A lovaglásban talán az a legnehezebb pillanat, amikor –Tuska Pali barátom szavaival – a ló elkéri lovasa jogosítványát. Egyik pillanatról a másikra eltűnik a harmónia, minden összekuszálódik, nehézkessé válik, sőt, akár az engedelmesség is odalesz. A legborzasztóbb, hogy mindez általában akkor történik, amikor a lovas épp a csúcson érzi magát, azt gondolja, a lovaglásnál egyszerűbb sport nem is létezik - mármint annak (és itt magára gondol), aki tudja a hogyant és mikéntet, annak (és itt ismét magára gondol), aki kellő lovasérzékkel és tapasztalattal rendelkezik.

A ló az önvizsgálat fontosságára és munkaszeretetre oktat, szerénységre, alázatra, és kitartásra int. Ettől lovasember a lovasember. Elfogadni mindezt persze nem egyszerű, sőt, sokszor kifejezetten nehéz, mondhatnám fájdalmas.

Egy dolog azonban megnyugtathat mindenkit: a fentiek alól egy lovas sem kivétel. Még a legjobbak is nap nap után szembesülnek számukra leküzdhetetlennek látszó kihívásokkal, a „jogosítványelkérés” lovast próbáló helyzetével. A kimagasló lovasteljesítmények rendkívüli erőfeszítéseket követelnek. Sőt, azt is elárulom, hogy más sportágak résztvevői hasonló rendszerességgel, ugyanilyen problémákkal néznek szembe.

Ez történt tegnap Tompa Ricsivel is, jogosítványa csak délelőtt volt nála, akkor viszont hasított.