Napjaink hazai díjlovaglásának egyik jellegzetessége, hogy hiányoznak a 30, 40, 50 és akár a 60 éves korosztályba tartozó, jó egzisztenciával rendelkező amatőrök, akik egy-két ló tartásával, edzések vásárlásával, versenyzéssel valóban működőképessé tennék a sportot. Az elmúlt évtizedekben a sportot megkezdő nagyszámú fiatalból az iskolás kor végére megtartani szinte senkit sem sikerült, holott sprotolóként, lovasként még több évtizednyi (!) lehetőség áll előttük. A legtöbb sportot akkor szokták befejezni, amikor kiöregszenek belőle, gyakran akkor is inkább a szenior kategóriákba „nyergelnek át”, de a sportág örömteli művelését a lehetőségek szerinti leghosszabb ideig folytatják. Nálunk ez nem így van, már-már eredmény az, ha az iskolás kor végéig a szakma meg tudja tartani a fiatalt. Ennek megfelelően a sportág művelése már hosszú ideje kettészakadt: a két kezemen megszámolható, a lovaglást hivatásszerűen űző lovasra és az igen fiatal lovastanulókra.
Ezen változtatni kell, különben a szakma életképtelen marad!