Előre bocsátom, hogy a kérdésre nem lehet fekete-fehér választ adni, hiszen igen különbözőek a motivációk és a célok, így a lókiképzés módszerei, technikái is azok. Ezért, ami az egyik esetben jó és támogatandónak tartható, az a másikban nem biztos, hogy az.
A lovaglás alapeszméje
A lovaglás az ősidők óta gyakorolt célját Pluvinel írta le és hagyományozta ránk: szerinte a lókiképzés célja a ló kizárólag üléssel történő lovagolhatóságának kialakítása. Ismételten aláhúzom, hogy ez nem Pluvinel gondolata, Pluvinel csak leírta azt, amit lovas mester elődjei rá hagyományoztak. Szóval a lókiképzés célja a kizárólag üléssel történő lovaglás. De ez nem jelenti azt, hogy felszerelés, kantár nélkül kellene lovagolni. A kantár nélküli lovaglás nem eszménye az elődöknek, bár a kantár nélküli lovaglás világosan mutatja, hogy a lovas tevékenységét mesteri szinten űzi.
Mire való a kantár?
Valójában azt a kérdést kellene feltenni, hogy mire való bármilyen felszerelés? Mire való a csikókantár, mire a nagykantár a feszítőzablával, mire való a bosal, mire a nyakkarika, mire a kapicán, vagy a csomózott kötőfék? De ugyanígy fel lehet tenni a kérdést, hogy mire való a sarkantyú, a pálca, sőt, mire való a nyereg. A válasz egyszerű: a ló iskolázásához szükségesek mindezek.
A teljesen kiképzett lóra például szükségtelen a nyereg, hiszen a jól kiképzett ló háta az ülést “magára szívja”, a ló a csizmák közé dagad, ráadásul a teljes kiképzésen átesett ló háta gyakorlatilag mozdulatlanná válik még a legnagyobb iram esetén is és a ló hátán való ülés olyan egyszerűvé és magától értetődővé lesz, hogy az nem igényel semmiféle segédeszközt, még a nyerget sem.
A segédeszköz, a felszerelés - így a kantár is - a ló iskolázásának szükséges kelléke és csupán arra való, hogy az ülés segítségeinek érvényt szerezzen a lovas.
Az ülés segítségei
Az ülés segítségei a követő magatartásból következnek. A lónak követnie kell a lovast, mint a gyermek az anyját. A lovon ülés esetében ez a súlypont követését jelenti. A lovas, súlypontjának előre vitelével gyorsítja, hátramozdításával lassítja, vagy megállítja a lovat, a súlypont oldalra való mozdításával pedig oldalt lépteti.
Másrészről a lónak mozgásával és felvett alakjával is követnie kell lovasa testének mozgását, alakját. Ezt legegyszerűbben úgy szokás megfogalmazni, hogy a fej a fejjel, a váll a vállal és a csípő a csípővel párhuzamos. Ezt persze úgy kell érteni, hogy a jól képzett ló “tükrözi” lovasa testét és annak minden változását. Így, ha a lovas oldalra fordítja fejét, akkor a ló állításba kerül, ha a lovas elfordítja vállát, akkor a ló fordulatba kezd, ha pedig a lovas elcsavarja testét (megszünteti vállának és csípőjének párhuzamosságát, azaz belső csípőjét és külső vállát előre tolja), akkor a ló hajlításba kerül.
Harmadrészről a lovas derekának mozgása fogja a lábsorrendet meghatározni, azaz a lovasnak különböző módon kell csípőjével mozogni ahhoz, hogy kifejezze lovának azt, hogy lépés, ügetés, vagy vágta jármódot kíván jobb kézre, illetve bal kézre. A lovas testének (derekának) bizonyos mozgása a ló gerincoszlopának bizonyos mozgását kell előidéznie, a gerincoszlop mozgása pedig meghatározza a lábsorrendet.
Az ülés ezen segítségeinek elfogadtatása a campagne lovaglás célja. Az iskolalovaglás, más szóval magasiskola ennél tovább megy. A lovas farok csontjának lenyomását a ló csípőjének lesüllyesztésével kell, hogy kövesse, a szeméremcsont felemelését pedig a mar felemelkedése.
A magasiskola földfeletti részében pedig “csupán” az a kérdés, hogy ha már mindenfelé követi a ló lovasát, ha már minden módon tükrözi testét, akkor, ha súlypontját felfelé mozdítja, akkor is fenntartja-e a követést. Ez az iskolaugrás.
A felszerelés a pedagógia eszköze
Az ülés segítségeit nem kell tanítani a lónak, az ülés segítségeit, a testbeszédet minden élőlény születéstől fogva érti. A kiképzés nagy kérdése az, hogy mit kell tenni akkor ha a ló mégsem reagál a lovas szándékának megfelelően. A válasz egyszerű, másodlagos segítséggel kell a testbeszédnek érvényt szerezni.
(Persze az első lépés az önvizsgálaté: a kiképzőnek ellenőriznie kell, hogy jól érzékeli-e a helyzetet és a ló tényleg az elképzeléstől eltérően reagált, vagy egyszerűen nem reagált a lovas segítségére, másrészről ellenőriznie kell, hogy jó-e a testbeszéde, kifejezte-e a teste azt, amit szeretne. Mindkettőt, az érzékelést és az ülés segítségadását is rendkívül sokat kell gyakorolni, az csak igen aprólékos és évek hosszú munkája következtében érhet el kellő minőséget. Ezért igaz Weyrother mondása: A világ még nem látott olyan lovas mestert, akinek nem őszült meg a haja.)
A kiképzés alapfelszerelése a csikókantár
A különböző szerszámok különbözőképpen hatnak lóra. Kiválasztásuk és használatuk során nem csak előnyeiket, hanem hátrányukat is vállalni kell. A csikókantár alapvetően a ló csontozatára és így egyensúlyára hat. Az oldalirányú egyensúly azaz egyenesség és a hosszirányú egyensúly legegyszerűbben a csikókantárral alakítható ki. A csikókantárral szemben a feszítőzabla inkább a ló izomzatára hat. Nem véletlen az, hogy nemzeti hagyományunk a kettő kombinációját örökítette ránk.
A csikózabla hátránya, hogy használata nem kedvez az állítás tökéletes végrehajtásának kiműveléséhez. Ideális esetben a ló fejének elfordításakor, azaz az állításkor a gerincoszlop a tarkónál befelé csavarodik és a külső fül kissé magasabbra emelkedik. A koponya az eredeti függőleges helyzetét megváltoztatja, az orrhát felső része beljebb kerül, mint az alsó. A csikókantár használata pont ellenkezőleg hat. Ha tehát a kiképző azt tapasztalja, hogy a csikókantárral végrehajtott állítás során a ló az ellenkező irányban csavarja a koponyáját, azaz a csikókantár úgy hat, hogy a tarkónál a szándékkal ellentétesen csavarodik a gerincoszlop, akkor megfontolhatja a kapicán használatát. A kapicán a ló tökéletes állításának és hajlításának eszköze. A kapicán viszont nem tudja megdolgozni a ló állkapcsát.
Hasonló a helyzet a bosallal. A bosal vállvezetés iskolázásának legpraktikusabb eszköze. Ám a bosal nem hat az állkapocsra és ha az állkapocsban merevség támad, azt a bosallal nehéz orvosolni. A bosal szintén nem kínál megoldást az állítás tökéletlenségének megoldására.
A nyakkarika a vállvezetést és az alsó nyakél felemelését segíti, az alacsony nyakillesztésű lovak feligazításának iskolázásában segít.
A csikókantár az alapképzés felszerelése. A csikókantártól való eltérés, más eszközre való váltás, vagy a döntés a különböző eszközök kombinációja mellett kizárólag a kiképzés adott helyzetére való válasz lehet. És itt akár a legkülönbözőbb kombinációk is szóba jöhetnek: csikószár és kapicán, feszítőzabla és kapicán, bosal és kapicán (cavesal), de láttam már nagykantár és nyakkarika kombinációt (a lovas az egyik kezében, négy szárat tartva fogta a nagykantár szárait, a másikban pedig a nyakkarikát). De láttam már olyan esetet is, amikor csikókori sérülés miatt nem lehetett feszítőzablát tenni a ló szájába és a feszítőzablát hackamore-ral helyettesítették és azt kapicánnal kombinálták (ez a cavemore).
Legvégül még egyszer hangsúlyozni kell, hogy a különböző felszerelések csupán a testbeszédre, az ülés segítségeire való feltétlen és precíz reakciót hivatottak érvényre juttatni. A felszerelés általában megkerülhetetlen, hiszen ló és lovas sohasem érheti el a tökéletességet, de a felszerelés nélküli lovaglás különlegesen mutatja be külső szemlélő számára az üléssel való lovaglás kizárólagosságát. Azért különleges módon, mert a felszerelés használata “kikapcsolható” akkor is, ha az a lovon van.
