágtánál vágtaugrásainak hosszát) növeli, ha rövidíti a keretet, akkor fel és hátraigazodik, lépéshosszát (vágtánál vágtaugrásainak hosszát) rövidíti. A keret bővíthetőségének és szűkíthetőségének határait a ló képzettsége szabja meg, minél képzettebb a ló a határok annál inkább kitolódnak.

A száronlét nem azonos a támaszkodással. A támaszkodás kapcsolatot, kontaktust jelent a lovas keze és a ló szája között, amit a szár és a zabla közvetít. Általában a száronlétről is azt gondolják, hogy a keretet a lovas csizmái, testsúlya és a szárak határozzák meg. De ez nem feltétlenül van így. A keret „elejét és hátulját” szárak nélkül is meghatározhatja a lovas! Ha ezt a „fejben” meghatározott keretet tölti ki a ló, akkor természetesen száron van, anélkül, hogy támaszkodna!

Igazán nagy lovasmesterektől gyakran látni ezt: a legmagasabb feladatokat, például piaffe-ot végeznek támaszkodás nélkül, sőt „odadobott” száron is. Márpedig, a példának vett piaffe-ot csak száron levő ló tudja helyesen végrehajtani.