A ló erős, az ember okos.

Durva megközelítés – tudom. Ráadásul nem is mindig igaz. Ezzel együtt, aki a nyeregben ül az diktál (általában), ő határozza meg mi és hogyan történjen. Ha valami mégsem úgy sikerül, ahogyan szeretné, akkor jön el az önvizsgálat ideje.

A lovaglásban pont az a szép, hogy az önvizsgálatot folyamatosan kötelező gyakorolni, hiszen tökéletes, hiba nélküli ló-lovas együttműködés nincs.

És az önvizsgálat rendkívül karakterfejlesztő.

A lovaglás, mint sport sem utolsó. A lovaglás a test összes izmát túlerőltetés nélkül, de rendkívül erősen veszi igénybe, ami kívül-belül megacélozza a szervezetet. (Bárkinek ajánlani tudom, ha ellenálló képességét szeretné növelni, vagy ha például fogyni szeretne, lovagoljon le naponta három-négy lovat és nem lesz gondja.) De lelki része a dolognak egészen különleges. A lovasember talán pont azért több és jobb az „átlagembernél”, mert folyamatosan önvizsgálat gyakorlására kényszerül. A nagy kérdőjel mindig ott van a lovas fejében: az elvárt reakció, az elvárt teljesítmény vajon miért maradt el? A ló szavakkal ezt nem tudja kifejezni, viselkedéséből kell kikövetkeztetni. Ráadásul a lovasnak nem csak lovát, hanem kettejük közös munkáját és teljesítményét is folyamatosan minősíteni kell.

Tapasztalatból tudom itt leírni, hogy ez nagyon nehéz.

Nagyon nehéz a saját és közös teljesítmény helyes értékelése, a problémák valós megfogalmazása, az erősségek és gyengeségek tényleges számbavétele. Szóval a lovasember talán ezért más, talán ezért több.

Aki ezt, mármint az önvizsgálatot naponta gyakorolja, az tudja csak megérteni, hogy az ember hol kevesebbnek, hol többnek értékeli önmagát, saját teljesítményét a valós helyzetnél. Ugyan ez áll a lóval elért közös teljesítményre is. Edzőként is érdekes megélnem, hogy az egyik legnehezebb része a munkának az, hogy az önértékelést helyes medrében tartsa lovasom - se alul, se fölül ne értékelje saját és lova teljesítményét.