Szirtes Bence írása:
Oldalirányú tengelynek elől a vállakat összekötő egyenest, hátul a külső csípőszögleteket összekötő képzeletbeli egyenest nevezem. A lovak képzésének egyik fő problémája és egyben motorja a ferdeség. A természetes ferdeség során a ló fara a gerincoszlophoz mérten valamely irányban eltér. Ennek következményeként az átlós vállra többlet teher kerül. Ezt tekintem alaphelyzetnek, kiinduló állapotnak. Az elérni kívánt helyzetben a vállak és a far, a gerincoszlop síkjához egyenesen igazodnak. Ilyenkor a hátsó lábak egyforma súlypont alá lépésén keresztül, a vállak és a két elülső láb terhelése kiegyenlítődik. A ferdeség- egyenesség kérdése napi probléma! Ahhoz hogy a ló teljes testhosszában kiegyenesedjen, nagyon sok gimnasztikai gyakorlat végrehajtására van szükség, mint a napi munkában, úgy a teljes kiképzés ideje alatt. Fiatal, nyers lovaknál ez jelentheti a tágas ívek egyenesek egymásutánját, ( egyenesek, kígyóvonalak, nyolcasok lovaglása stb.) sűrű kézváltásokkal. A képzettebb egyedek esetében a dominánsan az oldaljárások (vállat be, farat be, vállat ki, farat ki, féloldalazás, átmenetek, iramváltások lovaglása) jelentik az egyenesség, majd aztán az összeszedettség elérésének zálogát. Ahhoz hogy bármely gyakorlat végrehajtásához neki kezdhessünk, minden esetben teljesülnie kell 3 alapkritériumnak.
1. szorgalom, feltétel nélküli „előremenetel”
2. vállak egyenesre igazítása, a ferdeség illetve a kiesőhátsó láb szerint
3. állítás-hajlítás.
Az 1. pontnál legyen az csikó vagy képzett ló, a lónak mindig feltétel nélkül szorgalmasnak kell lennie. Ez a hátsó lábak szorgalmát és az együttműködési szándék kifejeződésében nyilvánul meg. Tehát a ló, elfogadva lovasa előrehajtó segítségét, feltétel nélkül „megy előre”
A 2. pontban a vállak egyenesre igazítása, számomra a következő módon fogalmazható meg: Direkt szársegítséggel a nyakán keresztül és elsődleges segítségként a testsúlyommal a ló vállait, a kieső hátsó láb elé vezetem, Ezzel nem csak a kieső hátsó lábat léptetem súlypont felé, hanem némiképp ellensúlyozom a „kieső” vállra jutó többletterhelést is. Ebben az esetben a testsúlyomat mindig a kieső hátsó láb felé terhelem, amerre a vállakat is kívánom vezetni. Tehát ha a kieső hátsó láb a külső oldalon van, akkor kifele terhelve külső direkt szárral korrigálom a ló ferdeségét. Ha viszont a kieső hátsó láb belülre esik, akkor bizony belülre kell terhelni direkt belső szárral vezetve a ló vállait. Ezek a segítségek többnyire a fiatal képzésük elején tartó lovaknál bírnak nagy jelentőséggel. Ez a fázis az útnak még csak a felét jelenti. Nélkülözhetetlen alapja az állításnak-hajlításnak. Azonban figyelemre méltó készültségi foka a ló állapotának, amikor a vállak igazításával már biztosan lehet egyensúlyozni a ferdeséget. Például ilyen állapotban akár, egy ugró pályát is lehetséges eredményesen teljesíteni.
A 3. pontban az állítás-hajlítás „vezényszó” lép életbe melyet döntően a belső szár és az ülés segítségeivel érünk el. Szerepe a belső hátsó láb határozott súlypont alá léptetése és a vállak valamint a csípő pozíciójának fixálása. Továbbá az egyenesség hiányában, segít a ferdeség szabályozásban, így stabilizálva a ló mozgását. A belső szárral a ló fejét helyesen befelé fordítjuk (most nem kívánom részletezni a pontos segítségadás módját), az ülésünkkel is szintén az állítás irányába fordulunk és súlyozunk. Mindez akkor és csak akkor jöhet szóba, ha az első két pontban foglaltak érvényesek. Tehát a ló szorgalmas és a vállak a „kieső” hátsó láb elé vezetettek. Ahogy a vállak és ezen keresztül a nyak kibillen a helyes pozícióból, máris lehetetlenné válik a ló fejének helyes állítása valamint testének hajlítása. Ilyenkor vissza kell térni pontosan ahhoz a lépéshez ahol sérült a rendszer. A sorrend következetes betartásával mindig a megfelelő korrekcióval rendezhetjük lovunk állapotát az egyenesség felé haladva. Ezzel sok vitát és konfliktust megspórolunk magunk és lovunk számára.
Nem csak a csikó lovaglásában, hanem a képzett lovak esetében is figyelnünk kell a lépcsőzetes tanításra. Hiszen még ha magasabb szinteken is, az újabb feladatok tanításánál ugyanaz az értetlenség és fizikai bizonytalanság jelentkezhet, mint a fiatal lovaknál. Tehát akár a piaffe tanításánál is az 1. lépés a szorgalom a 2. a vállak precíz vezetése a „kieső” hátsó elé, 3. az állítás-hajlítás. Az első két pontban a testsúly mindig a kieső hátsó láb irányába terhel, így csak a 3. pontban érvényes, hogy mindig az állítás- hajlítás irányába súlyozzuk az ülésünk.
