A vonatkozó írások alapján mindeddig az a kép élt bennem, hogy a modern lókiképzés Frederico Grison XVI. századi nápolyi iskolának köszönheti a xenophoni lovasművészet újraélesztését. A saját korában is rendkívül nagy tiszteletnek örvendő lovas mestert már a kortársak is a „lovasművészet atyjának” nevezték. „Lovakra gyakorolt befolyása már első látásra is mindenkit csodálattal tölt el.” – írta róla Pasquale Caracciolo.

A hétvégén Bent Branderup előadásának egy részében kitért arra, hogy a nápolyi iskolának nem a lovasművészet újraélesztése, hanem továbbvitele köszönhető. A már az ókorban szinte tökéletességre fejlesztett lókiképzés ismeretei a korai középkorban az arab és bizánci kultúrkörben éltek tovább és különösen magas szintű művelése, azaz maga a legmagasabb lovas kultúra csak Bizánc eleste után került a nápolyi iskolába.

A lókiépzés kultúrája több ezer éves. A kiképzés elveinek vezérfonala Xenophontól kezdve világosan követhető, azt kitalálni nem kell, de nem is lehet. Elsajátítani viszont igen, de csak abban a kultúrkörben, amely azt magáénak tudja.