Hivatkozva legutóbbi Fb bejegyzésemre, nagyon köszönöm hozzászólásaitokat. Különösen azt, hogy tényleges szakmai polémia alakult ki. Mielőtt válaszolnék felvetéseitekre, szeretném megjegyezni, hogy senkit sem szeretnék meggyőzni, bejegyzésemmel és kommentemmel csupán saját elképzelésemet, tapasztalatomat szerettem volna megosztani, ezzel együtt nyitott vagyok a sajátomtól eltérő álláspontok végiggondolására, megértésére, sőt elfogadására is. Ezért köszönöm megtisztelő hozzászólásaitokat.

Szeretném továbbá azt is megjegyezni, hogy az állítás (A tarkó a legmagasabb pont), közel ötven éve, amikor elkezdtem lovagolni, megkérdőjelezhetetlen igazság volt. Ha nem úgy lovagoltunk, akkor leüvöltötték a hajunkat. Azt, hogy miképp, milyen felfogással lovagoltak a magyar lovasok a hetvenes, nyolcvanas években azt ide kattintva láthatjátok. Ne csak az előtérben lovagló ismert lovasokat nézzétek, hanem a hátteret is, ami egyébként ugyanazt mutatja. Azt, hogy ugyanebben az időben mit gondoltak az Egyesült Államokban a helyes lovaglásról (western stílusban), azt pedig ide kattintva láthatjátok.

Mindezek után rátérnék válaszaimra. Kommentjeitekben öt - álláspontomtól eltérő - felvetés érkezett.
1. A lókiképzésben nem lehet fekete-fehér igazságokat állítani ("Ettől eltérni nem lehet") (Máté)
2. A western stílusban mélyebbre lovagolják a lovakat. (Máté)
3. Ha a tarkó mélyebben van a marnál a ló egyensúlyban van. (Máté)
4. A tarkónál mélyebb helyzet a lókiképzés eszköze, az kinyújtóztatja a lovat. (Szili)
5. Hol van a ló súlypontja? (Mónika)

Ad 1. Máténak tulajdonképpen igaza van. A képzés, az edukáció nagyon sokféle lehet és az gyakran eltérhet a szabályostól (elképzelhető olyan helyzet, amikor a tarkó mélyebbre kerül mint a mar). Mindezzel együtt a kultúrát megérteni szándékozók számára a szabályok, az itinerek fontosak. Például a magyar nyelvtan szabálya az, hogy az ikes ige egyes szám első személyű ragja az "m" (eszem, iszom, stb.) Ezzel együtt József Attila eltérése - más szempont miatt - megengedhető: "Tejet iszok és pipázok". Helyes, hogy az iskolában az ikes ige ragozását a szabálynak megfelelően tanítják és az eltérést tiltják? Igen.

Ad 2. Igen, napjainkban a western stílusban mélyebbre lovagolják a lovat. Azonban a versenyekről általában azt kell megállapítani, hogy az hihetetlen nagy üzlet és ezzel a probléma az, hogy a businesst egyrészről a nem hozzáértő amatőr vásárlók igényei alakítják, másrészről a szakemberek - költséghatékonysági szempontoktól vezéreltetve - brutálisan próbálják lerövidíteni a képzés idejét.
Ennek az eredménye az, hogy látványos párhuzam alakult ki a díjlovasok rollkur stílusa és a westernlovaglás porszívóztató stílusa között. Ezért ha egy western stílusú lovas, vagy egy díjlovas "mélyre lovagolja" lovát, akkor az nem lehet helytelennek nevezni, hiszen ez az elvárás a versenyen. Azonban, ha valaki nem akar igazodni a modern kulturális elvárásokhoz, hanem "csupán" jó társat szeretne nevelni, hátaslovat szeretne képezni, akkor számára nem lehet szempont a versenysport elvárása.
Dallos egyszerűen téved, amikor az elejére esett ló kapcsán Otto Lörkére hivatkozik. (Dallos álláspontja ide kattintva található.) Otto Lörke, aki Heydebreck tanítvána volt, az ellenkezőjét állította.

Ad 3. Lörke fotóját azért is mellékeltem, mert a tarkó magasságát, a ló feligazítottsátát a mar megemelkedése fogja meghatározni. A konchajlítás eredményeként a ló gerincoszlopa a marnál megemelkedik, aminek eredményeként a ló feligazodik és a vállak megkönnyülnek. A fotón látható, hogy a feligazodás nem a szárak hatásának eredménye, hiszen Lörke engedő kézzel látható és a szárak hatáson kívül vannak, a mar felemelkedésére a vállak megkönnyüléséből (pontosabban a magasra emelt lábtövekből) lehet következtetni.

Az állítás fordítottja is igaz. A túlságosan mély nyakhelyzettel valószínűleg (!) a gerincoszlopnak a vállak közé esése jár együtt. Ez kívülről látszik, a ló háta a mar felé lejt. Ha a gerincoszlop a vállak közé esik (a lónak nincs kulcscsontja, így az elülső lábak és a gerincoszlop között nincs ízületes kapcsolat, a gerincoszlopot csak szalagok tartják), akkor elvesztette egyensúlyát, a ló menthetetlenül az elejére esik. A fotón látható ló és lovas akármennyire is ünnepet, akármennyire is "véresre" keresi magát, mégis csak az elején van, azaz lovaglási értelemben nincs egyensúlyban.

A hátulsó lábak tevékenysége hiába kiváló, azok nem fejtik ki hatásukat, nem emelik meg a mart, így a gerincoszlop nem hordja a lovast, a ló nem fordulékony, igazából nem együttműködő. (És hát egyensúly nélkül, hogyan is lehetne együttműködő? Persze, amikor spinre, vagy erős átmenetekre kerül sor, a ló egyből korrigálja magát és a mar fölé emeli tarkóját...)

Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a fotón látható lovas a saját szempontjából jól lovagol, jól képzi lovát, hiszen számára a cél a versenyeken való eredményes szereplés. Számomra viszont nem az.

Ad 4. Szili álláspontja egészen más. Ő - ha jól értem - elfogadja azt, hogy a tarkó túlságosan mélyre engedése az egyensúly feladásával jár. Gondolatmenetében számomra az nem logikus, hogy ha a lovaglás, különösen a fiatal ló lovaglásának célja a lovassal együttes használati (természetes, vízszintes) egyensúly kialakítása, akkor mi célt szolgál a ló végletes mélyre lovaglással, ami ennek pont az ellenkezőjét eredményezi.

Továbbá azt gondolom, hogy az egyensúly hiánya a ló számára természetellenes és megerőltető. Ebben a helyzetben nem "kinyujtóztatja" magát a ló, hanem ellenkezőleg, a természetellenes helyzetből kifolyólag megmerevíti magát, így a túlságosan mélyre lovaglás nem pihenteti, hanem ellenkezőleg "csuklóztatja", "csicskáztatja", alázza a lovat, sokszor pont akkor, amikor pihentetni, dicsérni kellene.

Ad 5. A képzés a ló súlypontjának változtatására szolgál. Ezért beszél a hagyomány különböző egyensúlyi helyzetekről azzal, hogy a képzés minimális célja az, hogy lovassal terhelten is visszaálljon a lovas nélküli természetes helyzet, a természetes egyensúly. A természetes egyensúly lovassal terhelten vízszintes, vagy használati egyensúlynak nevezzük. (A fiatal ló képzésnek első lépése ennek az egyensúlynak az elérése. Ez természetes irammal történik, amint ezt sikerült elérni, a természetes iramot, munkairamra kell növelni.)

Hogyan érzi a lovas a ló súlypontját? A természetes egyensúly elérése a ló egészséges használatát szolgálja. Ez azonban nem elégséges, az együttműködés kialakításához. Ahhoz az is szükséges, hogy a lovas és a ló súlypontja egy függőlegesbe essen, a ló a földi munkával kialakított követő magatartását a nyeregben ülő lovas kapcsán is fenntartsa a ló, azaz folyamatosan lovasa súlypontja alá lépjen. Az együttműködés lelki alapja a ló követő magatartása, fizikai alapja a két súlypont folyamatos koincidenciája. A másodlagos segítségeket akkor kell használni, ha ez a helyzet megszűnt és azt vissza kell állítani. Ez az, amit úgy szoktunk kifejezni, hogy a lovas lovát ülésére veszi. Ehhez a helyzethez egy bizonyos érzés tartozik. Olyan, mint a nagy labdán álló cirkuszi akrobatáé, akinek a legkisebb súlypont-elmozdulását az alatta lévő labda követi. Ebben a helyzetben a ló a lovas alatt szinte "folyékonnyá" lesz, súlypontját (és testének alakját: fej, váll, csípő párhuzamosság, és csípőjének mozgását: jármód megválasztása, az ülőcsontok lenyomását: konchajlítás, a szeméremcsont felemelését: mar felemelése, nyak feligazodása) követni kezdi. Ez az a helyzet, amikor a lovas egybeforrad lovával, úgy érzi, mintha lova hátulsó lábai saját csípőjéből nőttek volna ki, ez az az helyzet, amikor kentaurrá változik a lovas - gondolatát, másodlagos segítségek (szár, csizma, pálca, hang) nélkül, csupán testének mozgásával (ülésével) tudja közvetíteni lovának és azok ellenállás nélkül végrehajtásra kerülnek. Ilyenkor lehet megérteni, hogy az átengedőség nem a semmi érzése, hanem az ellenállás hiányának érzése. :)