Sokan idézik Gustav Steinbrecht mondását: "Lovagold a lovad előre és állítsd egyenesre!" Nagyon egyszerűen hangzik, de magukat a fogalmakat "előre" és "egyenesen" nehéz helyesen értelmezni. És vajon lehetne-e a mondást úgy használni, hogy "Lovagold a lovat egyenesen és előre"? A fogalmaknak van-e sorrendjük?

Előre

A modern díjlovaglás egyik leglátványosabb problémája az előrelovaglás fogalmának félreértéséből következik. Minden alkalommal meglep, de a lovasok még a legnagyobb világversenyeken is a lendületes összeszedett jármódok helyett munkairamokat lovagolnak. Nagyon látványosak például az ügetésben végrehajtott oldaljárások, a lovak szinte “repülnek” de valójában nem az a feladat. Az oldaljárást minden esetben összeszedett ügetésben kell végrehajtani! A nagy iram nem jelent lendületességet, a nagy iram nem jelent előrelovaglást, a nagy irammal csak az összeszedettséget veszti el a lovas. Hiába tapsol a publikum, hiába döntögetnek “világcsúcsokat” a négyszögben, a munkaügetésben végrehajtott oldaljárás nem lendületes összeszedett ügetés.

Az előre kifejezés ugyanis nem sebességet, nem a nagy iramot jelenti! Azt jelenti, hogy a hátulsó lábak messze, előre a súlypont felé lendülnek. Az előre kifejezés nem a lóra, hanem a hátulsó lábakra vonatkozik. Könnyen érthetően ír erről Kókay, amikor a hátulsó láb előre és hátra lendülésének szögéről fogalmaz. Számára az előre azt jelenti, hogy a hátulsó láb előrelendülésének szögét növeli a lovas. Tulajdonképpen ez a lendület. Másképp fogalmazva ez a hordozóerő. Ennek hiányában a ló nem lehet kellő egyensúlyban, a ló képtelen saját és lovasa tömgét szabályozottan mozgatni.

Igen, az előrelovaglás a szög mértékének növelését, vagy a kellően nagy mértékének fenntartását jelenti. Van olyan ló persze, amelyik alapadottságanál fogva messze, a súlypont felé előrelendíti hátulsó lábát. Szintén Kókay fogalmaz erről úgy, hogy ezeknek a lovaknak erős a természetes elengedettségük. Ez olyan adottság, ami kellő figyelem nélkül elveszhet, beszűkülhet. Van olyan ló viszont, amelyiknél az előrelendülés természettől fogva szerényebb. Ezeknél a lovaknál ezt ki kell fejleszteni. Az előrelendülés mértéke ugyanis fejleszthető! A hátulsó láb izmait és inait kell nyújthatóvá tenni, az izületeket hajlékonnyá tenni és ezzel a szerényebb adottságú ló mozgása is felfényesíthető!

De hogyan lehet a hátulsó lábakat előrelovagolni az iram fokozása nélkül? Úgy, hogy a hátulsó láb aktivitásának fenntartása, vagy növelése mellett a lovas a ló súlypontját nem engedi előreesni, “hátul tarja”, vagy esetleg hátrafelé mozdítja (a hátulsó lábakhoz képest). Erre való a felvétel. Míg az előrelovaglásnak csak a hátulsó lábra kell hatnia, addig a felvételnek a ló teljes testére! Ha a felvétellel a lovas csak a lova nyakát lovagolja, a szárak hatására csak a nyak igazodik fel és hátra, akkor a lovas egyrészről akadályozza a hátulsó lábak előrelendülését, az ilyen tevékenysége az előrelovaglás ellen hat. De azzal is akadályozza az előrelovaglást, hogy ha a nyak rövidítése után ismét nyújtani akarja a ló nyakát, akkor az ismét az elejére esik, hiszen a ló testének súlypontja elöl van. Ha a lovas képtelen a szárakkal lova egész testére hatni, akkor a ló folyamatosan vonal mögé kerül, a toroktáj folyamatosan zárttá válik. Az előrelovaglás feltétele tehát a helyesen végrehajtott felvételeken, félfelvételeken alapul.

Egyenesen

Az egyenesség kérdése igen összetett fogalom. Könyveket lehetne írni pontos meghatározásáról. Az egyenesség semmiképpen nem függ össze a gerinc egyenességével! A hajlított ló is lehet egyenes! Például ívek lovaglásakor a ló a hajlított gerinc ellenére egyenes!

Az egyenességet röviden leginkább annak hatásával lehet leírni. Akkor egyenes a ló, ha a hátulsó lábakban képződő lendület végighalad a lovon és eljut egészen a zabláig. Ezt a lovas a könnyed támaszkodáson érzi, a külső szemlélő pedig mindezt a vállak megkönnyülésén, a lábtövek magasabbra emelkedésén, a felfényesedett mozgásban látja.

Meg lehet persze fogalmazni az egyenességet úgy is, hogy akkor egyenes a ló, ha két patanyomon mozog. Ez azonban bizonyos egyszerűsítést jelent, hiszen a ló nem tud pontosan két patanyomon mozogni, mert a hátulsó lábak szélesebben állnak az elülsőknél. Ezért általában a belső lábak egyvonalúságát szokták figyelni. Azonban a hosszhajlításokban, a három patanyomon végrehajtott feladatoknál is (helyes végrehajtás esetén) eljut a hátulsó lábakban ébredő erő a zablákig, ezért a jó hosszhajlítások is (lovaglási értelemben) egyenes lovat követelnek. Ezért van az, hogy az egyenességet a vállak helyes helyzetével jellemzik a klasszikus szerzők, a vállaknak úgymond a hátulsó lábak előtt kell lenniük.

Előre egyenesen, vagy egyenesen előre?

A klasszikus hasonlat az egyenesség kialakítását, az erőnek a ló testén való végighaladását a kerti locsolócsőhöz hasonlítja. A megtört csövön a víz két módon tud végighaladni: az egyik mód az, ha kiegyenesítjük a csövet, a másik az, ha felerősítjük a víznyomást. Az első a ló vállainak a csípők elé lovaglása, a második a kellő lendület kialakítása. A vállak csípők elé lovaglását csak hosszhajlítással lehet elérni. A ló gerincoszlopának meghajlításával ugyanis a megszűnik a csípő és a váll külön-külön szabályozásának szükségessége (a rugalmas gerincoszlop miatt a váll is és a csípőis külön-külön tud jobbra is és balra is kitérni az ideális helyzettől), a gerincoszlop meghajlításának eredményeként az egyenességet egy ponton lehet szabályozni: a vállakat a csípőnél, a csípő helyzetét a vállaknál is “be tudja” állítani a lovas. A ló olyanná válik “mint a banán a falnál”. A vállak kifelé történő vezetésével a csípők befelé mozdulnak és fordítva, a csípők kifelé vezetésével a vállak befelé mozdulnak és fordítva. A hosszhajlításhoz azonban a toroktájat ki kell nyitni, különben a lovas nem tudja állításba hozni a ló koponyáját. Zárt toroktáj esetén ugyanis az állkapocs nyomni fogja a közvetlenül mögötte elhelyezkedő izmot és ez fájdalmas. A nyitott toroktáj viszont hosszú nyakat feltételez. Ezért van sorrend a két fogalom között. Steinbrecht állítása csak úgy értelmes, hogy előre és egyenesen, úgy nem, hogy egyenesen és előre. Először előrefelé kell lovagolni a lovat, csak azután lehet foglalkozni az egyenességgel.

Sokan a végletes mélyrelovaglásban keresik a toroktáj megnyitásának módját. Ez helytelen. A végletes mélyrelovaglás esetén a ló elveszti szükésges egyensúlyi helyzetét, vállait túlterheli, mozgásának harmóniáját elveszti. Mások a nyak és tarkó felemelésével keresik a toroktáj megnyitását. Ez sem helyes, mert a relatív feligazítás túlzásba vitele a marnál blokkolja a lovat, merev hátulsó lábakat eredményez. Ezért tagadták elődeink a baucherizmust, a tarkó extrém magasra emelését a kiképzés kezdetén. Nemzeti megközelítésünk a hosszan előrenyújtott nyakkal való lovaglást preferálta: “A nyakat se le, se fel - lovagold ott, ahol az természetesen elhelyezkedik!”