A vágtamunka, illetve a vágta iskolajármódjainak lovaglása a hagyományos lókiképzés célja. A huszadik századot megelőzően szinte csak ebben a jármódban ábrázolták a lovasokat. Nem csoda: a vágta, mint a legnagyobb iramú jármód kívánja a legnagyobb erőt és ügyességet a lótól, ezért ennek a kifejlesztése, kifejlődése igényli a leghosszabb időt, ez áll a kiképzés legvégén.

A XX. századi lókiképzés a ló sportcélú használata miatt jelentősen megváltozatta a lókiképzés menetét, a lókiképzők céljait. Szinte eltűnt az az igény, hogy a ló vágtában is rendkívül együttműködő, sebességében szabályozható legyen. Ennek megfelelően a sprotlovas nem is használja a vágta iskolajármódjait, azokat nem is ismeri, régi ábrázolásait a mozdulatot ábrázoló művész fantáziaszüleményének tartja. Pedig az ügetés iskolajármódjait, a piaffe-ot és a passage-t nem lehet megérteni anélkül, hogy a lovas ne a vágta iskolajármódjainak végrehajtására készülne!

A vágta lábsorrendje

Az egyes jármódok lábsorrendjének vizsgálata során megállapítható, hogy a vágta az egyetlen jármód, ahol a hajlítás irányától függően más és más lábsorrend alakul ki. Míg lépésben és ügetésben a ló testének hajlítása nem befolyásolja a lábsorrendet, addig a vágtában ez a meghatározó. Jobb kézre és bal kézre eltérő lábsorrendet lehet megállapítani. A vágta végrehajtása során ugyanis először a hajlítás szerinti külső hátulsó láb ér talajra, azután a belső hátulsó és a külső elülső egyszerre, majd a belső elülső. A három patadobbanást lebegési fázis követi. A vágta tehát három ütemű, lebegési fázissal rendelkező jármód. A vágta hibás, ha az átlós lábak nem érnek egyszerre a talajra, vagy ha nincs lebegési fázis.

A fentiekből az következik, hogy vágtát csak hajlításban lehet végrehajtani. Ettől még a ló lehet egyenes, hiszen a hajlítás kifejezés a ló gerincoszlopára vonatkozik, az egyenesség pedig - egyszerűsítve - a két patanyomon való haladást fejezi ki. Sokan ezzel szemben azt gondolják, hogy vágtában csupán állítást kell lovagolni, azonban a jól kiképzett ló az állításra hajlítással reagál, gerincoszlopát teljes hosszában, a tarkótól a farokrépáig meghajlítja. A hajlítottságot az fejezi ki, hogy a mozgást elöl is és hátul is a hajlítás szerinti belső láb vezeti, hiszen pont a hajlítás az, ami miatt a ló a belső csípőjét előretolja. Ha a ló hajlítása hibás, gerincoszlopának tarkóhoz közelebb eső része az egyik irányba, a farkához közelebb eső része a másik irányba hajlik, azaz a külső csípő van előrébb, akkor a ló keresztez - elöl erre vágtázik, hátul arra, elöl az egyik oldalon lévő  láb vezeti a mozgást, hátul a másik oldali láb.

De az is következik, hogy a hajlítás irányának megváltoztatása a lábsorrend váltását is kiváltja. Az ugrásváltás tehát nem más, mint a ló áthajlítása egyik irányból a másikba. Ez ennyire egyszerű és nem több. Amelyik oldalra sikerül meghajlítani a lovat, azon oldali lábak fognak vezetni a vágtamozgás során. Ezt fejezi ki szemléletesen az angol change of lead, vagy a change of leg kifejejezés. Ha az áthajlítás még csak lassan megy, akkor a lovas néhány lépést közbeiktat: ez az egyszerű ugrásváltás. Ha már egyszerűbben és gyorsan is megy, akkor az áthajlításra a lebegési fázis ideje alatt is sor kerülhet: ez a normál, repülő, vagy campagne ugrásváltás. Az ugrásváltás így nem tartozik a lókiképzés legnehezebb feladatai közé, amit alátámaszt az is, hogy a díjugrató szakágban már a képzés elején, az egészen fiatal lovaktól is megkövetelik, hogy automatikusan a haladási irányának megfelelő lábra vágtázzanak, az irány váltásakor pedig váltsanak át a másik kézre.

A klasszikus mesterek éppen ezért nem is vesztegetnek sok szót az ugrásváltásra: számukra a ló hajlíthatósága az érdekes, a lábsorrend jön magától. Az áthajlíthatóság nehézségét, a ló ellenállását, azaz merevségét mutatja, ha a lovas felünően tekergeti magát az ugrásváltás során. A lovas testének ide-oda dobálásával, a vállainak erőteljes forgatásával, lábainak előre és hátra húzogatásával próbálja a ló hátának merevségét kompenzálni, ellenállását legyőzni. Különösen látványos szokott ez lenni a sorozatos ugrásváltás végrehajtása során. De mégegyszer: a nagy mozdulatok a ló merevségét, hajlításnak való ellenállását jelzik.

A sorozatos ugrásváltás végrehajjtása a ló sorozatos áthajlítását követeli. Miután az ugrásváltás a ló áthajlításából, áthajlíthatóságából következik, tehát az a kiképzés eredménye, ezért a sorozatos ugrásváltásnak, mint feladatnak nincs kiképzési célja. Ezért zajlott komoly vita a XIX. század második felében, hogy a Francois Baucher által rendszeresen bemutatott és addig egyébként nem lovagotl minden egyes ugrásra történő ugrásváltás feladata vajon része lehet-e a klasszikus lovaglás feladatainak, vagy maradjon-e a cirkusz porondján. Ugyanis az egyes vágtaugrások idejének rövidségére való tekintettel, nem lehet teljesen korrekt elvárásnak tekinteni a ló gyors ide-oda halítgatását. A sportlovas nem is hajlítgatja lovát, hanem magát a különös lábsorrendet tanítja meg lovának. Így meg azután kiképzés szempontból tényleg nincs sok értelme a minden egyes ugrásra történő ugrásváltásnak, az tényleg csupán trükk, cirkuszi produkció.

A vágta iramai

A vágta, a többi jármódhoz hasonlóan az iramtól függően lehet munka-, összeszedett-, közép-, vagy nyújtott vágta. Az összeszedett vágta a munkavágtánál rövidebb, a középvágta viszont élénkebb iramú jármód. A középvágta fokozásával lehet erlérni a nyújtott vágtát. Minden jármódban fonos az, hogy a ló úgymond helyre fel vágtázzon. Ehhez megfelelő egyensúlyra és nem csak a hátulsó lábakra, de a ló törzsére is kiterjedő erőre van szükség. A fokozott iramok minőségét az azokat követő átmenetek puhasága jelzi leginkább.

A vágta iskolajármódjai

Iskolavágta

Az iskolajámódok a ló iramának szabályozására (rövidítésére, illetve nyújtására), valamint a fordíthatóság (a vállak és a csípők vezethetőségének) végletes kifejleszrésére szolgálnak. Amennyiben vágtában a lovas a ló hátulsó lábainak hamarabbi előrevitelére képes késztetni lovát, azaz az összeszedés hatására a ló különösen szorgalmassá válik, akkor megszűnik az átlós lábak egyidejű talajra érkezése. A vágta négyütemű lesz, a kifejezett lebegési fázis eltűnik. A hátulsó lábak hamarabbi előrevitele a ló egyensúlyát javítja, a hátulsó lábak teherviselését fokozza. A négyütemű, lebegési fázis nélküli mozgás az iskolavágta. A mozgást ilyenkor is a beső lábak vezetik. Az iskolavágta rendkívül rövid iramú jármód.

Redop

A hátulsó lábak további élénkítésével a ló mozgása kétüteművé válik: a hátulsó és elülső lábak egyszerre kezdenek födre érni. A mozgás a vágtához hasonló, de kétütemű és nincs lebegési fázisa. Ez a redop. Redopban a ló olyan ügyessé válik, hogy képes lesz azt egyhelyben is végrehajtani. A redop tulajdonképpen piaffe vágtában. Azért fontos mindennek az ismerete és kiképzés célként való megfogalmazása, mert enélkül képtelenség a piaffe megértése. Jó piaffe feladatot nem lehet végrehajtani anélkül, hogy a lovas ne gondolna arra, hogy mindezt vágtában is szeretné végrehajtani! A redopban is a belső lábak vezetik a mozgást.

Terre a terre

Ha a lovat a redopban a lovas telejesen kiegyenesíti, azaz nem hajlítottan egyenesen, hanem egyenes-egyenesen lovagolja és ennek következtében a hátulsó és az elülős lábpárok egymás mellet fognak a talajra érni (egyik oldali lábpár sem vezet), akkor azt a feladatot terre a terre feladatnak nevezzük. A terre a terre feladat nem csak arra ad alkalmat, hogy azt állóhelyben végezzük, hanem végrehajtása hátrafelé is lehetséges! A képzettség ilyen fokán a lóval bármelyik irányban lehet haladni! A lovas küzdelemben az ilyen képzettségű ló a másik, kevésbé képzett lóval megközelíthetetlenné válik. A redop és a terre a terre tehét a vágtához hasonló, kétütemű, lebegési fázis nélküli jármód.

Versenyvágta, carriere

A vágta rövidítésével a négyütemű iskolavágtához, azt tovább rövidítve a kétütemű redopphoz és terre a terre jármódhoz "jut" a kiképző. Hasonló a helyzet a vágta iramának fokozásával is: először a négyütemű versenyvágta, majd azt tovább fokozva a kétütemű carriere jármód alakul ki. A versenyvágta a versenylovak haladása közben világosan megfigyelhető. A lebegési fázis meghosszabbodása mellett az átlós lábak egyidejű talajfogása megszűnik, a vágta tisztán négy ütemű. A carriere a vágtánál (és a versenyvágtánál) gyorsabb, lebegési fázissal rendelkező, a vágtához hasonló, de kétütemű mozgás. A carriere-t legtöbbször úgy írják le, hogy az olyan mozgás, mint amilyet a stratgépből kiugró ló használ. A hirtelen, nagysebességű megindulásoknál gyakran látható, hogy az elülső és hátulsó lábak egyszerre érnek talajra. Sokan vitatják, hogy haladás közben is tudja használni a ló ezt a jármódot, vitatják azt, hogy a ló képes az őzikéhez, vagy a kutyához hasonló szökellésre. A carreiere jármódot a magyar katonai szabályzat futtatásnak nevezi.