Az Interneten valahogy előkerült a fotó és annyian lájkoltátok, hogy akkor egy kicsit mesélek róla:
A lovat Lódítónak hívták. Származása Indikátor - Lamenta és úgy emlékszem, hogy 1976-os születésű volt. A galoppról került hozzánk azzal, hogy Bécsben akadályversenyt nyert: volt benne sebesség. Mindez kb. 1981, vagy 1982-ben történt. Lódító szelidítésénél Pachl Péterre esett "Gyula bátyám" választása. (Akkor már Péter lemosakodta magáról a Pasolini nevet, Dallos Gyula pedig még nem kapta meg a Gyula bácsit, hivatalos megszólítása Gyula bátyám volt, az enyém pedig csak egyszerűen Steve (ejtsd: Steve), vagy, ha izgatottabb volt a légkör, akkor kisfiam. Ilyenkor Péternek is ez dukált. Ezek miatt az idők miatt mondhatok baráti kritikát mindkettőjükre, mondom baráti kritikához van jogom, még akkor is ha egyesek félre is értik. Ők nem értik félre, mert nem érthetik félre...) (Jó hosszú zárójel volt, de hát a mesékben hosszú zárójelek szoktak lenni.)
Szóval a lovat Péter kapta, de rövid úton eltörte a lábát. És akkor én következtem... nekem pedig életem egyik legszebb időszaka. Budapest bajnokságok, főiskolás bajnokságok, ifjusági bajnokságok. És az, hogy egy életre megtanultam az angol telivérben a lovak szabadságszeretetét, nemességét és intelligenciáját tisztelni. Lódítót igazán megszelidítenem nem sikerült, ma úgy mondanám, hogy maradtak tartalékok az elengedettség kimunkálása terén. Ez azt jelentette, hogy munka közben kb. 20-30 percenként begyújtotta a rakétékat futott 100-150 métert tiszta gázból, de nem bántam, mert tiszteletet parancsolt az öttusás lányok körében. A fenti kép szerintem 1984-ben készüt Debrecenben, az országos bajnokságon, közép oszályban.
Később sokat versenyeztem Szent-György díj és Intermediaire kategóriáig, sőt külföldre is eljutottam vele és Lódítóval legyőztem a világ akkori legjobb lovasát Christina Stückelbergert. Az olimpiai és világbajnok lovasnő, aki nem mellesleg lovasként a példaképem volt, egyetlen közös versenyünkön feladata a program lovaglását, így bár én kaptam a versenyszámban (egyetlen magyarként) a legkevesebb pontot, jogilag mégiscsak mögöttem végzett! A versenyről sajnos nincs fotóm, csak a résztvevőkről (balról-jobbra: Fehér Gábor, Rajz Katalin, Fülöp Noémi, Prutkay János, szerénységem, és a sofőr, akinek a nevére már nem emlékszem).
Lódítót nem csak én, hanem későbbi gazdája Juhász Csaba is sokat lovagolta, illetve míg hozzá nem került a ló, időnként Bodó Gábor és Péter is ráült. Jól emlékszem például arra a szombatra, valószínűleg a debreceni fotó készítésénak évében, amikor Lódító "lerendezte" Gábort. A történethez azt kell tudni, hogy Gábor annak idején a Boráros tér közelében lakott, ezért a Nemzeti Lovardából egy megállót metróval kellett utaznia és néhányat villamossal. Ez egy olyan szombati nap volt, amikor nem volt jelen Dallos Gyula. (Precízen úgy kellett volna fogalmazni, hogy ez az a szombat volt, amikor nem volt jelen Dallos Gyula, mert más ilyen esetre nem is emlékszem, kivéve persze, ha versenyen volt.) Tehát egyedül voltunk és bár nekünk mindig tiszta ruhában, fényes csizmával kellett megjelennünk az edzéseken, Gábor valamiért lazázott és az utcai ruhájában ült fel a lóra. Tél vége volt. Akkor még nem volt fedett lovarda a Nemzeti Lovardában, ott lovagoltuk, ahol most az a ronda gödör van a tűzoltóvízzel. Még mindent fehér hó lepett, mi úgynevezett trágyakörön lovagoltunk. Akkor még az is megfelelt nem kellett a lókiképzéshez puccos külföldi talaj. (Mielőtt valaki azt gondolná, hogy igénytelenek voltunk, jezem, hogy ez nem sokkal azután volt, hogy magyar díjlovas csapat (!) felnőtt Európa-bajnokságon vett részt. Szóval a megjegyzés előtt mindenki hajtsa le a fejét és gondolkozzon!) (Látjátok, csak jó, hogy nem voltam ott a legutóbbi díjlovas tisztújításon, mert mindenre emlékszem és, ha elszakadt volna a cérna és az újaknak elkezdtem volna mesélni, hogy hány és hány generáció lett beleléptetve abba a folyóba, amibe most ők léptek...)
Vissza a témához: Gábor utcai ruhában, mindenhol hó, trágyakör. De a trágyakör időnként vicces tud lenni. Sötét színe miatt először felül kezd olvadni (kiereszti a szmötyit), alul pedig még néha jég van, ami egyrészről csúszós, másrészről nem engedi elfolyni a szmötyit. Ekkor is ez történt és amikor Lódító teljes sebességgel megindult, azzal a mozdulattal feküdt lapjára. Gábor pedig nyakig a trágyalébe. Máig sem tudom hogyan jutott haza Gábor, de gondolom, hogy kiürült a szerelvény, amire felszállt...
(Folyt. köv.)
