Manapság mindenki az idomítási skála előtt hódol. És aki ezt teszi, az helyesen jár el. A Nemzetközi Lovas Szövetség egyértelműen hirdeti, hogy szakemberei minden szakágban (díjugratásban, díjlovaglásban, militaryban, sőt még a fogathajtásban is), úgy a fiatal lovaknál, mint a magasabb kategóriákban, minden lóbírálat során az idomítási skála elvárásait tekintik mértékadónak. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek alapvetően ehhez az elváráshoz kell igazodnia. (Mármint azoknak, akik versenyeken akarnak részt venni!) Az idomítási skála három fő része: a szoktatási szakasz, a tolóerő kifejlesztésének szakasza és a hordozóerő kifejlesztésének szakasza. A modernista szakemberek az idomítási skála elvárásainak érvényesítését a fiatal lovak kiképzésének bírálata során is számon kérik, természetesen kellő mértéktartással: nyilván nem ugyan olyan hordozóerőt kívánnak, mint az idősebb, a képzettség magasabb fokán álló lovaktól, de mégis csak számon kérik!
De mit kezdjünk azzal, hogy a hagyományos szakirodalom máshogyan osztja fel a lókiképzést? A klasszikus megközelítés a modernhez hasonlóan szintén három szakaszra osztja a lókiképzést: remonte ló képzésének szakasza (pótló), champagne ló képzésének szakasza (használati ló), magasiskola. A hagyományos gondolkodás megközelítése, logikája, elvárásai és végcélja eltér napjaink bevett skatulyáitól. Napjaink elvárása legfőképp a teljesítményre koncentrál és ezt a szélsőségekig fokozza, ezzel szemben a hagyományos megközelítés a ló együttműködési képességét, a feladatok megbízható végrehajtását, a használati ló előállítását tartja legfőbb feladatának.
Az azonban nem lehet vitás, hogy a jó lovaglás az jó lovaglás, a helyes lókiképzés az helyes lókiképzés. Sok út vezet Rómába és a módszerek helyességét a végeredmény dönti el. Már sok helyen idéztem, de itt ismét említenem kell Vörös Laci barátom adomáját a száz évvel ezelőtti vitáról a modernisták és a klasszikusok között. Mindkét stílus képviselői Joszipovich Zsigmondra mutogattak, mint stílusuk leghitelesebb megjelenítőjére. A végcél, az idea, minden megközelítésben ugyan az, szóval az eredmény igazolást adhat sokféle megközelítésre, kiképzési logikára.
De milyen is egy remonte, milyen is a pótló? Durva megközelítéssel azt lehet mondani, hogy a pótló képzési szakasz a kiképzés kezdetétől (kötőfék rátétele, paták felemelése, ló lekötése, stb.) az A osztály végéig tart, ami a díjugratóknál a B1-et jelenti, a militarysoknál az előkezdő osztályt. Ez a szakasz tulajdonképpen arra szolgál, hogy a kellő hozzáértéssel rendelkező szakember előkészítse a lovat a champagne kiképzésre: megtanulja a ló vízszintes egyensúlyban hordani lovasát mindhárom jármódban, egyenes vonalon és fordulatokban, valamint az egyszerű átmenetekben. Egyensúlyának megtartásával tudjon kisebb akadályokat leküzdeni legyenek azok a lovardában, vagy terepen. Mindezt a lónak egyszerűen, a kellő együttműködési készséggel és elengedetten kell végrehajtania ahhoz, hogy a képzés következő fázisa elkezdődhessen.
A fenti meghatározásból a vízszintes egyensúly kívánalmát szeretném kiemelni. Az egyensúly kérdése általában is a lókiképzés egyik központi problémája. Milyen érdekes, hogy a modernista megközelítés, azaz idomítási skála logikája egyáltalán nem foglalkozik vele, még csak nem is említi! A végeredmény persze az, hogy a versenyeken (díjlovas versenyeken különösen így van) szinte egyáltalán nem foglalkoznak a lovasok a lovak egyensúly helyzetével. Olyannyira, hogy a legdurvább egyensúlyi hibákat sem veszik észre, azokkal nem foglalkoznak, problémáik megoldása során fel sem merül bennük, hogy azokat az egyensúly helyreállításával varázsütésre megoldhatnák.
Az egyensúly figyelembevételének teljes mellőzése mellett foglalkozni kell az idomítási skála tolóerőre vonatkozó tételével. Ezt már a fiatal lovak képzésénél is elvárásként fogalmazza meg a modern lókiképzés és ezért azt a napi munka során sokszor túlzásba viszik a lókiképzők. A hagyományos megközelítés a tolóerő fejlesztésével nagyon óvatosan bánik. Ez annyira így van, hogy a hagyományos magyar szakirodalom nem is nagyon használta ezt a fogalmat, használta viszont a menőkedv, és élénkség kifejezéseket, aminek nyilvánvaló oka van. Ennek megfelelően azt gondolom, hogy a remonte lónak élénknek és vitathatatlan menőkedvűnek kell lennie. A tolóerő túlzott elvárása a kiképzés korai szakaszában egyensúlyhibához, merevséghez, durva támaszkodáshoz vezethet!
